A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Sors­for­dí­tó idő cím­mel in­ter­jú je­lent meg az Evangélikus Élet augusztus 23–30-i szá­má­ban Plat­thy Iván nyu­gal­ma­zott ál­lam­tit­kár­ral annak apropóján, hogy épp két év­ti­ze­de ­szün­te­tték meg az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­talt (ÁEH). Né­hány nap­pal ké­sőbb ol­va­sói le­vél ér­ke­zett a szer­kesz­tő­ség­be Lu­káts Mik­lós­tól, aki 1990 és 1994 kö­zött a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal egy­há­zi ügyek­kel fog­lal­ko­zó egyik po­li­ti­kai ál­lam­tit­ká­ra volt. Le­ve­le alap­ján a ri­por­ter úgy gon­dol­ta, hogy ugyan­azo­kat a kér­dé­se­ket ne­ki is ér­de­mes fel­ten­nie. Egy an­gol szín­da­rab öt­le­te nyo­mán „még egy­szer, há­tul­ról”. A vá­la­szok ugyan­azt a tör­té­ne­tet ele­ve­ní­tik meg, „há­tul­ról”, ha tet­szik, ol­dal­ról vagy fe­lül­ről, de min­den­kép­pen más né­ző­pont­ból.

– Mi­ért ra­ga­dott tol­lat?

– Mi­nél tá­vo­labb ke­rü­lünk at­tól az idő­szak­tól, an­nál töb­ben és an­nál job­ban fel­na­gyít­va bi­zony­gat­ják a rend­szer­vál­to­zás egyes te­rü­le­te­in ját­szott sze­re­pü­ket. Ti­pi­kus pél­da er­re az Evan­gé­li­kus Életben megjelent, Plat­thy Iván­nal, a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um volt fő­osz­tály­ve­ze­tő­jé­vel ké­szí­tett in­ter­jú.

A ri­port­alany hosszan bi­zony­gat­ja kulcs­sze­re­pét a rend­szer­vál­to­zás utá­ni egy­ház­po­li­ti­ká­ban. Mint ő ma­ga is mond­ja, még a rend­szer­vál­to­zás előtt kez­dett el a mi­nisz­té­ri­um­ban egy­há­zi ügyek­kel fog­lal­koz­ni, ak­kor, ami­kor az ÁEH meg­szűn­te után az egy­há­zi ügyek in­té­zé­se, nyil­ván már más szel­le­mi­ség­ben, mint aho­gyan az az ÁEH-ban tör­tént, eh­hez a mi­nisz­té­ri­um­hoz ke­rült. Ami pe­dig ar­ra a kér­dés­re adott vá­la­szát il­le­ti, hogy 1990 és 1994 kö­zött mi­ért folyt pár­hu­za­mo­san, a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um­ban és a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban (MH) is az egy­há­zi kap­cso­la­tok irá­nyí­tá­sa, az eny­hén szól­va nem fe­lel meg a va­ló­ság­nak.

1. és 1994 kö­zött a kor­mány egy­ház­po­li­ti­ká­ját el­mé­le­ti­leg és gya­kor­la­ti­lag is a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal kép­vi­sel­te. Plat­thy Iván csak ké­sőbb, 1994-től, az MSZP–SZDSZ-kor­mány­ban ve­zet­te cím­ze­tes ál­lam­tit­kár­ként az egy­há­zi ügyek in­té­zé­sét, és kép­vi­sel­te an­nak a kor­mány­nak az egy­ház­po­li­ti­ká­ját. Az Or­bán-kor­mány ide­jén az egy­há­zi ügyek vissza­ke­rül­tek a mű­ve­lő­dés­ügy­be, Sem­jén Zsolt he­lyet­tes ál­lam­tit­kár irá­nyí­tá­sa alá. Nap­ja­ink­ban Csep­re­gi And­rás evan­gé­li­kus lel­kész test­vé­rem in­té­zi az egy­há­zi ügye­ket. Mind­eze­ket csak a tör­té­nel­mi hű­ség ked­vé­ért ír­tam meg.

– Ön sze­rint mi volt a kez­de­ti idők­ben a pár­hu­za­mos­ság oka?

– Mi a mi­nisz­té­ri­u­mi fő­osz­tályt nem akar­tuk meg­szün­tet­ni, mert mind a kul­tú­ra, mind az ok­ta­tás te­rén akad­tak kö­zös, a kor­mányt és az egy­há­za­kat is érin­tő kér­dé­sek. Szük­ség volt egy ilyen osz­tály­ra a mi­nisz­té­ri­u­mon be­lül is. Aki azon­ban csak egy ki­csit is is­mer­te An­tall Jó­zse­fet, az tud­ja, hogy ő an­nál sok­kal fon­to­sabb­nak, na­gyobb je­len­tő­sé­gű­nek tar­tot­ta az egy­há­zak mű­kö­dé­sét, a ve­lük kap­cso­la­tos ten­ni­va­ló­kat, fő­leg az át­me­net ide­jén, an­nál sok­kal job­ban tisz­tel­te az egy­há­za­kat, sem­hogy az őket érin­tő ügyek in­té­zé­sét egy, az elő­ző rend­szer­ben is te­vé­keny­ke­dett mi­nisz­té­ri­u­mi fő­osz­tály­ve­ze­tő­re bíz­za. An­tall olyan egy­ház­po­li­ti­kát akart, amely sok­kal ko­mo­lyab­ban ve­szi az egy­há­za­kat, mint az­előtt. Ez pél­dá­ul ab­ban a szán­dék­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy egy bí­bo­ros vagy egy püs­pök ne egy mi­nisz­té­ri­u­mi fő­osz­tály­ve­ze­tő­vel tár­gyal­jon, ha­nem ma­ga­sabb szin­tű ál­la­mi ve­ze­tő­vel.

– Ho­gyan él­te meg a mi­nisz­ter­el­nök hi­va­ta­lá­ban mű­kö­dő tit­kár­ság lét­re­ho­zá­sát?

– An­tall Jó­zsef hí­vő em­ber lé­vén be­csül­te és tisz­tel­te az egy­há­za­kat, és úgy gon­dol­ta, hogy a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­ta­lon be­lül egy ál­lam­tit­kár­sá­got hoz lét­re. Ez a kor­mány­ala­kí­tás­sal tel­je­sen egy idő­ben, mind­járt 1990 má­ju­sá­ban meg­tör­tént, te­hát füg­get­le­nül a pá­pa­lá­to­ga­tás­tól! A Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal Egy­ház­ügyi Ál­lam­tit­kár­sá­gát Pá­los Mik­lós ál­lam­tit­kár ve­zet­te. An­tall – lát­va a ten­ni­va­lók so­ka­sá­gát – né­hány hó­nap múl­va a fel­ada­tot ket­té­osz­tot­ta, és ugyan­csak a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban egy új ál­lam­tit­kár­ság jött lét­re a ve­ze­té­sem­mel a pro­tes­táns és a kis­egy­há­zak ügye­i­nek az in­té­zé­sé­re. Pá­los Mik­lós a to­váb­bi­ak­ban csak a ka­to­li­kus és az iz­ra­e­li­ta egy­ház ügye­it in­téz­te.

– A négy évig fenn­ál­ló pár­hu­za­mos irá­nyí­tás fe­szült­sé­ge­i­re fi­no­man Plat­thy Iván is utalt…

– Két­ség­kí­vül volt egy bi­zo­nyos fe­szült­ség kö­zöt­tünk és a mi­nisz­té­ri­um kö­zött, ké­sőbb nem­csak fő­osz­tály­ve­ze­tői, ha­nem né­ha fel­sőbb szin­ten is. Az ok­ta­tás- és a mű­ve­lő­dés­ügy egy ré­sze va­ló­ban hoz­zá­juk tar­to­zott, így volt jó né­hány olyan ope­ra­tív fel­adat – hit­ok­ta­tás be­ve­ze­té­se, is­ko­la­szer­ve­zés –, ame­lyet ne­kik kel­lett meg­ol­da­ni­uk. Mi úgy fog­tuk fel, hogy vég­ered­mény­ben mi va­gyunk az egy­ház­ügyi ál­lam­tit­kár­ság, és az a dön­tő, amit mi mon­dunk és csi­ná­lunk. Szük­ség volt rá­juk, de azért a nagy dol­gok ná­lunk dől­tek el. Plat­thy Iván az in­ter­jú­ban ne­ve­sí­tés nél­kül csak meg­em­lí­ti az ál­lam­tit­kár­sá­gun­kat. En­nél azért ko­mo­lyabb volt az, amit mi vé­gez­tünk.

– Ön né­hány hó­na­pig a Mű­ve­lő­dé­si Mi­nisz­té­ri­um­ban volt po­li­ti­kai ál­lam­tit­kár, majd 1990. szep­tem­ber­ben a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ba ke­rült. Mi­ért épp ön­re esett a vá­lasz­tás?

– Az ál­lam­tit­kár­ság lét­re­ho­zá­sa után né­hány hó­nap­pal An­tall Jó­zsef a par­la­ment­ben oda­hí­vott ma­gá­hoz a fo­lyo­són, és kér­dez­te, hogy nem aka­rok-e a mi­nisz­ter­el­nö­ki hi­va­tal­ba, a pro­tes­táns ügyek­kel fog­lal­ko­zó ál­lam­tit­kár­ság­ra ke­rül­ni. (A mű­ve­lő­dés­ügyi ál­lam­tit­kár­ság­ra is a par­la­ment fo­lyo­só­ján kért fel.) Egy­na­pi gon­dol­ko­dá­si időt kér­tem, no­ha tud­tam, hogy el fo­gom vál­lal­ni. Úgy gon­dol­tam, hogy ha oda akar vin­ni, az­zal nyil­ván va­la­mi cél­ja van, s eb­ben nem aka­rom őt meg­aka­dá­lyoz­ni. Né­hány óra múl­va be­men­tem a szo­bá­já­ba, meg­kö­szön­tem a meg­tisz­tel­te­tést, és el­vál­lal­tam a fel­ké­ré­sét. Mi­vel ak­kor a tör­vény sze­rint csak négy po­li­ti­kai ál­lam­tit­kár le­he­tett a mi­nisz­ter­el­nök­sé­gen, és Bo­ross Pé­ter­ből tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter lett, így meg­üre­se­dett egy hely, amit be­tölt­het­tem.

– Ál­lam­tit­kár­ként mi­lyen fel­ada­tai vol­tak?

– Mű­ve­lő­dés­ügyi ál­lam­tit­kár­ként én irá­nyí­tot­tam a hit­ok­ta­tás be­ve­ze­té­sét. A fa­kul­ta­tív hit­ok­ta­tás kö­rü­li par­la­men­ti vi­ták­ban sok­szor kel­lett helytáll­ni. A Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban egy­faj­ta össze­kö­tő ka­pocs vol­tam a kor­mány és az egy­há­zak kö­zött. Az egy­há­zak ké­ré­se­it, ja­vas­la­ta­it to­váb­bí­tot­tam az il­le­té­kes kor­mány­za­ti he­lyek­re, az egy­há­zak fe­lé pe­dig kép­vi­sel­tem a kor­mányt.

A pá­pa­lá­to­ga­tás meg­szer­ve­zé­sé­ben va­ló köz­re­mű­kö­dé­sünk mel­lett ren­ge­teg más fel­ada­tunk is akadt. So­rol­hat­nám ha­zai és nem­zet­kö­zi ügye­in­ket, a da­lai lá­ma lá­to­ga­tá­sá­val kap­cso­la­tos ten­ni­va­ló­ink­tól kezd­ve a ma­gyar re­for­má­tu­sok má­so­dik vi­lág­ta­lál­ko­zó­já­nak a meg­szer­ve­zé­sé­ben va­ló köz­re­mű­kö­dé­sün­kön vagy az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csá­nak el­nö­ké­vel va­ló tár­gya­lá­sun­kon ke­resz­tül a sváj­ci kor­mány meg­bí­zott­já­val a sváj­ci ma­gyar re­for­má­tu­sok tá­mo­ga­tá­sa ügyé­ben tör­tént tár­gya­lá­sig. Egy­há­zi ügyek­ben itt­hon és kül­föl­dön fel­ső szin­ten is min­dig mi kép­vi­sel­tük a kor­mány egy­ház­po­li­ti­ká­ját.

Leg­főbb fel­ada­tunk azon­ban a volt egy­há­zi in­gat­la­nok tu­laj­don­vi­szo­nyá­nak a ren­de­zé­se volt, amely meg­szám­lál­ha­tat­la­nul sok in­gat­lant érin­tett, és ame­lyek így vissza­ke­rül­tek jo­gos tu­laj­do­no­sa­ik­hoz. Ezek az ügyek ki­vé­tel nél­kül az ál­ta­lunk ve­ze­tett bi­zott­sá­gok­ban dől­tek el, a kor­mány a mi elő­ter­jesz­té­se­in­ket tár­gyal­ta és hagy­ta jó­vá. A mi­nisz­té­ri­um csak vég­re­haj­tot­ta eze­ket a dön­té­se­ket.

– Hi­va­ta­li ta­pasz­ta­la­ta sze­rint ho­gyan él­ték meg az egy­há­zak a hir­te­len jött sza­bad­sá­got?

– Én nem ér­zé­kel­tem kü­lö­nö­sebb bi­zony­ta­lan­sá­got. In­kább csak azt, amit a zsi­na­tunk ak­ko­ri lel­ké­szi el­nö­ke az egyik ülé­sen szel­le­me­sen meg is jegy­zett: elég ne­héz hely­zet­ben va­gyunk most, mert sen­ki sem mond­ja meg, hogy mi­lyen tör­vényt kell al­kot­nunk… Az egy­ház­ve­ze­tők tud­ták, hogy új kor­szak kez­dő­dött, és a ren­ge­teg előt­tük ál­ló, fon­tos fel­adat­ra kon­cent­rál­tak. Jel­leg­ze­tes egy­há­zi ag­go­dal­mat fo­gal­ma­zott meg Kor­zensz­ky Ri­chárd Pá­ter­nosz­ter – Fel­jegy­zé­sek a mi­nisz­té­ri­um­ból, 1992–1994 cí­mű köny­vé­ben. Eb­ben ki­fo­gá­sol­ja, hogy az egy­há­zi ügyek ál­lam­tit­ká­rok ke­zé­ben van­nak, de az egy­há­zak ügye­it nem vol­na sza­bad ki­szol­gál­tat­ni a na­pi po­li­ti­ká­nak, a min­den­ko­ri szél­já­rás­nak, po­li­ti­kai ál­lam­tit­ká­rok irá­nyí­tá­sá­nak. Meg­jegy­zi, hogy a KDNP-s ál­lam­tit­ká­rok – nyil­ván Pá­los Mik­lós­ra és rám gon­dolt – sze­mé­lye na­gyon is el­fo­gad­ha­tó a szá­má­ra, de sen­ki sem ga­ran­tál­hat­ja, hogy ez a jö­vő­ben is min­dig így lesz.

– Ami­kor ál­lam­tit­kár lett, az ÁEH már kö­zel egy éve meg­szűnt. Mit tu­dott, mit tud­ha­tott a hi­va­tal fel­szá­mo­lá­sá­nak rész­le­te­i­ről?

– Az ira­tok­ról csak annyit tud­tam, amennyit Plat­thy Iván is el­mon­dott, hogy azo­kat át­vit­ték a mi­nisz­té­ri­um­ba. Még azt sem tud­tam, hogy a pad­lá­son van­nak vagy a pin­cé­ben. Ez a hi­va­ta­lunk­ban egy­ál­ta­lán nem volt té­ma.

– Kor­mány­za­ti sze­rep­kö­re mi­att két­szer is át­esett a ko­ráb­bi rend­szer ál­lam­biz­ton­sá­gi kap­cso­la­ta­it vizs­gá­ló át­vi­lá­gí­tá­son. Mi a vé­le­mé­nye az egy­ko­ri há­ló­za­ti kap­cso­la­tok­ról, ame­lyek egy­há­zi kö­zel­múl­tun­kat is át­szőt­ték?

– Mi­vel na­gyon ir­ri­tált, hogy a Mécs Im­re-fé­le át­vi­lá­gí­tó bi­zott­ság ere­de­ti­leg nem akar­ta a meg­is­mert ada­to­kat köz­zéten­ni, kü­lön le­vél­ben kér­tem Mé­cset, hogy ha ta­lál, a ve­lem kap­cso­la­tos ada­to­kat nyu­god­tan hoz­za nyil­vá­nos­ság­ra. Egyik es­te a té­vé­hír­adó­ban tár­gyal­ták a té­mát, és egy­szer csak lá­tom a ne­ve­met ki­ve­tít­ve má­sik há­romé mel­lett, akik szin­tén hoz­zá­já­rul­tak a köz­lés­hez. Úgy em­lék­szem, hogy ké­sőbb még töb­ben meg­tet­ték ezt. Ez 2002 nya­rán volt.

Kü­lön­ben az egész ügy­nök­üggyel nem fog­lal­ko­zom. Nem tu­dom, hogy kit mi vitt rá ar­ra, hogy együtt­mű­köd­jön, kit ho­gyan kör­nyé­kez­tek meg, ki mi­ért mon­dott igent vagy ne­met. Nem aka­rom meg­ítél­ni a lel­kész­tár­sa­i­mat. Iga­zá­ból alig tu­dok ezek­ről a dol­gok­ról, pe­dig ott vol­tam An­tall kö­ze­lé­ben. Sze­re­tett és meg­be­csült en­gem, még­sem be­szél­tünk ilyes­mi­ről. Az ő ide­jé­ben tör­tént át­vi­lá­gí­tás­ról is csak azt tu­dom, hogy volt, aki emi­att esett el a ne­ki szánt ál­lam­tit­ká­ri poszt­tól.

Egy eset­re em­lék­szem, ami­kor a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban va­la­ki je­lez­te, hogy küld né­hány rend­szer­vál­to­zás előt­ti meg­fi­gye­lé­si ira­tot. Én az evan­gé­li­kus egy­ház­zal kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mo­kat kap­tam meg. Már nem em­lék­szem, hogy ezek ÁEH-s vagy III/III-as ira­tok vol­tak. Meg is jöt­tek, ne­kem össze­sen nyolc-tíz ol­dal. Ki­csit csa­ló­dott vol­tam, mert azonkí­vül, hogy mi­ni­má­lis volt az anyag, ne­vek – a meg­fi­gye­lőé vagy a meg­fi­gyel­té – nem vol­tak ben­ne, csak be­szá­mo­lók kü­lön­bö­ző fon­to­sabb egy­há­zi al­kal­mak­ról. Azt gon­dol­tam ma­gam­ban, olyan, mint­ha a ko­ra­be­li Evan­gé­li­kus Éle­tet ol­vas­nám, hi­szen ilyen be­szá­mo­lók ab­ban is vol­tak.

– A rend­szer­vál­tás haj­na­lán, már a kor­mány­za­ti te­vé­keny­sé­ge előtt ak­tív po­li­ti­kai sze­re­pet vál­lalt. Hon­nan va­ló e von­zó­dá­sa a po­li­ti­zá­lás­hoz?

– Nagy­apám bí­ró volt, aki­nek a Rá­ko­si-rend­szer­ben emi­att el­vet­ték a nyug­dí­ját, ezért mást se hal­lot­tam ott­hon, mint a rend­szer cse­pü­lé­sét. Mi­vel édes­apám saj­nos na­gyon ko­rán el­hunyt, anyám és nagy­anyám ren­ge­te­get dol­go­zott, nagy­apám meg ott­hon po­li­ti­zált, né­ha nyi­tott ab­lak­nál is, jó han­go­san, mi­vel na­gyot­hal­ló volt. Már szin­te ti­né­dzser­ko­rom­ban és a kor­tár­sa­im­hoz ké­pest sok­kal job­ban ér­de­kelt a po­li­ti­ka. Pél­dá­ul nem tud­tam a 301-es par­cel­lá­ról, de tud­tam a Ke­re­pe­si úti te­me­tő­ben a 21-es par­cel­lá­ról, ahol a csa­tá­ban el­eset­tek van­nak el­te­met­ve. Na­gyobb ser­dü­lő ko­rom­tól kezd­ve min­den ok­tó­ber 23-án ki­men­tem oda. Volt, hogy egye­dül vol­tam a lo­vas­rend­őrök kö­zött. El­ha­tá­roz­tam, hogy ha egy­szer – bár úgy ne­vel­tek, hogy az oro­szok in­nen so­ha ki nem men­nek – le­he­tő­ség nyí­lik egy sza­bad, több­párt­rend­sze­rű po­li­ti­zá­lás­ra, ak­kor ab­ban én részt fo­gok ven­ni.

Ami­kor már na­gyon ér­le­lő­dött a hely­zet a vál­to­zás­ra, sor­ra meg­ala­kul­tak a pár­tok, de én úgy gon­dol­tam, hogy nem ezek­re vár­tam, ha­nem egy ke­resz­tény­de­mok­ra­ta szí­ne­ze­tű párt­ra. 1988. de­cem­ber 8-án ol­vas­tam az Új Em­ber­ben, hogy meg­ala­kult a Már­ton Áron Tár­sa­ság, hogy szel­le­mi mű­he­lye le­gyen a ke­resz­tény szel­le­mi­sé­gű po­li­ti­zá­lás­nak. Az el­nö­ke Ke­resz­tes Sán­dor lett, a De­mok­ra­ta Nép­párt volt or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je. Azon­nal tud­tam, hogy ha ő ott van, ak­kor eb­ből a tár­sa­ság­ból lesz a ke­resz­tény­de­mok­ra­ta párt. Meg­ke­res­tem őt az Új Em­ber szer­kesz­tő­sé­gé­ben, gya­kor­la­ti­lag az ut­cá­ról men­tem be hoz­zá, tel­je­sen is­me­ret­le­nül. Egy hét­tel a meg­ala­ku­lá­suk után már a tár­sa­ság tag­ja let­tem. En­gem sem is­mert sen­ki, de én sem is­mer­tem sen­kit azok kö­zül ad­dig, akik ké­sőbb a nagy­po­li­ti­ka részt­ve­vői let­tek. An­tall Jó­zsef­ről ko­ráb­ban nem is hal­lot­tam. Egy­ér­tel­mű volt, hogy meg­ala­kít­juk a KDNP-t. Már a ne­vét is ki­ta­lál­tuk, de Sa­nyi bá­csi va­la­mi mi­att egy­elő­re nem akar­ta. Vé­gül be­ad­ta a de­re­kát, és 1989 már­ci­u­sá­ban he­ten-nyolc­an meg­ala­kí­tot­tuk a pár­tot. Az­óta tu­cat­nyi­an mond­ták már, aki­ket ak­kor nem is lát­tunk, de még hal­la­ni sem hal­lot­tunk ró­luk, hogy a KDNP meg­ala­pí­tói. Így kez­dő­dött a po­li­ti­kai, köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gem. Úgy csöp­pen­tem be­le, sen­kit nem is­mer­tem, de Sa­nyi bá­csi meg­sze­re­tett, és szep­tem­ber­ben meg­tett a párt egyik or­szá­gos tit­ká­rá­nak.

1990-ben elég elő­ke­lő he­lyen rá­ke­rül­tem a KDNP or­szá­gos lis­tá­já­ra, de egyé­ni kör­zet­ben is in­dul­tam, a csa­lá­di kö­tő­dé­sek mi­att Vas me­gyé­ben. Az or­szá­gos lis­tá­ról be­ju­tot­tam a par­la­ment­be, hol­ott más­fél év­vel az­előtt még azt sem tud­tam, ho­gyan mű­kö­dik be­lül­ről a po­li­ti­ka. Hi­he­tet­len idő­szak volt ez!

– Adós va­gyok még a sze­mé­lyes be­mu­ta­tá­sá­val. Ere­de­ti szak­má­ja épí­tész. Evan­gé­li­kus egy­ház­be­li kö­tő­dé­sé­nek szá­mos szá­la van: 1971-től má­ig a fa­so­ri gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re, 1979 és 2000 kö­zött jegy­ző­je, 1992-től 2000-ig az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um tag­ja volt. 1989-ben el­kezd­te ta­nul­má­nya­it a teo­ló­gi­ai aka­dé­mi­án. Ho­gyan ha­tott egy­más­ra a szin­te egy idő­ben in­du­ló két pá­lya: a köz­éle­ti po­li­ti­ku­sé és a teo­ló­gu­sé?

– If­jú­ko­ri el­kép­ze­lé­sem volt, hogy jó len­ne lel­kész­nek len­ni, még­is az épí­tész­mér­nök­ség mel­lett dön­töt­tem. Ami­kor a fi­a­im na­gyob­bak let­tek, be­le­vág­tam a teo­ló­gia le­ve­le­ző ta­go­za­tá­ba. Az­tán to­vább jár­tam a nap­pa­li­sok­kal együtt, és ve­lük vé­gez­tem. A köz­éle­ti te­vé­keny­sé­gem mi­att ki­ma­radt né­hány év, így 2001-ben or­di­nál­tak. 2002-ben le­tet­tem a lel­kész­vizs­gát. Gyü­le­ke­ze­ti lel­kész so­ha­sem vol­tam, 2001-ben eh­hez már ké­ső volt. Mint épí­tész­mér­nök dol­goz­tam, és most a Pes­ti Egy­ház­me­gye be­osz­tott lel­ké­sze va­gyok. Sok­szor he­lyet­te­sí­tek, ahol kell, be­se­gí­tek.

– Adott-e va­la­mi­lyen több­le­tet az egy­há­zi hát­tér az ál­lam­tit­ká­ri mun­ká­hoz?

– Nem le­he­tett össze­kap­csol­ni a ket­tőt. An­tall tud­ta ró­lam, hogy evan­gé­li­kus va­gyok, hogy pres­bi­ter va­gyok (azt már nem ér­te meg, hogy lel­kész is let­tem), de a hi­va­ta­li mun­kám­ra ez nem volt ha­tás­sal. So­ha nem ke­rült szó­ba. Per­sze könnyebb­sé­get je­len­tett, mert na­gyon jól is­mer­tem az egy­há­zun­kat, a re­for­má­tus, de fe­le­sé­gem ré­vén a ka­to­li­kus egy­há­zat is. Mind­ez se­gí­tet­te a mun­ká­mat.

Mi­rák Ka­ta­lin

::Nyomtatható változat::