Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 36
- Új nap – új kegyelem
Napról napra
Hozzászólás a cikkhez
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Ezt mondta Isten: Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 (2Kor 3,6; Lk 10,25–37; 1Jn 4,7–12; Zsolt 119,57–64) Az özönvíz története után olvasható ez a mondat a Szentírásban. Isten – látva a nagy pusztítást – szivárványt helyez az égre, amely őt figyelmezteti a szövetségre. Arra, hogy többé nem fogja özönvízzel elpusztítani a földet. Nyáron többször is láttam szivárványt az égen. Ilyenkor mindig eszembe jut ez a bibliai történet. És nem azért, mert ígéretet kaptunk, hogy nem lesz többé özönvíz, hanem inkább azért, mert ahol megnövekszik a bűn, ott még inkább kiárad a kegyelem (Róm 5,20). Talán ezeket a kegyelemteljes napokat éljük manapság?
Hétfő
Legyen meg az Úr akarata! ApCsel 21,14 (Jób 9,2–3; 5Móz 15,1–11; 4Móz 20,22–29) Az Úrtól tanult imádságban, a Miatyánkban naponta elmondjuk ezt a mondatot. Általánosságban, egy jól megtanult, kívülről mondott fohászon belül könnyű elmondani ezt, de amint konkrét élethelyzetekben – főleg szenvedés idején – kell megfogalmazni, nehezen hagyják el ajkunkat ezek a szavak. Pedig ez hitünk megvallásának legalapvetőbb kijelentése. Ha ezt nem tudjuk kimondani a Gondviselőbe vetett őszinte reménységgel, akkor gyenge a mi hitünk. Isten azt várja tőlünk, hogy a próbatételek, kísértések idején is hittel tudjunk így szólni: Legyen meg az Úr akarata!
Kedd
Szántsatok föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat. Hós 10,12b (Lk 9,62; Ám 5,4–15; 4Móz 21,4–9) Régen a földművelő ember tudta, pihentetni kell a szántóföldet, hogy újra visszanyerje termőképességét. Ezalatt benövi a gyom, és az apró állatok is birtokba veszik. De a legtermékenyebb föld, új kezdet mégis akkor van, amikor az ember a természetből teljesen új területet vesz birtokba. Felszánt egy mezőt, vagy éppen erdőből hasít ki termőterületet. A próféta valami ilyesmire utal, amikor azt kéri, hogy kezdjünk teljesen újat az életünkben. Ne a régi, gyomos talajon próbáljuk termővé tenni életünket! Mert Isten áldást ígér a megtérőknek.
Szerda
Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk! Zsolt 33,22 (Róm 5,5; 5Móz 24,/10–15/17–22; 4Móz 21,21–35) Az Isten és ember közötti kapcsolat szeretetkapcsolat, amely kölcsönösségen alapszik. Az Úr – ígérete szerint – velünk van, még ha sokszor rejtőzködve is. Mi pedig benne reménykedünk. Ha ez a kapcsolat részünkről megsérül, akkor ott kishitűség, hitetlenség, szeretetlenség támad. A zsoltárvers nem elemzi ezt az egymásrautaltságot, hanem egyszerűen csak nyugtázza, kijelenti mint az ember válaszát Isten szeretetére. Milyen idilli ez a kép! Jó lenne, ha e megállapítás nemcsak elméleti, hanem gyakorlati szinten is megvalósulna mindannyiunk életében.
Csütörtök
Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. ApCsel 2,42 (Zsolt 119,133; ApCsel 4,32–37; 4Móz 22,1–20) Hittanosoknak, konfirmandusoknak fontos megtanítani azokat az ismertetőjeleket, amelyekről az első keresztények felismerhetők voltak. A Római Birodalom kegyetlen, rabszolgatartó világában az egymás iránti szeretet volt a leglátványosabb ismertetőjelük. Valamint az, hogy együtt hallgatták az igét, imádkoztak, úrvacsorai és vagyonközösségben voltak egymással. Útmutatás számunkra ez az igevers. Az egyház megmaradása és missziója rejlik ebben a mondatban: a mai, egyre embertelenebb, szekularizált világban újra így éljék meg hitüket a keresztények. Higgyük el, hogy a teremtett világ ma is sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (Róm 8,19).
Péntek
Aki hű a kevesen, a sokon is hű az. Lk 16,10 (Jer 2,2; Mt 26,47–50(55–56); 4Móz 22,21–41) A mai ember nem becsüli a keveset, rögtön sokra vágyunk. A sok pedig kevéllyé, mámorossá, meggondolatlanná teszi az embert, így nagy a hűtlenség kockázata. Főleg, ha a sokért nem is dolgoztunk meg, hanem kaptuk, esetleg örököltük. Szülők panaszkodnak manapság, hogy a gyermekeiknek összespórolt örökséget – sokszor egy élet munkáját – az utódok nem értékelik, látványosan eltékozolják. Isten először keveset bíz ránk, próbára teszi hitünket, lassan alkalmassá formál minket, hogy megállva a kevésen, a sok, az üdvösség is a miénk legyen.
Szombat
Van-e kőszikla Istenünkön kívül? Zsolt 18,32b (ApCsel 20,32; Júd 1–2.20–25; 4Móz 23,1–12) Az ember biztos pontot, kapaszkodót keres az életében, mint a hegymászó a sziklán, pontot, ahová beverheti a szöget, és hozzárögzítheti a kötelet. Erre vágyunk mindannyian. Az ember legnagyobb elkeseredése abból fakad, hogy bizonytalan, beláthatatlan a jövője, kevés vagy nincs biztos pont. Ezt nagyon sokan érzik manapság. Egyetlen reményünk, ha nem a politikusok ígérgetéseiben és a magunk erejében bízunk, hanem visszatérünk ahhoz az Istenhez, aki életünk kősziklájává szeretne válni, akire sziklaként építeni lehet, és aki a Jézust megtagadó Péterből is kősziklát formált.
::Nyomtatható változat::
|