A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Prőhle Gergely, Török Gábor és Giró-Szász András

A Szélrózsa péntek délutáni „kerekasztalánál” Prőhle Gergely országos felügyelő moderálásával Török Gábor politológus, a Vision Consulting Kommunikációs Tanácsadó és Stratégiai Elemző Kft. kutatási igazgatója és Giró-Szász András politikai szakértő, a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója elemezte az állam és az egyház valóságos viszonyát, valamint a vágyott ideális állapot jellemzőit.

Témafelvezetésében Prőhle Gergely szerepcserét ajánlott beszélgetőtársainak. Arra kérte őket, mondják el, miként látják az államvezetés szempontjából azt a politikai környezetet, amelyben az egyházak jelenleg működnek, s ezen túlmenően vázolják fel, milyen elvek mentén vezetnék ők a magyarországi egyházakat.

Egyházunk országos felügyelője abból az alapállásból indult ki, hogy az egyház és az állam szétválasztása ugyan régóta elfogadott elv, azonban köztudott, hogy a gyakorlatban időnként mélyen egymás szférájába „nyúlnak”. Ennek legeklatánsabb példája az egyházfinanszírozás kérdése, amely sajátosan rendszerváltás utáni probléma, és az egyházakról alkotott képet sajnos döntően negatívan befolyásolja.

Prőhle Gergely a katolikus egyháznak a közéleti szerepvállalásban tapasztalható, a vatikáni szerződésre alapuló dominanciája kapcsán röviden jellemezte a három történelmi felekezet – a meghatározó szerepre törő katolikus, a karakteresen nemzeti álláspontot képviselő, „kurucosan” markáns református és a mérsékelt, lutheri mértéktartásra törekvő evangélikus egyház – közéleti megjelenését. Kitért az egyházakat érintő, sajátosan magyar politikai polarizációra, arra, hogy a jobboldal természetes politikai szövetségesének tekinti az egyházakat (azt hirdetve, hogy egymás céljait szolgálják), baloldali felfogás szerint viszont az egyházaknak nem feladatuk, hogy beleszóljanak az aktuálpolitikai kérdésekbe, saját ügyeikkel kellene foglalkozniuk. A kérdés úgy vetődik fel, hogy állam és egyház, a politikai és az egyházi szereplők meddig mehetnek el egymás térfelén. Mi az egyházak szerepe és feladata ebben a politikai helyzetben?

Török Gábor három dolgot nevezett meg, amely ma Magyarországon elvárható lenne az egyházaktól: nagyobb függetlenség, több bátorság és erőteljes közéleti szerepvállalás. Az utóbbi nem pártpolitikai szereplést jelent – mutatott rá a politikai elemző –, hanem „csak” politikait, azaz a közéleti kérdések alakításában való aktív részvételt. Ilyen közéleti működésre lenne nagy szükség önálló, független véleményalkotással, az egyház ugyanis olyan értékközösség, amely ezt a fajta szereplést értékelvű választások mentén – és a pártpolitikai érdekeken való felülemelkedéssel – tehetné meg.

De miért nem teszik? Miért nem emelik fel szavukat az egyházak az alapvető közéleti kérdésekben? – kérdezett vissza Török Gábor. Igaz, hogy a kétosztatú politikai dimenzió választásra kényszerít, de éppen az egyházak vannak olyan helyzetben, hogy az általuk képviselt és hirdetett értékek következetes felvállalásával akár természetes politikai szövetségesük álláspontjával is szembe tudnának – szembe kell tudniuk – menni. Éppen az egyházak tehetnék meg azt, hogy az értékeik mentén világosan körvonalazott álláspontjukat összevetik a kormányzásra készülő pártok programjával, majd a mérlegelés után egyértelmű döntést hoznak. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a közéletben az egyházak nem saját értékeik, hanem aktuális politikai érdekeik szerint nyilvánulnak meg, így eleve lemondanak arról a lehetőségről, hogy a társadalom szélesebb nyilvánosságával is megismertessék értékeiket, azt, hogy mit képviselnek.

Általános társadalmi értékválság idején az egyházaknak segítséget kell nyújtaniuk az embereknek ahhoz, hogy különbséget tudjanak tenni: értékek vagy érzelmek mentén választják-e meg a politikai prioritásaikat – vette fel a beszélgetés fonalát Giró-Szász András. A pártpolitikai csatározás során a politikai haszonszerzés felülírja az értékeket, az egyházaknak azonban értékekre alapuló identitásukból eredően eleve felelősségük és feladatuk lenne az emocionális alapú választások társadalmi korlátozása. Változtatni azonban csak alulról lehet – hangsúlyozta a politikai szakértő –, ugyanis mindaddig, amíg a politikai elitnek érdeke, hogy függő helyzetben tudja az egyházakat, ezeket a szükséges változtatásokat állam és egyház viszonyában nem fogja kezdeményezni.

Miután megköszönte az ideális állapotok felvázolását, Prőhle Gergely azt kérte beszélgetőpartnereitől, maradjanak az egyházakat is meghatározó aktuális politikai mezőben, és próbáljanak választ találni arra, hogy a speciálisan magyar helyzetben az egyházak hogyan tudnának lazítani az államtól való financiális függésük mértékén. Ezentúl az értékelvűség nyelvi megragadását is nehéz feladatnak nevezte, a keresztény értékekre alapuló egyházi körlevelek, nyilatkozatok ugyanis anakronisztikus dokumentumoknak tűnnek a társadalom többségének szemében. Az államiközéleti szféra szemszögéből hogyan fogalmazható meg ez az értékelvűség korszerűen?

A modern kommunikációs formák egyházkonform kialakítása természetesen az egyházak belső feladata, ahogyan a médiában való korszerű, értékközvetítő megjelenés is – mondta Török Gábor. Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a politikai erőtérben létrejövő csoportok közéleti argumentációja és a hagyományos értékrendek következetes közvetítése és érvényre juttatása Magyarországon nem fedi egymást. A közéleti szerepvállalás terén a legnagyobb gondot az okozza, hogy ez az egyházak esetében is így van, ezért a társadalom előtt nem képesek hiteles értékközösségként megjelenni.

Török Gábor ehhez hozzáfűzte, hogy semlegesnek feltűnni akaró, „becsomagolt” és kódolt beszéd helyett világos állásfoglalásokra lenne szükség. Itt jön a képbe az állami támogatás, az egyházfinanszírozás kérdése, ugyanis ez az a gócpont, amely miatt az egyházak mindegyik politikai erővel fenn akarják tartani a jó viszonyt. Ez azonban hibás logika – figyelmeztetett az elemző –, mert kikerülhetetlenül bizonytalansághoz, bátortalansághoz, sőt gyávasághoz vezet a kihívást igénylő közéleti témákban.

A világos értékrend egyértelmű artikulálása – bár kétségtelenül egyes társadalmi csoportok által üdvözölt, mások által elutasított lesz – egyáltalán nem eredményezné az állami támogatások csökkenését vagy megszűnését. A magyarországi egyházaknak – a történelmi közelmúlt sajátos meghatározottsága ellenére, amely látszólag az államtól való függésbe taszítja őket – az az egyetlen esélyük az állam és egyház rendezett viszonyrendszerének kialakítására, hogy az alulról kezdeményezett értékvállalás és értékközvetítés talaján egyértelmű állásfoglalásokat, közérthető üzeneteket fogalmaznak meg, és világos döntéseket hoznak, amikor közéleti és politikai kérdésekben választás elé kerülnek.

– Petri –

::Nyomtatható változat::