Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az egy­há­zi köz­élet­ben min­dig zsú­fol­tak az őszi hó­na­pok. Eb­ben az esz­ten­dő­ben még in­kább ér­vé­nyes ez. A meg­szo­kott­nál is sű­rűb­ben ülé­se­zik az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um. No­vem­ber kö­ze­pén mind­há­rom egy­ház­ke­rü­let köz­gyű­lé­se ta­nács­ko­zik, a hó­nap vé­gén fon­tos zsi­na­ti ülés lesz. Mi­előtt el­bo­rí­ta­na min­ket a sok­fé­le szer­ve­zé­si fel­adat, ér­de­mes vé­gig­gon­dol­ni mű­kö­dé­sünk for­má­it.

Az aláb­bi­ak­ban leg­alább váz­la­to­san be kí­vá­nom mu­tat­ni azt a há­rom mo­dellt, amellyel lá­tá­som sze­rint a kö­zel­múlt és a je­len köz­egy­há­zi gya­kor­la­ta jel­le­mez­he­tő.

Az el­ső a cent­ra­li­zá­ció kor­sza­ka. A rend­szer­vál­tás előt­ti egy­há­zi gya­kor­la­tot két­ség­kí­vül a köz­pon­to­sí­tás jel­le­mez­te. A ha­ta­lom dur­ván be­avat­ko­zott az egy­ház éle­té­be, és mi­nél több te­rü­le­tet igye­ke­zett köz­vet­len el­len­őr­zé­se és irá­nyí­tá­sa alá von­ni. A cent­ra­li­zá­ció ta­lán leg­lát­vá­nyo­sabb je­le a tör­té­nel­mi négy egy­ház­ke­rü­let meg­szün­te­té­se volt: ez­zel nem egy­sze­rű­en négy spi­ri­tu­á­lis egy­sé­get da­ra­bol­tak szét, ha­nem si­et­tek a lét­re­ho­zott két új püs­pök­ség köz­pont­ját Bu­da­pes­ten el­he­lyez­ni. Ugyan­eb­ben az idő­ben ke­rült a fő­vá­ros­ba – rá­adá­sul egye­te­mi rang­já­tól meg­foszt­va – az ad­dig Sop­ron­ban mű­kö­dő teo­ló­gia.

Ahogy az élet min­den te­rü­le­te lé­nye­gé­ben köz­vet­len párt­irá­nyí­tás alatt állt, úgy pró­bál­ta ma­ga alá gyűr­ni az egy­há­za­kat az Ál­la­mi Egy­ház­ügyi Hi­va­tal (ÁEH). A rö­vid pó­rá­zon tar­tott püs­pö­kök és a vi­lá­gi ve­ze­tők akar­va, nem akar­va a köz­pon­ti szán­dé­kot kel­lett, hogy ér­vé­nye­sít­sék.

A Ká­dár-rend­szer vé­ge fe­lé per­sze már ál­ta­lá­nos las­sú er­je­dés jel­le­mez­te a tár­sa­dal­mat, en­nek je­gyé­ben az­tán az egy­há­zak is né­mi le­ve­gő­höz ju­tot­tak, és meg­va­ló­sul­ha­tott né­hány spon­tán és he­lyi kez­de­mé­nye­zés. A köz­pon­to­sí­tás rend­sze­re azon­ban lé­nye­gé­ben a rend­szer­vál­tá­sig fenn­ma­radt. Egy­há­zi éle­tünk­ben el­kö­vet­ke­zett a de­cent­ra­li­zá­ció kor­sza­ka. Ez nem esett haj­szál­pon­to­san egy­be a rend­szer­vál­to­zás­sal, hi­szen bi­zo­nyos te­rü­le­te­ken már azt meg­elő­ző­en meg­élén­kü­lés mu­tat­ko­zott, más­hol vi­szont ép­pen hogy lé­pés­hát­rány­ba ke­rül­tünk.

Előb­bi­ek kö­zé so­ro­lom a kül­ügyi mun­kát, hi­szen egy­há­zunk­nak va­ló­ság­gal vi­rág­zó kap­cso­lat­rend­sze­re volt a fin­nek­kel, a né­me­tek­kel és má­sok­kal. Utób­bi, az egy­há­zi le­ma­ra­dást tük­rö­ző cso­port­ba so­rol­nám a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok ala­ku­lá­sát. Egy­há­zunk bi­zo­nyos ér­te­lem­ben get­tó­ba szo­rult, és meg­gyen­gült a kap­cso­la­ta az ér­tel­mi­ség­gel. A köz­élet te­rü­le­tén pe­dig csak cset­let­tünk-bot­lot­tunk ak­kor: igen ke­vés hi­te­les egy­há­zi em­ber vál­lalt ak­tív sze­re­pet a rend­szer­vál­tó fo­lya­mat­ban.

A so­kak ál­tal várt egy­há­zi de­cent­ra­li­zá­ció sem bel­ső vi­ták ered­mé­nye­ként, ha­nem a kül­ső kö­rül­mé­nyek meg­vál­to­zá­sá­val jött lét­re. Jól em­lék­szem ar­ra a té­to­va­ság­ra, amely pél­dá­ul né­hány kö­zép­ve­ze­tő­re jel­lem­ző volt ak­ko­ri­ban: ha meg­szűnt az ÁEH, ak­kor most ki­nek is kell je­len­te­ni? Ha nincs köz­pon­ti uta­sí­tás, ak­kor ho­gyan is le­het dön­te­ni?

A sze­mé­lyi és szer­ve­ze­ti vál­to­zá­so­kat nem kö­vet­te azon­nal a szem­lé­let át­ala­ku­lá­sa, de az­tán las­san-las­san csak meg­ta­nul­ta új­ra egy­há­zunk is azt, amit a re­for­má­ció leg­ne­me­sebb ha­gyo­má­nyá­ból el­fe­lej­tett. Sze­mé­lyes pél­dát mon­dok. Meg­le­he­tős ri­a­dal­mat oko­zott még a re­for­mer­nek te­kin­tett egy­ház­ve­ze­tés kö­ré­ben is, hogy né­há­nyan füg­get­len if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tet pró­bál­tunk ala­kí­ta­ni, vagy a pro­tes­tan­tiz­mus örök­sé­gé­hez tar­to­zó zsi­nat-pres­bi­te­ri el­vek­ről kezd­tünk be­szél­ni.

Ha csi­ko­rog­va is, de csak meg­va­ló­sult egy bi­zo­nyos de­cent­ra­li­zá­ció. A fo­lya­mat be­te­tő­zé­sét ta­lán az a zsi­na­ti dön­tés je­len­tet­te, amely­nek ered­mé­nye­ként az ez­red­for­du­lón lét­re­jött egy har­ma­dik egy­ház­ke­rü­let, amely­nek szék­he­lye im­már nem a fő­vá­ros­ban volt.

Egy­szer csak azon­ban át­csúsz­tunk egy har­ma­dik kor­szak­ba, amely – lá­tá­som sze­rint – im­már nem a de­cent­ra­li­zá­ció, ha­nem a dez­in­teg­rá­ció szó­val jel­le­mez­he­tő. Szin­te ész­re­vét­le­nül lép­tük át ezt a ha­tárt. Jó szán­dé­kú sze­mé­lyek – ve­ze­tők és ve­ze­tet­tek –, va­la­mint ko­moly in­téz­mé­nyek és tes­tü­le­tek úgy akar­tak a rossz em­lé­kű köz­pon­to­sí­tás ré­mé­től meg­sza­ba­dul­ni, hogy köz­ben fi­gyel­men kí­vül hagy­ták a kö­zös ter­ve­zés és össze­han­go­lás szem­pont­ja­it. A rész­ér­de­kek gyak­ran a köz­ér­dek elé ke­rül­tek. A terv­uta­sí­tá­sos idő­szak li­dér­ce után ter­ve­zés­ről nem na­gyon volt szó, uta­sí­ta­ni meg vég­képp nem me­ré­szelt sen­ki.

Jo­gos és jog­ta­lan bí­rá­la­tok kezd­ték ki a ve­ze­tői te­kin­télyt. Ha­mar gya­nú övez­te azt, aki az össze­ku­szá­ló­dott vi­szo­nyok kö­zött ha­tá­ro­zott dön­té­sek­kel ren­det pró­bált ten­ni. Ar­ra is volt pél­da, hogy ami­kor a kor­mány­rúd­nál ál­lók ha­tá­ro­zott moz­du­lat­tal pró­bál­ták a ha­jót bi­zo­nyos irány­ba for­dí­ta­ni, a le­gény­ség­ből töb­ben fel­zú­dul­tak, és két­ség­be von­ták a kor­má­nyos jo­ga­it. Az irány­vesz­tett­ség­ben az­tán gyak­ran szü­let­nek el­lent­mon­dá­sos dön­té­sek, és gyak­ran a jó ha­tá­ro­za­to­kat sem le­het vég­re­haj­ta­ni, a ha­nyag­ság­nak pe­dig sok­szor nincs kö­vet­kez­mé­nye.

Az egy­há­zunk ál­tal mű­köd­te­tett in­téz­mény­há­ló­zat messze meg­ha­lad­ja mé­re­te­in­ket. Gya­ko­ri je­len­ség, hogy nem a gyü­le­ke­zet tart fenn egy in­téz­ményt, ha­nem for­dít­va: az in­téz­mény gaz­dál­ko­dá­sá­ból él egyik-má­sik egy­ház­köz­ség. Erőn­ket nem tud­juk jól meg­osz­ta­ni. Né­me­lyek túl-, má­sok alul­ter­hel­tek. Egy­há­zunk­ban egyik ren­dez­vény éri a má­si­kat, ám lé­nye­gé­ben ugyan­az a né­hány száz had­ra fog­ha­tó és el­kö­te­le­zett em­ber je­le­nik meg raj­tuk.

Ha nem vi­gyá­zunk, ez a har­ma­dik kor­szak fel­mor­zsol­ja erőn­ket. Az irány­vesz­tett­ség vég­ze­tes le­het. „Ha pe­dig a trom­bi­ta bi­zony­ta­lan han­got ad, ki fog a harc­ra ké­szül­ni?” (1Kor 14,8) Az is tra­gi­kus len­ne azon­ban, ha a mos­ta­ni dez­in­teg­rá­ci­ót egy újabb köz­pon­to­sí­tás kö­vet­né. Tör­té­nel­mi pél­dák mu­tat­ják, hogy ez a fel­ve­tés ko­ránt­sem lég­ből ka­pott: rend­sze­rek szét­esé­se­kor az em­be­rek gyak­ran ki­tö­rő öröm­mel fo­gad­ják a ke­mény­ke­zű ve­ze­tőt. A dez­in­teg­rá­ció szá­mos je­lét mu­ta­tó egy­há­zunk azon­ban so­ha nem tér­het vissza a cent­ra­li­zá­ció mód­sze­re­i­hez.

Egyet­len ki­tö­ré­si pont­ként az in­teg­rá­ció kí­nál­ko­zik. A szét­for­gá­cso­ló­dás és a pár­hu­za­mos­sá­gok he­lyett ez az erők össze­fo­gá­sát je­len­ti. Ez nem­csak sze­mé­lyek­re, ha­nem tes­tü­le­tek­re is ér­vé­nyes. Nem szü­let­het­nek egy­mást ki­ol­tó dön­té­sek, már csak a jog­biz­ton­ság el­ve mi­att sem. Rög­tön­zé­sek he­lyett át­gon­dolt kon­cep­ci­ó­ra van szük­ség.

A szo­cio­ló­gi­ai fel­mé­rés ered­mé­nye­i­nek és a sta­tisz­ti­kai ada­tok­nak e na­pok­ban tör­té­nő nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lá­val új erő­re kap­hat kö­zös­sé­günk Élő kö­vek egy­há­za ne­vű stra­té­gi­á­ja. Köz­ben egy­faj­ta élet­pá­lya­mo­dell je­gyé­ben „a meg­fe­le­lő em­bert a meg­fe­le­lő hely­re” gya­kor­la­ta ér­vé­nye­sül­het.

Olyan egy­ház­ról ál­mo­dom, amely­ben ki-ki úgy vég­zi öröm­mel a ma­ga fel­ada­tát, hogy te­kin­tet­tel van a má­si­ké­ra is. Ahol a nyáj­ban el­fo­gad­juk a má­sik­nak a mi­en­k­től ta­lán kü­lön­bö­ző bir­ka­sza­gát. Köz­ben pe­dig en­ged­jük, hogy a jó pász­tor te­rel­ges­sen min­ket, egy irány­ba.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::