Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

90 éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt Balogh János nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a nemzetközi tekintélyû zoológus-ökológus.

Református kántortanítói családban született. Édesapja az elsõ világháborúban hõsi halált halt, édesanyját az 1920-as évek elején a nagy náthajárvány vitte el. Így 1923-ban árva gyerekként lett „fasori diák”, a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Fõgimnázium tanulója. Itt érettségizett 1931-ben abban az osztályban, ahonnan késõbb vele együtt hárman lettek a Magyar Tudományos Akadémia tagjai.

Egyetemi tanulmányait a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, itt szerzett 1935-ben egyetemi oklevelet és doktorátust. Oktatói és tudományos tevékenységét az Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte mint gyakornok, majd e helyütt lett tanársegéd, adjunktus. 1943-ban itt habilitált, majd késõbb ennek a tanszéknek lett a professzora, és vezetõként innen ment nyugdíjba 1983-ban.

Szûkebb szakterületével, a zoológiával és azon keresztül az ökológiával korán, már a középiskolában elkötelezte magát. Tudományos vágyai a trópusi õserdõk világába vonzották, munkáját azonban a második világháború, majd az 1940-es, 1950-es évek körülményei miatt itthon végezte. Egyetemi oktatóként, professzorként dolgozott, és már akadémikus volt, amikor 53 éves korában eljutott tervezett külföldi kutatásai színhelyére. Fõként a trópusi õserdõk talajának zoológiájával összefüggõ tudományos eredményeit külföldi és hazai folyóiratokban jelentette meg, egyetemi tan- és szakkönyvekbe építette be. Személye országosan ismertté vált, mert tudását nemcsak az egyetemen, hanem az ismeretterjesztés minden szintjén is igyekezett továbbadni. Mint 1970-ben írta: „az ezredforduló táján egy tudós kutatónak sokkal fontosabb feladata az, hogy az ismereteit terjessze, minthogy csak a tudomány mûvelõje legyen”. Ilyen stílusú átfogó munkái pl. a Megsebzett bolygónk, a Haldokló õserdõk nyomában.

Széles körû és elmélyült tudományos munkáját, ismeretterjesztõ tevékenységét 1963-ban Kossuth-díjjal, 1993-ban Széchenyi-díjjal, 1995-ben pedig a legnagyobb akadémiai kitüntetéssel, az Akadémia Aranyérmével ismerték el. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2001-ben pedig Corvin-lánccal tüntették ki.

Balogh Jánost a Fasori Gimnáziumon keresztül is meleg érzelmi szálak fûzték az evangélikus egyházhoz. Utolsó beszélgetésünk során, a Magyar Tudományos Akadémia ez évi közgyûlésén felidéztük volt iskolánkhoz fûzõdõ élményeinket; közöttük azt, hogy õ 1931-ben, én 1943-ban voltam az Arany János Önképzõ Kör elsõ titkára. Mint megállapítottuk, kora ifjúságunkban ez a közösség és fórum is alkalmat nyújtott arra, hogy felkészüljünk gondolataink megfogalmazására, kifejtésére. Arra, hogy miként tudjuk ismereteinket továbbadni, hasznossá tenni.

Ez év tavaszán Balogh János Gödöllõn, nagyrészt agrárhallgatóság elõtt tartott elõadást. Ott mondta egy késõbbi írásomhoz mottóként használt szavakat: „Akármilyen részletrõl beszélek egy agrárszakemberrel, õ közben mindig az egészet tartja szem elõtt.” E mondásában felvillant egy régi fasori tanáromtól hallott gondolat: „Tudós az, aki valamibõl mindent és mindenbõl valamit akar tudni.” Ez a szándék nyilvánult meg Balogh János tudományos és mélyen átélt ismeretterjesztõ munkájában, amelyben saját eredményeit az ökológiával és azon keresztül az emberiség jövõjével kötötte össze.

Emlékét nemcsak tanítványainak ezrei, de az ország széles közvéleménye is õrzi.

Cselõtei László

::Nyomtatható változat::