A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az Evan­gé­li­kus Bel­misszi­ói Ba­rá­ti Egye­sü­let ta­va­szi, Mit ta­nít egy­há­zunk? cí­mű elő­adás-so­ro­za­tá­ban jú­ni­us 10-én Reuss And­rás teo­ló­gi­ai ta­nár tar­tott elő­adást a fen­ti cím­mel.

A há­zas­ság: te­rem­té­si rend Te­rem­té­sünk­ben adott is­te­ni rend­nek és ren­de­lés­nek tart­juk, hogy fér­fi és nő egy­más­nak va­ló­ban hoz­zá­il­lő tár­sai le­gye­nek, és azok tud­nak és akar­nak is len­ni (1Móz 1,28.31; 2,23–24; Mt 19,8). A Szent­írás nem fu­kar­ko­dik a sza­vak­kal, ami­kor a há­zas­ság örö­mét ecse­te­li, és él­ve­ze­té­re bá­to­rít (Préd 9,9). Di­csé­ri és aján­dék­nak tart­ja a jó há­zas­tár­sat (Péld 18,22; 19,14). Vé­del­me­zi is a há­zas­sá­got, ami­kor há­zas­tár­si hű­ség­re int: „A ma­gad kút­já­ból igyál vi­zet, és csör­ge­de­ző vi­zet a ma­gad for­rá­sá­ból! Ne foly­ja­nak for­rá­sa­id az ut­cá­ra és pa­tak­ja­id a te­rek­re! Egye­dül ti­é­id le­gye­nek, ne oszd meg má­sok­kal! Le­gyen for­rá­sod ál­dott, és örülj if­jú­ko­rod­ban el­vett fe­le­sé­ged­nek. (…)” (Péld 5,15–20) A Szent­írás igen fon­tos tám­pon­to­kat nyújt, ame­lyek a mai há­za­so­kat is el­iga­zít­ják. A há­zas­ság az ere­de­ti is­te­ni rend sze­rint mo­no­gám, az­az egy fér­fi és egy nő élet­kö­zös­sé­ge. Cél­ja a köl­csö­nös se­gí­tés (1Móz 2,18) és a faj­fenn­tar­tás (1Móz 1,28). A ket­tő össze­tar­to­zik, és e ket­tő az ál­dás je­le is. Ket­ten egy test­té lesz­nek (1Móz 2,23–25; Mt 19,5), gyer­me­ke­ik lesz­nek, fér­fit és nőt össze­kö­ti a vágy (1Móz 3,16; Éne­kek éne­ke), és mind­ezt meg­erő­sí­ti az Új­szö­vet­ség, ami­kor ar­ra int, hogy a há­zas­tár­sak úgy sze­res­sék a tár­su­kat, mint a sa­ját tes­tü­ket (Ef 5,29). A ke­resz­tény hit is is­me­ri és ter­mé­sze­tes­nek tart­ja a sze­rel­met és a szen­ve­délyt, tény­ként fo­gad­ja el (1Móz 29,20), nem ve­ti meg. A há­zas­ság lét­re­jöt­té­re néz­ve vi­szont óv a fe­le­más igá­tól. A há­zas­ság élet­re szó­ló kö­zös­ség a Bib­li­á­ban. A vá­lás ti­lal­ma egy­ér­tel­mű (1Móz 2,24; Mt 19,3–9; vö. Mal 2,14–16). A mó­ze­si tör­vény, amely le­he­tő­sé­get adott a vá­lás­ra, adott eset­ben szük­ség­meg­ol­dás, hogy az em­be­ri ke­mény­szí­vű­ség (az el­me­sze­se­dett szív: Mt 19,8), az em­be­ri hűt­len­ség és em­be­ri ku­darc kö­vet­kez­mé­nyei ne nö­ve­ked­je­nek az el­vi­sel­he­tet­len­sé­gig. A vá­lást Jé­zus nem Is­ten ere­de­ti szán­dé­ká­nak tart­ja. A ke­resz­tény há­zas­ság fon­tos tar­tal­ma, hogy a há­zas­tár­sak se­gít­sék egy­mást az üd­vös­ség el­éré­sé­ben (vö. 1Pt 3,1–7). A há­zas­ság a fér­fi­nak és nő­nek csak föl­di és nem mennyei, idői és nem örök kap­cso­la­ta. A „fel­tá­ma­dás­kor nem nő­sül­nek, férj­hez sem men­nek, ha­nem olya­nok lesz­nek, mint az an­gya­lok a menny­ben” (Mt 22,30). A há­zas­ság­ról mon­dot­tak csúcs­pont­ju­kat érik el, ami­kor a Szent­írás úgy be­szél ró­la, mint ami Is­ten és Iz­ra­el (Mal 2,14–16), Krisz­tus és az egy­ház vi­szo­nyá­nak szim­bó­lu­ma is (Ef 5,21–33), amely pél­da­ké­pe a há­zas­tár­sak vi­szo­nyá­nak. A két egy­mást sze­re­tő em­ber köl­csö­nös el­kö­te­le­ző­dé­se ki­hat a töb­bi em­ber­hez va­ló vi­szo­nyuk­ra is. A tár­sa­dal­mi el­is­me­rés azt je­len­ti – azt kel­le­ne je­len­te­nie –, hogy a meg­kö­tött há­zas­sá­got min­den­ki el­is­me­ri, tisz­te­let­ben tart­ja, az il­le­tő mint­egy ki­kezd­he­tet­len. A há­zas­ság­nak nem­csak a ke­resz­tény fo­gal­ma kö­ve­te­li meg, hogy a há­zas­ság kül­ső, más em­be­rek és a tár­sa­da­lom ál­ta­li el­is­me­rést is kap­jon. Ahol nincs meg ez a tör­vé­nyek­kel biz­to­sí­tott és a tár­sa­da­lom ál­tal vál­lalt vé­de­lem, ott sza­bad pré­dá­nak te­kin­tik a fér­fit is, a nőt is, még ha há­zas is. A há­zas­ság­kö­tés jo­gi ak­tu­sa, a há­zas­sá­gi anya­köny­vi ki­vo­nat for­mai kö­te­lé­ke ugyan nem tart­hat­ja fenn az őszin­te és oda­adó sze­rel­met és sze­re­te­tet, de a nyil­vá­nos és ün­ne­pé­lyes el­kö­te­le­zés ki­mon­dá­sa a lé­pés ala­pos meg­fon­to­lá­sá­ra ösz­tö­nöz. A há­zas­ság­kö­tés jo­gi ak­tu­sá­nak ki­ala­kult rend­jét gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok in­do­kol­ták. Va­la­mi­lyen mó­don ki kel­lett zár­ni azt a le­he­tő­sé­get, hogy em­be­rek, akik­nek el­kö­te­le­ző kap­cso­la­ta­ik van­nak (há­zas­társ, élet­társ, gyer­mek), fe­le­lős­sé­gü­ket el­ha­nya­gol­va újabb kap­cso­la­to­kat lé­te­sít­se­nek. A tár­sa­da­lom nem vál­lal­hat­ja, hogy apák vagy anyák ál­tal el­ha­gyott és el­lá­tat­lan gyer­me­kek gond­ját má­sok le­gye­nek kény­te­le­nek vi­sel­ni. Tar­tós kap­cso­lat, hű­ség ígé­re­té­vel meg­hó­dí­tott, majd cser­ben­ha­gyott em­be­rek­nek kell eset­leg vé­del­met nyúj­ta­ni. A há­zas­ság­kö­tés jo­gi ak­tu­sa ezt a vé­del­met nyújt­ja. Jo­gi ren­de­zett­ség nél­kül ugyan­is még in­kább ki le­het va­la­kit for­gat­ni jo­ga­i­ból és ja­va­i­ból. Hí­vő em­be­rek ra­gasz­kod­nak a há­zas­ság egy­há­zi meg­ál­dá­sá­hoz, mert az al­kal­mat ad a há­zas­ság is­te­ni rend­jé­nek meg­hir­de­té­sé­re, a je­len le­vő gyü­le­ke­zet bi­zony­sá­got tesz a há­zas­ság is­te­ni rend­jé­ről, a há­za­su­lan­dók egy­mást Is­ten szí­ne előtt vál­lal­ják, és ugyan­ak­kor Is­ten ál­dá­sát és se­gít­sé­gét is ké­rik el­ha­tá­ro­zá­suk­hoz. Bár­mennyi­re fon­tos is mind­ez, nem he­lyet­te­sít­he­ti az úgy­ne­ve­zett pol­gá­ri há­zas­ság­kö­tést. Fér­fi és nő út­ja a va­ló­ság­ban A kor­szel­lem sok pon­ton túl­ro­hant a ko­ráb­bi er­köl­csi és jo­gi sza­bá­lyo­kon. Nem ál­lít­hat­juk azt, hogy ko­ráb­ban a bib­li­ai vagy a tár­sa­dal­mi nor­mák­nak ma­ra­dék­ta­la­nul ele­get tet­tek vol­na az em­be­rek, de ál­ta­lá­ban és a nagy nyil­vá­nos­ság előtt nem von­ták két­ség­be őket. A mo­dern tár­sa­dal­mat az anó­mia jel­lem­zi: az el­fo­ga­dott nor­mák hi­á­nya. Az úgy­ne­ve­zett sze­xu­á­lis for­ra­da­lom utá­ni hely­zet ri­asz­tó. Eb­ben meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt/van a fo­gam­zás­gát­ló sze­rek ki­fej­lesz­té­sé­nek, ame­lyek nem­csak a meg­fon­tolt csa­lád­ter­ve­zést és gyer­mek­vál­la­lást, ha­nem a sze­xu­á­lis élet­nek fe­le­lős­ség nél­kü­li gya­kor­lá­sát is le­he­tő­vé te­szik. A sze­xu­á­lis élet meg­kez­dé­se szin­te a gyer­mek­kor­ra te­vő­dött át (ma át­la­go­san 15,3 éves kor­ban kez­dő­dik). Ez­zel együtt jár, hogy na­gyon ma­gas a ter­hes­ség­meg­sza­kí­tá­sok szá­ma, és sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel já­ró­an (med­dő­ség) ma­gas a fi­a­tal­ko­rú­ak kö­zött (2008-ban ha­zánk­ban 4310 fi­a­tal­ko­rú­nak volt abor­tu­sza). A sze­xu­a­li­tás a fel­nőt­tek bol­dog­ság­ke­re­sé­sé­ben, a há­zas­ság meg­íté­lé­sé­ben szin­te min­dent meg­ha­tá­ro­zó­vá lett. Egy­részt a sze­xu­a­li­tás ér­tel­me a ne­mi kap­cso­lat­ra kor­lá­to­zó­dik, más­részt pe­dig ép­pen így oly­kor szin­te ki­zá­ró­la­gos össze­kö­tő ka­pocs a há­zas­ság­ban, fér­fi és nő vi­szo­nyá­ban (a há­zas­ság sze­xu­a­li­zá­ló­dá­sa). Ez egy­út­tal az em­be­ri élet egé­szé­nek egész­ség­te­len fel­fo­gá­sa is, hi­szen az em­ber több mint pusz­tán a sze­xu­á­lis ösz­tön­nek ki­szol­gál­ta­tott vagy ab­ban örö­mét ke­re­ső lény. A ke­resz­tény hit nem ar­ra in­dít, hogy so­pán­kod­junk a ri­asz­tó hely­ze­te­ken és sta­tisz­ti­ká­kon, ha­nem ar­ra buz­dít­, hogy az öröm­te­li, de fe­le­lős sze­xu­a­li­tást pár­tol­juk. Élet­tár­si kap­cso­lat So­kan úgy vé­lik: a fi­a­ta­lok elő­ször él­je­nek együtt, és csak utá­na há­za­sod­ja­nak össze. Má­sok nem így gon­dol­kod­nak, de be­le­tö­rőd­nek eb­be a hely­zet­be. A bi­zony­ta­la­nabb vi­lág mel­lett fel­te­he­tő­en meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szik sok rossz há­zas­ság vissza­ta­szí­tó pél­dá­ja is. A tel­jes bol­dog­sá­got ke­re­ső gon­dol­ko­dás­mód mel­lett so­kan túl sok­nak tart­ják a le­mon­dást és az al­kal­maz­ko­dást, ame­lyet egy kap­cso­lat meg­őr­zé­sé­ért vagy ép­pen meg­men­té­sé­ért vál­lal­ni­uk kel­le­ne. Az ered­mény, hogy nem mer­nek el­kö­te­le­ző kap­cso­lat­ba lép­ni. Fon­tos té­nye­ző a la­kás­hoz ju­tás ne­héz­sé­ge és a meg­él­he­tés biz­ton­sá­ga. Ma­gyar­or­szá­gon leg­alább­is jog­gal hi­vat­koz­nak er­re. A há­zas­sá­got nem kö­tő pá­rok „össze­köl­töz­nek”, te­hát van fe­dél a fe­jük fe­lett, ahol együtt él­nek, no­ha azt a há­zas­ság­ra nem tart­ják iga­zán al­kal­mas­nak, és nyil­ván meg­van a na­pi be­te­vő­jük is. Szá­mos or­szág­ban sze­re­pe le­het az adó­rend­szer­nek is: ked­ve­zőbb két ön­ál­ló ház­tar­tás után adóz­ni, mint egy után. Egy bi­zo­nyos élet­kor alatt az öz­ve­gyek egy újabb há­zas­ság ese­tén el­ve­szí­tik öz­ve­gyi nyug­dí­ju­kat, az­az ma meg­tör­tén­het, hogy gaz­da­sá­gi szem­pon­tok is a há­zas­ság vál­la­lá­sa el­le­né­ben hat­nak.

Ta­lán a leg­gyak­rab­ban han­goz­ta­tott érv, hogy ha nem si­ke­rül a há­zas­ság, ak­kor ne­héz és költ­sé­ges a vá­lás. Ez csak rész­ben igaz. Mert ha az élet­tár­sak meg­rom­lott vi­szo­nya mi­att vi­ta tá­mad a gyer­mek(ek) ne­ve­lé­se, el­he­lye­zé­se vagy lát­ha­tá­sa kér­dé­sé­ben vagy a kö­zö­sen szer­zett anya­gi ja­vak meg­osz­tá­sá­ról, a gyen­gébb fél és a gyer­me­kek jo­gi vé­de­lem­re szo­rul­nak. A jo­g az erő­sebb fél ön­ké­nyes­ke­dé­sé­vel szem­ben ad­hat vé­del­met, bár ma már az évek so­rán bi­zo­nyos jo­go­kat le­het sze­rez­ni élet­tár­si vi­szony­ban is.

Az élet­tár­si vi­szonyt nem le­het pusz­tán azért er­kölcs­te­len­nek mi­nő­sí­te­ni, mert a kap­cso­lat­nak bár­mi­kor egy­ol­da­lú­an vé­get le­het vet­ni. Az élet­tár­sak­nak azon­ban tisz­tá­ban kell len­ni­ük az­zal a koc­ká­zat­tal, ame­lyet így vál­lalt kö­zös­sé­gük szá­muk­ra je­lent. Az ál­la­mi jog­rend fel­ada­ta, hogy a há­zas­sá­got mint tár­sa­dal­mi mo­dellt véd­je. Ez­zel a csa­lá­dot és a kö­vet­ke­ző nem­ze­dé­ke­ket is vé­di, hi­szen a ter­hes­ség­meg­sza­kí­tá­sok két­har­ma­da mö­gött la­za pár­kap­cso­lat van, és a nem há­za­sok kö­zött sok­kal több az al­ko­ho­liz­mus és az ön­gyil­kos­ság.

Az élet­tár­si vi­szony nem je­len­ti szük­ség­sze­rű­en, hogy az élet­tár­sak le­be­csül­nék a hű­sé­get, sze­re­te­tet vagy azt, hogy egy­más tá­ma­szai le­gye­nek, azon­ban egy­ol­da­lú­an a fe­lek sze­mé­lyes dön­té­sén nyug­szik a kap­cso­lat sta­bi­li­tá­sa. Ami­kor egy­há­zi ol­dal­ról a há­zas­sá­got tart­juk is­te­ni rend­nek, ak­kor ar­ra biz­ta­tunk min­den­kit, hogy kül­ső­leg és nyil­vá­no­san is vál­lal­ja, ami en­nek a rend­nek a bel­ső tar­tal­ma, és me­rít­sen erőt be­lő­le.

A sze­xu­á­lis iden­ti­tás prob­lé­má­ja

Úton-út­fé­len szó­be­széd tár­gyai az olyan em­be­rek, akik­nek prob­lé­mát je­lent sze­xu­á­lis iden­ti­tá­suk meg­ta­lá­lá­sa. Van­nak em­ber­tár­sa­ink, akik­nek má­sok­kal alig­ha meg­oszt­ha­tó gond­ja­ik van­nak e té­ren.

Kü­lö­nö­sen a ho­mo­sze­xu­a­li­tás, vagy­is az azo­nos ne­mű­ek egy­más irán­ti sze­xu­á­lis von­zal­ma vált nap­ja­ink­ban köz­be­széd té­má­já­vá. Ez év­szá­za­do­kon át vég­be­ment vál­to­zá­sok kö­vet­kez­mé­nye. A fran­cia Co­de Ci­vil (1804) volt az el­ső olyan eu­ró­pai tör­vény­könyv, amely a ko­ráb­bi­ak­tól el­té­rő­en már nem fog­lal­ko­zott ve­le, ezt kö­vet­ték a töb­bi eu­ró­pai ál­la­mok, ahol már nem bün­te­tik, ha nem bot­rány­kel­tő, ha nem fi­a­tal­ko­rú­ak vagy füg­gő hely­zet­ben le­vők a part­ne­rek, és nincs üz­le­ti jel­le­ge.

Nap­ja­ink jel­lem­ző­je, hogy a sa­ját ne­mük­höz von­zó­dó em­be­rek­nek leg­alább­is egy ré­sze nyíl­tan vál­lal­ja haj­la­mát (an­gol ki­fe­je­zés er­re a com­ing out), és küzd a diszk­ri­mi­ná­ció el­len. A ho­mo­sze­xu­a­li­tás je­len­sé­gé­nek má­sik új vo­ná­sa, hogy a ko­ráb­bi, na­gyon gya­ko­ri au­to­e­ro­tiz­mus (pusz­ta ki­elé­gü­lés­re tö­rek­vés) mel­lett „[a] het­ve­nes és nyolc­va­nas évek­ben elő­tér­be ke­rült a ho­mo­sze­xu­á­li­sok egy ré­szé­nél a part­ner­ori­en­tált sze­xu­a­li­tás” (Bu­da Bé­la). Új még, hogy meg­szó­lal­nak olya­nok is, akik nem­csak ho­mo­sze­xu­a­li­tá­su­kat vál­lal­ják, ha­nem ke­resz­tény hi­tük­höz is ra­gasz­kod­nak. Minden­nek kö­vet­kez­mé­nye, hogy az ilyen kap­cso­la­tok­nak nem­csak el­tű­ré­sét, ha­nem tár­sa­dal­mi, jo­gi és egy­há­zi el­is­me­ré­sét is kö­ve­te­lik, egé­szen az egy­há­zi szol­gá­lat­ban ál­ló­kig me­nő­en. A ha­zai vi­lá­gi és egy­há­zi köz­vé­le­mény több­sé­ge ri­ad­tan fo­gad­ja az er­ről szó­ló hí­re­ket.

A Szent­írás­ban a ho­mo­sze­xu­a­li­tás­sal kap­cso­la­to­san az el­ret­ten­tő pél­da So­do­ma (1Móz 19,1–11). A ho­mo­sze­xu­a­li­tás ka­te­go­ri­kus til­tá­sai: 3Móz 18,22; 20,13. Az Új­szö­vet­ség­ben a „faj­ta­lan­ság” nem ki­emel­ten, ha­nem egyéb bű­nök fel­so­ro­lá­sá­ban je­le­nik meg (1Kor 6,9; 1Tim 1,10). Így van ez Róm 1,26–27 ál­lí­tá­sá­val is, amely a 18–32. ver­sek, sőt 1,18–3,20 össze­füg­gé­sé­ben ol­va­san­dó: nem egyes em­be­rek bű­nös haj­la­má­ról van szó, ha­nem az egész em­be­ri­ség min­den­fé­le bű­nös­sé­gé­ről, hi­szen „nin­csen igaz em­ber egy sem” (Róm 3,10).

A Szent­írás egy­ér­tel­mű­en ta­nú­sít­ja, hogy a te­rem­té­si rend az em­ber fér­fi és nő vol­ta, egy­más irán­ti hű­sé­gük és sze­re­te­tük, amellyel nem egyez­tet­he­tő össze a ho­mo­sze­xu­a­li­tás.

A ho­mo­sze­xu­a­li­tás­ra haj­la­mo­sí­tó okok kö­zött ha­gyo­má­nyo­san az apa hi­á­nyát vagy tá­vol­lé­tét, a do­mi­náns, túl­vé­dő anyai ne­ve­lést, a fiú­tár­sak­kal va­ló prob­lé­má­kat, a ho­mo­sze­xu­á­lis csá­bí­tást vagy zak­la­tást tart­ják meg­ha­tá­ro­zó­nak, va­la­mint a tar­tó­san azo­nos ne­mű­ek­ből ál­ló kö­zös­sé­ge­ket. A gé­nek vagy az örök­lő­dés sze­re­pé­re nincs bi­zo­nyí­ték. Az emb­ri­o­ná­lis kor­ban be­kö­vet­ke­ző fej­lő­dé­si rend­el­le­nes­ség vagy a hor­mon­za­var is csak fel­té­te­le­zés. Ezen ta­pasz­ta­la­tok alap­ján jut­nak el ma ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re, hogy a ho­mo­sze­xu­a­li­tás nem sze­mé­lyes dön­té­sen ala­pu­ló ma­ga­tar­tás, ha­nem sze­mé­lyi­ség­fej­lő­dé­si zsák­ut­ca. A „gyó­gyí­tást”, a már ki­ala­kult haj­lam meg­vál­toz­ta­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gét két­ke­dés fo­gad­ja, no­ha az azt ál­lí­tók nem be­szél­nek sem va­la­mi­lyen or­vo­si, ne­tán hit­be­li pro­to­koll­ról (rész­le­te­sen ki­dol­go­zott, el­fo­ga­dott és ered­mé­nye­i­ben bi­zo­nyí­tott gyó­gyí­tá­si el­já­rás­ról), sem könnyű út­ról.

Bár a ho­mo­sze­xu­a­li­tás nem egyez­tet­he­tő össze Is­ten te­rem­té­sé­nek he­te­ro­sze­xu­á­lis szer­ke­ze­té­vel, a sze­xu­a­li­tá­sát ho­mo­sze­xu­á­lis mó­don élő em­ber is bű­nös, mint más em­be­rek. Élet­mód­juk nem fo­gad­ha­tó el, nem he­lye­sel­he­tő. De mi­vel gyó­gyí­tá­suk­ra je­len­leg igen ke­vés le­he­tő­ség van még, nem fo­gad­ha­tó el, hogy akár a tör­vény előtt, kul­tu­rá­lis vo­nat­ko­zás­ban vagy az egy­ház­ban elő­íté­let és hát­rá­nyos meg­kü­lön­böz­te­tés ál­do­za­tai le­gye­nek. A ho­mo­sze­xu­a­li­tás el­uta­sí­tá­sa az egy­há­zi ta­ní­tás­ban nem je­lent­he­ti, hogy az egy­ház­nak és tag­ja­i­nak ne kel­le­ne se­gí­tő ke­zet nyúj­ta­ni­uk ne­kik. Emel­lett az is­mét ter­je­dő ne­mi be­teg­sé­gek, kü­lö­nö­sen a AIDS-HIV ve­szé­lyét is ko­mo­lyan kell ven­ni. A ne­mi úton ter­je­dő be­teg­sé­gek ve­szé­lye vi­szont min­den pro­misz­ku­us (part­ner­cse­rél­ge­tő) kap­cso­lat­ra vo­nat­ko­zik!

A ma­gyar par­la­ment 2009-ben meg­sza­vaz­ta a re­giszt­rált élet­tár­si vi­szony­ról szó­ló tör­vényt, amely a ho­mo­sze­xu­á­li­sok pár­kap­cso­la­tá­nak tár­sa­dal­mi el­is­me­ré­sét je­len­ti. Sú­lyos kér­dés, hogy ez­zel nem ve­szé­lyez­te­ti-e a há­zas­ság és csa­lád vé­del­mé­nek a ma­gyar al­kot­mány­ban dek­la­rált kö­te­les­sé­gét. Az örök­be­fo­ga­dás pe­dig azért ag­gá­lyos, mert a ho­mo­sze­xu­a­li­tá­sért ép­pen az apai és az anyai sze­re­pek nem meg­fe­le­lő mű­kö­dé­se okol­ha­tó. S min­den gyer­mek jo­ga, hogy ap­ja és any­ja le­gyen.

Is­ten ren­de­lé­sé­nek csak az egy fér­fi és egy nő há­zas­sá­ga te­kint­he­tő, ezért más együtt­élé­si for­má­ra nem ad­ha­tó hi­va­ta­los egy­há­zi szer­tar­tás ke­re­té­ben Is­ten ál­dá­sa. Hi­szen az egy­ház hi­va­tá­sa, hogy Is­ten rend­jé­ről te­gyen bi­zony­sá­got.

Le­győz­he­tet­len el­lent­mon­dás rej­lik ab­ban a fel­adat­ban, hogy olyan va­la­ki hir­des­se fér­fi és nő há­zas­sá­gi együtt­élé­sé­nek te­rem­té­si rend­jét, aki ma­ga nem­csak nem ké­pes (va­la­mi­lyen mér­ték­ben mind­annyi­an ilye­nek va­gyunk), de nem is akar ab­ban él­ni.

Gyó­gyí­tás – meg­úju­lás

A ho­mo­sze­xu­á­li­sok­ról mint egy­sé­ges cso­port­ról be­szél­ni dur­va ál­ta­lá­no­sí­tás. Hi­szen ezek­nek az em­be­rek­nek egy ré­sze ne­he­zen vi­sel­he­tő sors­ként, egy ré­sze sza­ba­du­lást ke­res­ve, má­sik ré­sze per­sze a ki­tel­je­se­dés le­he­tő­sé­ge­ként ta­pasz­tal­ja és éli meg ho­mo­sze­xu­a­li­tá­sát. Ők mind­annyi­an va­la­mi­lyen ér­té­ket hor­do­zó, eset­leg még is­ten­ke­re­ső vagy ép­pen hí­vő em­be­rek is, aki­ket nem vol­na sza­bad csu­pán sze­xu­á­lis von­zó­dá­suk­kal jel­le­mez­ni és meg­ítél­ni. S amint nem vol­na sza­bad a há­zas­sá­got sem ízet­len tré­fák tár­gyá­vá ten­ni, amint az gyak­ran tör­té­nik, úgy a ho­mo­sze­xu­a­li­tás kér­dé­sét is csak a szak­sze­rű sze­re­tet hang­ján sza­bad meg­vi­tat­ni. Ez a fel­té­te­le ugyan­is an­nak, hogy ne csak ró­luk, ha­nem ve­lük be­szél­ges­sünk.

A nem von­zó há­zas­sá­go­kat lát­va, a vá­lá­sok ma­gas szá­mát ol­vas­va, a sze­xu­á­lis iden­ti­tás kü­lön­fé­le za­va­ra­i­val szem­be­sül­ve ége­tő­en szük­sé­ges, hogy el­ső­sor­ban a csa­lá­dok­ban, de gyü­le­ke­ze­te­ink­ben is so­kat be­szél­jünk mind­ezek­ről a kér­dé­sek­ről. El­en­ged­he­tet­len e ket­tő: a prob­lé­mák­ra fel­ké­szí­tő meg­elő­zés és a ne­héz­sé­gek­kel ví­vó­dók ré­szé­re szak­sze­rű és hi­te­les se­gít­ség. A gyü­le­ke­ze­tek­ben pél­dá­ul kü­lö­nös fi­gyel­met kell for­dí­ta­ni a cson­ka csa­lá­dok­ra és az ott fel­nö­vő gye­re­kek­re. Nem ve­ten­dő el a „szü­lők is­ko­lá­já­nak” meg­szer­ve­zé­se sem, ahol er­re le­he­tő­ség van.

::Nyomtatható változat::