Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A halál 1894. március 20-ának éjszakáján állt be. Magyarországon addigra már mindenki tudta, hogy Kossuth Lajos haldoklik. Napok óta másról sem cikkeztek a lapok. Az ország feszülten leste a Torinóból érkező híreket. Minden szív Kossuthért dobbant. És akkor, öt nappal március idusa után, de öt perccel 11 óra előtt, Kossuth szíve végleg megszűnt dobogni.

A halálhírre Wekerle Sándor miniszterelnök rögvest Bécsbe sietett. El akarta érni, hogy az uralkodó engedélyezze Kossuth állami temetését.

Ferenc József azonban felemás választ adott: beleegyezik abba, hogy hazai földön temessék el a magyar nemzet nagy halottját, sőt még az ellen sincs kifogása, hogy a törvényhozás tagjai megadják számára a végtisztességet. De azt már nem engedélyezi, hogy állami költségen szervezzék a gyászszertartást, a kormány és a honvédség tagjai számára pedig megtiltotta a részvételt. Ennek megfelelően Rudolf von Lobkowitz, a budapesti hadtestparancsnok rendeletet adott ki, hogy nemcsak a hivatásos, de még a tartalékos katonák sem mehetnek el a temetésre.

Az uralkodói gáncs azonban nem érte el a célját, mert Kossuth hamvainak a hazaszállítását és a végtisztesség megadását a főváros magára vállalta. Már a március 21-ei rendkívüli közgyűlésén intézkedett. Ekkor nevezték át a belvárost átszelő Hatvani utcát Kossuth Lajos utcára. A fővárosi tulajdonban lévő középületekre pedig gyászlobogók kerültek. Az állami tulajdonúakra azonban ugyanezt nem tűzték ki, ami heves utcai tüntetésekhez vezetett. Az emberek bedobálták az állami intézmények ablakait. Végül aztán Kossuth fiai csillapították le a kedélyeket azzal, hogy megnyugvásra szólították fel Budapest népét.

A magyar nemzet nagy halottját Olaszhon méltón búcsúztatta: az egykorú feljegyzések szerint több mint negyedmillióan kísérték a koporsót a torinói protestánsok templomába, ahol március 28-án az evangélikus vallású Kossuth Lajos elhunyta alkalmából gyászistentiszteletet tartottak. Ezen a budapesti országgyűlés – három nappal korábban Torinóba érkezett – küldöttsége is részt vett.

Mivel addigra a bécsi külügyminisztérium engedélyezte a hamvak hazahozatalát, az istentisztelet után a koporsót egyenest a pályaudvarra vitték, ahonnan különvonat szállította Budapestre. Az osztrák határon azonban a fináncok az összes koszorút és díszt leszedték. A szerelvény csak éjszaka haladhatott át a birodalom ausztriai felén. Hajnalban érte el a magyar határt. Itt viszont újra feldíszítették, hogy aztán a főváros felé útba eső nagyobb állomásoknál mindenütt megálljon a vonat.

És az útba eső nagyobb állomások népe mind Kossuth elé sereglett. Gyászolók ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédek hangzottak el, és Kossuth-nótákat sírt-énekelt az összegyűlt tömeg. Délután fél négy felé járt már az idő, mire a fogadás lázában égő Budapestre ért a vonat. Négy órakor pedig megindult a menet a Nemzeti Múzeum felé.

A lovas rendőrök mögött a Honvéd Menház öreg lakói gyalogoltak – mind-mind idős ’48-as honvédek –, majd a koszorús kocsik következtek.

A Kossuth Lajos földi maradványait szállító gyászhintót a fővárosi és Pest megyei hajdúk fogták közre, mögöttük pedig a gyászolók végeláthatatlan sora. A feljegyzések szerint több százezren kísérték a nemzet nagy halottját.

Kossuth holttestét a Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel. A temetést április elsején tartották. A ceremónia Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött. A nemzet nevében Jókai Mór, a főváros nevében pedig Gerlóczy Károly helyettes polgármester búcsúzott Kossuthtól. (Mint említettük, Ferenc József utasítására az állami szervek képviselői azonban nem lehettek jelen.)

A Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi temetőbe közel félmilliós menet kísérte a magyar szabadság atyját. Krúdy Gyula így számolt be erről A holt Kossuth Pesten című írásában: „Kossuth temetésén mindenki ott volt, aki Magyarországon egy körömfeketényit is számított. Az volt a ritka ember, aki nem jött el. Százezrek és százezrek szállták meg az utcákat, mert hiszen előre kihirdették, mely útvonalon viszik Kossuthot a temetőbe. A Múzeumból a fél város megkerülésével az Andrássy úton, Teréz körúton, Erzsébet körúton át a Kerepesi útra és onnan a temetőbe, ahol már felállították Kossuth fekete márványból való, de ideiglenesnek mondott kriptáját, a Deák-mauzóleum közelében.”

Kossuth Lajos azóta is a nemzeti sírkert egyik monumentális mauzóleumában nyugossza örök álmát.

Jezsó Ákos

::Nyomtatható változat::