Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Gyó­gyíts meg, Uram, ak­kor meg­gyó­gyu­lok, sza­ba­díts meg, ak­kor meg­sza­ba­du­lok.” (Jer 17,14)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a 19. hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi Jé­zus föl­di mun­ká­já­ról tu­dó­sí­ta­nak. Pél­dá­ja nyo­mán mi is jár­junk el­hí­vá­sunk­hoz mél­tó­an – a mun­ká­ban! „Jó az Úr, örök­ké tart az ő ke­gyel­me, és hű­sé­ge nem­ze­dék­ről nem­ze­dék­re.” (Zsolt 100,5; LK) De mi volt Jé­zus mun­ká­ja ke­reszt­ál­do­za­tán kí­vül? Ta­ní­tott s gyó­gyí­tott (lásd Mt 4,23; 9,35); mi­ért tet­te? „Az én Atyám mind ez ide­ig mun­kál­ko­dik, én is mun­kál­ko­dom.” (Jn 5,17) Az Em­ber­fia – Is­ten Fia is, ve­le egy­lé­nye­gű, ezért „van ha­tal­ma bű­nö­ket meg­bo­csá­ta­ni a föl­dön”! Lu­ther sze­rint az „Is­ten or­szá­ga te­hát me­rő bűn­bo­csá­nat. Olyan nagy do­log az, hogy csak szí­vem­mel tu­dom meg­ra­gad­ni és hin­ni bű­ne­im bo­csá­na­tát s e hit­ben Is­ten előtt va­ló meg­iga­zu­lá­so­mat.” „Bol­dog az az em­ber, ki­nek az Úr nem ró­ja fel bű­nét, és ki­nek lel­ké­ben sem­mi ál­nok­ság nin­csen.” (GyLK 692) Jé­zus így szólt a bé­ná­hoz, lát­va le­le­mé­nyes szál­lí­tóinak a hi­tét: „Ne­ked mon­dom, kelj fel, fogd az ágya­dat, és menj ha­za!” (Mk 2,11) A szem­ta­núk di­cső­í­tet­ték az Is­tent; mint­egy he­ti igén­ket foly­tat­va: „csak té­ged di­csér­lek”! Aki fel­öl­tözte az új em­bert, így él­jen: „(…) in­kább dol­goz­zék, és sa­ját ke­ze mun­ká­já­val sze­rez­ze meg a ja­va­kat, hogy le­gyen mit ad­nia a szű­köl­kö­dők­nek”, s „le­gye­tek egy­más­hoz jó­sá­go­sak, ir­gal­ma­sak, bo­csás­sa­tok meg egy­más­nak, aho­gyan Is­ten is meg­bo­csá­tott nek­tek a Krisz­tus­ban.” (Ef 4,28.32) Ő a Ti­me­us fi­át meg­tar­tó hi­te alap­ján gyó­gyí­tot­ta meg, mert így ki­ál­tott: „Dá­vid Fia, Jé­zus, kö­nyö­rülj raj­tam!” – „És azon­nal új­ra lá­tott, és kö­vet­te őt az úton.” (Mk 10,47.52) Az Úr meg­gyó­gyí­tott egy név­te­len lep­rást is, aki ké­tel­ke­dés nél­kül kijelentette: „Uram, ha aka­rod, meg tudsz tisz­tí­ta­ni en­gem.” Mun­ká­ja ma is tart; min­den bűn­nel bo­rí­tott, arc­cal előt­te le­bo­ru­ló­hoz így szól: „Aka­rom, tisz­tulj meg!” (Lk 5,12.13) A bölcs Pré­di­ká­tor sze­rint föl­di éle­tünk vé­ge a Te­rem­tő aka­ra­tá­ból (lásd 1Móz 3,19; 2,7): „A por vissza­tér a föld­be, olyan lesz, mint volt, a lé­lek pe­dig vissza­tér Is­ten­hez, aki ad­ta.” (Préd 12,7) Az Úr Jé­zus föl­di mun­ká­ja foly­ta­tá­sá­ra küld­te ki ket­te­sé­vel ta­nít­vá­nya­it, és ők „hir­det­ték az em­be­rek­nek, hogy tér­je­nek meg; sok ör­dö­göt ki­űz­tek, sok be­te­get meg­ken­tek olaj­jal és meg­gyó­gyí­tot­tak” (Mk 6,12–13). Mi­előtt Urunk min­den föl­di, meg­vál­tó mun­ká­ja a ke­resz­ten el­vé­gez­te­tett, el kel­lett szen­ved­nie az ar­ra já­rók ká­rom­lá­sát, a fő­pa­pok és írás­tu­dók gú­nyo­ló­dá­sát és a rab­lók gya­láz­ko­dá­sát: „Ha Iz­rá­el ki­rá­lya, száll­jon le most a ke­reszt­ről, és hi­szünk ben­ne!” (Mt 27,42) Pál Ura szol­gá­la­tá­ba áll be: Liszt­rá­ban a hi­te alap­ján meg­gyó­gyít egy szü­le­té­sé­től fog­va sán­ta em­bert; evan­gé­li­u­mot hir­det po­gá­nyok­nak: bál­vány­is­te­ne­i­tek­től, a sem­mik­től „tér­je­tek meg az élő Is­ten­hez, aki te­rem­tet­te az eget és a föl­det” (Ap­Csel 14,15)! „Ch­ris­ti­a­nus­ként” hir­det­he­ted Urad ben­ned el­vég­zett mun­ká­ját: „Nem néz­ted bű­nös vol­to­mat, / Mert megszántál engemet, / Kinyújtottad kezedet / El­jöt­tél se­gít­sé­gem­re. (…) Életben megtartottál. / Erőddel megáldottál (…) / Én Uram, üd­vös­sé­gem, / Jé­zus, én re­mény­sé­gem!” (EÉ 373,2–5)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::