Evangélikusok

„Egy­há­zunk erős­sé­gei az is­ko­lák” (Or­dass La­jos, 1945. szep­tem­ber 27.)

Hozzászólás a cikkhez

Húsz éve nyílt meg a vissza­ka­pott fasori evan­gélikus gim­ná­zi­u­mban az el­ső tan­év. Alábbi ta­nul­mányában egyházunk Déli Egy­házkerületének az ese­mé­nyek idején hivatalban levő püs­pö­ke tekint vissza az ünnepi al­ka­lomra és a hozzá vezető útra.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú pusz­tí­tá­sai és vér­zi­va­ta­ra után Or­dass La­jos püs­pö­ki be­ik­ta­tá­sa­kor szék­fog­la­ló be­szé­dé­ben alá­húz­ta mint re­for­má­ci­ói örök­sé­gün­ket a temp­lom és az is­ko­la fon­tos­sá­gát. Mint­ha elő­re lát­ta vol­na, hogy ha­ma­ro­san – az 1948. jú­ni­us 16-án ki­erő­sza­kolt par­la­men­ti dön­tés­sel – ál­la­mo­sí­ta­ni fog­ják az egy­há­zi ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket: „Az ál­lam­ha­ta­lom ak­kor cse­lek­szik leg­job­ban sa­ját ér­de­ké­ben, ha az egy­há­zak is­ko­lá­ja irán­ti há­la­tar­to­zá­sát az­zal ró­ja le, hogy mű­kö­dé­sük elé aka­dályt nem gör­dít. Egy­há­zunk pe­dig ak­kor hű ön­ma­gá­hoz, ha az ősök ál­do­za­tát meg nem ta­gad­va ma­ga is sza­ka­dat­la­nul és öröm­mel ál­doz is­ko­lá­i­ra, tud­va, hogy ben­nük rej­lik jö­vő­je” – szö­gez­te le a püs­pök 1945. szep­tem­ber 27-én a bu­da­pes­ti De­ák té­ri temp­lom­ban.

Az is­ko­lá­in­kat el­kob­zó ál­lam­ha­ta­lom el­len til­ta­ko­zó egy­há­zi ve­ze­tőt 1948. szep­tem­ber 8-án le­tar­tóz­tat­ták, kon­cep­ci­ós per­ben ha­mis vá­dak alap­ján el­ítél­ték és be­bör­tö­nöz­ték. Ez lett a sor­sa Mind­szenty Jó­zsef bí­bo­ros­nak is.

A for­ra­da­lom alatt, 1956. ok­tó­ber 30-án ál­la­mi és egy­há­zi re­ha­bi­li­tá­lá­sa után Or­dass püs­pök vissza­tért ugyan hi­va­ta­lá­ba, azon­ban 1958. jú­ni­us 24-én ál­la­mi erő­szak­kal új­ra el­moz­dí­tot­ták, és 1976-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­ig nem gya­ko­rol­hat­ta püs­pö­ki tiszt­sé­gét.

A ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zak 1948-ban ál­la­mo­sí­tott ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­nek sta­tisz­ti­ká­ja a kö­vet­ke­ző ké­pet mu­tat­ja (for­rás: Sta­tisz­ti­kai év­könyv, meg­je­lent a Be­szé­lő 1991. áp­ri­lis 27-i szá­má­nak 11. ol­da­lán):

A Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház és a kor­mány kö­zöt­ti, ki­erő­sza­kolt egyez­mény sze­rint (1948. de­cem­ber 14.) egy­há­zunk­nak a lel­kész­kép­ző sop­ro­ni teo­ló­gi­ai fa­kul­tá­son – a ké­sőbb Bu­da­pest­re köl­töz­te­tett teo­ló­gi­ai aka­dé­mi­án – kí­vül két gim­ná­zi­u­ma ma­radt meg: a bu­da­pest-fa­so­ri fiú­gim­ná­zi­um és a De­ák té­ri le­ány­gim­ná­zi­um. Az egy­ház ve­ze­tői azon­ban ál­la­mi nyo­más­ra az 1951/52-es tan­év vé­gé­vel mind­két in­téz­ményt „fel­aján­lot­ták” az ál­lam­nak. Az épü­le­te­ket ek­kor már nem ál­la­mo­sí­tot­ták. A fa­so­ri gim­ná­zi­um épü­le­tét ok­ta­tá­si-to­vább­kép­zé­si cél­ra vet­ték át, bér­fi­ze­tés nél­kül. A De­ák té­ri is­ko­la­épü­let­be ke­rü­le­ti ál­ta­lá­nos is­ko­la köl­tö­zött, az épü­let hasz­ná­la­tá­ért a ke­rü­le­ti ta­nács né­mi té­rí­tést fi­ze­tett a Pes­ti Evan­gé­li­kus Egy­ház­nak.

Az ébren tartott legenda

A fa­so­ri gim­ná­zi­um­nak az 1950/51-es és az 1951/52-es tan­év­ben ta­nu­ló­ja vol­tam. A meg­szün­te­tés azt je­len­tet­te, hogy ta­ná­ra­in­kat más bu­da­pes­ti is­ko­lák­ba he­lyez­ték át. A könyv­tá­rat, a szer­tá­ra­kat, az is­ko­la fel­sze­re­lé­sét szét­hord­ták. Az épü­let osz­tály­ter­me­it az Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet (OPI) ke­ze­lé­sé­ben ki­sebb iro­dák­ká épí­tet­ték át.

Egy­há­zunk jo­gá­szai, akik az át­adá­si szer­ző­dés fo­gal­ma­zá­sá­nál je­len vol­tak – kü­lö­nö­sen is dr. Vet­sey Ala­dár –, ra­gasz­kod­tak ah­hoz, hogy be­le­ve­gyék a meg­ál­la­po­dás­ba: ha az ál­lam egy­szer vissza­ad­ná az épü­le­tet, kö­te­les lesz az ere­de­ti ál­la­po­tá­ban vissza­szol­gál­tat­ni. Em­lé­ke­zés sze­rint eh­hez mo­so­lyog­va és kel­let­le­nül já­rul­tak hoz­zá a mi­nisz­té­ri­u­mi kül­döt­tek. Ami­kor 1989-ben az épü­let­ben új­ra­in­dult az egy­há­zi is­ko­la, az egy­ház elő­vi­gyá­za­tos­sá­ga az ál­lam­nak ke­rek ki­lenc­ven­mil­lió fo­rint­já­ba ke­rült.

A két meg­szün­te­tett is­ko­la ta­nu­ló­it más bu­da­pes­ti is­ko­lák­ba irá­nyí­tot­ták. Ma­gam a Vil­lá­nyi úti Jó­zsef At­ti­la Gim­ná­zi­um­ba ke­rül­tem, két évet ott vé­gez­tem, il­let­ve ott érett­sé­giz­tem. Eb­ben az in­téz­mény­ben, a Fa­sor­hoz ha­son­ló­an, szin­tén ta­ní­tot­ták a la­tin nyel­vet, de a gö­rö­göt már nem. A Fa­sor épü­le­té­ből a Sop­ron­ból oda­kény­sze­rí­tett teo­ló­gi­ai aka­dé­mi­á­nak is köl­töz­nie kel­lett. Meg­kap­tuk a Hő­sök te­re kö­ze­lé­ben a Lend­vay ut­ca 62. szám alat­ti épü­le­tet. (Ez ké­sőbb az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal köz­pont­ja lett.)

Egy­há­zunk né­pe ke­se­rű be­le­nyug­vás­sal fo­gad­ta De­zsé­ry Lász­ló és Ve­tő La­jos püs­pö­kök in­téz­ke­dé­sét a két gim­ná­zi­um „fel­aján­lá­sá­ról”. A Fa­so­ri Öreg­di­á­kok Kö­re, a volt ta­ná­rok, kü­lö­nö­sen is dr. Gya­pay Gá­bor éb­ren tar­tot­ták az is­ko­la „le­gen­dá­ját”, a gim­ná­zi­um­nak és hí­res No­bel-dí­jas egy­ko­ri nö­ven­dé­ke­i­nek a tör­té­ne­tét. Mu­tat­ta az egy­há­zi köz­han­gu­la­tot, hogy az 1956-os for­ra­da­lom he­té­ben meg­je­lent két fi­a­tal bu­da­pes­ti se­géd­lel­ké­szünk az Ül­lői út 24. szám alat­ti teo­ló­gus­ott­hon­ban, hogy teo­ló­gus­hall­ga­tó­kat to­bo­roz­za­nak: „Gyer­tek, se­gít­se­tek, fog­lal­juk vissza a Fa­sort!” Úgy em­lék­szem, Só­lyom Je­nő egy­ház­tör­té­nész-pro­fesszo­runk fi­gyel­mez­te­tett min­ket, ne si­es­sük el ezt a vissza­fog­la­lást, és meg­kér­dez­te, van-e át­gon­dolt stra­té­gi­ánk ar­ról, mit kez­de­nénk az épü­let­tel.

A Fa­sor egy­há­zi vissza­vé­te­lé­nek 1956-os tör­té­ne­té­hez hoz­zá­tar­to­zik az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia If­jú­sá­gi Bi­zott­sá­gá­nak 1956. ok­tó­ber 22-én ho­zott ha­tá­ro­za­ta, amely­ben az if­jú­ság kér­te – Nagy Ist­ván sze­ni­or és Fried­rich La­jos igaz­ga­tó el­nök­le­te mel­lett –, hogy „az egy­há­zi ve­ze­tő­ség te­gye le­he­tő­vé az Evang. Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia és az Evang. Lel­kész­ne­ve­lő In­té­zet össze­köl­tö­zé­sét a volt Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um épü­le­té­be (Bp. VII., Gor­kij-fa­sor 17–21.)…” (A ha­tá­ro­zat szö­ve­ge meg­je­lent az Együtt az or­szág né­pé­vel –Evan­gé­li­ku­sok 1956-ban cí­mű kö­tet­ben. Szerk. Zász­ka­licz­ky Zsu­zsan­na, Lu­ther Ki­adó, Bu­da­pest, 2006, 91. o.)

Harc a Fasorért

Egy­há­zunk­ban a Fa­sor ügye nem fe­lej­tő­dött el ké­sőbb sem. Bán­tot­ta az egy­ház né­pét, hogy amíg a ka­to­li­kus egy­ház­nak több gim­ná­zi­u­ma meg­ma­rad­ha­tott, és Deb­re­cen­ben a re­for­má­tus egy­há­zé is, tő­lünk el­vet­ték az egyez­mény­ben biz­to­sí­tott ket­tőt. Az öreg­di­á­kok cso­port­ja, ki­hasz­nál­va a ki­ala­kult le­he­tő­sé­ge­ket, ha­gyo­mány­őr­ző szer­ve­zet­ként mű­kö­dött a Ha­za­fi­as Nép­front ke­re­té­ben, és egy­re ha­tá­ro­zot­tab­ban kö­ve­tel­te a gim­ná­zi­um új­ra­in­dí­tá­sát. Föl­vet­ték a kap­cso­la­tot a kül­föld­re ke­rült egy­ko­ri di­á­kok­kal; kö­zöt­tük több be­fo­lyá­sos köz­éle­ti sze­mély is fel­emel­te sza­vát az is­ko­la ér­de­ké­ben.

A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség Ta­nul­má­nyi Osz­tá­lyán 1980-tól kez­dett mun­kám vé­gén, 1987. jú­li­us 23-án Bogsch Ár­pád, az ENSZ Szel­le­mi Tu­laj­don Vi­lág­szer­ve­ze­té­nek (WI­PO, OM­PI) fő­igaz­ga­tó­ja, egy­ko­ri fa­so­ri di­ák, a Fa­sort tá­mo­ga­tó sváj­ci egye­sü­let ve­ze­tő­je fo­ga­dást adott Genf­ben a gim­ná­zi­um ügyé­ben Svájc­ban te­vé­keny­ke­dők ré­szé­re ab­ból az al­ka­lom­ból, hogy meg­tör­tént – Kál­dy Zol­tán püs­pök ha­lá­la után – a püs­pö­ki tiszt­ség­re va­ló je­lö­lé­sem. El­mond­ta: az­zal a meg­bí­zás­sal en­ged­nek ha­za, hogy te­gyek meg min­dent a Fa­sor új­ra egy­há­zi is­ko­la­ként va­ló in­du­lá­sá­ért. Ki­fej­tet­te, hogy ő eh­hez je­len­tős nyu­ga­ti egye­sü­le­ti se­gít­sé­get tud biz­to­sí­ta­ni. Ezt a tá­mo­ga­tást ké­sőbb meg is kap­tuk.

Be kell val­la­nom, két­sé­gek kö­zött ígér­tem meg, hogy igye­kez­ni fo­gok a ké­rés­nek ele­get ten­ni. Ek­kor még nem bíz­tam a si­ker­ben. 1987. ok­tó­ber 24-én a De­ák té­ri temp­lom­ban püs­pö­ki be­ik­ta­tá­som­kor szék­fog­la­ló be­szé­dem­ben a Fa­sor kér­dé­sét nem em­lí­tet­tem. A pár­hu­za­mo­san vá­lasz­tott és ve­lem együtt be­ik­ta­tott egy­ház­ke­rü­le­ti fel­ügye­lő, Frenkl Ró­bert vi­szont ha­tá­ro­zot­tan szólt mind­ket­tőnk egy­ko­ri is­ko­lá­já­nak ügyé­ről. (Be­szé­dé­nek össze­fog­la­ló­ja ol­vas­ha­tó az Evan­gé­li­kus Élet 1987. no­vem­ber 8-i szá­má­nak 1. ol­da­lán.) Et­től kezd­ve fel­gyor­sul­tak az ese­mé­nyek.

1. no­vem­ber 11-én az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um ja­va­sol­ta az új­ra­in­dí­tást. 1988. feb­ru­ár 14-én a Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség temp­lo­má­ban is­ten­tisz­te­le­ten pré­di­kál­tam ar­ról, hogy a temp­lom és a gim­ná­zi­um kö­zös fa­la ha­ma­ro­san már nem az el­vá­lasz­tást, ha­nem új­ra az egy­be­köt­te­tést jel­zi. Feb­ru­ár 19-én a Mű­ve­lő­dés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um hoz­zá­já­rult az új­ra­in­dí­tás­hoz. Feb­ru­ár 20-án az egy­ház el­nök­sé­ge kör­le­vél­ben kér­dez­te meg egy­ház­köz­sé­ge­in­ket, egyet­ér­te­nek-e az új­ra­in­dí­tás­sal, és el­kö­te­le­zik-e ma­gu­kat évi meg­ha­tá­ro­zott össze­gű gyü­le­ke­ze­ti költ­ség­ve­té­si hoz­zá­já­ru­lás be­fi­ze­té­se mel­lett. Áp­ri­lis 3-án, hús­vét­kor D. dr. Nagy Gyu­la püs­pök-el­nök, Far­kas­há­zi Fe­renc or­szá­gos­fel­ügye­lő-he­lyet­tes, Frenkl Ró­bert egy­ház­ke­rü­le­ti fel­ügye­lő és ma­gam mint a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let lelkészi vezetője püs­pö­ki pász­tor­le­vél­ben je­len­tet­tük be a gyü­le­ke­ze­tek­nek gim­ná­zi­u­munk 1989 szep­tem­be­ré­vel tör­té­nő in­du­lá­sát.

Az újraindulás

Óri­á­si volt a gyü­le­ke­ze­tek lel­ke­se­dé­se! Gyűl­tek az egy­ház­köz­sé­gi fel­aján­lá­sok, és sok egy­ház­tag­tól, il­let­ve ko­ráb­bi fa­so­ri di­ák­tól sze­mé­lyes ado­mányt is kap­tunk. A szük­sé­ges in­for­ma­ti­kai be­ren­de­zé­sek, szá­mí­tó­gé­pek kül­föl­di ma­gya­rok­tól ér­kez­tek, mint­egy negy­ven­ezer nyu­gat­né­met már­ka ér­ték­ben. A né­met Ho­echst AG vál­lal­ta a ké­mi­ai szer­tár és la­bo­ra­tó­ri­um fel­sze­re­lé­sét. A Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­sé­gen ke­resz­tül a nyu­ga­ti és észa­ki egy­há­zak tá­mo­ga­tá­sa szük­sé­ges volt az egy­ko­ri át­adá­si szer­ző­dés sze­rint já­ró ál­la­mi költ­ség­vál­la­lás ki­egé­szí­té­sé­re.

A ter­ve­zett há­rom el­ső, két má­so­dik és egy har­ma­dik osz­tály­ba 641 ta­nu­ló je­lent­ke­zett. Az el­ső osz­tá­lyok­nál négy­sze­res túl­je­lent­ke­zést ta­pasz­tal­tunk.

Gya­pay Gá­bor meg­bí­zott igaz­ga­tó ve­ze­té­sé­vel meg­kez­dő­dött a ta­ná­ri kar szer­ve­zé­se. El­ké­szült a szer­ve­ze­ti és mű­kö­dé­si sza­bály­zat, a költ­ség­ve­tés, majd meg­ala­kult az igaz­ga­tó­ta­nács. Nyolc osz­tály in­dult, 302 ta­nu­lót vet­tünk fel. A ta­ná­ri ál­lá­sok­kal kap­cso­lat­ban 121 ér­dek­lő­dő je­lent­ke­zett, és 1989. már­ci­us 1-jé­ig 70 ta­nár ad­ta be pá­lyá­za­tát.

A Ma­gyar­or­szá­gi Re­for­má­tus Egy­ház ve­ze­tő­sé­gé­nek ké­ré­sé­re két­osz­tály­nyi re­for­má­tus ta­nu­ló fel­vé­te­lé­re is sor ke­rült. Hely volt, mert ne­gye­dik osz­tályt nem in­dí­tot­tunk, és ab­ban egyez­tünk meg a re­for­má­tu­sok­kal, hogy ha ké­sőbb ők is en­ge­délyt kap­nak bu­da­pes­ti gim­ná­zi­u­muk új­ra­in­dí­tá­sá­ra, a ta­nu­lók majd át­men­nek oda. Ter­ve­ink sze­rint az in­du­lás után há­rom év­vel kel­lett tel­jes­sé len­nie az in­téz­mény­nek, vagy­is mű­köd­nie a ti­zen­két osz­tály­nak.

Ko­e­du­kált gim­ná­zi­u­munk több­sé­gük­ben fő­vá­ro­si és kör­nyék­be­li ta­nu­ló­kat vett fel, azon­ban szük­ség volt kol­lé­gi­u­mi fé­rő­he­lyek ki­ala­kí­tá­sá­ra is a mint­egy hu­szon­öt szá­za­lék­nyi vi­dé­ki ta­nu­ló szá­má­ra. Ez a kez­dés­nél nagy prob­lé­mát je­len­tett. Pró­bál­koz­tunk fő­vá­ro­si ál­la­mi kol­lé­gi­u­mok­ban he­lyet kap­ni, és meg­kí­sé­rel­tük az el­he­lye­zést Fó­ton, a Man­dák Bel­misszi­ói Ott­hon­ban. Né­hány év után si­ke­rült meg­ol­da­ni a kér­dést a Bu­da­pest XI­II. ke­rü­le­ti Vi­za­fo­gó u. 2–4. szám alat­ti egy­ko­ri mun­kás­őr­lak­ta­nya ala­pít­vá­nyi át­vé­te­lé­vel és át­ala­kí­tá­sá­val, majd ké­sőbb a VII. ke­rü­le­ti Ró­zsák te­re 1. szám alat­ti ko­ráb­bi Pro­tes­táns Ár­va­ház vissza­vé­te­lé­vel.

Mi­től evan­gé­li­kus az evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um?

A si­ke­res­nek mond­ha­tó elő­ké­szí­tő fo­lya­mat nem azt je­len­tet­te, hogy egy­há­zon be­lül és kí­vül min­den­ki tá­mo­gat­ta az ügyet. Gyü­le­ke­ze­te­ink­ben a költ­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban ag­gó­dó han­gok is je­lent­kez­tek, fel­tet­ték a kér­dést, hogy va­jon lesz-e ele­gen­dő anya­gi ere­je egy­há­zunk­nak a jö­vő­ben er­re, ami­kor annyi más fel­adat meg­ol­dat­lan.

Egy­há­zon kí­vül a hely­zet ér­de­kes volt. Az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal egyes il­le­té­ke­sei még ak­kor is el­le­nez­ték az új­ra­in­du­lást, ami­kor „a párt” ve­ze­tői és az il­le­té­kes mi­nisz­té­ri­um már be­le­tö­rőd­tek.

Is­ko­lánk szer­ve­zé­sé­vel pár­hu­za­mo­san el­kez­dő­dött a bel­ső egy­há­zi vi­ta ar­ról, mit is je­lent az egy­há­zi ok­ta­tás. Mi­ben kel­le­ne az evan­gé­li­kus is­ko­lák­nak má­sok­nak len­ni­ük, mint az el­múlt negy­ven-öt­ven év­ben az úgy­ne­ve­zett „ket­tős ne­ve­lés” el­len küz­dő ál­la­mi is­ko­lák?

Az egy­há­zi ne­ve­lés-ok­ta­tás kö­rü­li bi­zony­ta­lan­sá­go­kat lát­va or­szá­gos ta­pasz­ta­lat­cse­rét, kon­fe­ren­ci­át hív­tunk össze Bu­da­pest­re 1988. szep­tem­ber 2-ára. A Pus­kin ut­cai püs­pö­ki hi­va­tal­ban meg­ren­de­zett ta­lál­ko­zón két el­len­té­tes vé­le­mény kris­tá­lyo­so­dott ki szer­ve­zen­dő is­ko­lá­in­kat il­le­tő­en. Az egyik cso­port, ame­lyet „éb­re­dé­si tá­bor­nak” ne­vez­he­tek, az evan­gé­li­kus is­ko­lát na­gyon szi­go­rú fe­gyel­mű, a spi­ri­tu­a­li­tás kér­dé­se­i­vel fo­ko­zot­tan fog­lal­ko­zó in­téz­mény­nek kí­ván­ta lát­ni. Még az a kí­ván­ság is el­hang­zott: le­gye­nek olya­nok maj­da­ni is­ko­lá­ink, hogy az érett­sé­gi­vel pár­hu­za­mo­san a vég­zős nö­ven­dé­kek mint­egy „bi­zo­nyít­ványt” kap­has­sa­nak ar­ról, hogy ők meg­tért hí­vők­ké vál­tak. A má­sik tá­bor vi­szont azt hang­sú­lyoz­ta, hogy új­ra­in­du­ló is­ko­lá­ink épül­je­nek a sza­bad­ság fel­leg­vá­ra­i­vá, ahol „kul­túr­pro­tes­táns szel­le­mű elit­kép­zés” tör­té­nik.

Az érett­sé­gi­vel együtt adan­dó hit­éle­ti bi­zo­nyít­vánnyal kap­cso­lat­ban el­mond­tam: jó len­ne, ha a teo­ló­gia öt évé­nek el­vég­zé­se után tud­nánk ilyen bi­zo­nyít­ványt ki­ál­lí­ta­ni. A vi­tá­ban nem si­ke­rült át­hi­dal­ni az el­len­té­te­ket, és meg­mu­tat­ko­zott, mennyi­re be­fo­lyá­sol­ta hely­ze­tün­ket az a tény, hogy is­ko­lá­ink el­vé­te­le után csak­nem negy­ven éven ke­resz­tül ke­ve­set fog­lal­koz­hat­tunk ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si kér­dé­sek­kel.

Az egy­ház­me­gyék lel­ké­szi mun­ka­kö­zös­sé­gi ülé­sei fel­vet­ték prog­ram­pont­ja­ik kö­zé a gim­ná­zi­um in­dí­tá­sá­nak prob­lé­má­it. 1989. ja­nu­ár 30-án ti­zen­öt lel­ké­szünk alá­írá­sá­val nyílt le­vél fo­gal­ma­zó­dott meg az Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um Bi­zott­ság­hoz Mi­től evan­gé­li­kus az evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um? cí­men. Eb­ben kér­ték, hogy egy­há­zunk mér­je fel, mit vár­nak a gyü­le­ke­ze­tek tag­jai az új­ra­in­dult in­téz­mény­től. Az alá­írók nem ér­zik, hogy „a hit és a lel­ki­ség kö­zép­pont­ba ál­lí­tá­sa bi­gott­ság len­ne”. Fon­tos­nak tart­ják a hit­ok­ta­tók sze­mé­lyét, és vall­ják, „még­sem a »leg­jobb fa­so­ri ha­gyo­má­nyok­hoz« ra­gasz­ko­dás a fon­tos, ha­nem a je­len és jö­vő igé­nye­it vi­lá­go­san fel­mér­ve gim­ná­zi­u­mun­kat hit­val­lá­sos ala­pok­ra kell épí­te­ni”…

Az ak­kor elő­ke­rült kér­dé­sek ma is fog­lal­koz­tat­ják gyü­le­ke­ze­te­in­ket és is­ko­lá­in­kat. A bel­ső egy­há­zi hely­zet­ről eb­ben az össze­füg­gés­ben alá kell húz­nom azt a tényt, hogy 1959-ben, ami­kor lel­ké­szi szol­gá­la­to­mat el­kezd­tem, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház­nak 430 lel­ké­sze volt, ami­kor pe­dig 1987-ben püs­pök let­tem, csu­pán 253. Gyü­le­ke­ze­tek, in­téz­mé­nyek, is­ko­lák ma­rad­tak fo­lya­ma­to­san és a rend­szer­vál­tás után is meg­fe­le­lő lel­ké­szi el­lá­tás nél­kül, és még na­gyobb volt az evan­gé­li­kus pe­da­gó­gu­sok hi­á­nya. Ez a hi­ány ugyan húsz év alatt csök­kent, de még min­dig prob­lé­mát je­lent.

1. szep­tem­ber 2.

Egy­ház­tör­té­nel­mi ese­ményt ho­zott ez a nap, har­minc­hét év után új­ra­in­dult „a Fa­sor”! A meg­nyi­tó is­ten­tisz­te­le­ten az is­ko­la fenn­ál­lá­sa óta sok­szor idé­zett ve­zér­ige szólt hoz­zánk: „A böl­cses­ség kez­de­te az Úr­nak fé­lel­me.” (Péld 9,10) A pré­di­ká­ci­óm igye­ke­zett vá­la­szol­ni a vi­ta­tott ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si kér­dé­sek­re is.

Az új­ra­in­du­lás ün­ne­pé­nek je­len­tő­sé­gét alá­húz­ta, hogy Gla­tz Fe­renc mi­nisz­ter gim­ná­zi­u­munk­ból nyi­tot­ta meg – te­le­ví­zi­ós köz­ve­tí­tés­sel – a tan­évet. Frenkl Ró­bert, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let fel­ügye­lő­je az 1952-ben utol­já­ra érett­sé­gi­zett di­á­kok ne­vé­ben ak­kor bú­csú­zó, most pe­dig az új­ra­in­du­lást kö­szön­tő be­szé­dé­be fog­lal­ta be­le az „al­ma ma­ter” irán­ti ra­gasz­ko­dá­sun­kat és lel­ke­se­dé­sün­ket. Fe­lejt­he­tet­len „Ve­ni Sanc­te” volt ez a nap! Érez­tük a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­vál­tás örö­mét és fe­le­lős­sé­gét!

Egy nap­pal a tan­év­nyi­tó előtt, 1989. szep­tem­ber 1-jén, pén­te­ken 18 óra­kor a Bu­da­pest-De­ák té­ri temp­lom­ban ke­rült sor a gim­ná­zi­um ta­ná­ri ka­rá­nak es­kü­té­te­lé­re. Jn 12,20–26 alap­ján Jé­zus­nak a bú­za­mag­ról szó­ló pél­da­be­szé­dé­ről szólt a pré­di­ká­ci­óm: „…ha a bú­za­szem nem esik a föld­be, és nem hal meg, egy­ma­ga ma­rad; de ha meg­hal, sok­szo­ros ter­mést hoz.” A ki­vá­lasz­tott ta­ná­ri kar és a né­pes gyü­le­ke­zet át­érez­te a hely­zet je­len­tő­sé­gét: „El­jöt­tünk az ün­nep­re, mert ün­nep az, hogy lát­juk, ez az is­ko­la­in­du­lás alá­húz­za a val­lá­sos és er­köl­csi, az evan­gé­li­um­ra épü­lő ne­ve­lés fon­tos­sá­gát. A vul­gár­ma­te­ri­a­lis­ta ko­po­nya­zsu­go­rí­tás év­ti­ze­dei után meg­nyí­lott a sza­bad­ság ka­pu­ja az evan­gé­li­kus ok­ta­tás és ne­ve­lés előtt szer­ve­zett is­ko­lai for­má­ban is” – mond­tam az ige­hir­de­tés­ben.

A ké­sőbb új­ra­in­du­ló ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink szá­má­ra is ve­zér­fo­na­lat adott a pré­di­ká­ci­óm­ban el­hang­zott bib­li­ai út­mu­ta­tás: „…ál­do­zat nél­kül nincs élet, mert élet csak ott van, ahol meg­ta­lál­ha­tó va­la­mi (…) a szak­ri­fi­ci­á­lis elem­ből… A ta­ná­ri hi­va­tás ab­ban ha­son­lít az apos­to­li vagy a szü­lői hi­va­tás­hoz, hogy ott van ter­més, ahol a pél­da sze­rint va­la­ki (…) tud ad­ni ön­ma­gá­ból, ide­jé­ből, ere­jé­ből, tu­dá­sá­ból, em­ber­sé­gé­ből, hi­té­ből, sze­re­te­té­ből. A jé­zu­si eti­ka szem­be­száll az­zal a tév­hit­tel és té­ves gya­kor­lat­tal, ame­lyik az élet ér­tel­mét az in­di­vi­du­á­ció, az ön­meg­va­ló­sí­tás ré­vén gon­dol­ja el­ér­ni. Igen, szük­sé­ges az in­di­vi­du­á­ció, de ez nem le­het gát­lás­ta­lan ön­ér­vé­nye­sí­tés, amint nem le­het vég­te­len, ha­tár­ta­lan a sza­bad­sá­gunk sem, ha­nem min­dig és min­den­ben a kö­zös­ség, a csa­lád, a na­gyobb em­be­ri kö­zös­sé­gek hasz­ná­nak és előbb­re vi­te­lé­nek a szem­pont­ja kell, hogy ér­vé­nye­sül­jön.”

Is­ten irán­ti há­la­adás­sal em­lé­ke­zem vissza a hu­sza­dik év­for­du­lón a Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um tör­té­ne­té­nek er­re a sza­ka­szá­ra, hi­szen nyi­tány volt ez, ame­lyet to­váb­bi ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink új­ra­in­du­lá­sa kö­ve­tett.

D. dr. Har­ma­ti Bé­la

::Nyomtatható változat::