Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Szlovák testvéreink ezen a vasárnapon Révkomáromban adják át a jelképes evezőt ünnepi istentisztelet keretében Gáncs Péternek, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökének… A Németországból indított, Békehullámok a Dunán elnevezésű rendezvénysorozat – Ausztria és Szlovákia után – tíz nap múlva ér majd el hozzánk. Áprilisban lehetőségünk nyílik arra, hogy gyülekezeti programok keretében beszéljünk az erőszak egyre leplezetlenebb terjedéséről, ugyanakkor bizonyságot tegyünk a béke fejedelméről, arról a Jézus Krisztusról, akinek erejével győzhetünk minden agresszív indulat és tett felett.

„Az agresszivitás velünk él” – mondta valaki szkeptikusan, amikor először említettem neki az Egyházak Világtanácsa által meghirdetett, az erőszak leküzdésének évtizede elnevezésű kampányt, amelyhez „békehullámos” rendezvénysorozatukkal csatlakoztak a Duna mentén élő egyházak. Akciójuk célja szólni arról, hogy az erőszak, bár velejárója életünknek, mégsem természetes, s így nem fogadható el.

Az agresszivitás minden élőlény jellemzője. Erőszakos lehet, meglepő módon, akár egy növény is. Mérget termel, tüskét növeszt, hogy önmagát védje, árnyékot vet a másikra, hogy saját életterét biztosítsa. Az élősködőkről pedig köztudott, milyen agresszív módon szívják el az anyanövény táplálékát. Az állatok között megnyilvánuló erőszakot még kevésbé kell ecsetelni. Nem nehéz belátnunk, hogy az élővilág „erőszakossága” kőkemény szükségszerűségből fakad.

De vajon áll-e ez a szükségszerűség a teremtés koronájára, az emberre is? Bizony e determináltság jellemző az emberre is, hiszen nekünk is vannak alapigényeink, létfeltételeink, s ezeket akár erőszakkal is igyekszünk kielégíteni, biztosítani.

Ám az ember civilizált lényként a társadalomban él, szocializált, jogok, szokásjogok, törvények szabják meg mindennapjait. Leírt és le nem írt rend határozza meg, hogy mit szabad, mit nem szabad tennie, milyen lehetőségei és milyen kötelességei vannak a családban, a munkahelyen, a közéletben, a kisebb-nagyobb emberi közösségekben. Az ember tehát mégsem csupán ösztönlény. Ha indulatain tud uralkodni, akkor mégis miért kíséri végig életét az erőszak? Miért kényszerül védekezni a humánagresszió ellen a társadalom?

A válasz éppen ebben van: az ember nem tud uralkodni az indulatain. A bűnbeesés történetét követően is érzékelhető, hogyan változott meg az első emberpár kapcsolata. Az Úrral szembeni engedetlenségük tönkretette a köztük lévő harmóniát, a teremtésbeli természetes rendet. Ádám és Éva Isten haragjától való félelmében egymásra mutogat, a másikat okolja. A Szentírás ugyan nem számol be erről, de sejthetjük, mit vághattak egymás fejéhez kint, az éden kertjén kívül… A verbális agresszió, a másik ember bűnbakká tétele ekkor kezdődhetett.

Nem sokkal később pedig Kain fordul testvére, Ábel ellen. Szüleik esetében a félelem, itt az irigység, a dominanciavágy hajtotta az idősebb fiút az erőszakos tett elkövetésére. Milyen kegyelmes az Isten, figyelmeztette Kaint: a bűn az ajtód előtt leselkedik, de te uralkodhatsz rajta. Melléállt az az Úr, akinek a segítségével, erejével győzhetett volna az indulatain, ám ő ezt nem akarta.

Az Istentől elfordult világ, a bűn által megromlott természetű ember nyomorúsága azóta is az, hogy önerőből nem tud uralkodni agresszív érzésein.

A böjti időszak bennünket, keresztényeket különösképpen is önvizsgálatra késztet. Bűnbánattal kell megvallanunk, hogy az erőszaktól a hívő emberek sem mentesek. A böjti időszakban azonban éppen annak a Krisztusnak a személyére összpontosítunk, aki szelídségével példát állított elénk, és akinek az igaz követésében átéljük a csodát, hogy ugyanaz az indulat lehet bennünk, amely őbenne volt meg.

Ugyanis nem csupán az „erőszak él velünk”, hanem velünk van, sőt – ahogyan egyik énekünk sora vallja – velünk vándorol utunkon az a Jézus Krisztus, akinek erejével leküzdhető az agresszív indulat, megfékezhető az erőszak.

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::