A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Bő két hó­nap állt ren­del­ke­zés­re ah­hoz, hogy egy­há­zunk nyu­ga­ti (du­nán­tú­li) ke­rü­le­té­nek evan­gé­li­ku­sai de­di­kált fó­ru­mo­kon is meg­is­mer­ked­hes­se­nek a hi­va­ta­lá­ból nyug­ál­lo­mány­ba ké­szü­lő Itt­zés Já­nos püs­pök tiszt­sé­gé­re je­löl­tek­kel. Mint is­me­re­tes, a je­lö­lést Ben­c­ze And­rás szé­kesfehérvári lelkész, püs­pök­he­lyet­tes és Sze­me­rei Já­nos kaposvári es­pe­res-lelkész vál­lal­ta el. Hogy ket­te­jük kö­zül ki lesz az egy­ház­ke­rü­let új lel­ké­szi ve­ze­tő­je, ar­ról a már­ci­us 17. és 27. kö­zött meg­tar­tan­dó köz­gyű­lé­se­ken le­adott sza­va­za­tuk­kal dön­te­nek az egy­ház­ke­rü­let gyü­le­ke­ze­tei. (A püs­pök­vá­lasz­tás ered­mé­nyét a je­lö­lő- és sza­va­zat­szám­lá­ló bi­zott­ság áp­ri­lis má­so­dik he­té­ben ter­ve­zi nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ni.)

Jól­le­het gya­kor­la­tun­kat más mé­di­u­mok is át­vet­ték, szer­kesz­tő­sé­günk – ha­gyo­má­nya­i­nak meg­fe­le­lő­en – ez­út­tal is azo­nos kér­dés­sor meg­vá­la­szo­lá­sá­ra kér­te fel a püs­pök­je­löl­te­ket.

T. Pin­tér Ká­roly

fő­szer­kesz­tő

A Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let – éve­ken át hú­zó­dó zsi­na­ti va­jú­dás gyü­möl­cse­ként – az ez­red­for­du­lón, 2000-ben szü­let­he­tett új­já. Önök ek­kor már eb­ben a ré­gi­ó­ban, je­len­le­gi szol­gá­la­ti he­lyü­kön vé­gez­ték lel­ké­szi mun­ká­ju­kat. An­nak ide­jén ho­gyan fo­gad­ták a ke­rü­let új­já­szer­ve­zé­sé­ről ho­zott zsi­na­ti dön­tést, és az el­múlt bő egy év­ti­zed so­rán vál­to­zott-e vé­le­mé­nyük (s ha igen, mennyi­ben) az egy­ház­ke­rü­let lét­jo­go­sult­sá­gát il­le­tő­en?

Ha a 2001-ben le­zaj­lott nép­szám­lá­lás ered­mé­nye ad­ha­tott is okot né­mi op­ti­miz­mus­ra, má­ra nyil­ván­va­ló­vá lett, hogy nem si­ke­rült utat ta­lál­nunk az egy­há­zunk­hoz nem kö­tő­dő, de ma­gu­kat evan­gé­li­kus­nak val­lók több­sé­gé­hez… Mi több, az el­múlt év­ti­zed­ben va­la­me­lyest egy­ház­tag­ja­ink össz­lét­szá­ma is fo­gyat­ko­zott. A Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let­ben lát­nak-e esélyt e szo­mo­rú ten­den­cia meg­for­dí­tá­sá­ra, s ha igen, püs­pök­ként mi­lyen „esz­kö­zök­kel” pró­bál­nák meg­szó­lí­ta­ni a fe­le­ke­ze­tünk­höz to­vább­ra is csak lá­ten­sen tar­to­zó­kat?

Bár leg­könnyeb­ben ta­lán a Nyu­ga­ti (Du­nán­tú­li) Egy­ház­ke­rü­let ha­tár­vo­na­lai raj­zol­ha­tók meg, so­kak sze­rint egy­há­zunk gond­jai egye­tem­le­ge­sek. Önök sze­rint me­lyek még­is a leg­in­kább „ke­rü­let­spe­ci­fi­kus” prob­lé­mák, és van­nak-e ezek or­vos­lá­sá­ra ja­vas­la­ta­ik?

Or­szá­gos he­ti­la­punk­ban csak a feb­ru­ár 26-i ke­rü­le­ti nap ap­ro­pó­ján fog­lal­koz­tunk ki­emel­ten a „püs­pök­vá­lasz­tá­si kam­pánnyal”, szer­kesz­tő­sé­günk azon­ban ter­mé­sze­te­sen igye­ke­zett fi­gye­lem­mel kí­sér­ni az egy­ház­me­gyei fó­ru­mok tör­té­né­se­it. Tu­do­má­sunk sze­rint ezek egyi­kén sem sze­gez­ték Önök­nek a kér­dést, hogy tud­ni­il­lik: mi mo­ti­vál­ta Önö­ket ab­ban, hogy el­fo­gad­ják a je­lölt­sé­get? Még egy­sze­rűb­ben: mi­ért vál­lal­nák szí­ve­sen a püs­pö­ki tiszt­sé­get?

Úgy tud­juk, hogy ket­te­jük kö­zött leg­mar­kán­sab­ban a li­tur­gi­ai re­form meg­íté­lé­sé­ben ér­zé­kel­he­tő né­zet­el­té­rés. Kér­jük, pró­bál­ják né­hány mon­dat­ban össze­fog­lal­ni ál­lás­pont­ju­kat e so­kat vi­ta­tott kér­dés­ről!

Vél­he­tő­en min­den­ki más­nál job­ban is­me­rik egy­más ter­ve­it, szán­dé­ka­it – „püs­pö­ki prog­ram­ját” –, hi­szen Önök va­la­mennyi egy­ház­me­gyei fó­ru­mon együtt vol­tak je­len, és egyéb­ként is rég­ről is­me­rik egy­mást. Vé­le­mé­nyük sze­rint me­lyek azok az eré­nyek, ame­lyek je­lölt­tár­su­kat leg­in­kább al­kal­mas­sá ten­nék a püs­pö­ki szol­gá­lat­ra?

Más fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zók­tól is gya­kor­ta hal­lott vé­le­mény, hogy ha­zánk­ban az evan­gé­li­kus egy­ház az öku­me­né mo­tor­ja. Elé­ge­det­tek-e öku­me­ni­kus nyi­tott­sá­gunk­kal, avagy a lu­the­ri iden­ti­tás mar­kán­sabb kép­vi­se­le­tét tar­ta­nák kí­vá­na­tos­nak?

Az utób­bi hó­na­pok­ban több egy­ház­ve­ze­tő is szó­vá tet­te a püs­pö­kök szűk moz­gás­te­rét. Önök meg­fe­le­lő­nek (elég­sé­ges­nek) tart­ják-e az egy­há­zunk je­len­le­gi tör­vé­nye­i­ben rög­zí­tett püs­pö­ki jog­kö­rö­ket, s ha nem, mi­lyen vo­nat­ko­zás­ban ven­né­nek szí­ve­sen mó­do­sí­tá­so­kat?

+ 1.

Ko­ránt­sem gon­dol­juk, hogy nyolc-ki­lenc kér­dés­sel, il­let­ve az ezek­re ka­pott vá­la­szok­kal le tud­nánk fed­ni püs­pö­ki prog­ram­juk tel­jes­sé­gét. Vé­ge­ze­tül te­hát azt kér­jük, hogy ön­ma­guk­nak te­gye­nek fel egy olyan kér­dést, amely­re szí­ve­sen vá­la­szol­ná­nak…

Bencze András válaszai

Az 1991–97. és az 1997–2000. évi zsi­nat egyik leg­je­len­tő­sebb fel­ada­ta volt, hogy ki­ala­kít­sa egy­há­zunk új struk­tú­rá­ját. A ke­rü­le­tek szá­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa kü­lö­nö­sen iz­gal­ma­san ala­kult. Eb­ben az idő­ben egy­ház­me­gyém kül­dött­je­ként, rész­ben a szol­gá­la­ti bi­zott­ság el­nö­ke­ként vet­tem részt a zsi­na­ton.

A két­ke­rü­le­tes rend­szer túl­ha­la­dott volt, mert po­li­ti­kai nyo­más­ra ala­kult ki. Ám még má­sik két oka is volt a vál­toz­ta­tás­nak. Az egyik a pász­to­rol­ha­tó­ság. Két püs­pök nem tud­ná el­lát­ni a rá­juk bí­zott ke­rü­le­tek lel­ki­gon­do­zá­sát. A má­sik ok az arc­ta­lan­ság volt. Sem a volt Észa­ki, sem a volt Dé­li Egy­ház­ke­rü­let nem al­kot­na egy­sé­get. A há­rom ke­rü­let eze­ket az igé­nye­ket job­ban ki­elé­gí­ti: a püs­pö­kök kö­ze­lebb ke­rül­nek a gyü­le­ke­ze­tek­hez, a ke­rü­le­tek lel­ki egy­sé­ge­ket al­kot­nak. Leg­in­kább Du­nán­tú­li Egy­ház­ke­rü­le­tünk­ben va­ló­sul ez meg ma is.

A há­zas­pá­rok­nak azt ta­ní­tom, hogy a jó­nál is van jobb. Nem kar­ba tett kéz­zel él­vez­zük a jót, ha­nem tö­rek­szünk a még jobb­ra. Így gon­dol­ko­dom er­ről a nagy­sze­rű egy­ház­ke­rü­let­ről is.

Bi­zony, aki­ket meg­ke­resz­tel­tünk, azo­kért fe­le­lő­sek va­gyunk Jé­zus Krisz­tus előtt. Ő nem­csak a ke­resz­te­lést, ha­nem a ta­ní­tást is fel­ada­tunk­ká tet­te. Azért óva in­te­nék at­tól, hogy a szá­mok bű­vö­le­té­ben él­jünk. Ge­de­on há­rom­száz em­ber­rel győz­te le el­len­sé­gét. Jé­zus mér­ték­egy­sé­ge pe­dig a ket­tő és há­rom: ha ne­vé­ben van­nak együtt ennyien, ő már kö­zöt­tük van.

A Szent­lé­lek éb­reszt hi­tet ott és ak­kor, ahol és ami­kor ő akar­ja. Ám ha hi­tünk aján­dék, jó vol­na azt na­gyobb öröm­mel meg­él­ni kör­nye­ze­tünk­ben! A leg­ki­sebb gyü­le­ke­zet­ben is su­gár­zó­vá vál­hat hi­tünk örö­me, az imád­ság ere­je! Több­ször kér­dik: mi­ért nem lép ki az egy­ház a temp­lom fa­la­in kí­vül­re? Hi­szen min­den va­sár­nap ki­lép! Sen­ki nem ma­rad a temp­lom­ban. Még „a hely­ség ka­la­pá­csa” is ki­má­szott a ha­rang­kö­té­len. Az a kér­dés in­kább: vi­szi-e ma­gá­val a temp­lom­ból ha­za­in­du­ló gyü­le­ke­zet Is­ten kö­zel­sé­gé­nek jó hí­rét?

A száz­húsz éve szü­le­tett id. Gáncs Ala­dár hív­ta élet­re a Ba­rá­ti Moz­gal­mat, az imád­ko­zó, Bib­li­át ol­va­só há­zi gyü­le­ke­ze­tek kö­zös­sé­gét. Ma is gyü­le­ke­ze­ti és ba­rá­ti kis­kö­zös­sé­gek ak­ti­vi­zál­hat­nák leg­in­kább az evan­gé­li­ku­so­kat, ér­het­nék el a ke­re­ső­ket. Az ilyen kö­zös­sé­gek egy­részt hi­te­lesek, őszin­ték, más­részt leg­in­kább ész­re­ve­szik a szo­ci­á­lis és csa­lá­di gon­do­kat, s azo­kat idő­ben tud­ják ke­zel­ni. Min­den kor­osz­tályt élet­hely­ze­té­ben kell meg­szó­lí­ta­ni: fi­a­talt a fi­a­tal­sá­gá­ban, a há­zas­pá­ro­kat há­zas­sá­guk­ban, a gyer­me­ket ne­ve­lő­ket szü­lői mi­vol­tuk­ban. Eh­hez fel le­het hasz­nál­ni a sport, a szín­ját­szás, a ze­ne és a mo­dern tech­ni­ka esz­kö­ze­it, és ér­tel­mes fel­ada­tok­kal le­het ér­zé­kel­tet­ni ve­lük, mi­lyen ér­té­ke­sek a gyü­le­ke­zet­nek. Több pró­bál­ko­zás mu­tat­ta en­nek ered­mé­nye­it.

Szük­sé­ges, hogy a lel­kész fel­ké­szít­se a kö­zös­ség­ve­ze­tő­ket a szol­gá­lat­ra, és a kö­zös­sé­gek együtt ün­ne­pel­jék az is­ten­tisz­te­le­tet. Ez több fel­adat fe­lé for­dít­ja fi­gyel­mün­ket: fel­ada­tunk a pres­bi­ter­kép­zés, evan­gé­li­zá­ci­ók szer­ve­zé­se, kis­kö­zös­sé­gi mun­ka­prog­ra­mok ki­ala­kí­tá­sa, a lel­ké­szi szol­gá­lat ki­tel­je­sí­té­se, hogy meg­bíz­ha­tó em­be­rek­nek ad­juk át a ránk bí­zott kin­cse­ket (2Tim 2,2).

Evan­gé­li­ku­sok va­gyunk: öröm­hír­ből élünk. Ha ke­rü­le­ti „spe­ci­a­li­tást” ke­re­sünk, in­kább örö­mös jel­leg­ze­tes­sé­get mu­tat­nék. Mond­juk a Ke­me­nes­al­ja tu­da­tos lu­the­ra­niz­mu­sát, amely nem­ze­tünk­nek is annyi ki­vá­ló em­bert adott. Mi­lyen fon­tos vol­na ma is ugyan­az­zal a szel­le­mi igé­nyes­ség­gel for­mál­nunk gyü­le­ke­ze­te­in­ket!

Az­tán so­rol­nám is­ko­lá­in­kat és dia­kó­ni­ai in­téz­mé­nye­in­ket. Szom­bat­hely, Kő­szeg, Sop­ron, Győr, Pá­pa, La­jos­ko­má­rom – igen jól csen­gő ne­vek! Pél­dá­ul szol­gál­nak a kis gyü­le­ke­ze­tek, ame­lyek bá­tor hit­tel mer­tek új uta­kat ke­res­ni: Ne­mes­csó, Bo­ba, Za­la­ist­vánd, Esz­ter­gom, Fe­hér­vár­csur­gó, s még foly­tat­hat­nánk a sort.

Ez nem azt je­len­ti, hogy nem ve­szünk tu­do­mást a gon­dok­ról, ha­nem azt, ami­re Pál apos­tol biz­tat: Te győzd le a rosszat a jó­val! Is­ten – a Jó – ere­jé­vel sze­ret­nénk le­győz­ni a rosszat. Mert evan­gé­li­ku­sok va­gyunk!

Mi­ó­ta Itt­zés Já­nos püs­pök be­je­len­tet­te, hogy nyug­díj­ba vo­nul, töb­ben fel­ke­res­tek, hogy vál­lal­jam el a je­lölt­sé­get. A fe­hér­vá­ri gyü­le­ke­zet éle­tét, a Há­zas Hét­vé­gé­ben el­vég­zett mun­ká­mat, es­pe­re­si szol­gá­la­to­mat hoz­ták pél­da­ként, mely szá­muk­ra jel­zés volt ar­ra, hogy ezt a hi­va­tást a Lé­lek ere­jé­vel el tu­dom lát­ni.

Sok imád­ság és bel­ső ví­vó­dás után vál­lal­tam el a je­lölt­sé­get. Hi­szem, hogy Jé­zus meg­ad­ja a szük­sé­ge­set ah­hoz, ami­re el­hív. Ezt je­len­ti az ál­dás a há­zas­sá­gun­kon, ez ad bi­zal­mat a gyer­mek­ne­ve­lés­hez, ez­zel a hit­tel in­dul­tam a lel­ké­szi szol­gá­lat­ba is. Ez adott bá­tor­sá­got el­vál­lal­ni a je­lölt­sé­get. Tu­dom, hogy egy­há­zunk­nak szük­sé­ge van na­gyobb bel­ső össze­tar­tás­ra, a hi­va­tal­ban ál­lók­nak egy­más irán­ti fi­gye­lem­re – er­re kül­de­tést ér­zek. Hu­szon­öt éve lel­ké­szi jel­mon­da­tom: Jó Jé­zus kö­rül kö­zös­ség­ben len­ni.

Er­re a Jé­zus­sal va­ló élő kö­zös­ség­re hí­vom a gyü­le­ke­ze­tek tag­ja­it és lel­ké­sze­it.

Sze­rin­tem nem ez a leg­mar­kán­sabb kü­lönb­ség. Já­nos test­vé­rem jól át­lát­ja a rend­sze­re­ket, én pe­dig in­kább lel­ki ve­ze­tő va­gyok. Ez a kü­lönb­ség je­le­nik meg a li­tur­gi­á­ról al­ko­tott vé­le­mé­nyünk­ben is.

A li­tur­gi­á­ról csak ak­kor írok szí­ve­sen, ha a ked­ves Ol­va­sók nyi­tott szív­vel ol­vas­sák so­ra­i­mat. Úgy lá­tom, so­kan iden­ti­tá­su­kat fél­tik a li­tur­gia­vál­to­zás­tól, oly­kor in­du­la­tot és sze­re­tet­len­sé­get ta­pasz­ta­lok. Tisz­te­let­ben tar­tom, ha va­la­ki nem fo­gad­ja el az új­nak mon­dott li­tur­gi­át. Több­ször ki­je­len­tet­tem, hogy sen­ki­re nem sze­ret­ném azt rá­eről­tet­ni.

Szé­kes­fe­hér­vá­ron úgy él­jük meg az is­ten­tisz­te­le­tet, hogy köz­ben meg­őriz­zük a ko­rál­ének­lést: az ének­ver­ses vál­to­za­tot hasz­nál­juk. Az is­ten­tisz­te­le­tet a ke­reszt­ség és az úr­va­cso­ra ke­re­te­zi: az is­ten­tisz­te­let ele­jén gyó­nást tart­va vissza­té­rünk ke­reszt­sé­günk­höz, a vé­gén élünk az úr­va­cso­rá­val. Az is­ten­tisz­te­let köz­pon­ti ré­sze az ige­hir­de­tés. Az igei részt fog­lal­ja egy­be a hit­val­lás. Csu­pa Bib­li­á­ból vett idé­zet for­mál­ja az is­ten­tisz­te­le­tet. Gyö­nyö­rű­en fel­épí­tett rend ez, amely il­lik temp­lo­ma­ink­hoz, hi­szen mind­ket­tő hi­tünk út­ját je­le­ní­ti meg.

Azt mond­ják er­re a rend­re, hogy ka­to­li­ku­sos. In­kább úgy mon­dom: en­nek alap­ján le­het iga­zán kü­lönb­sé­get ten­ni a ka­to­li­kus és az evan­gé­li­kus hit kö­zött. Annyi­ban tér el a mi ren­dünk a ka­to­li­kus­tól, amennyi­ben más a ta­ní­tá­sunk egy-egy vo­nat­ko­zás­ban. Ez leg­in­kább az úr­va­cso­rai ré­szen ve­he­tő ész­re. Így ez a rend po­zi­tív iden­ti­tás­tu­da­tun­kat erő­sí­ti. Ezért sze­re­tem ezt a ren­det. Még egy­szer jel­zem azon­ban: egy gyü­le­ke­zet­re sem sze­ret­ném ezt rá­eről­tet­ni. A li­tur­gia­vá­lasz­tás a gyü­le­ke­zet böl­cses­sé­gé­re van bíz­va.

Sze­me­rei Já­nos jól át­lát­ja az egy­ház szer­ve­ze­tét, el­iga­zo­dik a je­len vi­lág út­vesz­tői kö­zött, is­me­ri ko­runk tech­ni­kai adott­sá­ga­it és kor­lá­ta­it is. Tö­rek­szik ar­ra, hogy min­den vé­le­ményt meg­hall­gas­son, fon­tos szá­má­ra az át­lát­ha­tó­ság. Tö­rek­szik a gaz­da­sá­gos­ság­ra, en­nek ér­de­ké­ben haj­lan­dó hoz­zá­nyúl­ni meg­szo­kott ren­dek­hez is. Tud­ja, mi a lé­nyeg, és mi a lé­nyeg­te­len: ez utób­bi nem kor­lá­toz­za an­nak ér­de­ké­ben, hogy a lé­nyeg­re több súlyt fek­tes­sen.

Hadd mond­jam el e kér­dés kap­csán, hogy a gyü­le­ke­ze­tek előtt két püs­pök­je­lölt áll. Ké­rem Test­vé­re­i­met, Is­ten aján­dé­ka­i­nak sok­fé­le­sé­gét lás­sák ben­nük. Így tu­dunk majd a meg­vá­lasz­tott püs­pök­re tisz­te­let­tel te­kin­te­ni.

Az öku­me­né fel­té­te­le, hogy tud­juk, mi­ért va­gyunk evan­gé­li­ku­sok. Hi­szen az öku­me­né nem össze­ol­va­dást je­lent, ha­nem hogy min­den fe­le­ke­zet sa­ját kin­cse­it kí­nál­ja a töb­bi­ek­nek. Ezért nem elég azt mon­da­nunk: nem va­gyok re­for­má­tus vagy ka­to­li­kus. Po­zi­tív iden­ti­tás­tu­dat­ra van szük­sé­günk: hogy ne csak hord­juk a Lu­ther-ró­zsát, ha­nem szí­vünk jel­sza­va le­gyen an­nak tar­tal­ma.

Ezért szük­sé­ges meg­is­mer­nünk a Kis ká­tét, az Ágos­tai hit­val­lást és a töb­bi hit­val­lá­si ira­tot, egy­há­zunk tör­té­nel­mét és ze­nei gaz­dag­sá­gát. Ezért kü­lön­le­ges a re­for­má­ció kez­de­té­nek öt­szá­za­dik év­for­du­ló­ja, ame­lyet evan­gé­li­kus­ként az egész egy­há­zat meg­aján­dé­koz­va sze­ret­nénk meg­él­ni. Óri­á­si le­he­tő­ség ar­ra, hogy a re­for­má­tus egy­ház­test­tel a 19. szá­zad­ban kö­tött meg­ál­la­po­dást meg­erő­sít­sük, s ha­son­ló­ra tö­re­ked­jünk a ró­mai test­vé­rek­kel is. A meg­bé­kélt kü­lön­bö­ző­ség fe­lé tett nagy lé­pés vol­na ez!

Ha kel­lő bi­za­lom él az egy­ház­ban a püs­pök iránt, ak­kor a püs­pö­ki jog­kör ma ele­gen­dő. Jó, hogy a püs­pök vál­lá­ról le­vet­ték az ad­mi­niszt­rá­ci­ós és bí­rói ter­he­ket. Na­gyobb te­ret kap­hat így a lel­ki­pász­to­ro­lás. Ez volt a tör­vény­al­ko­tó cél­ja. Az egy­ház hi­va­tá­sá­ból adó­dó­an lel­ki ve­ze­tés­re szo­rul.

Emel­lett szük­ség van ar­ra, hogy az egy­ház­ke­rü­let ve­ze­té­se vég­re is tud­ja haj­ta­ni azt a gyü­le­ke­zet­épí­tő kon­cep­ci­ót, ame­lyet ma­ga elé tű­zött, és hogy bölcs „mun­ka­erő-gaz­dál­ko­dás” foly­jék az egy­ház­ke­rü­let­ben. Er­re pil­la­nat­nyi­lag tör­vény nem, csak a bi­za­lom jo­go­sít.

Azt kel­le­ne vé­gig­gon­dol­nunk, hogy a spi­ri­tu­á­lis ve­ze­tés­hez kel­lő fel­ha­tal­ma­zás­sal és sza­bad­ság­gal ren­del­ke­zik-e a püs­pök.

+ 1.

Nem­rég egy ba­rá­tom a vi­lág leg­ter­mé­sze­te­sebb hang­ján kér­dez­te: „Sto nó­vá­vá, Gászp­ágyin Wag­ner?” – Mi új­ság, Wag­ner úr? A sok hi­va­ta­los meg­szó­la­lás kö­zött jól­esett ez a köz­vet­len­ség. Sze­ret­ném ezt a köz­vet­len­sé­get so­kak­kal meg­él­ni. Hadd mond­jam el most is, hogy vagyok!

Nagy­sze­rű há­zas hét­vé­gés al­kal­mon vet­tünk részt fe­le­sé­gem­mel. Fel­eme­lő volt ti­zen­hét há­zas­pár előtt kö­zö­sen szol­gál­ni s ve­lük együtt át­él­ni há­zas­sá­guk meg­úju­lá­sát! A Szent­lé­lek rend­kí­vü­li ere­jét ta­pasz­tal­tuk meg együtt.

Há­lát adok Is­ten­nek, hogy je­lölt­sé­get kap­tam a püs­pö­ki tiszt­ség­­re. Nagy tisz­tes­ség ez a fe­hér­vá­ri gyü­le­ke­zet­nek is. Azt jel­zi ez, hogy so­kan lát­ják, eb­ben a gyü­le­ke­zet­ben Jé­zus iga­zi kö­zös­sé­get épí­tett be­lő­lünk.

A be­mu­tat­ko­zá­sok több fi­gye­lem­re mél­tó él­ménnyel gaz­da­gí­tot­tak. Örü­lök a nagy ér­dek­lő­dés­nek, hogy a püs­pök­vá­lasz­tást a ke­rü­let né­pe sa­ját­já­nak te­kin­ti. A kér­dé­se­ken ke­resz­tül meg­tud­hat­tuk, mi fog­lal­koz­tat­ja a gyü­le­ke­ze­te­ket. Örü­lök an­nak, hogy a li­tur­gia és az egy­ház­ke­rü­let lé­té­nek jo­go­sult­sá­ga je­len­te­nek vi­ta­té­mát. Ez azt mu­tat­ja, hogy egyet­ér­tünk a hit­val­lá­sa­ink te­kin­te­té­ben, er­köl­csi kér­dé­sek­ben (ho­mo­sze­xu­a­li­tás, abor­tusz stb.), és hogy nem kell be­szél­nünk po­li­ti­kai ho­va­tar­to­zás­ról.

Re­mé­lem, hogy a fó­ru­mok len­dü­le­tes kér­dés­fel­ve­té­sei mel­lett a gyü­le­ke­ze­tek min­den va­sár­nap imád­ság­ban hor­doz­zák a püs­pök­vá­lasz­tást.

Szemerei János válaszai

A 2000-ben ki­ala­kí­tott egy­ház­szer­ve­zet egy zsi­na­ti komp­ro­misszum ered­mé­nye. A komp­ro­misszum ar­ról szólt, hogy a ket­tő he­lyett ugyan há­rom ke­rü­let lett, de az egy­ház­ke­rü­le­tek pro­fil­ja meg­vál­to­zott. A zsi­na­ti el­kép­ze­lés „el­csúsz­ta­tott há­rom­szin­tes egy­há­za” azt je­len­tet­te, hogy a gyü­le­ke­ze­tek fö­lött két-két szint áll. Lel­ki­pász­to­ri te­kin­tet­ben az egy­ház­me­gye és az egy­ház­ke­rü­let, köz­igaz­ga­tá­si és pénz­ügyi te­rü­le­ten pe­dig az egy­ház­me­gye és az or­szá­gos egy­ház.

Ne­kem tet­szett ez az el­kép­ze­lés, mert az egy­ház­ke­rü­le­tet lel­ki­pász­to­ri szint­nek ter­vez­ték, amely­re sze­rin­tem is nagy szük­ség lett vol­na. Saj­nos a köz­aka­rat­tal lét­re­ho­zott mo­dell ki­pró­bá­lás­ra sem ke­rült. Mi­re élet­be lé­pett vol­na, ki­sebb-na­gyobb mó­do­sí­tá­sok­kal a ke­rü­le­tek ki­vív­ták ma­guk­nak, hogy a ko­ráb­bi gya­kor­lat min­tá­já­ra egy­ház­kor­mány­za­ti (és ne ki­zá­ró­lag lel­ki­pász­to­ri) szint­ként mű­köd­hes­se­nek. Ezért lett pres­bi­té­ri­u­muk és köz­gyű­lé­sük…

Az egy­ház­szer­ve­ze­ti be­ren­dez­ke­dést, ben­ne az egy­ház­ke­rü­le­tek lét­jo­go­sult­sá­gát is a gyü­le­ke­ze­tek fe­lől né­zem. Azért, mert az Is­ten né­pe nem az egy­ház­me­gyék­ben, nem az egy­ház­ke­rü­le­tek­ben és nem az or­szá­gos egy­ház­ban, ha­nem a gyü­le­ke­ze­tek­ben él! Is­ten nincs hoz­zá­köt­ve egyik mo­dell­hez sem. Ő bár­me­lyik­ben tud mun­kál­kod­ni, és bár­me­lyi­ket el is vet­he­ti. Az egy­ház­ke­rü­let­nek szol­gai sze­re­pe van. A gyü­le­ke­ze­te­ken ke­resz­tül az evan­gé­li­um szol­gá­la­tát, a Krisz­tus­ról szó­ló bi­zony­ság­té­telt kell se­gí­te­nie. Ha ezt a szol­gá­la­tot lát­ja el, ak­kor van lét­jo­go­sult­sá­ga!

A nép­szám­lá­lás vissza­je­lez­te, hogy van­nak olyan tag­jai is a ma­gyar tár­sa­da­lom­nak, akik nem tar­toz­nak hi­va­ta­lo­san egy­há­zunk­hoz, de nem is fe­lej­tet­ték el evan­gé­li­kus gyö­ke­re­i­ket. Meg­ke­re­sé­sük ada­tok hi­á­nyá­ban és az érin­tet­tek aka­ra­ta nél­kül szin­te le­he­tet­len.

Az vi­szont re­mény­kel­tő, hogy ők még tud­ják, evan­gé­li­kus gyö­ke­re­ik van­nak. Ha mi nem tud­juk is, hogy ők hol van­nak, ab­ban biz­to­sak le­he­tünk, hogy ők lát­nak és rész­ben hal­la­nak is min­ket! Hal­la­nak a rá­di­ó­ban, néz­nek a té­vé­ben, ta­lán az in­ter­ne­ten is. Ta­lál­koz­nak az egy­há­zunk­ról szó­ló új­ság­cik­kek­kel, lát­ják pla­kát­ja­in­kat, fa­li­új­ság­ja­in­kat. Ta­lán részt is vesz­nek bi­zo­nyos al­kal­ma­in­kon.

Ér­tük az­zal te­het­jük a leg­töb­bet, hogy hű­ség­gel vé­gez­zük szol­gá­la­tun­kat, őriz­zük evan­gé­li­kus ka­rak­te­rün­ket, biz­to­sít­juk azt, hogy temp­lo­ma­ink is nyit­va le­gye­nek, és a szí­vünk is nyit­va le­gyen, hogy bár­mi­kor be­fo­gad­has­suk őket!

Ha al­kal­ma­ink, meg­nyi­lat­ko­zá­sa­ink vonzók, és kö­zös­sé­ge­ink éle­te von­zó, ak­kor a hold­ud­var­ban lé­vő em­be­rek kö­ze­lí­te­ni fog­nak hoz­zánk. Lesz­nek, akik az is­me­ret­len­ség­ből be fog­nak lép­ni a lá­tó­me­zőnk­be, és re­mény­ség sze­rint kö­zös­sé­ge­ink­be is.

Egy­ház­tag­ja­ink fo­gyat­ko­zá­sá­nak több oka is van. A de­mog­rá­fi­ai okok­ból be­kö­vet­ke­ző fo­gyás el­len nem iga­zán tu­dunk ten­ni. Min­den más ok el­len igen! El is kell kö­vet­ni min­dent, hogy a kon­fir­má­ció előtt és után, az egyik te­le­pü­lés­ről a má­sik­ba köl­tö­zés alatt vagy a ve­gyes há­zas­sá­gok ré­vén, de más okok­ból se kal­lód­ja­nak el tag­ja­ink.

Az egy­ház­ke­rü­le­tek nem egy­for­mák.

Du­nán­tú­lon alap­ve­tő­en más a te­le­pü­lés­szer­ke­zet, mint pél­dá­ul az Al­föl­dön. Amíg ott vi­szony­lag nagy tá­vol­sá­gok­ra nagy te­le­pü­lé­sek­kel ta­lál­ko­zunk, ad­dig a Du­nán­tú­lon egy­más­hoz kö­zel fek­vő és jó­val ki­sebb te­le­pü­lé­sek ta­lál­ha­tók. Az or­szág evan­gé­li­ku­sa­i­nak ép­pen az egy­har­ma­da, har­minc­há­rom szá­za­lé­ka él a mi ke­rü­le­tünk­ben, de a gyü­le­ke­ze­tek szá­ma te­kin­te­té­ben negy­ven­há­rom szá­za­lék az ará­nyunk.

Ke­rü­le­tünk spe­ci­á­lis ne­héz­sé­ge, hogy ná­lunk leg­alább hu­szon­öt­tel több lel­kész­re van szük­ség, mint a ha­son­ló lé­lek­szá­mú, de ki­sebb gyü­le­ke­zet­szá­mú Dé­li Egy­ház­ke­rü­let­ben. Ar­ról nem is be­szél­ve, hogy a na­gyobb gyü­le­ke­ze­tek (gyak­ran ke­rü­le­te­ken át­íve­lő­en) szí­ve­sen hív­ják el a kis gyü­le­ke­ze­tek­ből a rá­ter­mett­sé­gü­ket már bi­zo­nyí­tott lel­ké­sze­ket. Egy­ház­ke­rü­le­tünk „ke­rü­let­spe­ci­fi­kus” prob­lé­má­ja a sok ki­csi gyü­le­ke­zet és a kö­zös­ség mű­kö­dő­ké­pes­sé­gé­nek fenn­tar­tá­sa és a lel­ké­szi szol­gá­lat fo­lya­ma­tos biz­to­sí­tá­sa.

Jó irány­ba moz­dul­ha­tunk el ak­kor, ha a ki­sebb mé­re­tű gyü­le­ke­ze­tek­ben rej­lő le­he­tő­sé­get ki­hasz­nál­juk. Ha egy lel­kész­re ke­ve­sebb em­ber jut, ab­ból kö­vet­kez­het az is, hogy in­ten­zí­vebb egy­há­zi kap­cso­lat ala­kul­hat ki, Is­ten töb­bek­ben éb­reszt­het fe­le­lős­sé­get, és töb­ben in­dul­hat­nak a lel­ké­szi szol­gá­lat­ba.

A lel­ké­szek el­osz­tá­sá­nál az or­szá­gos szük­ség­le­tek­re és a te­rü­le­tek kö­zöt­ti ará­nyos­ság­ra job­ban kell fi­gye­li.

Nem gon­dol­tam, hogy va­la­ha is fel­ve­tő­dik a püs­pö­ki szol­gá­lat le­he­tő­sé­ge az éle­tem­ben. Ka­pos­vá­ron és a So­mogy-Za­lai Egy­ház­me­gyé­ben nagy bi­za­lom és sze­re­tet vesz kö­rül. Ez ko­moly erő­for­rás szá­mom­ra. Erőt adott ah­hoz, hogy egy­ház­me­gyénk­ben rend­be rak­juk az összes ren­de­zet­len ügyet, és si­ke­rült jó lég­kö­rű, egy­mást se­gí­tő lel­ké­szi kö­zös­sé­get is ki­ala­kí­ta­nunk. A leg­kü­lön­bö­zőbb né­ze­tű és ke­gyes­sé­gű lel­ké­szek bi­zal­mi lég­kör­ben és test­vé­ri sze­re­tet­ben élünk, és se­gít­jük egy­mást. Úgy gon­do­lom, hogy a meg­szer­zett ta­pasz­ta­la­ta­i­mat a na­gyobb kö­zös­ség, az egy­ház­ke­rü­let ja­vá­ra is ka­ma­toz­tat­ha­tom.

A je­lölt­ség el­fo­ga­dá­sá­hoz azon­ban ar­ra is szük­sé­gem volt, hogy a szű­kebb kör­nye­ze­te­men kí­vül­ről is érez­zem a nyi­tott­sá­got és a fo­ga­dó­kész­sé­get az ál­ta­lam kép­vi­selt szem­lé­let­mód­dal kap­cso­lat­ban. Meg­le­pe­tés­ként ért, és dön­té­sem­ben fon­tos sze­re­pet ját­szott, hogy az egy­ház­me­gyei pres­bi­té­ri­u­mok túl­nyo­mó több­sé­gé­nek aján­lá­sát is meg­kap­tam.

A li­tur­gi­ai re­form olyan prob­lé­má­kat ho­zott fel­szín­re, ame­lyek messze túl­mu­tat­nak a li­tur­gia kér­dé­sén.

Az új li­tur­gia ne­kem sze­mély sze­rint nem tet­szik, de el­fo­ga­dom, és tisz­te­let­ben tar­tom azt, hogy van­nak test­vé­re­im, akik ezt a for­mát szebb­nek és ked­ve­sebb­nek ta­lál­ják. Az irán­tuk va­ló sze­re­tet­ből az or­szá­gos köz­gyű­lé­sen 2005-ben én is igen­nel sza­vaz­tam, hogy le­gyen szá­muk­ra vá­laszt­ha­tó is­ten­tisz­te­le­ti rend az új li­tur­gia is. Bíz­tam ben­ne, hogy az új li­tur­gia ked­ve­lői ha­son­ló meg­ér­tés­sel és tisz­te­let­tel for­dul­nak az egy­sze­rűbb is­ten­tisz­te­le­ti for­má­kat ked­ve­lők fe­lé. Saj­nos eb­ben a vá­ra­ko­zá­som­ban csa­lód­nom kel­lett.

Az em­lí­tett 2005. évi or­szá­gos köz­gyű­lés ha­tá­ro­za­ta nyo­mán az új Li­tur­gi­kus köny­vet nagy pél­dány­szám­ban ki­ad­ták, de egy­há­zunk má­sik hi­va­ta­los is­ten­tisz­te­le­ti rend­jét, az idő köz­ben el­fo­gyott Prőh­le-Agen­dát nem. Az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um­ban öt évig kel­lett küz­de­nem azért, hogy új­ra kéz­be ve­he­tő le­gyen az is! Nem tar­tom he­lyes­nek, hogy ke­rü­le­tünk­ben az újon­nan szol­gá­lat­ba ál­lí­tott lel­ké­szek csak az új Li­tur­gi­kus köny­vet kap­ták aján­dék­ba in­du­lá­suk­kor, a Prőh­le-Agen­dát nem…

El­kö­te­le­zett va­gyok ab­ban, hogy a li­tur­gi­ai egy­ol­da­lú­ság­nak és erő­szak­nak vé­get ves­sek, mert az nem épít, ha­nem meg­oszt­ja az egy­há­zat. A köl­csö­nös – hang­sú­lyo­zom: a köl­csö­nös! – tisz­te­let és sze­re­tet vi­szont fel­old­hat­ja a fe­szült­sé­get. Oda fo­gok fi­gyel­ni ar­ra, hogy a gyü­le­ke­ze­tek li­tur­gia­vá­lasz­tá­si jo­gát min­de­nütt biz­to­sít­sák! Az egy­há­zunk­ban el­fo­ga­dott li­tur­gi­kus ren­dek bő­sé­ges kí­ná­la­ta le­he­tő­sé­get ad a vá­lasz­tás­ra. Az vi­szont nem me­het to­vább, hogy lel­ké­szek a rá­juk bí­zott gyü­le­ke­ze­te­ket meg sem kér­dez­ve a ne­kik tet­sző li­tur­gi­át eről­tes­sék.

Ben­c­ze And­rás kol­lé­gá­mat tisz­tes­sé­ges és be­csü­le­tes em­ber­nek, iga­zi lel­kész­nek is­me­rem. Kü­lö­nö­sen ér­té­kes­nek és a püs­pö­ki szol­gá­lat­ban is hasz­nos­nak vé­lem szo­ci­á­lis ér­zé­keny­sé­gét és lel­ki­pász­to­ri al­ka­tát. Ko­moly ta­pasz­ta­la­to­kat szer­zett a csa­lá­dos hét­vé­ge moz­ga­lom­ban, ame­lye­ket a lel­ké­szek és lel­kész­csa­lá­dok lel­ki­gon­do­zá­sá­ban is hasz­no­sít­hat­na. Fon­tos­nak tar­tom, hogy lel­ké­szi szol­gá­la­tá­ban igény­be tud­ta ven­ni kör­nye­ze­te se­gít­sé­gét, és kö­zös­ség­ben gon­dol­ko­dik.

Nincs egy­más­sal el­len­tét­ben az öku­me­ni­kus nyi­tott­ság és a lu­the­ri iden­ti­tás­tu­dat. Sőt! Az evan­gé­li­ku­sok öku­me­ni­kus nyi­tott­sá­ga ép­pen ab­ból fa­kad, hogy Lu­ther nem egy új egy­há­zért küz­dött, ha­nem az anya­szent­egy­ház bel­ső meg­úju­lá­sá­ért… Lu­ther és kö­ve­tői fe­le­lős­sé­get érez­tek az anya­szent­egy­há­zért. Bát­ran ki­áll­tak hit­be­li fel­is­me­ré­se­ik­kel az em­be­rek, a nyil­vá­nos­ság elé. Sa­ját ké­nyel­mü­ket, biz­ton­sá­gu­kat, még az éle­tü­ket is koc­ká­ra tet­ték azért, hogy az egy­ház meg­is­mer­hes­se a hit lé­nye­gét és cent­ru­mát.

He­lyes, ha az evan­gé­li­ku­sok az öku­me­né mo­tor­jai. Az evan­gé­li­ku­sok­nak az öku­me­né­ben evan­gé­li­kus­ként kell részt ven­ni­ük, nem va­la­mi­lyen szín­te­len vagy fa­kó egy­há­zi kö­zös­ség­ként. Az öku­me­né csa­lád­já­ban is ki­emelt fon­tos­sá­gú kül­de­té­sünk, hogy a re­for­má­to­rok­tól ka­pott irány­tűt hasz­nál­va a hit lé­nye­gé­re, kü­lö­nös­kép­pen Jé­zus Krisz­tus­ra mint Meg­vál­tónk­ra fi­gyel­jünk és mu­tas­sunk!

Elég­sé­ges­nek tar­tom a püs­pö­ki jog­kö­rö­ket.

Az egy­ház­nak ar­ról kell ta­nús­kod­nia, hogy Is­ten Jé­zus Krisz­tus­ban el­hoz­ta vi­lá­gunk­ba a sze­re­tet ha­tal­mát. A sze­re­tet ha­tal­ma és a ha­ta­lom sze­re­te­te kö­zött a kü­lönb­ség ég és föld. Za­ka­ri­ás pró­fé­ta így tesz bi­zony­sá­got Is­ten ha­ta­lom­hoz va­ló vi­szo­nyá­ról: „Nem erő­vel és nem ha­ta­lom­mal, ha­nem az én lel­kem­mel…” (Zak 4,6)

Pál apos­tol a Fi­lip­pi le­vél­ben azt ír­ja az egy­ház fe­jé­ről, Jé­zus Krisz­tus­ról is­mert him­nu­szá­ban: „Mert ő Is­ten for­má­já­ban lé­vén nem te­kin­tet­te zsák­mány­nak, hogy egyen­lő Is­ten­nel, ha­nem meg­üre­sí­tet­te ön­ma­gát, szol­gai for­mát vett fel, ma­ga­tar­tá­sá­ban is em­ber­nek bi­zo­nyult; meg­aláz­ta ma­gát, és en­ge­del­mes­ke­dett mind­ha­lá­lig…” (Fil 2,5–11) Per­sze le­het­ne kér­ni és akár ad­ni is na­gyobb jo­gi, eset­leg pénz­ügyi moz­gás­te­ret a püs­pö­kök­nek. Ezek se­gít­sé­gé­vel ta­lán könnyeb­ben in­téz­né­nek el bi­zo­nyos ügye­ket. Vi­szont ez­zel nem a sze­re­tet ha­tal­ma, ha­nem egy más­faj­ta ha­ta­lom do­mi­nan­ci­á­ja erő­söd­ne az egy­ház­ban. Ezért nem tá­mo­gat­nám.

Egy­ház­me­gyei szin­ten azt ta­pasz­tal­tam, hogy a leg­több ügy­ben a vi­lá­gos be­széd­del, a prob­lé­mák kor­rekt fel­tá­rá­sá­val és a sze­re­tet lel­kü­le­té­vel több­re le­het jut­ni, mint a jog fe­nye­ge­té­sé­vel és az erő al­kal­ma­zá­sá­val.

+ 1.

Egy olyan kér­dést adok köz­re, ame­lyet nem ma­gam­nak ír­tam, ha­nem köz­vet­le­nül és bi­zal­ma­san tet­tek fel ne­kem, de a nyil­vá­nos­sá­got is ér­de­kel­he­ti.

A kér­dés így hang­zik: „Meg­vá­lasz­tá­sa ese­tén kö­vet­ke­ze­te­sen és meg­al­ku­vás nél­kül fog­ja-e kép­vi­sel­ni azt a szem­lé­let­mó­dot, amely­ről a fó­ru­mo­kon be­szélt, és amellyel hon­lap­ján és saj­tó­in­ter­jú­i­ban is ta­lál­koz­tunk?”

Vá­la­szom: Igen. Ha nem ez vol­na a szán­dé­kom, nem vál­lal­tam vol­na a je­lölt­sé­get, és nem szól­tam vol­na egy szót sem. Jól ér­zem ma­ga­mat a he­lye­men, a ka­pos­vá­ri gyü­le­ke­zet­ben és a So­mogy-Za­lai Egy­ház­me­gyé­ben. Ez sza­bad­dá tett ar­ra, hogy a „kam­pány­ban” a bel­ső meg­győ­ző­dé­se­met min­den vo­nat­ko­zás­ban nyíl­tan vál­lal­jam és kép­vi­sel­jem. Püs­pök­ként ugyan­ezt ten­ném.

::Nyomtatható változat::