A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Har­cos ama­zon vagy ép­pen el­ha­nya­golt kül­se­jű nő­sze­mély, de min­den­kép­pen jel­lem­ző rá, hogy fér­fi­a­kat túl­szár­nya­ló elán­nal, akár ut­cai tün­te­té­se­ken is, nagy han­ggal küzd jo­ga­i­ért –ta­lán ez a szte­reo­tip kép ug­rik be so­kak­nak a fe­mi­nis­ta szót hall­va. Jó len­ne tud­ni, ho­gyan jel­le­mez­né egy át­lag­em­ber a fe­mi­nis­ta teo­ló­gus sze­mé­lyét. Va­ló­szí­nű­leg nem olyan bé­kes­sé­get és nyu­gal­mat su­gár­zó sze­mé­lyi­ség­nek, mint ami­lyen dr. Var­ga Gyön­gyi, az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem (EHE) Ószö­vet­sé­gi Tan­szé­ké­nek do­cen­se vagy Pe­rintfal­vi Ri­ta, a Bé­csi Egye­tem Ka­to­li­kus Teo­ló­gi­ai Kar Ószö­vet­sé­gi Tan­szé­ké­nek asszisz­ten­se. A ve­lük va­ló be­szél­ge­tés is jól bi­zo­nyí­tot­ta, sok­szor mi­lyen té­ves szte­reo­tí­pi­ák él­nek ben­nünk.

2002-ben ala­kult meg a Euro­pe­an So­ci­ety of Wo­men in Theo­log­i­cal Re­se­arch (ESWTR, Teo­ló­gus­nők Eu­ró­pai Tár­sa­sá­ga) ma­gyar ta­go­za­ta, a Ma­gyar­or­szá­gi Teo­ló­gus­nők Öku­me­ni­kus Egye­sü­le­te. A szer­ve­zet szel­le­mi­sé­ge – aho­gyan önök fo­gal­maz­nak – az olyan női teo­ló­gi­át pre­fe­rál­ja, amely sem­mi­kép­pen nem fér­fi­el­le­nes, és a „fér­fi­teo­ló­gi­á­val” kol­le­gi­á­lis vi­szony­ra tö­rek­szik. De kezd­jük in­kább az ele­jén: ho­gyan lesz va­la­ki fe­mi­nis­ta teo­ló­gus?

Pe­rintfal­vi Ri­ta: Én nem ne­vez­ném ma­gam fe­mi­nis­ta teo­ló­gus­nak, mert ez egy olyan „cím­ke”, amely könnyen „skar­lát be­tű­vé” vál­hat. Női teo­ló­gus va­gyok, aki amel­lett, hogy mind­az­zal a tu­do­má­nyos kép­zett­ség­gel bír, mint fér­fi kol­le­gái, ren­del­ke­zik egy sa­já­tos női lá­tó­szög­gel is, amely ér­zé­kennyé te­szi őt olyan prob­lé­mák­kal va­ló fog­lal­ko­zás­ra is, me­lyek el­ke­rül­ték a ha­gyo­má­nyos fér­fi­do­mi­nan­ci­á­jú teo­ló­gia fi­gyel­mét.

Ta­nul­má­nya­i­mat a Szom­bat­he­lyi Hit­tu­do­má­nyi Fő­is­ko­lán kezd­tem, ahol hit­ta­ná­ri kép­zett­sé­get, majd a Sze­ge­di Hit­tu­do­má­nyi Fő­is­ko­lán egye­te­mi teo­ló­gus kép­zett­sé­get sze­rez­tem. A sze­ge­di évek alatt na­gyon meg­sze­ret­tem a bib­li­kum szak­te­rü­le­tét és az óko­ri nyel­ve­ket. Som­fai Bé­la pro­fesszor atya bá­to­rí­tá­sa és egy ak­kor már Ró­má­ban bib­li­ku­mot vég­zett te­o­log­us­nő pél­dá­ja ad­ta az ösz­tön­zést, hogy még in­kább el­me­rül­jek ezen a te­rü­le­ten egy kül­föl­di dok­to­ri kur­zus ré­vén.

Mi­ért nem itt­hon foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it?

1. R.: Eb­ben két té­nye­ző ját­szott fon­tos sze­re­pet. Egy­részt ha már dok­to­ri­zom, azt nem a „pa­pí­rért”, ha­nem a va­ló­di tu­dás meg­szer­zé­sé­ért te­szem, és a le­he­tő leg­ma­ga­sabb szín­vo­na­lon ta­nu­lok. Más­részt pe­dig olyan lég­kör­ben sze­ret­tem vol­na ta­nul­ni, ahol nem szá­mí­tok hát­rá­nyos hely­ze­tű­nek csak azért, mert nő­nek szü­let­tem, és vi­lá­gi va­gyok, és ahol csak a tu­dás, a szor­ga­lom és a tu­do­má­nyos el­kö­te­le­zett­ség szá­mít. A vá­lasz­tás vé­gül is Bécs­re esett, ahol két év alatt meg­sze­rez­tem a ma­gisz­te­ri fo­ko­za­tot, majd el­kezd­het­tem a dok­to­ri kép­zést; en­nek most já­rok a vé­ge fe­lé. És ez év ta­va­szá­tól – nagy örö­möm­re – az ot­ta­ni ószö­vet­sé­gi tan­szé­ken kap­tam egye­te­mi asszisz­ten­si ál­lást.

Mik a ta­pasz­ta­la­tai, a bé­csi egye­te­men ho­gyan vi­szo­nyul­nak a vi­lá­gi teo­ló­gu­sok­hoz?

1. R.: A mi tan­szé­kün­kön csak vi­lá­gi ku­ta­tók dol­goz­nak, há­rom fér­fi és há­rom nő. Sem a „vi­lá­gi”, sem a „női” jel­leg nem szá­mít hát­rány­nak. Tan­szék­ve­ze­tő pro­fesszo­rom ép­pen a bib­li­ai szö­ve­gek spi­ri­tu­á­lis ér­tel­me­zé­sé­nek „nagy­mes­te­re”, ami iga­zol­ja, hogy „vi­lá­gi­ként” is le­het va­la­ki spi­ri­tu­á­lis be­ál­lí­tott­sá­gú. Ahogy en­nek az el­len­ke­ző­je is igaz: at­tól, mert fel­szen­telt pap va­la­ki, nem vá­lik au­to­ma­ti­ku­san „szen­teb­bé”, mint má­sok. Itt­hon, Ma­gyar­or­szá­gon saj­nos azt ta­pasz­ta­lom, hogy amennyi­re a rend­szer­vál­tás utá­ni szük­ség­hely­zet­ben nyi­tot­tak vol­tak a la­i­ku­sok fe­lé, most öt-hat éve is­mét kez­de­nek „be­zá­rul­ni” a ka­puk.

És Önt mint női teo­ló­gust mennyi­re fo­gad­ják el?

1. R.: A hely­zet tel­je­sen am­bi­va­lens. Van­nak, akik na­gyon meg­be­csül­nek, és min­den­ben tá­mo­gat­nak, és még töb­ben van­nak, akik nem ér­tik, hogy mit ke­res egy ci­vil nő ezen a pá­lyán.

Egy-egy itt­ho­ni elő­adá­sa al­kal­má­val a hall­ga­tó­ság so­ra­i­ban – ahol nyil­ván több a fér­fi – nem ér­zi a le­ki­csiny­lést csak azért, mert nő?

1. R.: Már meg­szok­tam, hogy mi­kor el­kez­dek elő­ad­ni, na­gyon kri­ti­ku­san mé­re­get­nek, de hi­szek ab­ban, hogy a va­ló­di tu­dás­nak meg­győ­ző ere­je van. És az elő­adá­sa­im vé­gé­re ál­ta­lá­ban tény­leg meg is lát­ják ben­nem a tu­dóst, ér­dek­lőd­ve hall­gat­nak, és töb­ben gra­tu­lál­nak. De az el­vá­rá­sok sok­kal ma­ga­sab­bak ve­lem szem­ben.

Az evan­gé­li­kus egy­ház lel­ké­szi ka­rát te­kint­ve el­mond­hat­juk, hogy el­nő­i­e­se­dő hi­va­tás­ról van szó. Es­pe­re­se­ink kö­zött ket­ten is kép­vi­se­lik „Éva lá­nya­it”, Ra­dos­né Len­gyel An­na or­szá­gos­fel­ügye­lő-he­lyet­tes és dé­li ke­rü­le­ti fel­ügye­lő sze­mé­lyé­ben pe­dig a „gyen­géb­bik nem­hez” tar­to­zó vi­lá­gi ve­ze­tő is van egy­há­zunk­ban. Emel­lett be­szél­ge­té­sünk hely­szí­nén, az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­te­men az ok­ta­tók kö­zött sem el­ha­nya­gol­ha­tó a nők ará­nya. Mind­ez nem azt jel­zi, hogy mi nyi­tot­tab­bak va­gyunk a ka­to­li­kus egy­ház­nál? Ho­gyan lett Var­ga Gyön­gyi a női teo­ló­gia el­kö­te­le­zett­je?

Var­ga Gyön­gyi: Az én sze­mé­lyes tör­té­ne­tem va­la­mi­vel egy­sze­rűbb Ri­tá­é­nál, hi­szen ne­kem va­ló­ban nem kel­lett nagy el­len­ál­lás kö­ze­pet­te ke­rü­lő uta­kat meg­ten­nem azért, hogy nő­ként ezt a hi­va­tást vá­laszt­va ben­ne le­gyek az egy­há­zi kö­zös­ség­ben.

De a tör­té­nel­mi hű­ség­hez az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy ott­ho­ni gyü­le­ke­ze­tem­ben, Kő­sze­gen sok éven át – Itt­zés Já­nos sze­mé­lyé­ben – én is fér­fi lel­készt hall­gat­tam. Az ő ko­moly teo­ló­gi­ai lá­tás­mód­ja, ki­for­rott ige­hir­de­tői al­ka­ta meg­ha­tá­ro­zó volt szá­mom­ra, ugyan­ak­kor min­dig hi­ány­zott ne­kem a teo­ló­gi­á­nak – ne­vez­zük így – a lágy­sá­ga és ér­zé­ke­nyebb hang­vé­te­le. A ta­nul­má­nya­im so­rán ezért el­kezd­tem ke­res­ni a teo­ló­gia „női ar­cát”. Lel­kész­nő­ként Sza­bó­né Mát­rai Ma­ri­an­na tes­te­sí­tet­te meg szá­munk­ra, női hall­ga­tók szá­má­ra azt az irányt, amely e té­ren min­ta­ként szol­gál­ha­tott.

Az ak­kor még Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia ne­vű in­téz­mény­ben a lel­kész­je­lölt fi­a­tal­em­be­rek mennyi­re vet­ték ko­mo­lyan a ve­lük együtt ta­nu­ló lá­nyok­nak az e pá­lya irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­gét?

1. Gy.: A mi időnk­ben élt az aka­dé­mi­án egy so­kak ál­tal han­goz­ta­tott né­zet: az, hogy a lá­nyok csak azért je­lent­kez­nek ide, mert az öt – most már hat – év alatt fér­jet sze­ret­né­nek sze­rez­ni ma­guk­nak. De mi van ak­kor, ha egy nő va­ló­ban hi­va­tás­tu­dat­ból vá­laszt­ja ezt a fél év­ti­zed­nyi ta­nu­lást? Ne­kem min­dig is az volt a ta­pasz­ta­la­tom, hogy töb­bet kel­lett „le­ten­nem az asz­tal­ra”, és ke­mé­nyeb­ben kel­lett bi­zo­nyí­ta­nom, csak azért, mert az úgy­ne­ve­zett gyen­géb­bik nem­hez tar­to­zom. VI. Ezt él­tem meg az el­ső szol­gá­la­ti he­lye­men, Di­ós­győr-Vas­gyár­ban is, aho­va fris­sen vég­zett se­géd­lel­kész­ként ren­delt ki Sze­bik püs­pök úr. A mai na­pig em­lék­szem a pres­bi­té­ri­um el­ső ta­lál­ko­zá­sunk­kor el­mon­dott csa­ló­dott kö­szön­tő mon­da­ta­i­ra: „Mi fér­fit vár­tunk, hogy­hogy a püs­pök úr egy nőt kül­dött ide? Nem volt már fér­fi je­lent­ke­ző?”

Gon­do­lom, nem er­re ké­szült a teo­ló­gus­évek alatt…

1. Gy.: Be­val­lom őszin­tén, ak­kor ott át­fu­tott raj­tam a gon­do­lat, hogy a kö­vet­ke­ző vo­nat­tal ha­za­me­gyek, mert én ko­moly hi­va­tás­tu­dat­tal és szol­gál­ni aka­rás­sal men­tem oda. VI. Az­tán még­sem ült vo­nat­ra.
2. Gy.: Nem. Ez a hoz­zá­ál­lás két-há­rom hé­tig tar­tott, de ami­kor lát­ták, hogy nő lé­tem­re, ha kell, haj­lan­dó va­gyok fel­mász­ni a temp­lom­to­rony­ba – aho­va az élet­ko­ruk mi­att a gyü­le­ke­zet tag­jai már nem tud­tak –, és be­le me­rek vág­ni az épü­let­fel­újí­tás­ba is, ak­kor meg­eny­hül­tek irá­nyom­ban. VI. Bo­csás­son meg, de nem ter­mé­sze­tes az, ha egy hat­van-het­ven éves fér­fi­em­ber nem ima­te­rem-épít­ke­zés irá­nyí­tó­ja­ként kép­zel el egy hu­szon­há­rom éves nőt – fő­leg nem lel­kész­ként –, ha­nem csa­lád­anya­ként ott­hon, fa­ka­nál­lal a ke­zé­ben?
3. Gy.: Igen, sok­szor hang­zik el még lel­kész­kol­lé­gák­tól is az a vé­le­mény, hogy egy nő leg­fel­jebb gyü­le­ke­ze­ti mun­ka­társ­ként vagy pap­né­ként szol­gál­jon az Úr­nak, de nem va­ló rá Lu­ther-ka­bát. Va­jon van-e jo­gunk kí­vül­ről meg­ítél­ni, ki­nek mi­lyen ta­len­tu­mot adott a Te­rem­tő, és kit mi­lyen szol­gá­lat­ra hí­vott el? Emel­lett, ha job­ban be­le­gon­do­lok, egy lel­ki­is­me­re­tes gyü­le­ke­ze­ti mun­ka­társ vagy egy „vér­be­li” pap­né szol­gá­la­ta nem sok­ban tér el a hi­va­tá­sát ko­mo­lyan ve­vő lel­ké­szé­től… VI. Egy zö­mé­ben még min­dig fér­fi­ak­ból ál­ló pá­lyán, il­let­ve fő­leg fér­fi­ak­ból ál­ló pres­bi­té­ri­um mel­lett mi­ként le­het el­ér­ni azt, hogy el­is­mer­jék egy lel­késznő mun­ká­ját, ám ő köz­ben meg­őriz­ze a nő­i­es­sé­gét?
4. Gy.: Nem gon­do­lom, hogy ne­künk utá­noz­nunk kell a fér­fi lel­ké­szi at­ti­tű­dö­ket ah­hoz, hogy ve­ze­tő­ként meg­áll­juk a he­lyün­ket egy kö­zös­ség­ben. Fon­tos­nak ér­zem, hogy fel­fe­dez­zük és hasz­nál­juk a lel­ké­szi szol­gá­lat­ban azo­kat a női erős­sé­ge­ket – gon­do­lok itt pél­dá­ul a gyer­me­kek­kel vagy az idő­sek­kel va­ló fog­lal­ko­zás­ra –, ame­lyek meg­adat­tak a szá­munk­ra. Hosszú ta­nu­lá­si fo­lya­mat, hogy női ve­ze­tő­ként ne vál­junk fér­fi­as­sá, és ne ve­gyünk át olyan mód­sze­re­ket és ma­ga­tar­tás­for­má­kat, ame­lyek nem sa­ját­ja­ink, épp ezért eset­leg ta­szí­tók le­het­nek. VI. Ez­zel a sze­líd hoz­zá­ál­lás­sal kép­vi­se­lik a fe­mi­nis­ta teo­ló­gi­át is? Nem el­lent­mon­dás ez?
5. R.: A női teo­ló­gia kép­vi­se­lői meg­pró­bál­ják rá­irá­nyí­ta­ni a fi­gyel­met ar­ra a kér­dés­re, hogy a bib­li­ai szö­ve­gek erő­tel­je­sen fér­fi­szem­szög­ből íród­tak, ami­nek az a pat­ri­ar­chá­lis tár­sa­da­lom­szem­lé­let az oka, amely­ben a szö­ve­gek ke­let­kez­tek. Ez per­sze nem je­len­ti azt, hogy eze­ket a szö­ve­ge­ket min­de­nes­tül ki kell ha­jí­ta­ni, mert alap­jai le­het­nek a nők alá­ren­de­lé­sé­nek. A mo­dern írás­ma­gya­rá­zat­nak hang­sú­lyoz­nia kell azt, hogy bi­zo­nyos szö­ve­gek olyan kor­tör­té­ne­ti ele­me­ket tar­tal­maz­nak, me­lyek a mo­dern kor Eu­ró­pá­já­ban nyil­ván nem le­het­nek már ér­vé­nye­sek. De az adott kor em­be­re, aki a szö­ve­ge­ket le­ír­ta, nem tu­dott ki­lép­ni sa­ját ko­ra kö­pe­nyé­ből, hogy egy­szer s min­den­kor­ra ér­vé­nyes tár­sa­dal­mi ta­ní­tást ad­jon, pél­dá­ul a nők sze­re­pé­ről…

– Mon­da­ná­nak egy pél­dát?

1. Gy.: Pél­dá­ul a Tíz­pa­ran­cso­lat „Ne kí­vánd fe­le­ba­rá­tod fe­le­sé­gét, szol­gá­ját, szol­gá­ló­le­á­nyát, bar­mát vagy bár­mi­fé­le tu­laj­do­nát!” pont­já­nál a fe­le­ség mint tu­laj­don sze­re­pel. Vagy Pál apos­tol a mai fül­nek fur­csán hang­zó mon­da­tát is em­lít­he­tem: az asszony hall­gas­son a gyü­le­ke­zet­ben. VI. Az­zal is fo­lya­ma­to­san szem­be­sü­lünk, hogy ki­ma­rad a női ol­dal az is­ten­kép­ből – a Szent­há­rom­ság is­ten­ké­pe is alap­ve­tő­en fér­fi lo­gi­kát és fér­fi­as el­gon­do­lást tük­röz.

Ez azért is ér­de­kes, mert az imád­ko­zás­sal fog­lal­ko­zó pszi­chi­á­ter szak­em­be­rek vizs­gá­la­tok so­rán már több­ször ki­mu­tat­ták, hogy azok­nak a fér­fi­ak­nak és nők­nek, akik­nek gyer­mek­ko­ruk­ban va­la­mi­lyen ok­nál fog­va konf­lik­tu­suk volt az édes­ap­juk­kal, hit­éle­tük­ben – így imád­sá­ga­ik­ban is – sok­kal több gond­juk van az Atya-kép el­fo­ga­dá­sá­val.

1. R.: Na­gyon sok­fé­le Is­ten-me­ta­fo­ra ta­lál­ha­tó a szent­írá­si szö­ve­gek­ben. Áb­rá­zol­ják őt úr­nak, har­cos­nak, ki­rály­nak, édes­apá­nak, de lát­ják va­jú­dó, szü­lő nő­nek, gon­dos­ko­dó édes­anyá­nak is – lásd a 131. zsol­tárt . Ami­kor a kü­lön­bö­ző kor­sza­kok­ban az em­be­rek meg­ha­tá­roz­zák a sa­ját is­ten­ké­pü­ket, vá­lo­gat­hat­nak ezek kö­zül a me­ta­fo­rák kö­zül. A dön­tő az, hogy mi­lyen is­ten­kép az, amely­hez ők kö­zel tud­nak ke­rül­ni. A leg­több eset­ben fér­fi­ak ha­tá­roz­ták meg a teo­ló­gia irány­vo­na­lát, ők pe­dig in­kább a fér­fi­as ele­me­ket emel­ték ki: a har­cos, aki erőt hor­doz, a ki­rály, aki ural­ko­dik. Egy anyai is­ten­kép, aki le­ha­jol, és mint cse­cse­mőt hor­doz­za né­pét, nem volt hoz­zá­juk olyan kö­zel ál­ló. A női teo­ló­gia pont ezek­re az ed­dig el­ha­nya­golt, né­ha a for­dí­tá­sok ré­vén a szö­ve­gek­ből el­tün­te­tett, női-anyai jel­le­gű ké­pek­re irá­nyít­ja a fi­gyel­met. Per­sze anél­kül, hogy eze­ket ab­szo­lu­ti­zál­ná.
2. Gy.: Ha ala­po­sab­ban meg­vizs­gál­juk – pél­dá­nak oká­ért – evan­gé­li­kus li­tur­gi­án­kat vagy éne­ke­in­ket, lát­hat­juk, még azok is mennyi­re a fér­fi­as gon­dol­ko­dást és lo­gi­kát tük­rö­zik, pe­dig több­sé­gük­ben nők ül­nek temp­lom­pad­ja­ink­ban… VI. A ka­to­li­kus egy­ház­ban vi­szont a Má­ria-tisz­te­let va­la­mennyi­re eny­hít a fér­fi­do­mi­nan­ci­án, nem?
3. R.: Na­gyon ér­de­kes, hogy min­dig is meg­fi­gyel­he­tő volt az úgy­ne­ve­zett elit- és az úgy­ne­ve­zett né­pi val­lá­sos­ság. Az utób­bi jól tük­rö­zi az em­be­rek­nek azt a szí­ve vá­gyát, hogy Is­ten va­la­mi­lyen mó­don nő­ként, sze­re­tő, meg­ér­tő anya for­má­jában je­len­jen meg, aki­hez ba­ja­ink­kal, gond­ja­ink­kal for­dul­ni le­het. Szűz Má­ria sze­mé­lye ezt a női ele­met hoz­za be­le a ka­to­li­kus hit vi­lá­gá­ba, jól­le­het ő nem Is­ten, de Is­ten any­ja és a leg­főbb Köz­ben­já­ró.

Ho­gyan fo­gad­ják a fér­fi­ak a női teo­ló­gia prob­lé­ma­fel­ve­té­se­it?

1. R.: Ál­ta­lá­ban ne­vet­nek raj­tuk.
2. Gy.: De ez­zel sok eset­ben a za­va­ru­kat lep­le­zik, mert ők is ér­zik, hogy ezek sú­lyos kér­dé­sek, csak jobb egy­sze­rű­en vic­cet csi­nál­ni be­lő­lük, mint ko­mo­lyan ven­ni őket. Hi­szen ak­kor szem­be­sül­ni­ük kel­le­ne az­zal, hogy az egy­ház egész hi­e­rar­chi­kus fel­épí­té­sén, a dog­ma­ti­kai, teo­ló­gi­ai rend­sze­ren alap­ja­i­ban kel­le­ne vál­toz­tat­ni. VI. P. R.: A fe­mi­nis­ta teo­ló­gi­á­nak rész­ben ez is az egyik cél­ja: se­gí­te­ni a tu­dat­for­má­lást. Au­gusz­tus vé­gén egye­sü­le­tünk szer­ve­zett egy nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­át az EHE-n Női mél­tó­ság – em­be­ri mél­tó­ság – A teo­ló­gia és az ant­ro­po­ló­gia össze­füg­gé­sei sa­já­tos ke­let-kö­zép-eu­ró­pai né­ző­pont­ból cím­mel. A té­ma­vá­lasz­tás­sal az volt a cé­lunk, hogy fel­hív­juk a részt­ve­vők fi­gyel­mét: a női mél­tó­ság az ön­de­fi­ni­á­lás sza­bad­sá­gán ala­pul, és ez a sza­bad­ság be­lül­ről fa­kad. Vagy­is sza­bad meg­fo­gal­maz­nom ma­gam­nak, ki is va­gyok va­ló­já­ban, majd me­rek is az len­ni, aki va­ló­já­ban va­gyok, mert Is­ten sza­bad­nak és ér­te­lem­mel meg­aján­dé­ko­zott­nak te­rem­tett. Eh­hez vi­szont meg kell sza­ba­dul­ni azok­tól a szent­nek és sért­he­tet­len­nek mi­nő­sí­tett, kül­ső nor­ma­tí­vák ál­tal meg­ha­tá­ro­zott kép­ze­tek­től, ame­lyek­ről most mi is so­kat be­szél­tünk.

Ez így jól hang­zik, de ho­gyan le­het ezt meg­va­ló­sí­ta­ni a kü­lön­fé­le csa­lá­di, mun­ka­he­lyi, tár­sa­dal­mi kö­tött­sé­gek kö­ze­pet­te? Pél­dá­ul az ön fér­je hogy vi­se­li mind­ezt?

1. R.: Ő lo­gi­ku­san gon­dol­ko­dó mér­nök­em­ber, aki tá­mo­gat­ja pél­dá­ul az egye­sü­le­tünk mun­ká­ját is. Azt mond­ja, hogy a ka­to­li­kus egy­ház meg­le­he­tő­sen lo­gi­kát­lan mó­don nem hasz­nál­ja ki azt az óri­á­si tu­dást és erő­for­rást, amely a nők­ben rej­tő­zik. És ez egy­sze­rű­en a meg­le­vő erő­for­rá­sok el­pa­zar­lá­sa. Amúgy ő iga­zi – ta­lán ma rit­ka­ság­szám­ba me­nő –, érett, bá­tor fér­fi, aki nem fél a női ki­hí­vás­tól. És tud úgy sze­ret­ni egy nőt, hogy an­nak sze­re­ti, aki az va­ló­já­ban. Egyen­ran­gú társ­nak és szu­ve­rén gon­dol­ko­dó­nak te­kin­ti.
2. Gy.: A Ma­gyar­or­szá­gi Teo­ló­gus­nők Öku­me­ni­kus Egye­sü­le­té­ben ne­künk nem az a cé­lunk, hogy de­monst­rál­va, tör­ve-zúz­va ér­jük el a nők na­gyobb mér­té­kű el­is­me­ré­sét, mert azt gon­dol­juk, hogy ez nem cél­ra­ve­ze­tő do­log. Ez egy szo­li­da­ri­tá­son ala­pu­ló kö­zös­ség, ahol meg­pró­bá­lunk egy­más­ra fi­gyel­ni, és a ma­gunk te­rü­le­tén, a ma­gunk esz­kö­ze­i­vel igyek­szünk mi­nél töb­bek­nek fel­mu­tat­ni egy más szem­lé­let­mó­dot.

Bo­da Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::