Égtájoló

Hozzászólás a cikkhez

Emil Boc román miniszterelnök üdvrivalgással jelentette be: Románia mára kilábalt a válságból. Miniszterelnökünk és szeretett intézménye, a csalatkozhatatlan Országos Stratégiai Hivatal állítása szerint 2010 végére, mintegy varázsszóra, 0,1 százalékos ütemben kezdett „dübörögni” a gazdasági növekedés. Az optimista kormányzati prognózisok szerint (tudniillik a prognózisok nálunk mindig pozitívak) idén, 2011-ben már 1,5-2 százalékos lesz a növekedés, jövőre pedig 4,5-5 százalékos növekedéssel utasítjuk magunk mögé Európa éllovasait, és ha ez így megy tovább, két-három éven belül a kínaiak is messziről nézhetik a hátunkat…

Hogy ezt a megállíthatatlan dinamizmust miként, milyen konkrét módszerrel, lépésekkel próbálja meg elérni kormányunk feje? Erről így nem esett szó. (Rögtön tegyem hozzá, hogy teljesítményünk azért is lesz csodálatra méltó, mert mi nem a nulla, hanem a mínusz hetes „növekedési” százalékról indulunk.) Hogyan? Miként? Szerintem egy nagyon kevesek által ismert, titkos receptről, valami csodamódszerről lehet szó. Valami gazdaságélénkítő „csoda-Viagráról”, amely még a lemenő gazdaságnak is erőt ad, mint Potemix a napnak.

Nézem nyugati szomszédaink vergődését, kínlódását, ádáz küzdelmét ezzel az egész gazdasági recesszióval. Meggyőződésem, hogy látva sikerünket Matolcsy és Fellegi miniszter urak csapata irigykedve keresi csodaszerünk titkos receptjét, a román siker titkát. Hiába, a recept titkos, a patent nem eladó, a siker garantált, ezt már érezzük is bőrünkön nap mint nap.

Hogy miért is megy Magyarországon nehézkesen, kínosan, nem ilyen hipp-hopp, egykettőre a gazdasági felemelkedés, mint nálunk, annak okát részben Könyves Kálmán királyunknál kell keresni. Felvilágosultnak mondott Árpád-házi uralkodónk akkor tévedett nagyot, mondhatjuk történelmit, amikor olvasmányaira, ismereteire és józan eszére hagyatkozva kijelentette: „A boszorkányok ellen pedig, minthogy nincsenek, semmiféle kereset ne legyen.” Ezzel a kijelentésével elültette az ártalmas, felvilágosító, kijózanító konkolyt kortársai és a hálás utókor szívében. Azért – teszem hozzá – néhány évszázadon át a domonkos inkvizíció és egyéb hasonló bölcs testületek segítségével néhány százezer embert – boszorkányt, varázslót, bűbájost, jövendőmondót meg egy-két furcsa tudóst – sikerült mégis máglyára küldeni vagy egyéb fantáziadús halálnemmel átsegíteni a másvilágra.

Tartott ez a kis társadalmi közjáték a királyi Magyarországon egészen 1768-ig, amíg királynőnk, Mária Terézia meg nem elégelte a sok értelmetlen erőszakot, és rendelettel végleg be nem tiltotta a boszorkányüldözést. Ezzel azonban feltette a pontot az i-re, visszavonhatatlanul bebetonozva királyi elődje, Könyves Kálmán hatalmas tévedését. Azóta Magyarországról hivatalosan eltűntek a boszorkányok, varázslók, jósok, bűbájosok, és velük együtt eltűntek a társadalmat oly jól mulattató máglyás, kerékbetöréses, akasztásos vagy fullasztásos kivégzések is. Napjainkban csak valami – állami támogatást és adókedvezményt élvező – „Boszorkányok Egyháza” elnevezésű szervezet létezik, meg esetleg a boszorkányüldözésnek tévesen nevezett társadalmi „kicsinálósdi”.

Lám, itt a mi közegünkben van az adu, a megoldás, a titok kulcsa. Amíg Könyves Kálmán a 12. században kimondta, hogy „de strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat”, addig a 21. század romániai parlamentjének és kormányának néhány illusztris tagja hipp-hopp a nyilvánosság elé tárta: „Strigis vero sunt, fiat questio” – boszorkányok valójában vannak, legyen belőle kérdés. Lám, ami Magyarországon és Európa más, boldogabb tájain aránylag hiánycikk, nálunk hál’ Istennek van bőven: vajákos, bűbájos, jós, boszi, varázsló, kuruzsló meg egyebek. Exporttermék ez a javából, ha szükséges, házhoz is szállítják.

Egy nemrég nyilvánosságra került közvélemény-kutatás eredményei szerint Románia lakosságának bő nyolcvanöt százaléka hisz a boszorkányokban, és különösen a déli és keleti országrészekben igénybe is veszi szolgáltatásaikat koldus és királyfi egyaránt. Nagy „áldást” jelentenek ők társadalmunk, újabban dicső kormányunk számára is.

Ők lennének hát a gyors és feltartóztathatatlan gazdasági növekedés kulcsai. Tisztában vannak vele vezetőink – és mi is mindnyájan –, hogy jelenlegi „ragyogó” gazdasági helyzetünkön már csak a csoda segíthet, mi pedig – tisztelet a kivételnek – nyolcvanöt százalékban, egyéb megoldás híján, a varázslat csodájában reménykedünk.

Kedves olvasóim, szamárságnak tűnik az egész, pedig halálosan komoly! Néhány bölcs kormánypárti és ellenzéki képviselőnk, a pénzügyminisztérium, a kormány, az államelnöki hivatal jeles gondolkodói megállapították, hogy jelentős gazdaságnövelő, -élénkítő intézkedés lenne a boszorkányságot hivatalosítani és megadóztatni. Egy kis fekete vagy fehér mágia, tenyér-, üveg-, zaccjóslás, kártyavetés, ólomöntés, ráolvasás, kígyó-béka és egyebek, majd jöhet az áfás számla, rá a tizenhat százalékos profitadó, áfa, illetékek, járulékok – így nézne ki a dolog. Lesz pénz dögivel!

Okosaink fején is találták a rozsdás szöget. Lett belőle ország-világ botránya, a boszorkányok s társaik átkozódtak, a világsajtó röhögött, a hülyék meg csodálkoztak.

Sajnos, a parlamenti jogi és pénzügyi bizottságban egyelőre jegelték a „nagyszerű” javaslatot, no de nem azért, mert az egész elgondolás abszurd hülyeség, hanem mert egy még okosabb és még megnyugtatóbb gazdasági ötletük támadt. Nevezetesen az, hogy varázslóink jótékony ráolvasása, a varázslat ereje növekvő pályára állíthatja a gazdaságot, és meghozza minden téren a várt sikert. Másrészt a tiltakozó boszorkák láttán képviselőink bevallottan félni kezdtek a feléjük áradó fekete mágia átkos hatásától, ezért is látták jobbnak jegelni az adóvitát.

Azóta Cireșica (olvasd: Csiresika) felzárkózó, többszörösen hátrányos helyzetű rétegből származó, igen szemrevaló boszorkányinasai jótékony mágiájukkal megtisztították – többezres nyilvánosság előtt – szépséges parlamentünk épületét, ígérve, hogy most már minden a legjobb irányba fog haladni. Feltételezem, hogy Boc miniszterelnökünk ezen intézkedéseken felbuzdulva ünnepi optimizmussal jelentheti be a jelenlegi és jövőbeli új romániai csodát.

Hát nem bűbájos happy end?

::Nyomtatható változat::