EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 13 - Kétszázötvenen „zsendültek”

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Kétszázötvenen „zsendültek”

Bár az elmúlt hét végén az időjárás nem épp a tavaszból adott ízelítőt, ez nem volt akadálya annak, hogy március 18–19-én szellemi zsendülésre várjon ifjabbat és idősebbet a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium. Az immár harmadik alkalommal megszervezett – ezúttal is jól sikerült – rendezvénysorozatra az ország százhuszonegy iskolájából közel kétszázötven diák és felkészítő tanár érkezett. Az evangélikus intézményben négy tudáspróba döntőjére került sor egy időben, továbbá az evangélikus könyvtárosok szakmai találkozója és a történelemtanárok továbbképzése kapcsolódott a programhoz.

A felkészítő tanároknak minikonferenciát is kínáltak a szervezők, amelyen dr. Kontra Miklós, a Szegedi Tudományegyetem professzora a szociolingvisztikáról, Szűcsné dr. Harkó Enikő, a dunaújvárosi gimnázium igazgatóhelyettese Shakespeare-ről és a Globe Színházról tartott előadást, Reiszné Szőts Edit, a Dyslexiás Gyermekekért Tolnában Egyesület elnöke pedig szervezetük tevékenységét ismertette.

A Lotz János szövegértési és helyesírási versenyre első körben közel háromezer diák nevezett be, a bonyhádi döntőben nyolcvanhárman mérték össze a tudásukat a 4., 7. és 8. osztályosok közül. Mint a versenyt szervező igazgatóhelyettes, Lenczné Vrbovszki Judit elmondta, céljuk a világhírű nyelvészprofesszor munkásságának megismertetése a magyarországi diákokkal és tanárokkal, ezért mindig úgy válogatják a feladatok szövegét, hogy azok róla szóljanak. Az idei verseny díjkiosztóján, valamint a Lotz-emléktábla szombat reggeli koszorúzásán részt vett a professzor Kaliforniában élő fia, Charles Peter Lotz is.

A Glasperlenspiel elnevezésű német nyelvi, kultúrtörténeti és országismereti versenyen általános és középiskolások mérték össze tudásukat. A központi téma főként Szász-Svájc volt.

Az Ésszel járom be a földet! címet viselő nemzetközi középiskolai földrajzi tanulmányi verseny ezúttal Földünk szigeteivel foglalkozott.

A háromfordulós erőpróba első fordulójában száznegyven csapat vett részt, a bonyhádi középdöntőben pénteken tizenhat, a szombati döntőben pedig nyolc csapat mérkőzött. Az első helyezett Budapesti Piarista Gimnázium csapata kéthetes észtországi utazást nyert. (A második helyezett szentesi Horváth Mihály Gimnázium versenyzői Prágában, míg a bronzérmes nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola csapatának tagjai Bécsben tölthetnek el egy hétvégét.)

Az ugyancsak középiskolásoknak kiírt Ordass Lajos országos retorikaversenyen – tizennégy település képviseletében – huszonhatan mérték össze tudásukat a primer kategóriában, az úgynevezett magiszter kategóriában pedig korábbi retorikaversenyek dobogósai álltak – négyen – „szószékre”.

Az első napon a primerek Felnőtt gyerekek – gyerek felnőttek?, míg a magiszterek Nem hat, aki folyton hatni akar (Kodály Zoltán) témacímmel mondhatták el beszédeiket. A szombati rögtönzések alkalmával a diákok választhattak az adott témákból.

A retorikaversenyt primer kategóriában Geiszl Zsófia (Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Nagykanizsa) nyerte meg a vendéglátó intézmény tanulója, Frank Evelyn előtt; a magisztereknél a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákja, Nagy Virág Eszter előzött meg egy evangélikus középiskolát képviselő tehetséget, Kesjár Ráhelt (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény).

A szellemi zsendülés népszerűségét jelzi, hogy az evangélikus oktatási intézményekből akkor is szívesen részt vesznek rajta pedagógusok, ha diákjuk történetesen nem jutott be a legjobbak közé. A szervezők arra törekszenek, hogy a szakmai rendezvényeken kívül a kulturális és szabadidős programok is jól sikerüljenek. A fiatalok körében – a karaoke, a csocsóbajnokság, a falmászás és a táncház mellett – idén A kis gyufaárus lány című előadás aratta a legnagyobb sikert, a Bonyhádi Oktatási-Nevelési Intézmény modern táncosainak előadásában.

Máté Réka


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Visszakapott méltóság
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Kétszázötvenen „zsendültek”
Teológusnap Solton
Kőszegi Echo
Búcsú a parókiától
Keresztutak
Kezünkben az evezőlapát
e-világ
A kétévesek technológiája
Keresztény szemmel
Éjfél után tánc, avagy ami szubjektív, és ami nem
Ma­gyar Evan­gé­li­kus Szer­ze­tes­rend
Március 25. – Krisztus fogantatásának ünnepe
Kosár és komputer
A hét témája
Protestáns MédiaMűhely – 2011, Berekfürdő
Négyszáz éves az oroszországi finn evangélikusság
Néhány szempont a készülő alkotmánnyal kapcsolatban
Új helyszínen gyűlt össze a régi csapat
Dupla hungarikum a roma szakkollégium
evél&levél
2017-re készülve komolyabb lutheránus identitás volna kívánatos
Közlemények, nyilatkozatok
Médiatanácstagok médiaműhelyen
Magyar állami kitüntetés Gémes István stuttgarti evangélikus lelkésznek
Kép
A közelmúlt krónikája
Kép
Egymást segítjük
In memoriam Kardos József
„Felhőbe hanyatlott a drégeli rom”
E heti Luther-idézet
Semper reformanda
Kultúrkörök
Végtelen dallam
Merre tovább, Líbia?
A vasárnap igéje
Íme, az Isten Báránya
Oratio oecumenica
Oratio ˝cumenica
Gyermekvár
Fülemüle
Cantate
Jöjj, hogyha bűnöm éget
Böjti csoda
Égtájoló
Hol a helye a keresztnek?
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2011 13 Kétszázötvenen „zsendültek”

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster