A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Egész napos programokkal és a műfaj nagyjaival várta az érdeklődőket március 12–13-án a Holnemvolt fesztivál, Magyarország első nemzetközi mesemondó fesztiválja. A fellépők Norvégiából, Peruból, Amerikából, Ausztriából, Székelyföldről és Magyarországról érkeztek az Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet budapesti székhelyére, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) lágymányosi központjába.

„Álomból valóság lett –mert a világ így működik”

Az estig tartó meseáradat mindkét reggel 9 órakor kezdődött, sötétedés után pedig kísértethistóriák, lámpáseregetés és gyertyafényes kiállítás színesítették a programot. A négynapos ünnep és a korai kezdés ellenére bebizonyosodott, hogy szép számmal vannak Magyarországon nyitott szívű, mesére, történetekre éhes felnőttek is.

– Valahol ott lappang az emberek tudatának mélyén, hogy nemcsak gyermekmesék, hanem embermesék is vannak. Akik nem felejtették ezt el, azok jöttek el. Perutól Norvégiáig minden mesemondónk odáig volt, hogy milyen jó a magyar közönség – mondja Körmendy Petra evangélikus egyetemi lelkész, a fesztivál szervezője, aki Zalka Csenge Virág mesemondóval együtt a fesztivál megálmodója és koordinátora. – Csenge 2009 karácsonyán mondott mesét nálunk, aztán itt ragadt a gyülekezet gospelkórusában. Ő számolt be nekünk a külföldi storytelling (felnőtteknek szóló mesemondó műfaj – a szerk.) fesztiválokról és ott szerzett tapasztalatairól. Beszámolóin keresztül olyan világot ismertem meg, ahol az emberek ismét használják a fantáziájukat, a képeket és a képzelőerejüket, nem csak bámulnak valamilyen nem igazi valóságot egy valóság nélküli tévében. Akkor vetődött fel bennem a gondolat, hogy kipróbálhatnánk itthon is egy ilyet. Álomból valóság lett, és lám, lassan véget is ér Magyarország első mesemondó fesztiválja – óriási sikerrel, tökéletes műsorral.

– Magyarországon egyelőre kevesen vagyunk hivatásos mesemondók – veszi át a szót Zalka Csenge Virág –, de az utóbbi években egyre több ember érdeklődik az iránt is, hogyan űzhetné a műfajt foglalkozásként. Ezért is került bele a programba a swap (a fesztivál azon része, amikor bárki mondhat mesét – a szerk.), hogyha valakinek kedve szottyan kipróbálni a mesélést közönség előtt, akkor ezt megtehesse.

A változatlan valóság

A swapra a második este kerül sor, előtte végighallgatjuk a profikat. A fellépők magukkal ragadóak, a rendelkezésükre álló egy-egy óra úgy elrepül, mint a képzelet.

Minden mese egy elfeledett, kerek valóság, egy varázslatos közös emlékezet, ahová bárki bármikor visszatérhet, és amelyet az előadó egyénisége tesz igazán tökéletessé. A szombat reggel Angela Davis mocsári partijával kezdődik: elképesztő lendülettel és energiával meséli a New Orleans-i lápvilág cajun, kreol és más távoli kultúrákból származó legendáival fűszerezett történeteit. Angela egyből eloszlatja a tolmácsolással kapcsolatos fenntartásokat is, bebizonyítva, hogy a közös nyelv hiánya nem lehet akadálya a megértésnek, az átélésnek és az interaktivitásnak, hiszen az egyéniség és a gesztusok nem fordíthatóak le semmilyen nyelvre, mégis minden nyelven érthetőek.

Tone Bolstad Flřde következik Norvégiából. Ő húsz éve dolgozik mesemondóként, és mint a szakma nagymestere, tanított az oslói egyetemen.

– Régen a mesemondóknak könnyű dolguk volt, hiszen az emberek mindent elhittek nekik, azt is, ha az mondták, két faluval arrébb sárkányok élnek. Ma több az emberek tudása, így a távolság is nagyobbra nőtt ember és mese között – idézi Körmendy Petra Flřdét, miközben a fellépő elkezdi bejárhatatlannak hitt mélységekbe és magasságokba repítő skandináv történeteit. Ragnhild hercegnő meséjének végén, akárcsak a főhős, mi sem tudjuk eldönteni, hogy foglyok vagyunk-e vagy szabadok a nyugodt, csendes, álomba ringató norvég éjszaka legendáiban.

A roma kultúra hosszú ideig élt írásbeliség nélkül, így a mesemondás élő, pezsgő hagyományként őrződött meg mind a mai napig. Ezt a gazdagságot hozta el Birgit Lehner Ausztriából, gyönyörű és szórakoztató roma mesék és dalok formájában.

César „El Wayqui” Villegas Peruból szívszorító és lélekmelengető szerelmes történetei segítségével pottyantott ölünkbe egy-egy darabka kék eget és az őserdő szerteágazó bölcsességét, Csernik Szende székely lábbábos szoknyájából pedig minden alkalommal kerek erdő és kacagtató mese kerekedett. Szerinte „az élet Isten meséje”, ezért is fontos tudatosítani magunkban, hogy a mese nemcsak mese, hanem élet is, ezért mindannyian mesélők és hősök, tehát „meseélők” vagyunk.

A mese mindenkié

– A mesemondó csatorna, aki nemcsak a művészetet, de a bölcsességet is átadja, és nagyon szerencsés az, aki ezt foglalkozásként űzheti – mondja Wayqui –, hiszen a mesélő az emberek közös emlékezete. Az iskolák, gimnáziumok, egyetemek csupán nyolcszáz éve léteznek, de a legendák, mítoszok, történetek akár több ezer éve terjednek tovább szájhagyomány útján, nemzedékről nemzedékre. Ezért nagyon fontos emlékezni ezekre a történetekre, különben újra elkövetjük azokat a hibákat, amelyeket a szereplők, avagy elfelejtjük felismerni az életben az élvezhető mozzanatokat. A mesélés nem igazán változott az internet vagy a televízió ellenére sem, hiszen ha itt körbenézünk, élőszóra éhes, egymással kommunikáló és egymásnak mesélő embereket látunk, akárcsak a szomszéd asztalnál. Folyton történeteket adunk át egymásnak, legyenek azok bármilyen egyszerűek, hétköznapiak.

A második nap délutánján mindenkinek lehetősége volt rá, hogy nagyobb hallgatóság előtt, színpadi mesemondóként is kipróbálja magát. A résztvevők produkciói között volt saját történet, modern Micimackó-feldolgozás, de még egy Budapesten élő, New York-i mesemondó is hozzánk szegődött, aki értesült a fesztiválról, és eljött megnevettetni a magyar közönséget.

Az udvaron rendezett, gyertyával megvilágított kiállítás megnyitása után – amelyet fiatal hazai képzőművészek (Szilágyi Csilla, Grünfelder Judit, Karai Györgyi és >Lublóy Zoltán) állítottak össze saját, üvegből és porcelánból készült munkáikból – felrepül az utolsó lámpás is, majd csillaggá válik, kacsint egyet, végül teljesen eltűnik. Az udvar elcsendesedik, de a manók, kígyók, hercegnők, királyok, ősi legendák és egyszerű emberek tovább élnek – mindenütt.

::Nyomtatható változat::