EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2002 - 39 - Vandálok az Ótemplomban

e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Vandálok az Ótemplomban

Megdöbbenve konstatálta Lázár Zsolt, az Ótemplom lelkésze, hogy a múlt héten keddről szerdára virradóra betörtek az Ótemplomba. A részletek felől tudakozódva még hétfői látogatásunkkor is a mély döbbenet volt felfedezhető a lelkészen, ahogyan kereste a szavakat. Az egyelőre ismeretlen tettesek a templom Hősök szobra felőli egyik ablakán át jutottak be, hogy a józan ész által érthetetlen módon törjenek-hajigáljanak.

A legnagyobb s legfájdalmasabb veszteség az oltáron álló feszület leverése volt, ami azután – feltehetően a földet éréskor – kettétörött, így a Klimaj György és Jansik Mihály által 1888-ban adományozott kegytárgy most a lelkészi hivatalban várja, hogy restaurálás után visszakerülhessen helyére. Lázár Zsolt így fogalmazta meg érzéseit: „Engem és a gyülekezetet is megrázta ez az eset, most oltárunkat a gyász színébe öltöztettük, amivel bűnbánatra akarjuk az ismeretleneket felszólítani. Mindezek mellett ezeket az embereket is szeretettel várjuk nyitott alkalmainkkor, a nyitott ajtón át, hogy ismerjék meg Jézus tanításait, akinek feszületét most meggondolatlan tettükkel elcsúfították. ”

T. L. (Szarvas és Vidéke hetilap – szept. 19.)

Regionális hozzárendelés: Szarvas–Ótemplomi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
Tiszta oltár
Élő víz
Félelmeink
Egyházunk egy-két hete
Szavakról, amelyek elérték a hallgatókat
Palackba zárt gondolatok az utókornak
Sajtóközlemény
Jézussal a csúcson Tatabányán
Dr. Nagy Gyula ny. püspök köszöntése
Lelkészházaspár új szolgálati helyén
Ötszörös ünnep Albertiben
Templomszentelési ünnep hétköznap
Keresztutak
LVSZ-tanácsülés, Wittenberg
Az ökumené eredményei és kérdései
Első MEKDSZ-táborom
In memoriam: Balogh János
Evangélikusok
Mégiscsak szót értünk egymással
Roszík Mihály: "...Gond és félelem el nem ér..."
e-világ
Látogatás a Magyar Rádióban
A Kulturális Örökség Napjai
Vandálok az Ótemplomban
Árvíz után
Rádiómisszió
Keresztény szemmel
Vándorlások
A lelkész karbantartása
A hét témája
Evangélikusok a Kossuth-mauzóleumnál
Kossuth-ünnepség Nyíregyházán
Hol konfirmált Kossuth Lajos?
A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium hagyományai a Kossuth-évforduló kapcsán
A leghívebb magyar
evél&levél
A tótkomlósi szeretetotthon "útra kelt" - avagy kirándulás Ópusztaszerre
Bibliodráma és bableves
Közlemények, nyilatkozatok
Az LVSZ Tanácsa szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államok elleni terrortámadások évfordulója alkalmából nyilatkozatot adott ki
A közelmúlt krónikája
A Luther Otthon gólyatábora
E heti Luther-idézet
Luther idézet
A vasárnap igéje
Héber evangéliumi csemegék a törvényből - avagy egy mágnes két pólusa
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2002 39 Vandálok az Ótemplomban

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster