Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A címbéli mondat kér­désként vetődhetett fel mind­azok­ban, akik részt vet­tek a Ma­gyar­or­szá­gi Lu­ther Szö­vet­ség már­ci­us 19-i ren­dez­vé­nyén, ame­lyen dr. Zsu­gyel Já­nos köz­gaz­dász Lu­ther Már­ton köz­gaz­da­sá­gi né­ze­te­it tag­lal­ta. Az elő­adó né­hány év­vel ez­előtt Reuss And­rás teo­ló­gi­ai pro­fesszor ösz­tön­zé­sé­re kez­dett fog­lal­koz­ni azok­kal az írá­sok­kal, me­lyek­ben Lu­ther a ke­res­ke­de­lem és a pénz­köl­csön­zés eti­kai kér­dé­se­it fe­sze­get­te. Ezek­nek az írá­sok­nak a fő mon­da­ni­va­ló­já­val is­mer­ked­he­tett meg a hall­ga­tó­ság egy kel­le­mes dél­után so­rán a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um könyv­tá­rá­ban. Az elő­adást élénk vi­ta is kí­sér­te.

Lu­ther Már­ton köz­gaz­da­sá­gi né­ze­tei ter­mé­sze­te­sen csak a ké­sei utó­kor szem­üve­gén ke­resz­tül ér­tel­mez­he­tők, hi­szen a mo­dern kor köz­gaz­da­ság-tu­do­má­nya csak bő két év­szá­zad­dal ké­sőbb, Adam Smith A nem­ze­tek gaz­dag­sá­ga cí­mű mű­vé­nek pub­li­ká­lá­sá­val szü­le­tett meg. De a pénz­zel és a gaz­dag­ság­gal kap­cso­la­tos er­köl­csi kér­dé­sek az ókor­tól fog­lal­koz­tat­ták a köz­vé­le­ményt. Kü­lö­nö­sen elő­tér­be ke­rül­tek Lu­ther ko­rá­ban, ami­kor az evan­gé­li­um alap­ján új­ra­ér­té­kel­ték a ke­resz­tény hí­vek hely­ze­tét a szü­le­tő­ben le­vő pol­gá­ri tár­sa­da­lom ke­re­tei kö­zött.

Lu­ther Már­ton az 1524-ben meg­je­lent, a „kal­már­ko­dás­ról” szó­ló írá­sá­ban is­mer­tet­te és ér­tel­mez­te a Szent­írás ide vo­nat­ko­zó ta­ní­tá­sát, majd ti­zen­öt év­vel ké­sőbb Az uzso­ra el­len pré­di­ká­ló pa­pok­nak adott irány­mu­ta­tást, ho­gyan is ke­zel­jék eze­ket a kér­dé­se­ket az ige­hir­de­tés­ben.

Lu­ther Már­ton sze­rint a ke­resz­tény em­be­rek há­rom­fé­le­képp él­het­nek he­lye­sen az anya­gi ja­vak­kal: Az el­ső mód, ami­kor en­ged­jük, hogy ja­va­ink­tól erő­szak­kal meg­fossza­nak. „Ha va­la­ki pe­res­ked­ni akar ve­led, és el akar­ja ven­ni az al­só ru­há­dat, en­gedd át ne­ki a fel­sőt is.” (Mt 5,40) A má­so­dik és har­ma­dik mód ha­son­ló eh­hez: „Aki kér tő­led, an­nak adj, és aki köl­csön akar kér­ni tő­led, at­tól ne for­dulj el.” (Mt 5,42)

Ha ma­gunk­ba né­zünk, s őszin­tén vizs­gál­juk lel­ki­is­me­re­tün­ket, bi­zo­nyá­ra fel­is­mer­jük, hogy e há­rom fel­szó­lí­tás­nak va­ló meg­fe­le­lés ta­lán még a Tíz­pa­ran­cso­lat be­tar­tá­sá­nál is na­gyobb erő­fe­szí­tést je­lent­het. Lu­ther is meg­ál­la­pít­ja, hogy az el­ső két mód kö­ve­té­se szin­te csak a szen­tek szá­má­ra le­het­sé­ges, s ha ál­ta­lá­nos kö­ve­tel­mény­ként fo­gal­ma­zód­na meg, ak­kor az a ke­res­ke­dői hi­va­tás gyors fel­szá­mo­lá­sá­hoz ve­zet­ne.

A ke­res­ke­dés és a köl­csön­adás azon­ban szük­sé­ges do­log, ezért írá­sa­i­ban Luther en­nek he­lyes gya­kor­lá­sá­hoz pró­bál gon­do­la­ti tá­maszt ad­ni a ke­resz­té­nyek­nek. Ki­fej­ti, hogy a ke­res­ke­dők is hasz­nos te­vé­keny­sé­get vé­gez­nek a kö­zös­ség szá­má­ra, s ezért ők is jo­go­sul­tak mél­tó bé­rük­re. Áru­i­kat olyan áron kell ad­ni­uk, mely tar­tal­maz­za rá­for­dí­tá­sa­i­kat, koc­ká­za­tu­kat és mél­tó meg­él­he­té­sük el­len­ér­té­két. Lu­ther azt tart­ja he­lyes­nek, ha áru­i­kat kész­pén­zért ér­té­ke­sí­tik, el­len­zi a hi­tel­ben tör­té­nő áru­sí­tást, mi­vel ez ke­zes­ség­vál­la­lás mel­lett tör­té­nik, ál­ta­lá­ban a kész­pénz­fi­ze­tés­től ma­ga­sabb, uzso­ra­ka­mat­tal nö­velt áron.

A ke­zes­ség­vál­la­lást azért íté­li el Lu­ther, mi­vel ez az em­be­rek egy­más irán­ti bi­zal­mán ala­pul, ami azon­ban hely­te­len, mi­vel bíz­ni csak Is­ten jó­sá­gá­ban, s nem a ter­mé­sze­tük­től bű­nös em­be­rek­ben sza­bad. „Ne tar­tozz azok kö­zé, akik ke­zet ad­nak, és adós­sá­gért ke­zes­sé­get vál­lal­nak!” (Péld 22,26) – fi­gyel­mez­tet az ószö­vet­sé­gi igé­vel. A ka­mat­ra va­ló köl­csön­zés ti­lal­mát szá­mos ószö­vet­sé­gi és új­szö­vet­sé­gi ige­hellyel tá­maszt­ja alá, pél­dá­ul: „…ad­ja­tok köl­csön, sem­mit sem vár­va ér­te…” (Lk 6,35)

Lu­ther Már­ton közgazdasági tárgyú írá­sa­i­nak leg­na­gyobb ré­szét az uzso­ra el­le­ni küz­de­lem­nek szen­te­li, hi­szen tud­ja, hogy a mél­tá­nyos ár ki­ala­kí­tá­sá­val kap­cso­la­tos meg­fon­to­lá­sok könnyeb­ben át­ül­tet­he­tők a min­den­na­pok­ba, mint a ka­mat­sze­dés el­ter­jedt és el­fo­ga­dott gya­kor­la­tá­nak ra­di­ká­lis ti­lal­ma. Azt is tud­ja, hogy a ke­resz­tény em­be­rek ki­szol­gál­ta­tott­sá­ga nagy­ban meg­nő­ne, ha eze­ket az alap­el­ve­ket a gya­kor­lat­ba ül­tet­nék, hi­szen a vi­lág­ban szám­ta­lan lus­ta és rossz­in­du­la­tú em­ber él, s élős­kö­dő hoz­zá­ál­lá­suk ha­ma­ro­san a tár­sa­dal­mi együtt­élés alap­ja­it ve­szé­lyez­tet­het­né. Nagy­ban szá­mít ezért a vi­lá­gi ha­ta­lom ere­jé­re, mely kény­sze­rí­tő erő­vel, „a pal­los ha­tal­má­val” gon­dos­kod­na az együtt­élés nor­má­i­nak be­tar­tá­sá­ról.

Sok il­lú­zi­ót azon­ban Lu­ther sem táp­lál a vi­lá­gi ha­ta­lom ere­jé­vel és fő­leg szán­dé­ka­i­val kapcsolatban, hi­szen Ezé­ki­el sza­vai sze­rint: „A fe­je­del­me­ket és ke­res­ke­dő­ket, az egyik tol­vajt a má­sik­kal, mint ól­mot és ér­cet meg­ol­vaszt­ja.” (Ez 22,20) A ke­res­ke­dők és uzso­rá­sok szán­dé­ka­it illetően is pesszi­mis­ta, s ke­vés esélyt lát ar­ra, hogy ön­szán­tuk­ból meg­térjenek és fel­hagy­ja­nak go­nosz gya­kor­la­tuk­kal.

De Lu­ther hir­te­len for­du­lat­tal ki­utat kí­nál a zsák­ut­cá­ból. Az uzso­ra el­len pré­di­ká­ló pa­pok­nak azt ajánl­ja, hogy hív­ják fel a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét egy olyan „gaz­dag em­ber­re”, akit bát­ran s kor­lát­la­nul ki­uzso­ráz­hat­nak. Ez az Is­ten, a menny és föld al­ko­tó­ja, aki Fi­án ke­resz­tül ajánl­ja ne­künk az evan­gé­li­u­mot: „Ad­ja­tok, és ada­tik nek­tek: jó, meg­nyo­mott, meg­rá­zott mér­ték­kel ad­nak öle­tek­be.” (Lk 6,38)

Ma­gya­rá­zat­ként hoz­zá­te­szi: „Aki kö­nyö­rül a nincs­te­le­nen, az Úr­nak ad köl­csön. Hol vagy­tok, ti nye­rész­ke­dő, ki­elé­gí­tet­len uzso­rá­sok? Aki itt jön, és meg­fi­zet nek­tek éle­te­te­kért bő­sé­ge­sen, itt és ott is örök­re, a fe­le­ba­rát min­den sé­rel­me nél­kül, akik mi­att ti az át­ko­zott uzso­rá­tok­kal együtt gyil­ko­sok, tol­va­jok, ra­va­szok és a leg­el­len­sé­ge­sebb, meg­ve­tett em­be­rek vagy­tok a föl­dön, s ezen­kí­vül tes­te­te­ket és lel­ke­te­ket örök­re el­ve­szí­ti­tek, és ki­uzso­rá­zott ja­va­i­to­kat meg nem tart­hat­já­tok, s a har­ma­dik föld­re se tud­já­tok át­men­te­ni. De itt szent uzso­rá­sok le­het­tek, akik az Is­ten, min­den an­gyal és em­ber sze­re­te­tét és mél­tó­sá­gát meg­kap­já­tok, és az uzso­rá­to­kat so­sem tud­já­tok töb­bé el­ve­szí­te­ni.”

Így le­gyen! Vi­lág uzso­rá­sai, egye­sül­je­tek!

Az elő­adást kö­ve­tő vi­ta so­rán fel­me­rült, hogy Lu­ther Már­ton gon­do­la­tai öt év­szá­zad tá­vo­lá­ból is meg­le­pő­en friss­nek hat­nak. Bár nem köz­gaz­da­ság-tu­do­má­nyi fej­te­ge­té­sek, a mai ol­va­só szá­má­ra is el­fo­gad­ha­tó­ak és akár szak­ma­i­lag is ér­vé­nye­sek. Fel­me­rült, hogy az egy­há­zak tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­sá­gá­nak hi­á­nya töb­bek kö­zött ab­ból is ered, hogy a köz­vé­le­mény előtt nem is­mert az ezek­hez ha­son­ló, nem tisz­tán teo­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­sú kér­dé­sek­ben el­fog­lalt egy­há­zi ál­lás­pont. Hi­ány­za­nak a gya­kor­lat­ban is jól hasz­nál­ha­tó élet­ve­ze­té­si ta­ná­csok és ál­lás­fog­la­lá­sok.

Vé­gül meg­fo­gal­ma­zó­dott a rend­szer­vál­to­zás idő­sza­ká­ban ér­zé­kel­he­tő té­to­vá­zá­sunk, bé­nult­sá­gunk kri­ti­ká­ja is. Ez kü­lö­nö­sen Lu­ther Már­ton mun­kás­sá­gá­nak is­me­re­té­ben fá­jó hi­á­nyos­ság, aki a szó­szé­ken és írá­sa­i­ban is ki­fej­tet­te vé­le­mé­nyét az ak­ko­ri kor ak­tu­á­lis kér­dé­se­i­ről, sőt ar­ra is volt ide­je és ere­je, hogy az al­só pap­ság ke­zé­be ér­ve­lé­si ve­zér­fo­na­lat ad­jon, hogy a gyü­le­ke­ze­ti ta­gok­ban fel­me­rü­lő kér­dé­se­ket el­vi ala­pon, de gya­kor­la­ti irá­nyult­ság­gal vá­la­szol­has­sák meg.

Dr. Zsu­gyel Já­nos

::Nyomtatható változat::