A vasárnap igéje

Hozzászólás a cikkhez

A kutatók szerint Ézsaiás próféta Kr. e. 740-ben kapta prófétai elhívását. Mintegy száznegyven esztendővel a babiloni fogság előtt kezdte prédikálni, hogy Isten nemsokára kemény ítélettel sújtja Júda királyságát, ha a nép nem hagy fel azzal a bűnös életmóddal, amelyet a virágzó vallási élet ellenére folytat. Fenyegető hangú próféciákban beszél arról, hogy Isten nem kenyerezhető le a templom oltárán elégetett gazdag áldozatokkal. Utolsó figyelmeztetésként tolmácsolja Isten üzenetét: "Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést!" Hiába tartják be kínos precizitással a mózesi törvény kultikus előírásait, ha semmibe veszik a második kőtábla parancsait, amelyek az embertárshoz való viszonyt szabályozzák. Ha gonoszul bánnak a kiszolgáltatott helyzetben levőkkel, ha a megvesztegethető bírák kiforgatják törvényes jussukból az árvákat és özvegyeket, ha az erőszakosakat nem fékezik meg a törvény eszközével, ha az állam működésének minden szintjén intézményesül a korrupció, akkor Istennek terhére van a királyi kincstárból finanszírozott templomi kultusz, hiszen a ráfordított hatalmas összeg minden filléréhez a kisemmizettek könnye és vére tapad. Az ilyen "piszkos pénzből" fenntartott papság hiába imádkozik naphosszat az ég felé kitárt kezekkel, Isten elfordítja az arcát, eltakarja tekintetét, és nem hallgatja meg könyörgésüket.

Nem csoda, hogy a kortársak nem ismerték el Ézsaiás prófétaságát, nem hitték, hogy ő valóban Isten igéit prédikálja. A maroknyi politikai ellenzék szószólójának tartották, sőt azzal gyanúsították, hogy az ország külső ellenségeivel kollaborál. Az állam és a vallás hivatalos képviselői szüntelenül üldözték. A rabbinista hagyomány szerint vértanúhalállal fejezte be életét Manassé király uralkodása idején. Ez történeti adatokkal nem igazolható, még sincs rá semmi okunk, hogy kétségbe vonjuk. Tény ugyanis, hogy a babiloni fogságból hazatért nemzedék Ézsaiásra nemcsak mint nagy prófétára emlékezett, akinek fenyegető jövendölései rendre beteljesültek, hanem nemzeti hősként is ünnepelte őt, aki az Istenhez és a mózesi törvényhez való hűséget élete árán is előbbre valónak tartotta az uralkodóhoz és a papsághoz való hűségnél.

Kézenfekvő lenne párhuzamot vonni az Ézsaiás korabeli vallási élet és az egyház mai helyzete között. Ma is megfontolandó a kérdés: csupán az egyház társadalmi presztízsének árt, ha támogatást fogad el a közvélemény megítélése szerint korrupt, a kiszolgáltatott rétegekkel szemben igazságtalanul kemény adóprést alkalmazó államtól, vagy - mint Ézsaiás korában - Istennek is terhére van emiatt az egyház istentisztelete és imádsága? Nem kívánom tompítani ennek a kérdésnek az élét, de amikor ma halljuk Isten figyelmeztető üzenetét: "Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést", nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az Újszövetség népe számára a bűn mibenlétéről egyedül Jézus szava adhat eligazítást: "A bűn az, hogy nem hisznek énbennem." (Jn 16,9) Istennek tehát mindenekelőtt az olyan istentisztelet van terhére, amely nem az élő hit megnyilvánulása. Ő egyedül attól az imádkozótól fordul el, akinek könyörgése nem hitből fakad.

Manapság sok vita folyik egyházunkban az istentisztelet formájáról, a liturgiáról. Ézsaiás a lényegre irányítja figyelmünket: az igaz istentiszteletért folyó küzdelem soha nem emberi tradíciók harca. Hit és hitetlenség feszül egymásnak benne. A megszokotthoz, a bejáratotthoz való görcsös ragaszkodás nem az élő hit jellegzetes megnyilvánulása. Az élő hit szabad a formáktól, ugyanakkor minden olyan formában képes megnyilvánulni, amely az evangélium tanításával nem ellenkezik.

"A bűn az, hogy nem hisznek énbennem." Jézus szava a mértékadó a templom falain kívül folytatódó istentisztelet, a hétköznapi élet, más szóval a jó és rossz cselekedetek dolgában is. Isten előtt minden olyan cselekedetünk rossz, amelyre nem a krisztusi lelkület indít. A világ szemében legjobb cselekedetünk is bűn, ha nem a bennünk lakó Krisztus vette hozzá kölcsön a kezünket. Mert egyedül Krisztus végezhet az Atya előtt kedves istentiszteletet. Ő az egyetlen igaz, ezért Isten csak az ő cselekedeteit fogadja el igaznak és jónak. De ahhoz, hogy Krisztus bennünk és általunk vihesse véghez a maga - Istentől előre elkészített - cselekedeteit, a legszorosabb közösségben kell élnünk vele. Ez csak a naponta megújuló élő hitben lehetséges. Az Újszövetségben ez a hit a bűn ellentéte. Erre az élő hitre kell naponta megtérnünk!

Véghelyi Antal

IMÁDKOZZUNK!

Mindenható, örök Isten! Valljuk, hogy ideig való fenyítést és örök büntetést érdemlünk számtalan vétkünkért, de hisszük, hogy irgalmad bűneinknél is nagyobb. Kérünk, bocsáss meg nekünk, és add Szentlelkedet, hogy erejével józanul éljünk, testünkkel, lelkünkkel és minden erőnkkel téged szolgáljunk az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

::Nyomtatható változat::