A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

FOTÓK: LUKÁCS GABI

A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) mozgáskorlátozottakkal foglalkozó Bárka szakcsoportja minden alkalommal teljes erőbedobással vesz részt a Szélrózsán. Idén Kőszegnek mutatta meg, milyen vidámságban, harmóniában tudnak együtt fesztiválozni mozgássérültek és egészséges fiatalok. A fesztivál zászlaja is prezentálja e tényt: az egyik árnyalak egy kisfiú, aki egy tolókocsis ember mellett áll, s megérinti.

A fogyatékosok és segítőik egymást választották; önként, mint barát a barátot. Hivatalosan „személyi” segítővel, illetve segítőként lehet jelentkezni a rendezvényre. (Most húsz „bárkás pár” volt jelen.) De gyakorlatilag amikortól összetalálkoznak – mint tábortárs, mint ismerős, mint barát –, onnantól bárki kérhet segítséget bárkitől. Arról nem is beszélve, mennyi új és szoros kapcsolat alakul ki ilyenkor…

Jómagam is a tolószékesek (pontosabban: elektromos kerekes székesek) csoportját képviselem, ezért személyes tapasztalatból jelenthetem ki: a Szélrózsán nincsen kiszolgáltatottság, nincsenek ledöbbent arcok, botránkozó szemek; s a közöny leghalványabb jele sem érzékelhető. Ellenben a kisgyermekek vacsora közben jókedvűen mondogatják: „Szia, tolókocsi! Szia, tolókocsi!” , miközben körülfutják a szomszédos ebédlőasztalt, ahol két tolókocsis lány étkezik…

Büszkeséget építő, gyarapodást remélő csapatmunka

A Lehetőségek piacán, a Mevisz-sátorban ismerkedhetett az érdeklődő a Bárka tevékenységével. Prospektusokat, pólókat, könyveket, matricákat vásárolhatott, ezzel támogatva a szervezetet. A bárkások felosztották egymást közt, melyik pár mikor ügyel, így a sátor valóban csapatmunkával működött.

Pénteken éjjel az egyik sátorban a meviszesek is tartottak áhítatot. Isten igéi, versek, saját gondolatok hangzottak el. Aki nehezen beszélt, annak szavait társa „tolmácsolta”, akár a visszhang.

Büszkeség töltötte el szívünket, mikor láttuk, hogy a látogatók vásároltak egyegy pólót, olvasták a kiadványainkat. Akikben pedig tovább fokozódott a kíváncsiság, az elment a közeli öregek otthonába megnézni Solymos Tamás és Tekus András szeptemberig látható fotókiállítását a mozgássérülttáborokról és -passióról. Ez a büszkeség pedig tovább nőtt bennünk, mikor ellátogattak áhítatunkra, megálltak, s helyet foglaltak…

Kulcsok a megoldáshoz

A Szélrózsa szervezőinek nagy figyelmet kell fordítaniuk az akadálymentesítésre; arra, hogy a találkozón teljes értékű résztvevő lehessen egy mozgássérült is. Hogy e szándék mennyiben valósulhat meg, annak a terület, az épület adta lehetőségek szabnak határt.

A helyszín ezúttal egy hatalmas park volt, öreg fák nyújtottak árnyékot a táborozóknak. Külön sátorozóhelyet alakítottak ki a bevállalósabb mozgássérültek számára, mivel a sátorozásra alkalmas többi területet ők nem tudták volna megközelíteni. A Mevisz-Bárka két tornatermet kapott, külön zuhanyzókkal, mosdókkal, mert az emeletre nem volt egyszerű feljutni (a lift körüli bonyodalmakról majd lentebb…). Emellett a másik épületben képtelenség volt függőlegesen mozogni az emeletek közt – lift híján. Emiatt a mozgássérülteknek némely programról le is kellett mondaniuk. Vízszintesen azért lehetett, mivel a hátsó bejáratnál rámpa – igaz, igen ijesztő, meredek – vezetett fel a díszterembe. A biztonságot adó, erős, segítő kezek láttán azonban a félelem is megadja magát…

Nos, a lift… Miért kell kulccsal kinyitni a földszinten lévő kis dobozt, hogy kivehessünk belőle egy kulcsot, amellyel hívhatjuk a liftet; majd visszahelyeznünk a kulcsot a dobozba s visszazárni a kezünkben lévő kulccsal? És ebből a kulcsból miért van csak hét darab, a dobozos kulcsból pedig kettő? (A kettőből az egyik a harmadik emeleti KIE-kávéháznál volt fellelhető.) A válasz nyilván nem az, hogy a lépcsőzés erősíti a segítőt… Egyszer volt, kulcs nem volt. Hát lemaradtunk az éjféli esti meséről… De sebaj! Csatlakozott hozzánk, majd szolidaritást vállalt velünk egy barát, s improvizált nekünk egy mesét! Végül már nem is akartunk felmenni.

Elvegyülünk, s mégis kitűnünk. Nincs semmiféle diszkrimináció, de van egy kis szegregáció azért, hogy legyen integráció. Kérdésként feltehetjük a Szélrózsa idei mottóját: Hol a határ? Hol a határ e három fogalom között?

A határ nem mindig limitál. A határ segíthet átjutni az egyikből a másikba, hogy aztán eljussunk a harmadikhoz. Ez a fajta határ a Szélrózsán részt vevő, velünk együtt fesztiválozó emberekben van, akik képesek átlépni saját határaikon és hozzánk kapcsolódni. Egy önállóan kitalált, „paródiás” mese is elég hozzá…

Tónay Marianna

::Nyomtatható változat::