e-világ

Hozzászólás a cikkhez

1848. március 15. dicsőséges forradalmát elődeink a haza érdekében lobbantották lángra. S bár ez a láng a szabadságharc leverésével kihunyt, izzó parazsa megmaradt a lelkekben mind a mai napig.

Az elmúlt 155 évben sokféleképpen emlékeztek meg erről a napról: hol igaz szívvel, hol a mindennapok politikai szükségletei szerint. Babits Mihály 1923-ban azt írta korának Petőfi-ünnepségéről:

„Ünnepe vak ünnep, s a mái napoknak szük folyosóin a szavak úgy lobognak, mint az olcsó gyertyák.”

Majd így folytatja:

„Ki ünnepli Őt ma, mikor a vágy, a gond messze az Övétől, mint sastól a vakond, avagy gyáván bujik, s a bilincses ajak rab szavakat hadar? Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszoruit.” (Petőfi koszorúi)

Babits versének születése óta is eltelt 80 esztendő. Mi mindent éltünk át azóta? Hányféleképpen ünnepeltünk a Petőfi-szobor előtt? Március eszméit minden rendszer, minden párt igyekezett a maga céljainak megfelelően értékelni.

De 1848. március idusának csak egyetlen üzenete van: szeretni a hazát. Tiszta, önfeláldozó szeretettel!

Nézzünk a lelkünkbe! Hogyan ünnepelünk ma, 2003-ban? Rohanásaink szüneteiben, anyagi javaink gyarapítása során vagy szegénységünk mindennapi nehézségei között, aggódásaink és félelmeink közepette is álljunk meg egy percre!

Emlékezzünk a márciusi hősökre! Petőfire és társaira, akiknek a haza többet jelentett az életüknél. Ünnepeljünk igaz szívvel! Ahogy a lánglelkű megálmodta:

„Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket.” Mi, kései utódok, mondjunk imádságot értük. És magunkért.

Lenhardtné Bertalan Emma

::Nyomtatható változat::