Gyakran azonban túl sok bennünk – bennem is – az ellenállás. Nem árad át rajtunk igazán a mennyei energia, amelyet továbbítanunk kellene a család, a gyülekezet, a munkahely közössége felé. S mikor a vezetők nem sugározzák azt a szeretetet, amely képes egymáshoz közel vonni az embereket, a közösség is szigetelő, sőt elszigetelő tulajdonságokat vesz fel. Az atomok – a közösség tagjai – ilyenkor nincsenek elég közel egymáshoz, hogy megosszák egymással lelki kincseiket, s hogy szabadon áramolhasson közöttük az öröm, a vigasztalás, a békesség. Fontos imádkoznunk jó vezetőkért.

Ugyanakkor érdemes elgondolkoznunk azon is, hogy abban a kisebb-nagyobb közösségben, ahol a vezetés felelősségét éppen ránk bízta Isten, mekkora bennünk az ellenállás. Lehet, hogy már csak félvezetők vagy szigetelők vagyunk magunk is? S ha így lenne, mi ennek az oka? Dédelgetett, kedvenc bűnök és az ezek nyomában járó bűntudat? Vagy mélyebb az ok? Hitetlenkedés? Kételkedés Isten hűségében, szeretetében?

Sokszor érzem: változnia kell a szívem szerkezetének, hogy szabadon vezethessen a Lélek, és a Lélek által jól vezethessek másokat. Nem tudok mást tenni, mint kiáltani az egyetlen jó Vezetőhöz a vezetése megújulásáért és hittel megragadni az ígéretét: „Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.” (Zsolt 25,8; Károli-fordítás)

Balavány György

::Nyomtatható változat::