evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

A nap is kisütött június 27-én délelőtt, amikor egykori iskolánkban az 1943/44. tanévben érettségizett leány- és fiúosztály hatvanöt éves találkozójára összejöhettünk. A jubiláló öregdiákok mellett – a bevett szokásoknak megfelelően – most is ott voltak az iskola első érettségizőin kívül azok is, akik tanulmányaikat már nem fejezhették be a régi iskolában.

Tantermünkben a jubilálók érettségi tablójával, üdvözlésként Wass Albert versének előadásával, a táblán pedig Ady Üzenet egykori iskolámba című költeményének utolsó versszakával vártak bennünket. Megemlékezésünk kezdeteként jubiláló leány diáktársunk Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta el.

A jubilálók hálás szívvel, tisztelettel szóltak zömükben fiatal, lelkes oktatóikról, akik nemcsak lelkiismeretesen tanítottak, hanem szeretettel nevelték is a városból, a környékéről, az ország messzi tájairól származó, különböző (magyar, szlovák, német) anyanyelvű fiatalokat. Tolmácsoltuk az iskola kilencvenöt éves magyartanárának hosszabb írását, amelynek központi gondolata a magyar–szlovák megbékélés. Tanáraink gyakran vezették, elkísérték a kiránduló diákokat a természeti szépségben gazdag környékre – Pozsáló, Szádelői-völgy, Szilicei-fennsík – meg a műemléki helyekre: krasznahorkai vár a mauzóleummal, a betléri kastély stb.

A találkozó keretében betértünk a torony nélküli evangélikus templomba, ahol sajnos nincs magyar nyelvű lelkész. Megkoszorúztuk iskolánk belső udvarának falán lévő emléktáblánkat, majd a városi múzeum előtti téren felállított Kossuth-szobrot is. Itt öröm volt látni a nagyszámú magyarországi feliratú koszorút is.

A megemlékezést követő közös ebéden a város részéről újból szíves szavakkal köszöntöttek bennünket. A jó hangulatban elköltött ebéd előtt a Reményik-verset szavaló diáktársunk Ady említett költeményét is elmondta. A baráti beszélgetéseken felélesztettük kedves emlékeinket. Arra biztattuk az odaátiakat: ha nem is a mostani keretek között, kisebb közösségekben őrizzék mindazt, amit iskolánktól, a várostól – ahol szerették a diákokat – kaptunk.

Búcsúzásul többen megtekintettük a város régi képét őrző Fő tér egyik műemlék épülete falán lévő emléktáblát, amelyen magyarul és szlovákul olvashatók Petőfi sorai: „Rozsnyó magas, meredek hegyek között, völgyben fekszik, mint az alamizsna krajcár a koldus kalapjában.”

Dr. Káldosi Rudolf (Budapest)

::Nyomtatható változat::