A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Március első hetében, illetve a hatodikai vasárnapon a magyar büntetés-végrehajtás több intézetében is megtartották a hagyományosan a nők világimanapjának nevezett alkalmat. A chilei asszonyok által kidogozott liturgia szavaival, imáival, énekeivel a fogva tartott nők is bekapcsolódtak a több száz milliós keresztény imamozgalomba. Ez történt Kalocsán és Mélykúton is.

Öt évvel ezelőtt az egyik nemzetközi imanapi előkészítő ülésen fogadták el azt a magyar javaslatot, hogy kontinensünk minden börtönében csatlakozzanak a fogva tartott nők és férfiak ehhez a nemes és léleképítő, világméretű imamozgalomhoz. Ennek az ajánlásnak megfelelően idén már ötödször szervezték meg az ünnepi alkalmat több hazai büntetés-végrehajtási intézetben, így Kalocsán és a Dunaújváros-Pálhalmához tartozó Mélykúton is.

A kalocsai női intézet szép kápolnájában vasárnap délelőtt mintegy száz női fogvatartott jött össze, hogy lélekben bekapcsolódjon az imaláncba, s legalább egy órára elfelejtse, hogy büntetését tölti. Az istentiszteleten részt vevők kezében ott volt a tizenkilenc oldalas imanapi liturgiás füzetecske, majd az istentisztelet végén színes könyvjelzőket és képeslapokat kaptak, rajtuk a gyönyörű természeti adottságokkal megáldott latin-amerikai ország lenyűgöző tengerparti és magas hegyvidéki tájainak akvarellképeivel. Ezeket egy fiatal német missziós munkatárs, a hazánkban is többször szolgált Gerd Becker készítette, s a lapokat a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa adta ki több ezer példányban.

Az ünnepi liturgiát Szántó Ambrus kalocsai római katolikus börtönlelkész vezette. A világimanap történetéről dr. Békefy-Röhrig Klaudia református lelkész, a liturgia fordítója adott rövid tájékoztatást. Isten igéjét Mk 8,11 kk. alapján dr. Békefy Lajos pálhalmai börtönlelkész hirdette, aki az istentisztelet után vetített képes előadást tartott Chiléről, az ország gondjairól, a múlt évi földrengésről és a bányaszerencsétlenségről. Felcsendült spanyolul Violeta Parra gyönyörű éneke, a Gracias a la vida (Köszönet az életnek) egy indián énekesnő átélt előadásában, és a záró percekben tüzes latin-amerikai dallamok, az Andok népi zenéjének és táncainak vidám melódiái is megszólaltak.

Ugyanilyen felépítésű volt a vasárnap délutáni, pálhalma-mélykúti ünnepély is, amelyet az tett még színesebbé, hogy ott a női fogvatartottak énekkara adta elő a liturgiát, beleszőve saját imádságaikat is – félszáz lélek kérését, háláját, reményét, családjukra, gyermekükre gondolását. Az istentiszteleten részt vevő elítéltek az úrasztalára helyezték kis papírcédulákra írt könyörgéseiket, majd ezeket a börtönlelkész felolvasta, kérve Istentől a meghallgatásukat.

Békefy-Röhrig Klaudia lelkésznő itt Kozma László kenyérköszöntő versét mondta el: „Keresztet vetni ne felejts el, / a kenyeret ha megszeged! / És az egyszerű mozdulattal / Lelkünkbe Krisztus érkezett. / És ünnepi lett minden asztal, / S a szálló pillanat örök. / Mert eljön, aki megvigasztal, / Ha a kenyeret megtöröd.”

Katolikus nőtestvéreink a keresztvetésre gondoltak, protestáns nőtestvéreink a hálaimára meg az úrvacsorai kenyérre. S ez így volt jó és „teljes” a börtönrácsok mögött, ahol ez az imanapi alkalom is magasra emelte a sokszor nagyon mélyre zuhant lelkeket, vidámságot, derűt ajándékozott sok szívbe. Így lett igazzá és személyessé a liturgia imája: „Ma Jézus Krisztusba vetett hitünk egyesített minket itt. Megosztottuk egymással örömeinket és gondjainkat, álmainkat és reménységünket… Isten gyermekei vagyunk, hát fogjuk meg egymás kezét; felemeljük kezeinket az ég felé, és így imádkozzuk együtt azt az imádságot, amit Jézustól tanultunk…”

Különös, mégis méltó ünneplése volt ez a két alkalom is az immáron jó száz éve megrendezett világimanapnak s a hazai ötödik „börtönös” évfordulónak, szervezők és fogvatartottak örömére egyaránt.

Röhrig Klaudia

::Nyomtatható változat::