Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A pün­kösd­vá­ró Eu­ró­pá­ban, há­la Is­ten­nek, oly­kor át­él­he­tünk már pün­kösd­kö­ze­li él­mé­nye­ket. Egy hét­tel ez­előtt a Du­na Te­le­ví­zió jó­vol­tá­ból ha­tá­ron in­nen és túl so­kan le­het­tünk szem­ta­núi a Pé­csi Egy­ház­me­gye ezer­éves fenn­ál­lá­sa al­kal­má­ból tar­tott ün­ne­pi mi­sé­nek. Ezen a fel­eme­lő al­kal­mon a pé­csi szé­kes­egy­ház előt­ti té­ren ün­nep­lő tö­meg négy nyel­ven hall­hat­ta az igét, éne­kel­he­tett és imád­koz­ha­tott: la­ti­nul, né­me­tül, hor­vá­tul és ter­mé­sze­te­sen ma­gya­rul. Így vált meg­ta­pasz­tal­ha­tó va­ló­ság­gá Szent Ist­ván bölcs ta­ní­tá­sa a sok­nyel­vű or­szág ere­jé­ről, gaz­dag­sá­gá­ról.

Ugyan­ezt él­het­tem át hat év­vel ez­előtt, ami­kor el­in­dul­tam a püs­pö­ki szol­gá­lat­ba a bé­kés­csa­bai Nagy­temp­lom­ban, ahol szlo­vá­kul és né­me­tül is hang­zott Is­ten igé­je, és ahol az­óta is, rend­sze­res a szlo­vák nyel­vű szol­gá­lat.

S ez így ter­mé­sze­tes, ma­gá­tól ér­tő­dő. Így len­ne ter­mé­sze­tes és ma­gá­tól ér­tő­dő im­már egy év­ez­re­de itt, a sok­szí­nű, sok­nyel­vű Kár­pát-me­den­cé­ben. Most Is­ten szí­ne előtt áll­va vall­juk meg őszin­te bűn­bá­nat­tal: tör­té­nel­münk so­rán időn­ként mi is meg­fe­led­kez­tünk el­ső ki­rá­lyunk min­dig ak­tu­á­lis in­té­sé­ről.

De nap­ja­ink­ban már sem­mi sem in­do­kol­ja, hogy en­ged­jünk a szűk lá­tó­kö­rű, gyű­löl­kö­dő na­ci­o­na­liz­mus kí­sér­té­sé­nek. Im­már két év­ti­ze­de át­sza­kadt a vas­füg­göny, le­om­lott a ber­li­ni fal. A ha­tá­rok át­jár­ha­tó­ak, az egye­sü­lő Eu­ró­pa sza­bad pol­gá­rai le­he­tünk.

Egyik if­jú­sá­gi éne­künk­ben így val­lunk: „Át­ölel min­ket jó­sá­god, Te­rem­tőnk, / Át­ölelsz min­ket, mint tér, mint idő. (…) És még­is van­nak vén fa­lak kö­zöt­tünk…”

Teg­nap ér­kez­tem ha­za Genf­ből, az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csa Köz­pon­ti Bi­zott­sá­gá­nak ülé­sé­ről. Ez az öku­me­ni­kus szer­ve­zet kö­zel há­rom­száz­öt­ven tag­egy­ház­ból mint­egy hat­száz­mil­lió or­to­dox, pro­tes­táns és ang­li­kán ke­resz­tény nagy csa­lád­ját öle­li át. A vi­lág­szer­ve­zet el­nö­ke, Wal­ter Alt­mann, aki kü­lön­ben a bra­zil evan­gé­li­kus egy­ház lel­ké­sze, je­len­té­sé­ben kü­lön pont­ban ér­té­kel­te a húsz év­vel ez­előt­ti kö­zép-eu­ró­pai ha­tár­nyi­tás tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­gét. De ugyan­ak­kor meg­je­gyez­te (idé­zem): „Many ot­her walls are be­ing raised, di­vi­ding people…”, az­az: újabb, né­pe­ket meg­osz­tó fa­lak emel­ked­nek…

Ilyen új vagy in­kább na­gyon is „vén” fal az a szlo­vá­ki­ai nyelv­tör­vény, amely új­ra éket ver olya­nok kö­zé, akik év­szá­za­dok óta bé­kes­ség­ben akar­nak él­ni egy­más mel­lett.

Bi­zony, nagy szük­sé­günk van Is­ten Lel­ké­nek, a kom­mu­ni­ká­ció és a kom­m­unió, a meg­ér­tés és a kö­zös­ség lel­ké­nek gyó­gyí­tó ki­ára­dá­sá­ra. Pál apos­tol­lal, a né­pek apos­to­lá­val együtt vall­juk, hogy „nem a fé­le­lem­nek lel­két ad­ta ne­künk az Is­ten, ha­nem az erő, a sze­re­tet és a jó­zan­ság lel­két”.

Ma már sem­mi sem in­do­kol­ja azt a fé­lel­met, bi­zal­mat­lan­sá­got, amely ott rej­lik a nyelv­tör­vény so­rai mö­gött. A múl­tat nem le­het el­tö­röl­ni, nem sza­bad el­fe­lej­te­ni, de öku­me­ni­kus vi­lág­szer­ve­ze­tek­kel együtt évek óta hir­det­jük a gyó­gyí­tó em­lé­ke­zés („he­a­ling of mem­ori­es”) le­he­tő­sé­gét, is­te­ni aján­dé­kát. Le­het egy­más­sal ki­en­gesz­te­lőd­ve le­ten­ni a tör­té­ne­lem Urá­nak ke­zé­be a múl­tat: Tri­a­nont, az erő­sza­kos ki­te­le­pí­té­se­ket és la­kos­ság­cse­rét, az eről­te­tett ma­gya­ro­sí­tást épp­úgy, mint a szlo­vá­ko­sí­tást, 1968-at, Du­na­szer­da­helyt és Ko­má­ro­mot…

Le­het va­ló­ban újat kez­de­ni az erő, a sze­re­tet és jó­zan­ság lel­ké­vel, hi­szen a fa­lak va­ló­já­ban már nem or­szág­ha­tá­rok kö­zött emel­ked­nek, ha­nem ben­nünk. Ahogy a már idé­zett ének ezt meg­fo­gal­maz­za: „És még­is van­nak vén fa­lak kö­zöt­tünk, / Rá­cso­kon át mé­re­get­jük egy­mást: / Bör­tön az énünk, amely­ből ki­tör­ni / Nem tu­dunk bű­nünk szik­lái mi­att.”

A jó­zan di­ag­nó­zis so­rai után meg­szó­lal az ének vé­gén a te­rá­pia re­mény­sé­ge is: „Adj sza­bad­sá­got Lel­ked ere­jé­vel: / Hir­det­tesd bű­ne­ink bo­csá­na­tát! / Add, min­den em­ber sze­re­tet­ben él­jen, / Test­vér a test­vért hűn ölel­je át.” Így le­gyen, az­az: ámen!

::Nyomtatható változat::