Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Kunágotán született 1931. március 30-án. Zenei tanulmányait 1947-ben a békés-tarhosi iskolában kezdte, majd a Zeneakadémián folytatta. 1957–61 között a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt. 1959-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán tanított, 1966-tól egyetemi tanárként. Az 1994-es év nagy változást hozott az életében: Sopronba költözött, s azóta minden idejét a komponálásnak szenteli.

Operái, különösen a Vérnász (1964) külföldön is ismertek. És a többi: a Hamlet, a Sámson, a Margit, a hazának szentelt áldozat… oratorikus, verseny- és zenekari művei, kórusciklusai, szólókantátái, dalok, szólóművek zongorára, orgonára, cimbalomra. Kitüntetéseinek sora is hosszú: Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, 2009-ben elnyerte a Prima Díjat is.

A száraz felsorolás ennyit tud megmutatni Szokolay Sándor életéből és munkásságából. Fél évszázad gazdag termését. Ez idő alatt azonban teremtő lázak működtek benne, magát szétosztó életet élt, hitet és szeretetet sugárzó világot hozott létre. Műveit Isten és az angyalok, elbukó és győző emberek, Magyarországot féltő férfiak népesítik be. Zeng a zsoltárének, a gönci prédikátor fölperzselt igéi, csöndje, hogy egymást kiegészítő drámai üzenetté formálódjanak.

Sopronban kerestük föl a nemrégiben hittudományi egyetemünk díszdoktorává fogadott jeles zeneszerzőnket, hogy nyolcvanadik születésnapján felköszöntsük. Hogy megvallassuk az elröppent évtizedekről, a rövidre szabott időben – mert a mester munkával, új művekkel ünnepli a kerek évfordulót.

– Születésnapunkon sokszor megfeledkezünk a másik „hősről”: édesanyánkról. Milyen emlékeket őriz róla?

– Az édesanyáról soha nem lehet megfeledkezni, és mindenre emlékezni kell, ami vele kapcsolatos. Az én esetemben ez örvendetesen hosszú idő, mivel két-hároméves koromra még mindig világosan emlékszem, és bőven elmúltam ötven, mikor elvesztettem őt. Kifejezetten anyás gyerek voltam, csak a közelében éreztem magam biztonságban. „Fogd a kezem, fogd a kezem” – mondogattam ritmikus mondókámat, és követtem, ahová csak lehetett. Számtalanszor végiggyalogoltuk ilyen módon szülőfalum jegenye-nyárfasoros főutcáját.

Őszinte türelemmel adta a válaszokat kifogyhatatlan kérdéseimre, féltő szeretettel nevelt, nemcsak szavaival, de csodálatos fürkésző, beszélő tekintetével is. Varázslatos mesemondó volt. Minden este együtt imádkoztunk. Neki köszönhetem a hitemet.

Gyermekkoromat igazi családi szeretet övezte. Természetesen édesanyámon kívül a család többi tagját is szerettem és értékeltem. Orosházi Szokolay nagyanyámat tartottam a világ legszebb asszonyának. Édesapámhoz pedig élete végéig vérbeli muzsikusbarátság is fűzött.

– Emlékszik a pillanatra, mikor eldöntetett, hogy zeneszerző lesz?

– Pár hónapos zongoratanulás után mintha az égből szakadt volna rám a komponálhatnék, amitől azóta egy napra sem szabadultam. Persze a zeneszerzés kemény szakma, de a boldogság, amit a hangok mámora okozott, végigkísért egész életemen. Szerettem nagy fába vágni a fejszémet, de az alkotás nem mindig elhatározás kérdése. Gyakran éreztem a felülről jövő segítséget, s úgy érzem máig, hogy az Isten egész pályámon a tenyerén hordozott.

– A zeneakadémiai tanárai közül kik voltak Önre a legnagyobb hatással?

– A hatalmas műveltségű, biztos ítéletű Farkas Ferenc volt a mesterem. A legkülönbözőbb adottságú embereket tudta az alkotás felé terelni. „Legszebb keservem” az volt, hogy sokszor le akart beszélni – „ég-kimeszelő” – álmaimról. Mikor a művészakadémián utoljára találkoztam vele, így szólt: „Sanyikám, az eget nemigen lehet kimeszelni, de olyan jó, hogy te legalább megpróbáltad!”

A sokat elváró, rendkívül szigorú, emberileg, művészileg egyaránt teljes életet élő Kodály Zoltán volt mindenekfeletti példaképem, és marad is életfogytiglan. Sok nagyszerű tanárom volt, akik tudásukkal, emberségükkel védő sorfalként vettek körül az ötvenes évek jellempróbáló napjaiban.

– Pilinszky írja valahol: „Istennek írunk!” És a zeneszerző?

– A legfőbb alkotó a világteremtő Úristen, aki előtt kételkedés nélküli hittel próbálok megállni. Kimondom, ha közhelynek hangzik is: bárcsak minden alkotásunk az ő dicsőségét magasztalná… Magam a spirituális zene mind erősebb és ihletettebb szorításában érzem igazán jól magam.

– Köztudomású, hogy vallásos témájú műveket is szép számmal komponált…

– A „vallásos témájú művek” esetemben őszinte, mély hitből fakadnak. Ez a műfaj számomra nem egy a sok közül, mert ez a műfaj engem valóban éltet. Lassan már csak ebben lelem örömömet.

– Véleménye szerint milyen szerep jut a muzsikának az emberi életben? Gyóntat, feloldoz bűneink alól, javít rajtunk?

– Nem vagyok didaktikus alkatú. Jó, ha az eredmény legalább hasonlít a szándékra, de nem az alkotó feladata ezt megítélni. Bárcsak gyóntatna, bárcsak feloldozna, bárcsak javítana rajtunk!

– Most, nyolcvanadik születésnapja előtt is szüntelenül dolgozik. Vannak még megvalósulatlan tervek?

– A „szüntelenül dolgozom” életvitelről szeretnék valamennyire leszokni. Ez azt jelenti, hogy nem akarom többé, hogy határidőktől függjek. Nem akarom én megmondani, hogy mikorra kell készen lennem. Ideális lenne, bár kissé utópisztikus, hogy a mű mondja meg a rendelt időben, hogy „kész vagyok”. Megvalósulatlan terveim legalább százhúsz évre szólnak…

Összegzés? Igyekszem, de a földi élet időtartamán nem töprengek. Kezdek harmonikus emberré válni, és ez már csak milliméterekre van a boldogságtól. A mindenáron való kísérletezés nem lehet célja gyorsan fogyó időmnek, de az ideális Szép, a Csend megtalálása mindvégig álmom marad.

– Kétszáz éve született Liszt Ferenc. Hogyan tekint rá, mint aki lakhelyéül mindig Sopron városát nevezte meg?

– Mélységes tisztelettel, szeretettel értek egyet nagy elődömmel. Attól lett Sopron a hűség városa, hogy hűségesek a polgárai. Ehhez a városhoz érdemes ragaszkodni. Gyakran emlegetem: a magyar zene zseniális triásza: Liszt, Bartók, Kodály a mi nagy felelősségünk. Általuk lettünk zenei világhatalommá, kár volna elherdálni ezt az örökséget. Liszt egyik szépunokája minap azt nyilatkozta, hogy minden országban másként értékelik „hírhedett” ősét, de az biztos, hogy Magyarországon szeretik a legjobban. Örülök, hogy észrevette!

– Sok hangversenyen szerepelnek művei, szerzői estjeiről tudósítanak a Budapesti Tavaszi Fesztivál hírei, az őszi Korunk zenéje nyitókoncertje is köszönti, kórusok készülnek, vidéken és Pesten is. Mit vár tőlük, és részt tud-e venni mindezeken?

– Szeretnék! A születésnapomon a Tomkins kórus tart szerzői estet Budapesten. Debrecenben Kocsis Zoltán vezényli Istár pokoljárása című oratóriumomat, a Fészek Klubban zenés beszélgető este lesz a Budapesti Vonósokkal. A Szokolay Bálint női kar – édesapám alapította – a városmajori templomban tervez koncertet. Ősszel Vásáry Tamás vezényel szerzői estet, Kertesi Ingrid, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás működik közre. Nem sorolom, sok szép, örömteli alkalom ígérkezik, számomra megannyi megmérettetés. Adja Isten, hogy öröme teljék benne hallgatóságnak, jubilánsnak egyaránt!

::Nyomtatható változat::