Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Lát­szó­lag tel­je­sen lé­nyeg­te­len kér­dés, hogy es­tén­ként mit né­ze­get egy né­met ti­né­dzser. Ma­gán­ügy. De már­ci­us 11-e óta mind­ez már köz­ügy. Még hor­ro­ron edzett lel­ke­ket is meg­ren­dí­tett, ahogy ez a Stutt­gart kö­ze­lé­ben élt ifjú hi­deg­vér­rel ki­vég­zett ti­zen­öt em­bert, majd ap­ja fegy­ve­rét ön­ma­ga el­len for­dí­tot­ta…

Va­jon mi­ért gyil­kolt? A vér­für­dő mo­ti­vá­ci­ó­ja egy­elő­re is­me­ret­len. Ki­de­rült ugyan, hogy a fiú ma­gá­nyos volt, pszi­chi­át­ri­ai ke­ze­lés alatt állt, de mind­ez még nem in­dok a tö­meg­mé­szár­lás­ra. Az új­sá­gok meg­em­lí­tik, hogy es­tén­ként vé­res fil­me­ket né­zett, gyil­kos vi­deó­já­té­kok­kal szó­ra­ko­zott. Ta­lán va­la­hol itt kel­le­ne ke­res­ni a ma­gya­rá­za­tot a meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan­ra?

Amit né­zek, az előbb-utóbb tük­rö­ző­dik ben­nem. A sze­me­men ke­resz­tül le­ha­tol a szí­vem mé­lyé­ig, át­jár­ja a gon­do­la­ta­i­mat, ész­re­vét­le­nül meg­ha­tá­roz­za az ér­ték­ren­de­met, és mo­ti­vál­hat­ja a cse­le­ke­de­te­i­met. Tim egy őrült pil­la­na­tá­ban úgy dön­tött: ki­pró­bál­ja, mű­kö­dik-e a va­ló­ság­ban, amit a kép­er­nyőn lá­tott…

Jé­zus is ko­mo­lyan fi­gyel­mez­tet a szem koc­ká­za­tá­ra: „A test lám­pá­sa a szem. Ezért ha a sze­med tisz­ta, az egész tes­ted vi­lá­gos lesz. Ha pe­dig a sze­med go­nosz, az egész tes­ted sö­tét lesz. Ha te­hát a ben­ned lé­vő vi­lá­gos­ság sö­tét­ség, mi­lyen nagy ak­kor a sö­tét­ség!” (Lásd Mt 6,2–23!)

Ezért kell óv­nunk a sze­münk vi­lá­gát, vi­lá­gos­sá­gát nem­csak a fi­zi­kai, de a lel­ki, szel­le­mi sé­rü­lés­től, fer­tő­zés­től is.

Mi­ként őriz­het­jük meg egyik leg­fél­tet­tebb kin­csün­ket? Szak­em­be­rek gyak­ran fi­gyel­mez­tet­nek, hogy óv­juk sze­mün­ket a ve­szé­lyes su­gár­zá­sok­tól. Nem mind­egy, mi­lyen szem­üve­get, mi­lyen UV-szű­rőt hasz­nál­unk. Va­jon nem kel­le­ne ugyan­ezt fo­ko­zot­tan ko­mo­lyan ven­nünk, ami­kor kép­er­nyő elé ülünk? Ami­kor gyer­me­ke­in­ket, uno­ká­in­kat oda­en­ged­jük az „ol­csó vil­lany­pász­tor” elé?

Ál­szent kép­mu­ta­tás az egyes adá­sok előtt meg­je­le­nő fi­gyel­mez­te­tés: „A most kö­vet­ke­ző mű­sor meg­te­kin­té­se fel­nőtt fel­ügye­le­te mel­lett aján­lott.” Az erő­szak bru­tá­lis be­mu­ta­tá­sa fel­nőtt fel­ügye­le­te mel­lett is mér­ge­zi, rom­bol­ja a lel­ket.

Tu­dom, megint a „kle­ri­ká­lis re­ak­ció” ká­ro­gá­sá­nak tű­nik, ha a tö­meg­tá­jé­koz­ta­tás, a tö­meg­szó­ra­koz­ta­tás, a tö­me­gek meg­fer­tő­zé­sé­nek fe­le­lős­sé­gét ve­tem fel. De va­jon mi­lyen tra­gé­di­ák kel­le­nek még ah­hoz, hogy ész­re­ve­gyük a kí­mé­let­len igaz­sá­got: amit ve­tünk, azt arat­juk? Sőt ami még ör­dö­gibb: elő­for­dul­hat, hogy amit mi ve­tünk el, amit mi ha­gyunk szét­szór­ni, szét­su­gá­roz­ni, an­nak ke­se­rű, mér­ge­ző gyü­möl­cse­it az utá­nunk jö­vő nem­ze­dék szen­ve­di el…

La­punk múlt he­ti szá­má­ban is ol­vas­hat­tunk a Föld órá­ja el­ne­ve­zé­sű kez­de­mé­nye­zés­ről (15. ol­dal). Lé­nye­ge, hogy ezen a hét­vé­gén, szom­ba­ton es­te sok he­lyütt, szer­te a nagy­vi­lág­ban egy órá­ra ki­al­sza­nak a fé­nyek. Azok a mil­li­ók, akik le­kap­csol­ják a vil­lanyt, ilyen mó­don akar­ják fel­hív­ni em­ber­tár­sa­ik fi­gyel­mét a te­rem­tett vi­lág irán­ti kö­zös fe­le­lős­sé­günk­re. Ahogy a sö­tét­ben fel­lob­ba­nó egyet­len ki­csiny mé­cses láng­ja is irányt mu­tat­hat, úgy le­het vi­lá­gos jel­zés min­den egyes ki­al­vó fény­for­rás is ezen az es­tén.

Az ilyen de­monst­ra­tív ak­ci­ók mel­lett szük­ség len­ne még más élet­men­tő jel­zé­sek­re is. A böjt utol­só har­ma­dá­ban já­runk már, de ta­lán még nem ké­ső egy­faj­ta „té­vé­böj­töt” meg­hir­det­ni. Nem a te­le­ví­zi­ó­nak az éle­tünk­ből va­ló tel­jes szám­űzé­sé­re gon­do­lok, bár so­kak­nak ér­de­mes len­ne új­ra fel­fe­dez­ni­ük, amit már el­fe­lej­tet­tek: van élet a kép­er­nyőn túl is, sőt anél­kül is! In­kább az a bölcs ön­kor­lá­to­zás ten­ne jót a lel­ki egész­sé­günk­nek, em­be­ri kap­cso­la­ta­ink­nak, ha na­pon­ta leg­alább egy órá­val ke­ve­seb­bet té­véz­nénk. Van mi­ből „le­ad­nunk”, hi­szen köz­tu­dot­tan re­kor­de­rek va­gyunk a ké­szü­lé­kek előt­ti ücsör­gés­ben…

Ha tu­da­to­san le­mon­da­nánk na­pon­ként egy-egy meg­szo­kott mű­sor­ról, és he­lyet­te tes­ti-lel­ki egész­sé­günk­re for­dí­ta­nánk a fel­sza­ba­du­ló időt, ha­ma­ro­san rá­éb­red­nénk, hogy ez a „fo­gyó­kú­ra” mennyi­re a ja­vun­kat szol­gál­ja. Ka­punk, ta­lá­lunk na­pi plusz egy órát az Is­ten­nel és egy­más­sal meg­él­he­tő kö­zös­ség ápo­lá­sá­ra. Hat­van perc nem ke­vés idő. Bő­sé­ge­sen ele­gen­dő az el­csen­de­se­dés­re, imád­ság­ra, ige­ol­va­sás­ra, lé­lek- és kö­zös­ség­épí­tés­re.

Ma­nap­ság egy­re töb­ben fe­de­zik fel a na­pon­kén­ti test­moz­gás fon­tos­sá­gát. Egy­más után nyíl­nak az edző­ter­mek, fit­nesz- és well­ness­cent­ru­mok. Mind­ezek se­gít­he­tik tes­ti egész­sé­gün­ket, és jó eset­ben nem vál­nak egy­faj­ta val­lás­pót­lék­ká…

Ne fe­led­jük, a bib­li­ai ta­ní­tás sze­rint a test nem a lé­lek bör­tö­ne, ahogy a gö­rög fi­lo­zó­fia hir­det­te, ha­nem a lé­lek temp­lo­ma. De ugyan­ak­kor ha­zug ön­ámí­tás a ró­mai böl­cses­ség, mely sze­rint „ép test­ben ép lé­lek” la­ko­zik.

Böj­ti sze­lek fúj­nak, hogy lel­kün­ket meg­moz­dít­sák, ki­szel­lőz­tes­sék, fel­fris­sít­sék. Kö­ze­le­dik a nagy­hét, amely leg­több gyü­le­ke­ze­tünk­ben szá­mos több­let­le­he­tő­sé­get kí­nál ki­éhe­zett lel­künk táp­lá­lá­sá­ra. Sze­rez­zük vissza a té­vé ál­tal el­ra­bolt időnk­nek leg­alább egy ré­szét, hogy meg­ün­ne­pel­jük ezek­ben a na­pok­ban a lé­lek la­ko­dal­mát! Lu­ther cso­dá­la­tos hús­vé­ti him­nu­szá­nak so­ra­i­val vall­juk: „Hús­vét mennyei ke­nye­rét / Vár­ja éhe­ző lel­künk (…), / Hogy győz­tes erőt nyer­jünk. (…) / Ben­ne mi­enk az élet.” (EÉ 215.6)

Amint már az ele­jén meg­ál­la­pí­tot­tuk: nem mind­egy, mi­re, ki­re né­zünk, nem mind­egy, mi­vel, ki­vel táp­lál­juk éhe­ző lel­künk! A böj­ti pers­pek­tí­va egy­ér­tel­mű: „Hit­tel né­zek ke­reszt­fád­ra…” (EÉ 206) Ez nem csu­pán kam­pány­ak­ció, nem csu­pán egy óra, a Föld órá­ja, ha­nem örök­ké­va­ló, mennyei táv­la­to­kat nyit. Ma­ga Jé­zus ígé­ri: „Én pe­dig, ha fel­emel­te­tem a föld­ről, ma­gam­hoz von­zok min­de­ne­ket.” (Jn 12,32)

Emel­jük fel te­kin­te­tün­ket, szí­vün­ket, lel­kün­ket! Nagyhét, nagy na­pok, nagy le­he­tő­sé­gek kö­ze­led­nek…

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

::Nyomtatható változat::