A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Illés Gábor, Pángyánszky Ágnes és Baranyay Csaba a péntek délutáni beszélgetésen

„Egy bankár Londonból, aki otthonosan mozog a nemzetközi pénzintézetek milliárdos tranzakciókat bonyolító, profitorientált világában, ugyanakkor hiteles keresztényként igyekszik megélni mindennapjait” – a Szélrózsa programfüzetében e mondattal bemutatott Illést Gábort a nagy érdeklődéssel övezett péntek délutáni beszélgetés után kérdeztük. Elsőként arról, hogy sokszor érezte-e önnön lehetőségeinek határát.

– Befektetési bankárként dolgozva amikor egy cég megbízásából nagy felelősséggel járó és gondos körültekintést igénylő feladatnak kell eleget tenni, akkor sokféle határral kerül szembe az ember. Pályám első éveiben a szakmai kihívásokon túl nemegyszer a fizikai erőnlét határait is megtapasztaltam – többször hónapok teltek el napi tizennégy órányi munkával, alig pár órányi alvással, hiszen az ügyfél elvárja, hogy a számára meghatározó jelentőségű projektek ideje alatt szinte csak vele foglalkozzon a szakembercsapat. Később, vezető beosztásban, családapaként figyelmeztetően jól látszott a határvonal magánélet és hivatás között, ha a munkával töltött idő és a folyamatos készenlét miatt hiányoztam egy esti fürdetésről. Bár ekkorra már sikerült közelebb kerülnöm az „egészséges egyensúlyhoz”, ez a tényező is szerepet játszott abban, hogy a közelmúltban kilenc-tíz év után egy korábbi ügyfelem felkérését elfogadva munkahelyet és ezzel bizonyos értelemben szakmát is változtattam.

– Annak idején a siófoki evangélikus ifjúsági körben a pénteki ifikre Ön sokszor egyenesen a Ferihegyi repülőtérről érkezett, és csak utána ment haza. Az istenhit milyen támpontot és segítséget nyújt a pénz világában?

– A keresztény értékrend az üzleti életben általában közvetetten érvényesül, megmutatkozik az ember-ember közötti kapcsolatokban, az üzleti tisztaságban. Egyébként úgy látom, hogy más, ugyancsak közvetlenül emberekkel foglalkozó szakmákkal – például orvos, pedagógus – összehasonlítva a pénzügyi területen sincsenek alulreprezentálva a keresztények.

– Előfordult, hogy olyan üzleti partnerrel kellett – kellett volna – dolgoznia, aki nem fért bele az Ön erkölcsi értékrendjébe?

– Tudni kell, hogy a világ vezető befektetési bankjainál nagyon komoly kliensátvilágítási rendszer működik. Hosszú folyamat előzi meg, hogy egyáltalán „szóba állnak-e” az adott céggel, és vállalják- e vele a közös munkát. Az üzleti világban egy bizonyos szinten elég egyértelműek az erkölcsi játékszabályok – amit a vonatkozó, általában írott szabályrendszer megenged, azt szabad, amit nem, azt nem –, és az e körben dolgozók nagy része abszolút be is tartja őket. Nem azért, mert a legetikusabb istenhívők a világon, hanem mert ha a hírnevükön – akár az intézményén, akár a sajátjukén – csorba esne, legközelebb nem ők kapnának megbízást… A hírnév, a megítélés sokkal fontosabb, mint az, hogy egy konkrét tranzakcióval mennyit kereshet az ember. Az etikus magatartást tehát elsősorban az üzleti logika diktálja, mert hosszú távon csak ez éri meg.

– Ön tanácsadóként hogyan élte meg azt, hogy megbízója megvesz egy vállalatot, ahol ennek következtében munkahelyek szűnnek meg, és sokan az utcára kerülnek…?

– Kétségtelen, hogy van ilyen, de ez sokkal összetettebb kérdés, mint azt sokan elképzelik. Például amikor két vállalat fuzionál, akkor azért teszik, hogy együtt versenyképesebbek legyenek. Első közös lépéseik során esetleg valóban megszüntetnek munkahelyeket, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy ha nem állnának össze – és így nem lennének hatékonyabbak és erősebbek –, akkor külön-külön esetleg mind a ketten csődbe mennének, vagyis sokkal többen veszítenék el az állásukat… Ebbe a szakmába ugyanúgy nem lehet közvetlen érzelmeket belevinni, mint például egy sebészorvoséba: ha sajnálatból nem amputálná a beteg lábat, akkor az egész embert veszítené el.

– Öltöny, nyakkendő, márkás óra, táska, drága toll – a szakma velejárójaként minden apró részlet számít?

– Ezzel a sztereotip képpel szemben azt kell, hogy mondjam, a valóságban nem ez számít. Nyilvánvalóan van egy öltözködési „alap etikett”, de nincs előírva, hogy – mondjuk – milyen karórája legyen valakinek. Ennél sokkal fontosabb, hogyan viselkedik, mit és hogyan mond, illetve tesz az ember. Miként az is személyiségfüggő, hogy azok a tehetősebb emberek, akik megengedhetik maguknak a luxusdolgokat, valóban erre költik-e a pénzüket.

– Egynémely vállalat hihetetlen összegeket költ a külsőségekre…

– Ez sokszor nagyrészt jól kalkulált marketingfogás: úgy számolnak, hogy közvetetten megtérül az ilyen típusú költség. De ne szépítsük, valóban vannak cégek, amelyek túlzásba esnek. Itt már indokoltabb szóba hozni a keresztény értékrendet. Azok a döntéshozók, akik hisznek a keresztény értékekben, valószínűleg nem fognak indokolatlanul pazarolni külsőségekre, és igyekeznek megtalálni a módját a marketingköltségvetésük értelmesebb felhasználásának. Hála Istennek, manapság egyre jobban divatba jön a cégszerű jótékonykodás. Ezt olykor ugyan sznobizmus vagy szintén jól kalkulált marketingelgondolás motiválja, de ez ebben az esetben is biztató jelenség, hiszen a lényeg végső soron, hogy legyenek támogatói a jó ügyeknek.

– Amikor azt látja, hogy valakinek csak a profit számít, mindenáron egyre és egyre magasabbra akar jutni, eszébe szokott jutni – Lk 12,20 után „szabadon” –, hogy „bolond, lehet, hogy még ma éjjel elkérik tőled a lelkedet, mi értelme volt akkor mindannak, amit felhalmoztál”?

– Az egyén szintjen természetesen. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a versenyen alapuló gazdaságban – amely a világ nagy részét jelenti – a vállalatok profitmaximalizálási kényszerének következményeként növekszik a gazdasági hatékonyság, ami közvetetten alapvető meghatározója egy adott közösség gazdasági értelemben vett boldogulásának. Hogy lelki szempontból hasznos-e vagy Istennek tetsző-e a gazdasági hatékonyság keresése és az ennek eredményeként megjelenő közösségi jólét vagy éppen szegénység? Ez a mi beszélgetésünkön messze túlmutató kérdés.

Boda Zsuzsa – Vitális Judit

::Nyomtatható változat::