A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az ál­la­mi ren­de­let­tel meg­szün­te­tett fa­sori evangélikus gim­ná­zium kül­föld­re ke­rült volt di­ák­jai ál­lan­dó­an fog­lal­koz­tak egy­kori is­ko­lá­juk sor­sá­val. Ér­te­sü­lé­sem sze­rint az 1980-as évek­ben az USA-ban Ju­hász Im­re és Bern­hardt Bé­la evan­gé­li­kus lel­ké­szek kör­le­vél­ben szán­dé­koz­tak a volt di­á­ko­kat össze­fog­ni, szán­dé­kuk si­ke­ré­ről nem tu­dok. A mi egye­sü­le­tün­ket Gya­pay Gá­bor, volt osz­tály­tár­sam in­dít­vá­nyá­ra szer­vez­tük meg, aki 1988 ja­nu­ár­já­ban Genf­ben jár­ván be­szélt a bu­da­pes­ti ese­mé­nyek­ről.

Bogsch Ár­pád, a WI­PO (Szel­le­mi Tu­laj­don Vi­lág­szer­ve­ze­te, az ENSZ egyik osz­tá­lya) ve­zér­igaz­ga­tó­ja meg­hí­vá­sá­ra 1988. feb­ru­ár 6-án né­há­nyan össze­jöt­tünk a WI­PO-pa­lo­tá­ban, és meg­ál­la­pí­tot­tuk az egye­sü­le­tet a kö­vet­ke­ző ve­ze­tő­ség­gel: el­nök Bogsch Ár­pád, al­el­nök Sul­zer­né Ora­vecz Edith ope­ra­éne­kes­nő, egy­ben a De­ák té­ri le­ány­is­ko­la kép­vi­se­lő­je, pénz­tá­ros Da­rá­nyi Pál üz­let­ve­ze­tő, tit­kár Irá­nyi Bé­la or­vos, sváj­ci meg­bí­zott Pós­fay György evan­gé­li­kus lel­kész és Szöl­lő­sy Pál jog­ta­ná­csos. Ké­sőbb csat­la­ko­zott el­len­őr­nek Cser­nyik György le­vél­tá­ros és Ga­eng Já­nos vál­lal­ko­zó, majd tan­ügyi szak­ér­tő­ként And­re­ánsz­ky Ár­pád pro­fesszor és Vá­zso­nyi Ár­pád pro­fesszor, kör­le­vél­ter­jesz­tők és kép­vi­se­lők a ten­ge­ren­tú­lon Bern­hardt Bé­la evan­gé­li­kus fő­es­pe­res és Szé­kely György mér­nök öreg­di­á­kok, né­met­or­szá­gi meg­bí­zott Haj­dú Pál ve­gyész­mér­nök és Szir­mai Iván mér­nök, to­váb­bi meg­bí­zot­tak Finn­or­szág­ban Mol­nár Ru­dolf evan­gé­li­kus lel­kész, Svéd­or­szág­ban Soós Sán­dor le­vél­tá­ros, Itá­li­á­ban Ke­le­men Ju­dit író.

Az évek múl­tak, egye­sü­le­tünk tag­sága meg­rit­kul­t, mind­nyá­jan meg­öre­ged­tünk. A haj­da­ni len­dü­le­tes jó szán­dék­ból csak a be­csü­let­tel el­vég­zett si­ke­res mun­ka em­lé­ke ma­radt meg. El­jött az idő, hogy a cson­ka ve­ze­tő­ség elhatározza és be­je­lent­se – a Sváj­ci pol­gá­ri tör­vény­könyv sze­rint – egye­sü­le­tünk föl­osz­lá­sát. Erre 2007. már­ci­us 1-jén került sor. A bank­szám­lán­kon ma­radt – ke­re­kít­ve – tíz­ezer sváj­ci frank­nyi össze­get a fa­so­ri ala­pít­vány­nak aján­dé­koz­tuk.

Egye­sü­le­tünk alap­sza­bá­lya­it Szöl­lő­sy Pál ál­lí­tot­ta össze a Sváj­ci pol­gá­ri tör­vény­könyv sze­rint. Egye­sü­le­tünk tel­je­sen ön­ál­ló jó­té­kony ma­gán­szer­ve­zet volt a sváj­ci jog alap­ján, füg­get­len min­den ál­la­mi vagy egy­há­zi ha­tó­ság­tól. Szék­he­lye Genf, cél­ja pedig egykori is­ko­lánk új­ra­in­dí­tá­sá­nak és to­váb­bi mű­kö­dé­sé­nek szel­le­mi és anya­gi tá­mo­ga­tá­sa volt. Er­re ta­go­kat to­boroztunk, gyűj­té­se­ket szer­vez­tünk, mely­ek ered­mé­nyét sváj­ci bank­ban he­lyez­tük el. Fel­hasz­ná­lá­sá­ról ve­ze­tő­sé­günk dön­tött ese­ten­ként meg­ha­tá­ro­zott cél­ra az is­ko­la ké­rel­me sze­rint. A sváj­cif­rank-össze­get sze­mé­lyes fu­tár vit­te Bu­da­pest­re, és ad­ta át nyug­ta el­le­né­ben.

A ve­ze­tő­ség min­den tag­ja ön­kén­te­sen, min­den­fé­le dí­ja­zás nél­kül dol­go­zott leg­jobb tu­dá­sa sze­rint, min­den egye­sü­le­ti ki­adást, úti­költ­sé­get sa­ját zseb­ből fi­ze­tett, hí­ven a „fa­so­ri szel­lem­hez”.

Ele­in­te éven­te két­szer gyűl­tünk össze, leg­több­ször a WI­PO-pa­lo­tá­ban Genf­ben, a jegy­ző­köny­vet min­den ta­gunk meg­kap­ta. Mű­kö­dé­sünk­ről tit­ká­runk kör­le­ve­lek­ben ér­te­sí­tet­te a ta­go­kat. Az öt­száz­negy­ven sze­mély­nek kül­dött el­ső kör­le­vél – amely el­ment a De­ák té­ri lány­is­ko­la egykori növendékeinek is­mert cí­me­i­re is – a vi­lág min­den ré­szén nagy ha­tást vál­tott ki a volt di­á­kok és ba­rá­tok kö­ré­ben.

A cím­tár ke­ze­lé­sé­nek és a kör­le­ve­lek sok­szo­ro­sí­tá­sá­nak, pos­tá­zá­sá­nak több ezer fran­kos költ­sé­gét al­el­nök­nőnk, Sul­zer­né fi­zet­te nagy­vo­na­lú­an, és tit­kár­nő­je, Mar­git Klusch in­téz­te meg­bíz­ha­tó­an mind­vé­gig. Nél­kü­lük nem tud­tunk vol­na ilyen si­ke­re­sen dol­goz­ni.

A De­ák té­ri cso­port 1992-ben, az is­ko­la meg­in­du­lá­sa után el­vált tő­lünk. 2002-ben jelentkezett gyó­gyít­ha­tat­lan be­teg­sé­ge­i­mig a jegy­ző­köny­ve­ket és a kör­le­ve­le­ket én ír­tam, és a le­ve­le­zés nagy ré­sze is en­gem ter­helt. Is­mé­tel­ten meg­kö­szö­nöm ve­ze­tő­sé­gi tár­sa­im se­gít­sé­gét, kü­lö­nö­sen Ga­eng Já­nos ba­rá­tom­nak és volt osz­tály­tár­sam­nak a za­var­ta­lan együtt­mű­kö­dést.

A rend­sze­re­sen be­fu­tó, vál­to­zó össze­gű pénz­át­uta­lá­so­kon kí­vül több na­gyobb ado­mányt is si­ke­rült Bu­da­pest­re el­jut­tat­ni. Da­mó Zol­tán köz­ve­tí­té­sé­vel a Ho­echst vál­la­lat sze­rel­te föl a vegy­ta­ni szer­tárt, ezt Haj­dú Pál ak­ci­ó­ja egé­szí­tet­te ki. A Ma­gyar Jo­han­ni­ta Rend vál­lal­ta az is­ko­la or­vo­si szo­bá­já­nak be­ren­de­zé­sét Da­rá­nyi Pál ké­rel­mé­re. Egy zü­ri­chi is­ko­la tel­jes be­ren­de­zé­sét Op­lat­ka And­rás­né fog­lal­ta le a De­ák té­ri lány­is­ko­la szá­má­ra, szál­lí­tá­sát egye­sü­le­tünk fi­zet­te. Né­hai Mo­rav­csik Pál pro­fesszor sok ezer USA-dol­lár ér­té­kű szak­könyv­tá­rát is egye­sü­le­tünk ho­zat­ta Ore­gon­ból Bu­da­pest­re.

Un­ter­rei­ner­né se­gít­sé­gé­vel a Bri­tish Co­lum­bia Uni­ver­sity aján­dé­ká­nak – több kü­lön­le­ges fi­zi­kai mé­rő­ké­szü­lék­nek – a szál­lí­tá­si költ­sé­gét szin­tén egye­sü­le­tünk vál­lal­ta. Épp­úgy, mint az in­for­ma­ti­kai la­bor­nak, a nagy tel­je­sít­mé­nyű sok­szo­ro­sí­tó­nak, fém­esz­ter­ga­pad­nak, vil­lany­or­go­ná­nak, ide­gen nyel­vű tan­köny­vek so­ro­za­tá­nak és sok más szük­sé­ges tárgy­nak az árát. Össze­sen két­száz­öt­ven­hét da­rab szak­köny­vet küld­tünk 381 180 fo­rint ér­ték­ben. A di­ák­könyv­tár szá­má­ra hat­ezer sváj­ci fran­kot utal­tunk át. Al­el­nök­nőnk, Sul­zer­né Ora­vecz Edith sze­mé­lye­sen ti­zen­két­ezer sváj­ci fran­kot adott át az ud­var rend­be­ho­za­ta­lá­ra, ezt az ado­mányt em­lék­táb­la örö­kí­ti meg az is­ko­la épü­le­té­ben. A ta­ná­ro­kat ugyan­ak­kor há­rom­ezer-nyolc­száz frank összeg­gel ju­tal­maz­ta.

A be­vé­te­lek kö­zül két nagy té­telt kell meg­em­lí­te­ni, ame­lyek le­he­tő­vé tet­ték a Vi­za­fo­gó ut­cai fiú­in­ter­ná­tus tel­jes be­ren­de­zé­sé­nek ki­fi­ze­té­sét. Az egyik a schaff­ha­us­eni egy­ház ado­má­nya, And­re­ánsz­ky Árpád köz­ve­tí­té­sé­vel az 1991. évi Bet­tag-gyűj­tés­ből ki­lenc­ven­egy­ezer frank a fiú­in­ter­ná­tus be­ru­há­zá­sára – ezért egye­sü­le­tünk ke­zes­ke­dett –, a má­sik a ber­ni Stan­ley Tho­mas Fon­da­ti­on öt­ven­ezer frank­nyi ado­má­nya csak a fiú­in­ter­ná­tus be­ren­de­zé­sé­re, cél­hoz kö­töt­ten, me­lyet Irá­nyi kér­vé­nye alap­ján kap­tunk.

Egye­sü­le­tünk ak­kor még nem tud­ta, hogy az egy­ház­nak mint is­ko­la­fenn­tar­tó tes­tü­let­nek más ter­vei van­nak az épü­let­tel. 1991-ben a fa­so­ri na­pok ke­re­té­ben Sul­zer­né al­el­nök­nőnk sze­mé­lye­sen vett részt az in­ter­ná­tus fel­ava­tó ün­nep­sé­gén. Ké­sőbb az egy­há­zi ve­ze­tés elő­ze­tes ér­te­sí­té­sünk és jó­vá­ha­gyá­sunk nél­kül át­tet­te az in­ter­ná­tust egy má­sik épü­let­be, a Vi­za­fo­gó ut­cá­ban Lu­ther Ott­hont nyi­tott, ez­zel egye­sü­le­tünk hi­te­lét, sza­va­hi­he­tő­sé­gét kül­föl­dön két­ség­be von­ta. Svájc­ban egy ilyen ön­ké­nyes lé­pés jo­gi kö­vet­kez­ménnyel jár­na. Ve­ze­tő­sé­günk el­ha­tá­roz­ta, hogy ezen­túl csak sze­mé­lyi se­gélyt, ösz­tön­dí­jat, ebé­det adunk is­ko­lánk ta­nu­ló­i­nak, ta­ná­ra­i­nak, amely­ről egye­sü­le­tünk ma­ga dönt­het, kö­zös­sé­gi le­he­tő­sé­ge­ket nem ve­szünk igény­be, ala­pít­vá­nyok­hoz nem for­du­lunk. Kü­lön­fé­le sze­mé­lyi és tár­gyi se­gít­sé­günk vég­össze­ge ti­zen­ki­lenc év alatt négy­száz­ezer frank­ra emel­ke­dett. (…)

El­ső kö­zös (De­ák té­ri és fa­so­ri) kör­le­ve­lünk 1988 áp­ri­li­sá­ban bemu­tat­ta egye­sü­le­tün­ket mint az Öreg­di­á­kok Ba­rá­ti Kö­ré­nek kül­föl­di meg­fe­le­lő­jét. Az egy­há­zi ve­ze­tő­ség és a kor­mány meg­bí­zott­jai 1988. szep­tem­ber 15-én alá­ír­ták meg­egye­zé­sü­ket, mely­ben a De­ák té­ri és a fa­so­ri evan­gé­li­kus gim­ná­zi­um meg­nyi­tá­sát ha­tá­roz­ták el ko­e­du­kált for­má­ban – lá­nyok és fi­úk együtt – a volt Fa­sor épü­le­té­ben 1989 szep­tem­be­ré­ben. Gya­pay Gá­bort ki­ne­vez­ték szer­ve­ző igaz­ga­tó­nak.

Má­so­dik kö­zös kör­le­ve­lünk 1988. no­vem­ber 27-én be­szá­molt a már el­vég­zett mun­ká­ról a ma­gyar és a kül­föl­di saj­tó­nak kül­dött ér­te­sí­tés­ről, al­el­nök­nőnk kü­lön is­mer­tet­te a De­ák té­ri hely­zet ala­ku­lá­sát. A kö­vet­ke­ző kör­le­ve­lek az is­ko­la új­ra­in­du­lá­sá­ról, majd a fo­lyó ese­mé­nyek­ről szá­mol­tak be az egyes ta­ná­rok­tól, szü­lők­től ka­pott hí­rek sze­rint.

1. szep­tem­ber 1-jén a ta­ná­ri kar a De­ák té­ri temp­lom­ban tet­te le es­kü­jét, más­nap kö­vet­ke­zett a fa­so­ri temp­lom­ban tartott tan­év­nyi­tó is­ten­tisz­te­let után az is­ko­la dísz­ter­mé­ben az új ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter prog­ram­be­szé­de. Itt je­len­tet­te az 1952-ben meg­szün­te­tett utol­só osz­tály he­te­se­ként Frenkl Ró­bert volt osz­tály­fő­nö­ké­nek, Lí­vi­usz Er­nő­nek: „Ta­nár úr, a re­ánk bí­zott fel­ada­tot tel­je­sí­tet­tük, is­ko­lánk új­já­éledt!”

He­te­dik kör­le­ve­lünk 1991 no­vem­be­ré­ben Gya­pay Gá­bor igaz­ga­tó erő­fe­szí­té­sé­nek si­ke­ré­ről szá­molt be. A ka­pott Vi­za­fo­gó ut­cai mun­kás­őr­lak­ta­nyá­ból fiú­in­ter­ná­tust szer­ve­zett. Tel­jes be­ren­de­zé­sé­nek, pad­ló­za­tá­nak el­len­ér­té­két, hat­mil­lió-két­száz­negy­ven­öt­ezer fo­rin­tot egye­sü­le­tünk fi­zet­te a föl­mu­ta­tott szám­lák alap­ján. A vég­le­ges el­szá­mo­lást le­vél­tá­runk­ban őriz­zük. Be­szá­mol­tunk az is­ko­la fej­lő­dé­sé­ről, cser­kész­csa­pat, kü­lön­bö­ző kö­rök meg­ala­ku­lá­sá­ról, finn, svéd, an­gol kör­utak­ról, fa­so­ri di­á­kok rész­vé­te­lé­ről az Eu­ró­pai Szel­le­mi Unió ren­dez­vé­nyén Fran­cia­or­szág­ban. 1992-ben meg­in­dult a De­ák té­ri is­ko­la, ala­pít­vá­nya ön­ál­ló lett. Kül­föl­dön nagy fel­tű­nést keltett az öreg­di­á­kok ra­gasz­ko­dá­sa az „al­ma ma­ter­hez”.

Ki­len­ce­dik kör­le­ve­lünk kö­zöl­te, hogy 1993 őszén az egy­há­zi ha­tó­ság számunkra is­me­ret­len in­dok­lás­sal föl­men­tet­te Gya­pay Gá­bort igaz­ga­tói meg­bí­zá­sa alól, ez el­len a ta­ná­ri kar egy­han­gú­lag til­ta­ko­zott, de hi­á­ba. Az 1993/94-es tan­év­ben meg­in­dult a ré­gi nyolc­osz­tá­lyos ok­ta­tás. Az or­szág hét­száz gim­ná­zi­u­ma kö­zött a Fa­sor a har­ma­dik he­lyet fog­lal­ta el, az or­szá­gos ta­nul­má­nyi ver­se­nyen öt di­ák vég­zett az el­ső tíz kö­zött. Gya­pay út­tö­rő mun­kás­sá­gá­ért mi­nisz­te­ri ok­le­ve­let és sze­mé­lyes gra­tu­lá­ci­ót ka­pott, ezen­kí­vül el­is­me­ré­sül Köz­tár­sa­sá­gi Ér­dem­rend­del, Tre­fort Ágos­ton- és Pro Re­no­van­da Cul­t­u­ra Hun­ga­riae díj­jal is­mer­ték el te­vé­keny­sé­gét, több más kul­tu­rá­lis és tan­ügyi ki­tün­te­tés mel­lett.

Az 1995 má­ju­sá­ban szét­kül­dött ti­zen­ket­te­dik kör­le­vél az újon­nan kez­de­mé­nye­zett ösz­tön­dí­jak nagy si­ke­ré­ről ír. Esze­rint fél­éven­ként kap húsz di­ák két­száz­öt­ven sváj­ci fran­kot sze­mé­lye­sen egye­sü­le­tünk kép­vi­se­lő­jé­től. A ti­zen­ne­gye­dik kör­le­vél tu­dó­sít is­ko­lánk anya­gi hely­ze­té­nek ijesz­tő rom­lá­sá­ról. A ta­ná­rok fi­ze­té­se aka­do­zott, né­ha el is ma­radt. Si­ke­res újí­tást je­len­tett a nem­ze­dé­kek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­ben az öreg­di­á­kok sze­mé­lyes be­szá­mo­ló­ja az osz­tá­lyok­ban. Töb­bek kö­zött Har­sá­nyi Já­nos No­bel-dí­ja­sunk, Fa­lu­dy György köl­tő és To­bak Ti­bor re­pü­lő ez­re­des be­szél­ge­tett a fi­a­ta­lok­kal.

Ti­zen­nyol­ca­dik kör­le­ve­lünk a tan­év köz­ben le­zaj­lott, kí­vül­ál­lók szá­má­ra alig ért­he­tő há­rom­szo­ros igaz­ga­tó­cse­rét ad­ja hí­rül. A ki­írt igaz­ga­tói ál­lás­pá­lyá­zat­ra csak egy je­lent­ke­zés ér­ke­zett, így lett 1998 őszén Tár­nok De­zső test­ne­ve­lő ta­nár a Fa­sor igaz­ga­tó­ja. A tan­év kez­de­tén is­ko­lánk ala­pí­tá­sá­nak száz­het­ven­ötö­dik év­for­du­ló­ját ün­ne­pel­te mél­tó­an a di­á­kok ren­de­zé­sé­ben. A meg­em­lé­ke­zés egyik fény­pont­ja volt Bal­czó And­rás rész­vé­te­le. Az 1999/2000-es tan­év­ben két kü­lön­le­ges tel­je­sít­mény csil­la­pí­tot­ta az elő­ző évi vi­szály ér­zel­mi hul­lá­ma­it. Az Eu­ró­pa Ta­nács if­jú­sá­gi pá­lyá­za­tán Czicz­ka Ka­ta­lin fa­soris­ta mun­ká­ja, az In­té­zet­ben ne­velt gye­re­kek jo­gai el­ső dí­jat nyert. A má­sik si­ker: Bécs­ben az UNIS­PACE III (az Egye­sült Nem­ze­tek Szer­ve­ze­té­nek har­ma­dik űr­ku­ta­tá­si vi­lág­kon­fe­ren­ci­á­ja) ke­re­té­ben le­zaj­lott ve­tél­ke­dőn a Fa­sor két csa­pa­ta el­ső és má­so­dik he­lyet ért el. Is­ko­lánk nép­raj­zos cso­port­ja a hét­fa­lu­si csán­gók­nál gyűj­tött is­me­re­te­ket.

A hu­szon­egye­dik kör­le­vél az el­nö­kün­ket, dr. Bogsch Ár­pá­dot ért meg­tisz­tel­te­tés­ről tu­dó­sí­tott. Mun­kás­sá­gá­nak és ér­de­me­i­nek el­is­me­ré­sé­ül ró­la ne­vez­ték el az ENSZ egyik osz­tá­lya­ként mű­kö­dő WI­PO (Szel­le­mi Tu­laj­don Vi­lág­szer­ve­ze­te) gen­fi szék­he­lyét, és le­lep­lez­ték Bogsch ott el­he­lye­zett mell­szob­rát. Is­ko­lánk nagy­sza­bá­sú mil­len­ni­u­mi ün­ne­pi he­tet ren­de­zett. Hang­ver­seny, csil­la­gá­sza­ti, fo­tó- és kép­ző­mű­vé­sze­ti ki­ál­lí­tás mel­lett tör­té­nel­mi ve­tél­ke­dés, né­pi tán­cok sze­re­pel­tek a prog­ram­ban, és az 1848-as sza­bad­ság­harc­ról szó­ló be­szá­mo­lók után Pe­tő­fi A hely­ség ka­la­pá­csa cí­mű mű­vét mu­tat­ta be az Arany Já­nos kör.

1. no­vem­be­ré­ben az is­ko­la épü­le­té­nek si­ral­mas ál­la­po­tá­ról pa­nasz­ko­dott a hu­szon­ket­te­dik kör­le­vél, mert a har­minc­öt éves kom­mu­nis­ta ura­lom tel­je­sen el­ha­nya­gol­ta, nagy gon­dot okoz­va az evan­gé­li­kus egy­ház­nak. Meg­je­lent Ver­mes Mik­lós élet­raj­za Rőth Ág­nes tol­lá­ból és A pes­ti evan­gé­li­kus ok­ta­tás kró­ni­ká­ja cí­mű tör­té­ne­ti mun­ka. Az utób­bi­ban az 1952-es „föl­aján­lás”, az­az ál­la­mo­sí­tás hi­va­ta­los szö­ve­gét is ol­vas­hat­juk. Ez a kró­ni­ka em­lí­ti meg a Fa­sor Egye­sü­let Genf je­len­tős se­gít­sé­gét. Meg­in­dult a Fa­so­ri Hír­mon­dó cí­mű éven­kén­ti ér­te­sí­tő. Az is­ko­la új hi­va­ta­los ne­ve: Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um. A se­gélyt ka­pott di­á­kok sok kö­szö­nő le­ve­let ír­tak.

Is­ko­lánk hely­ze­té­ről egye­sü­le­tünk az igaz­ga­tó­ta­nács­tól és dr. Tár­nok De­zső igaz­ga­tó­tól éve­ken át sor­ra meg­nyug­ta­tó je­len­té­se­ket ka­pott, a bel­ső egy­há­zi el­len­őr­zés az el­szá­mo­lá­so­kat rend­ben ta­lál­ta. A 2004-ben el­ha­lasz­tott, de 2005-ben na­gyon is in­do­kolt igaz­ga­tó­vál­tás kö­vet­kez­té­ben ki­de­rült a va­ló­ság: több éve fo­lyó sok­mil­li­ós sik­kasz­tás. Két gaz­da­sá­gi mun­ka­társ évek óta ha­mi­sí­tot­ta a köny­ve­lést. Dr. Ódor Lász­ló, a meg­bí­zott új igaz­ga­tó ezt ész­re­vet­te, je­len­tést tett, és a vét­ke­sek­nek föl­mon­dott. Az egy­ház mint fenn­tar­tó tes­tü­let kény­te­len volt nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ni a tör­tén­te­ket.

Hi­va­ta­los je­len­tés­ként az Evan­gé­li­kus Élet 2006. már­ci­us 26-i szá­má­ban kö­vet­ke­ző szö­veg je­lent meg: „Köz­le­mény a fa­so­ri gim­ná­zi­um­ban le­foly­ta­tott vizs­gá­lat­ról. Ne­héz kö­te­les­sé­günk­nek – és ko­ráb­ban adott ígé­re­tünk­nek – te­szünk ele­get, mi­kor ezek­kel a so­rok­kal tá­jé­koz­tat­juk egy­há­zunk köz­vé­le­mé­nyét an­nak a vizs­gá­lat­nak az ered­mé­nyé­ről, ame­lyet az or­szá­gos egy­há­zi el­nök­ség a Bu­da­pest-Fa­so­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um­ban vé­gez­te­tett a kö­zel­múlt­ban.

A most fo­lyó tan­év ele­jén új igaz­ga­tó ke­rült a gim­ná­zi­um élé­re, aki hi­va­tal­ba lé­pé­se után rö­vi­de­sen je­lez­te, hogy az in­téz­mény gaz­dál­ko­dá­sá­ban sú­lyos sza­bály­ta­lan­sá­go­kat fe­de­zett fel. Az or­szá­gos el­nök­ség ez­után adott meg­bí­zást egy füg­get­len szak­em­ber­nek vizs­gá­lat le­foly­ta­tá­sá­ra. Meg­döb­be­nés­sel kel­lett szem­be­sül­nünk az­zal a ténnyel, hogy a könyv­vizs­gá­lat iga­zol­ta, sőt fe­lül is múl­ta a gya­nút. A ko­ráb­bi igaz­ga­tó és gaz­da­sá­gi ve­ze­tés hi­va­ta­li ide­je utol­só öt évé­nek el­len­őr­zé­se igen je­len­tős, 27 mil­lió Ft-os hi­ányt tárt fel. A ko­ráb­bi gaz­da­sá­gi ve­ze­tők el­is­mer­ték fe­le­lős­sé­gü­ket, és az is­ko­lá­nak, va­la­mint az ala­pít­vány­nak oko­zott kár tel­jes meg­té­rí­té­sé­re vál­lal­tak kö­te­le­zett­sé­get. Ezt a kö­te­le­zett­sé­gü­ket az ere­de­ti­leg meg­ál­la­pí­tott ha­tár­idő­ig tel­je­sí­tet­ték. Ez­zel az or­szá­gos egy­há­zi el­nök­ség az ügy gaz­da­sá­gi ré­szét le­zárt­nak te­kin­ti, de el­ha­tá­roz­ta a sze­mé­lyi fe­le­lős­ség fel­tá­rá­sá­nak és a ha­son­ló ese­tek meg­elő­zé­sé­nek ér­de­ké­ben szük­sé­ges lé­pé­sek meg­té­te­lét.

Jól tud­juk, hogy az a mo­rá­lis kár, ame­lyet ez az eset nem­csak a Fa­sor­nak, ha­nem egész egy­há­zunk­nak oko­zott, pénz­ben nem mér­he­tő. Még­is re­mél­jük, hogy a »kár­men­te­sí­tés« hosszú, ki­tar­tó mun­ká­val ezen a té­ren is meg­tör­tén­het. El­tö­kélt szán­dé­kunk, hogy min­den esz­köz­zel meg­előz­zük a ha­son­ló ese­te­ket. Azt pe­dig őszin­tén re­mél­jük, hogy az egy­há­zunk ok­ta­tó-ne­ve­lő szol­gá­la­tán esett sú­lyos se­bet las­san be­gyó­gyít­ja majd oda­adó­an és el­kö­te­le­zet­ten szol­gá­ló is­ko­lá­ink pe­da­gó­gu­sa­i­nak mun­ká­ja. A ránk bí­zot­ta­kért Is­ten előtt hor­do­zott fe­le­lős­ség er­re kö­te­lez mind­annyi­un­kat.

Bu­da­pest–Győr, 2006. már­ci­us 16. Gáncs Pé­ter, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke, Itt­zés Já­nos, a MEE el­nök-püs­pö­ke”

Ve­ze­tő­sé­günk pénz­ügyi el­já­rá­sa meg­óv­ta egye­sü­le­tün­ket a ká­ros meg­le­pe­tés­től. Na­gyon fáj, hogy egye­sü­le­tünk tör­té­ne­tét ez­zel a bot­ránnyal kell be­fe­jez­nem, de ab­ban re­mény­ke­dem, hogy az alá­írók és az or­szá­gos egy­há­zi el­nök­ség ígé­re­tük sze­rint cse­lek­sze­nek, és volt is­ko­lánk új­ra a fa­so­ri szel­lem mél­tó kép­vi­se­lő­je lesz.

Erős vár a mi Is­te­nünk!

Gr­in­del­wald, 2009. au­gusz­tus

Irá­nyi Bé­la

::Nyomtatható változat::