Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A Magyarországi Evangélikus Egyház háromnapos ünnepségsorozatot szervezett az európai történelmet alapjaiban befolyásoló 1989-es határnyitás és a páneurópai piknik huszadik évfordulója alkalmából. Magyarországon egy ilyen esemény első hallásra nemigen értelmezhető, és reflexszerűen vált ki olyan kérdéseket, mint például: mi közük volt az egyházaknak az akkori határnyitáshoz? Hol voltak az egyházak a �89-es változások mérföldkőnek számító történéseinél? És egyáltalán: miért ünnepelnek az egyházak egy kimondottan politikai hátterű és politikai változásokat elindító eseménysort?

Valóban, egy ilyen rendezvény hírének hallatán mind egyházi, mind egyházon kívüli nézőpontból furcsa helyzet alakul ki, amelynek értelmezési kerete nem tűnik körvonalazhatónak. Alapjaiban veti fel ugyanis a sajátosan magyar kontextusban létező egyházak közéleti szerepvállalásának és jelenlétének kérdését, amely a rendszerváltás után két évtizeddel is – ki kell mondani – megoldatlan.

Annak, hogy a magyarországi egyházak sem 1989-ben, sem azóta nincsenek kellő súllyal jelen a jelentős társadalompolitikai hatásokkal bíró közéleti eseményeknél, természetesen politikatörténeti okai vannak. Prőhle Gergely országos felügyelő, hazánk volt németországi és svájci nagykövete a határnyitásra emlékező rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján igyekezett megvilágítani ezeket a sajátosan magyar kontextust kialakító okokat.

Amíg Lengyelországban a Szolidaritás mögött ott álltak az egyházak, vagy amíg az NDK-ban kimondottan az egyházi berkekben összpontosult a politikai ellenállás, addig Magyarországon, „a legvidámabb barakkban” nemcsak a felekezetek templomfalak közé szorítása volt hallatlanul sikeres, de a politikai-polgári ellenállás potenciálját is nagy hatékonysággal sikerült legyengíteni. Így aztán nem lehet csodálkozni, hogy a politikai változások és a rendszerváltás „zászlóshajója” az egykori állampárt reformkommunista szárnya lett.

Önmagában persze nem az az igazán súlyos probléma, hogy a múlt rendszerben az egyházak elmulasztották megőrizni „ellenálló potenciáljukat”, hanem az, hogy a társadalmi szerepvállalásukkal kapcsolatos szociálpszichológiai beidegződések még ma is a régiek – és nemcsak egyházon kívül, de azon belül is. Magyarországon egyáltalán nem természetes, hogy a keresztény felekezetek jelen legyenek a fontos közéleti történéseknél, és tradicionális értékekre épített véleményükkel aktívan hozzájáruljanak a közélet alakításához – és ezt sokan maguk az egyháztagok sem érzik szükségesnek. Ha ilyesmire történnek kísérletek, az még mindig megütközést kelt sokakban, akik azt kérdezik: mi keresnivalójuk van itt az egyházaknak, miért nem mennek vissza a templomba igét hirdetni-hallgatni?

Az igazán nehezen, szinte csak felsőbb erők segítségével lebontható vasfüggöny nem az országhatáron, hanem az emberi lelkekben húzódik. Az ilyen példákat szemlélve lehet megérteni Esterházy Péter író meghökkentő gondolatát, aki szerint a puha diktatúra sokkal súlyosabb roncsolást tud véghezvinni az emberi lélekben és elmében, mint a keményen és drasztikusan elnyomó zsarnoki rendszerek.

Az ebből a lágy diktatúrából kiemelkedő, egyház és közélet kapcsolatát eltorzító, „elpuhult” mai kontextusban különösen jelentős, pozitív üzenetet hordoz egy olyan emlékező, ünneplő egyházi rendezvénysorozat megszervezése és a világnak való megmutatása, amely egy hangsúlyosan világi eseménysort helyez a fókuszpontba – még akkor is, ha az ötletgazdák bajor evangélikus testvéreink voltak. Ezt egy magasabb, spirituális nézőpontból akár jelnek is tekinthetjük: az ünneplés bajoroktól származó kezdeményezését – akik számára teljesen természetes a közéletben való részvétel – olyan „égi noszogatásnak” is felfoghatjuk, amely azt üzeni nekünk: hasonló közéleti rendezvényekre van szükség hazánk egyházi és világi színterein.

Ittzés János elnök-püspök a sajtótájékoztatón világossá tette: a történelemnek van egy teológiai dimenziója, amely láthatatlanul is sokkal nagyobb hatással van az események alakulására és a fejlődés irányára, mint azt az ember a maga történelemformáló erejéről és gondolatairól hiszi. Amikor tehát az egyház egy számára is kedvező változást hozó történelmi fordulópontot ünnepel a történelem Urának felajánlott hálaadással, akkor nem csupán a múltra emlékezik, hanem egyúttal Istennek a világ sorsát irányító bölcsességébe vetett bizalommal a jövőbe is tekint.

Ez a bizalommal teljes jövőbe tekintés lehet az alapja annak, hogy a hasonló közéleti rendezvények szervezésével és hiteles véleményformálással talán sikerül a közeljövőben szemléletváltozást elindítani az egyházban és a társadalomban egyaránt. Mai közállapotainkat szemlélve valószínű, hogy ehhez a folyamathoz teljes nemzedékváltásra lesz szükség, de már ma elkezdhetjük megteremteni azt az egészséges egyházszociológiai közeget, amelyben felnevelkedve az utánunk jövők már könnyedén és természetesen nyitják meg azokat az egyház és társadalom között húzódó határokat, és bontják le azokat a kifeszített szögesdrótokat, amelyek metaforikus értelemben még mindig a lelkünkben rozsdásodnak.

P. G.

::Nyomtatható változat::