Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A templomfelújítások menetének általános „sémája” szerint a felújításra szoruló hajlék renoválásához az érintett egyházközség elnöksége részérõl indul a kezdeményezés. Ehhez támogatókat keresnek, adományokat gyûjtenek. Azután elérkezik a nagy nap, amikor felszentelik a templomot. A Somogy megyei Bedegkéren mindez egészen másként történt.

Több mint egy évtizeddel ezelõtt, amikor megalakult a bedegkéri önkormányzat, a képviselõk azt a célt tûzték maguk elé, hogy folyamatosan renoválják településük középületeit. A faluszépítés folyamatában erre az évre tervezték be az 1886-ban épült, s mára igencsak romossá vált evangélikus templom felújítását. Állapotára jellemzõ volt az a megfogalmazás, miszerint az emberek már nem mertek ránézni, mert féltek, hogy a tekintetüktõl még tovább rogyadozik az épület. A Tab fíliájaként számon tartott településen ma mindössze 43 evangélikus él, és már az idõsebbek sem tudják pontosan megmondani, mikor tartottak itt utoljára rendszeresen istentiszteleteket. A kezdeményezés tehát a polgármester – Steinbacher Jenõ – részérõl indult, aki elõször a megyei önkormányzatnál kopogtatott segítségért különféle pályázatokkal, majd az egyházkerület püspökétõl és a helyi lakosságtól kért segítséget. Illetékesek úgy tudják, hogy – az egész országban egyedülálló módon – csak a Somogy Megyei Önkormányzatban hoztak létre az elmúlt négy évben egyházi kapcsolatokért felelõs bizottságot. Így a falu innen hamarabb jutott támogatáshoz, és minden helyrõl megkapták a remélt segítséget a 3,5 millió forintos beruházáshoz.

Szeptember 20-án, pénteken a késõ délutáni órákban szervezték meg a renoválás utáni templomszentelési istentiszteletet, amelyre meghívták Ittzés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét. Igehirdetésében a fõpásztor Jer 7,1–7 alapján elmondta, – hogy amiképpen Jeremiás próféta Istentõl kapott parancsot az Úr házának kapujában az igaz istentiszteletrõl beszélni, hasonló küldetéssel és feladattal jött õ is a bedegkéri megújult templomba prédikálni. Végre nem kell szégyenkezni senkinek a faluban a romos templom miatt. Jogos az emberi öröm. De vigyázni kell az ünnep örömére, nehogy magunkban bízzunk, hiszen jól tudjuk, hová vezetett, amikor épületben vagy emberekben bíztunk. Csak rajtunk és Istenen múlik, hogy mûemlékké, emlékhellyé válik ez a templom, vagy újra fel lesz ékesítve igére áhító gyülekezettel. Isten ezen a napon el akarja mélyíteni a mi örömünket. Csak mi választjuk ketté a templomon belüli és kívüli örömöt. Jaj nekünk, ha a vallásosságunk ebbe a téglalapba lenne bezárva. Ha kinti életünkben megtagadjuk mindazt, amit itt kaptunk, bálvánnyá lesz a templom. Istennek is örömöt szerzünk, ha a szívünkben méltó öröm és tiszta hálaadás van.

Az istentisztelet liturgiájában Verrasztó Sándor tabi lelkész és Szemerei János esperes vettek részt. Az ezt követõ ünnepi közgyûlésen a polgármester és a püspök mellett Stickel János a megyei önkormányzat nevében mondott köszöntõt.

Az ünnepség zárásaként a nágocsi Reménység Alapítvány támogatásával létrehozott, és Wolfgang Köbel ádventista lelkész által – árva és állami gondozott gyerekekbõl – szervezõdött pengetõs zenekar (mandolin, mandola, gitár, balalajka stb.) adott meghitt koncertet.

Adja Isten, hogy a jövõben ne csak mûemlék, hanem valóban az igére szomjazó gyülekezet hajléka legyen a megújult bedegkéri evangélikus templom.

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::