Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Va­sár­nap

„Ve­zess hű­sé­ge­sen, és ta­níts en­gem.” Zsolt 25,5 (Jn 16,13; Mk 12,28–34; Róm 14,17–19; Zsolt 5) Az ok­ta­tás stra­té­gi­ai kér­dés – hall­juk gyak­ran. Vagy­is a tár­sa­da­lom éle­té­ben a jö­vő kul­csa. Ha ki­jár­ták az is­ko­lát, so­kan vé­lik, hogy már ele­get tud­nak, elég böl­csek ah­hoz, hogy meg­él­je­nek. Má­sok pe­dig ál­lan­dó­an to­vább­kép­zik ma­gu­kat kü­lön­bö­ző tan­fo­lya­mo­kon. De egy­ál­ta­lán nem mind­egy, hogy ho­vá irat­ko­zunk be, ki­től sze­rez­zük a tu­dást, a böl­cses­sé­get. A mai zsol­tár­vers ar­ra biz­tat, hogy a min­den tit­kok tu­dó­já­hoz, Is­ten­hez for­dul­junk se­gít­sé­gért, mert a leg­iga­zabb vá­la­szo­kat tő­le tud­hat­juk meg éle­tünk ve­ze­té­sé­hez.

Hét­fő

„Azt mond­tá­tok: Hi­á­ba­va­ló az Is­ten­nek szol­gál­ni, mi hasz­na, hogy tel­je­sí­tet­tük, amit ránk bí­zott? – mond­ja az Úr.” Mal 3,14 (2Tim 2,13; 1Thessz 4,9–12; Lk 17,1–10). Nap­ja­ink nagy kér­dé­se, hogy van-e hasz­na an­nak, amit vég­zünk. So­kan csak az anya­gi­lag jö­ve­del­me­ző te­vé­keny­sé­ge­ket tart­ják hasz­nos­nak. Ami pénz­ben nem mér­he­tő, az nem is ér­té­kes – vé­lik. Jó len­ne, ha meg­je­gyez­nénk: az Is­ten szol­gá­la­ta jár a leg­na­gyobb ha­szon­nal, mert örök élet a ju­tal­ma. Higgyük el, hogy ez a lé­te­ző leg­na­gyobb kincs, amit az Úr ad­hat!

Kedd

Já­nos ír­ja: „És lát­tam a szent vá­rost, az új Je­ru­zsá­le­met, amint alá­száll a menny­ből az Is­ten­től, fel­ké­szít­ve, mint egy meny­asszony, aki fér­je szá­má­ra van fel­éke­sít­ve. Hal­lot­tam, hogy egy ha­tal­mas hang szól a tró­nus fe­lől: »Íme, az Is­ten sá­to­ra az em­be­rek­kel van.«” Jel 21,2–3 (Ez 37,27; 1Tim1,1–8/9–11/; Lk 17,11–19) A Je­le­né­sek köny­ve rész­le­te­zi, hogy mi vár majd az Is­ten­ben bí­zók­ra a vég­idők­ben Krisz­tus má­so­dik, di­cső­sé­ges el­jö­ve­te­le­kor. A mennyek or­szá­gá­ban szem­től szem­ben lát­juk majd az Urat, iga­zi öröm­te­li kö­zös­sé­günk lesz ve­le. És ad­dig? „Jöj­jön el a te or­szá­god!” – kér­jük az imád­ság­ban. Tud­nunk kell, hogy Is­ten or­szá­ga már itt és most a föl­dön is lé­te­zik, sőt egé­szen kö­zel van hoz­zánk, ben­nünk van, ha ve­le együtt élünk, lé­leg­zünk! Ör­ven­dez­zünk, és ad­juk to­vább a jó hírt!

Szer­da

„Min­den­ki Jé­zus­hoz vit­te a kü­lön­fé­le ba­jok­ban szen­ve­dő be­te­gét; ő pe­dig mind­egyi­kük­re rá­tet­te a ke­zét, és meg­gyó­gyí­tot­ta őket.” Lk 4,40 (Ézs 41,13; Éne­kek 8,4–7; Lk 17,20–37) Ha fáj va­la­mink, meg­be­teg­szünk, le­gyön­gü­lünk, ro­ha­nunk fű­höz-fá­hoz, ta­ná­csot ké­rünk a ro­ko­nok­tól, ba­rá­tok­tól, a szom­széd­asszony­tól, a mun­ka­társ­tól, hogy mit aján­la­na. Meg­vesszük a rek­lá­mok­ban aján­lott leg­újabb cso­da­tab­let­tát, re­mél­ve, hát­ha se­gít. Gyak­ran meg­fe­led­ke­zünk ar­ról, hogy pa­na­sza­ink­kal el­ső­ként Jé­zus­hoz kel­le­ne for­dul­nunk gyer­me­ki bi­za­lom­mal, mert ő ma is él és gyó­gyít, nem csak a ré­gi idők­ben tett cso­dá­kat. Az ő ren­de­lő­je min­den­ki előtt nyit­va van, még csak vá­ró­lis­tá­ra sem kell fel­irat­koz­nunk! Kér­jük őt, hogy le­gyen a gyó­gyí­tónk!

Csü­tör­tök

„Mi Atyánk, aki a mennyek­ben vagy, le­gyen meg a te aka­ra­tod, amint a menny­ben, úgy a föl­dön is.” Mt 6,9–10 (2Kir 19,14; Ap­Csel 6,1–7; Lk 18,1–8) A Mi­atyánk a ke­resz­té­nyek leg­gyak­rab­ban el­hang­zó imád­sá­ga. Va­jon ért­jük-e, amit mon­dunk, vagy csak meg­szo­kás­ból mor­mol­juk az is­me­rős sza­va­kat? Tu­dunk-e imád­sá­gos lé­lek­kel, gyer­me­ki szív­vel, alá­zat­tal mennyei Atyánk­hoz fo­hász­kod­ni? Tud­juk-e őt Atyánk­ként el­fo­gad­ni és a leg­na­gyobb sze­re­te­tet, tisz­te­le­tet meg­ad­ni ne­ki? Va­ló­ban azt akar­juk-e, hogy le­gyen meg az éle­tünk­ben az ő aka­ra­ta, s a mi­énk szo­rul­jon hát­tér­be? Okos szív­vel, fel­emelt lé­lek­kel imád­koz­zunk ez­után, és mennyei Atyánk meg­hall­gat min­ket, s vá­la­szol is. Iga­zán tel­je­sül­jön az imád­sá­gunk, va­ló­ban le­gyen meg az ő aka­ra­ta!

Pén­tek

„Az asszony Jé­zus elé bo­rult, és el­be­szél­te az egész nép előtt, hogy mi­ért érin­tet­te meg őt, és hogy mi­ként gyó­gyult meg azon­nal. Jé­zus pe­dig ezt mond­ta ne­ki: »Le­á­nyom, hi­ted meg­tar­tott té­ged, menj el bé­kes­ség­gel!«” Lk 8,47–48 (2Móz 15,26b; Lk 23,32–34; Lk 18,9–17) So­kan ren­ge­teg pénzt köl­te­nek min­den­fé­le cso­da­dok­to­rok­ra, ami­kor azt ta­pasz­tal­ják, hogy a korábban al­kal­ma­zott te­rá­pi­ák és gyógy­sze­rek nem hasz­nál­nak sem­mit. A „gyó­gyí­tók” pe­dig ki­hasz­nál­ják a be­te­gek hi­szé­keny­sé­gét és ki­szol­gál­ta­tott­sá­gát. Pe­dig nem kel­le­ne így len­nie! A vér­fo­lyá­sok asszony tud­ta: ha Jé­zus­hoz ér, meg­gyó­gyul. Így hit­te! És en­nek ered­mé­nye­ként be is tel­je­sült re­mény­sé­ge. Mi is men­jünk egé­szen kö­zel Jé­zus­hoz, érint­sük meg ru­há­ja sze­gé­lyét, mert ná­la van a gyó­gyu­lá­sunk. Hit ál­tal meg­tar­ta­tunk és éle­tünk lesz!

Szom­bat

„Csak egy pil­la­na­tig tart ha­rag­ja, de egész éle­ten át ke­gyel­me. Es­te szál­lást vesz a sí­rás, reg­gel­re itt az uj­jon­gás.” Zsolt 30,6 (Róm 14,9; Mt 5,17–24; Lk 18,18–30) A két­ség­be­esett em­ber sö­té­ten lát­ja a vi­lá­got, sok­szor úgy ér­zi, hogy az ő gond­ja a leg­na­gyobb, nem ta­lál­ja a ki­utat. Pe­dig bi­zo­nyá­ra meg­ta­pasz­tal­tuk már, hogy egy Is­ten­hez kül­dött röp­ke fo­hász mennyi­re meg­nyug­ta­tó! Tes­ti-lel­ki fáj­da­lom ese­té­re a leg­jobb és leg­gyor­sabb se­gít­ség egy őszin­te imád­ság, kö­nyör­gés, fo­hász az Úr­hoz, mely­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként azon­na­li kap­cso­la­tot te­rem­tünk ve­le. Az ő sze­re­te­te és kö­zel­sé­ge min­dig gyó­gyít és meg­erő­sít, fel­szá­rít­ja a könnye­ket, meg­vi­dá­mít­ja a meg­seb­zett lel­ket! Di­csér­jük és ma­gasz­tal­juk a föld és ég Urát!

Ju­hász­né Sza­bó Er­zsé­bet

::Nyomtatható változat::