Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 26
- Szitakötő? Paprika?
Cantate
Hozzászólás a cikkhez
Szitakötő? Paprika?
Szívesen idézgettük diákkorunkban a 17–18. századi japán költő, Onicura Kegyetlenség című haikuját Illyés Gyula fordításában: „Szitakötő. De ha / kitéped szárnyait: / zöld paprika!”
A szelíd Basho, elolvasván ezt a kegyetlen verset, állatszeretetétől vezettetve úgy illesztette be a buddhista világszemléletbe, hogy egyszerűen megfordította: „Paprika? Végy elő, / s ragassz rá szárnyakat: / szitakötő!”
A szokatlan versforma, az Illyés Gyula magyar szavai mögé sejtett ismeretlen nyelv és a bizarr gondolat ellenére sem volt kérdés, hogy a vers többről szól, mint amit egyik vagy másik órán elmondhatnánk róla. Micsurin forradalmi kísérletei ellenére nem fért bele a biológiaóra kereteibe, a szó és forma játékának számos ott megismert példája ellenére többnek – és valahogy kevesebbnek is – tűnt, mint az irodalomórán megismert komoly versek. Nem hasonlított a fizikaórai kísérletekhez, és sohasem lett volna kedvem erről beadni egy rajzot.
Ma már tudnám: ha valami ennyire ellenáll annak, hogy a helyére kerüljön, annak a hittanórán a helye. Diára írnám, mellémásolnám a 67-es éneket, bevinném az osztályba a gyerekeknek, és ezt mondanám: „Nézzétek, mennyire hasonlít ez a kettő!” És várnám, hogy sorjázzanak a felfedezett hasonlóságok kifejezései. Ömlenének? Csörgedeznének? Milyen szempontok születnének? Először a bátrabbak vagy az óvatosabbak szólnak?
„Mindkettő versszerű.” „A japánnak is van dallama?” „Elég rövidek…” Aztán többeknek eszébe jutna, hogy hittanórán vannak: „Ma a buddhizmusról fogunk tanulni?” Egyre jobban belemelegednének… „Természet – ember…”, „A világ és én …” , „Teremtés – átalakítás …” Egy idő után valakinek hiányérzete támadhatna, és megkérdezné: „A haikuban is van szó Istenről?” – Hát igen. E tekintetben a 67-es szókimondóbb.
Itt talán néhány mondatot ki sem mondanék hangosan: Nagyon szép ez az ének. Igazi mérnöki munka, amelyből a szív sem hiányzik. Néhány egyszerű mondatba belesűrítve olvasható benne a teremtéstörténet, a kozmosz szépsége, a Gondviselés elemei és a megváltás történetének egészen sok konkrét részlete… azután saját helyem a világban. „Kies helyre esett örökrészem” – visszhangoznak bennem a zsoltár szavai, ahogy az ötödik vershez érek: „Ami vagyok, s amim van, / Mindent tőled nyertem”. Gazdag vagyok. A teremtés és megváltás ismeretében élhetek. Ékes, különlegesen szép dolog felségedet ismerni…
Ahogy gondolatban ideérek, egyre több mondanivalóm van a diákoknak. A világ jelentéktelen és felülmúlhatatlan részleteiről beszélek, ahogyan Isten szeretete árad belőlük. Beszélek nekik ezekről, hogy legyen kedvük továbblátni a zöldpaprikánál.
Béres Tamás
::Nyomtatható változat::
|