A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Heller Ágnes, Ócsai Zoltán és Fabiny Tamás

A Biblia évében megrendezett Szélrózsa 7. országos evangélikus ifjúsági találkozón nagy érdeklődés kísérte azt a pódiumbeszélgetést, amelynek központi témája a könyvek könyve volt: olvasása és különféle olvasatai, korszakokon átívelő, lehetséges értelmezései és általános, a jelenkorban is megragadható jelentősége. A Magasság és mélység a Bibliában című disputára a szervezők Heller Ágnes filozófust és Fabiny Tamás evangélikus püspököt hívták meg. A beszélgetést Ócsai Zoltán győri lelkész moderálta.

„Hogyan lehet kiindulni ebből a címből?” – tette fel a kérdést beszélgetőtársainak és a közönségnek Heller Ágnes. Mindkét fogalom interpretációt igényel, és ő mindkettőnek pozitív értelmet tulajdonított: a mélység leginkább a valamiben való elmerülés, a mélyre hatolás képzetét idézi fel, vagyis e szó kapcsán a bibliaértelmezés mélységeire asszociálhatunk. A magasság képzete pedig felfelé, a vertikális dimenzió felé irányítja a figyelmünket, azaz előtérbe kerül az istenkapcsolat, az ember Istenhez való viszonyának kérdése. Fabiny Tamás is pozitív üzenetként értelmezte a címben szereplő szavakat, és olyan kifejezéseket említett, mint a létezés, a gondolkodás vagy Isten titkainak a mélysége. Ezekkel kapcsolatban a 20. század egyik legnagyobb evangélikus teológusára, Paul Tillichre hivatkozott, aki rendkívüli jelentőségű értekezéseket írt a „mélység dimenziójáról”.

Heller Ágnes a Szentíráshoz fűződő viszonyáról szólva egy vallomást is megosztott a hallgatósággal: ha választania kellene, hogy melyik legyen az egyetlen könyv, amelyet magával vihet egy lakatlan szigetre, gondolkodás nélkül a Bibliát választaná, mert kimeríthetetlen olvasmány. A mélységek tekintetében utalt a Biblia értelmezéstörténetére, és rámutatott, hogy Augustinustól egészen Ricoeurig nagyon sokféle szempontból olvasták ezt a könyvet: az archeológia, a történettudomány, az irodalomtörténet, a filozófia és a teológia egyaránt kiaknázhatatlan mélységeket fedez fel benne.

Amit ebben az összetett irodalmi alkotásban „szent” írásnak tekintünk, az nemcsak történetek összességét jelenti a számunkra, hanem egy összefüggő megváltástörténetet is. A bibliaolvasó olyan elbeszélésekkel találkozik, amelyek az emberi élet fordulópontjainak lényegét fejezik ki; a mélységek és magasságok között vívódó ember legfontosabb sorskérdéseire adnak válaszokat. Fabiny Tamás a példatörténetek jelentőségét hangsúlyozta, s az Ószövetségből Nátán példázatát, az Újszövetségből pedig a tékozló fiú történetét említette olyan példaként, amely minden embert érintő létkérdéseket boncolgat.

Heller Ágnes annak jelentőségéről is szólt, hogy a Bibliában a politikai dimenzió is felfedezhető, amelyen belül a király által képviselt és gyakorolt földi hatalom mindig különvált az isteni hatalomtól, amelynek hírnökei a próféták voltak. Ez az alapséma teszi egyértelművé, hogy a nyugati kultúra és társadalmi- politikai berendezkedés gyökerei a Bibliában lelhetők fel. „A Biblia a mi nyugati kultúránk mesterelbeszélése” – szögezte le Heller Ágnes, és kifejtette, hogy a Szentírás szimbólumait, történeteit, gondolatait folyamatosan felhasználta az irodalom, a képzőművészet, és e kultúrát meghatározó jelképekkel azok is lépten-nyomon találkoznak, akik nem foglalkoznak vallási alapon a Bibliával.

„Hálásak lehetünk Istennek azért, hogy a kinyilatkoztatást történetekben, elbeszélésekben fedte fel előttünk” – csatlakozott Heller Ágnes gondolatmenetéhez Fabiny Tamás. Jézus nem elvont eszmefuttatásokban tanította tanítványait, hanem minden ember számára egyaránt megszólító erejű példatörténetekben. A Mester egy történeteket mesélő és beszélgető egyház alapjait fektette le, és nekünk, mai tanítványoknak a közösségi hitéletnek ehhez a forrásához kellene visszatérnünk.

A Biblia megszólító jellegén túllépve Ócsai Zoltán moderátor feltette azt a kérdést, hogy van-e a Szentírásnak felszólító ereje. Heller Ágnes rámutatott, hogy a bibliai üzenet ugyan minden embert megszólít, de az Úr – szerinte – csak a kiválasztottakat, a prófétákat és az apostolokat szólítja fel utasításainak végrehajtására, és mindig csak azután, hogy először már megszólította őket. Vagyis az első isteni mozzanat mindig a szabadítás, és csak utána jön a parancs, mégpedig azért, mert csak a szabad embernek van választási lehetősége, hogy megtartja-e a parancsolatokat. „Isten jósága mutatkozik meg abban, hogy nem terhel minket erőnkön felül, és szabadításával először alkalmassá teszi, felkészíti teremtményeit a parancsolatok betartására” – tette hozzá az Északi Egyházkerület püspöke.

A filozófus arra is kitért, hogy a modern szekuláris kultúrában megszűnt az a közös bibliai nyelv, amely a 17. században még általánosan adott volt: ma már nem mindenki számára egyértelmű az egyes bibliai igék jelentése. Felhívta a figyelmet arra a visszás jelenségre is, amikor ezt kihasználva megengedhetetlen módon például a politikai élet akcióira, szereplőire alkalmaznak bibliai szófordulatokat, mondatokat.

Fabiny Tamás lelkészi szempontból szólt a bibliaolvasás „kísértéséről”, arról, amikor sajnálatos módon csak hasznossági, utilitarista elven olvassa valaki a Szentírást, hogy az olvasottakat valamilyen célra – például igehirdetéshez – felhasználja. Annak veszélyére is rámutatott, amikor csak az Útmutató alapján olvas valaki, hiszen ebben az esetben a bibliai passzusok ki vannak ragadva a kontextusból. Ezek arra utaló jelek, hogy kiveszőben van a bibliaolvasás „első szeretete”; az ilyen olvasással az ember sajnos prostituálja a szent szövegeket – mutatott rá a püspök. Ennek legjobb ellenszere a lectio continua, a folyamatos bibliaolvasás, mert csak az garantálhatja, hogy a hívő előtt kibontakozik a Szentírás teljes megváltástörténete. Ennek a különleges, spirituális mélységű és magasságú történetnek a lényegét a beszélgetés végén Heller Ágnes így definiálta: a megváltás az emberek egymás által és egymásnak okozott szenvedésének végső megszűnését jelenti, amely felé ez a történet – az egyes emberek megváltásán keresztül – folyamatosan halad.

Petri Gábor

::Nyomtatható változat::