Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

"Ha nem illúzió az a meggyőződés, hogy a magasabb rendű állatok - főleg a háziállatok - rendelkeznek valamilyen valóságos, bár kétségkívül igen kezdetleges egyedi tudattal, akkor sorsukat érdemes kicsit közelebbről szemügyre vennünk. A tévedés, amit el kell kerülnünk, az, hogy önmagukban vizsgáljuk őket. Az embert Istennel való kapcsolatában tudjuk megérteni. Az állatokat pedig az emberrel való kapcsolatukban, illetve az emberen keresztül Istenhez tartozásukban érthetjük meg. Az ateista gondolkodásnak egy eleme változatlanul tovább él a modern hívők elképzeléseiben is. Az ember és más állatok együttélését az ateisták az egymásra ható biológiai tényezők puszta véletlenjének tekintik. Ha az ember megszelídít egy állatot, akkor csupán annyi történik, hogy az egyik faj beleavatkozik a másik életébe. Az >>igazi<< vagy >>természetes<< állat a szemükben a vadállat, a háziállat mesterséges és természetellenes jelenség. A keresztyén ember azonban nem gondolkodhat így. Isten arra rendelte az embert, hogy uralkodjék az állatok fölött: s bármit tesz az ember az állattal, vagy az isteni jogon kapott törvényes hatalmát gyakorolja, vagy pedig szentségtörő módon visszaél azzal. A háziállat tehát a szó legmélyebb értelmében az egyetlen >>természetes<< állat - az egyetlen olyan, amely a számára rendelt helyet foglalja el. Az állatokról szóló elképzeléseinket a háziállatokra kellene alapoznunk. Azt pedig látni fogjuk, hogy ha a háziállatok esetében beszélhetünk egyediségről vagy valamilyen egyéniségről, akkor ezt csaknem teljesen gazdájuknak köszönhetik. Ha egy okos juhászkutya csaknem >>emberien<< viselkedik, ennek oka az, hogy a jó pásztor ilyenné formálta. Már utaltam a >>benne<< szó titokzatos erejére. Nem gondolom, hogy az Újszövetségben minden alkalommal azonos jelentésben fordul elő ez a szó. Nem biztos tehát, hogy pontosan ugyanazt jelentik ezek a kifejezések: >>az ember Krisztusban<<, >>Krisztus Istenben<<, >>a Szentlélek az egyházban és a hívő keresztényben<< van benne. Ezek a jelentések valószínűleg inkább csak rímelnek egymásra, vagy megfelelnek egymásnak. Mégis ennek nyomán merek előállni a következő javaslattal - persze készen arra, hogy az igazi teológusok kiigazítsák tévedésemet. Adhatunk a szónak az előzőekre némileg emlékeztető jelentést: eszerint ezek az állatok igazi önmagukat a gazdájukban találják meg. Vagyis ne magukban vizsgáljuk az állatokat, s keressük egyediségük nyomait, kutatva, hogy ezt Isten fölemelheti és megáldhatja-e. Azt az egész összefüggést - gazdát, gazdaasszonyt és az állatokat - kell vizsgálnunk, amelyben az állatok egyediséghez juthatnak. Ezt az egész együttest Pálnak (és követőinek) értelmében >>testnek<< nevezhetnénk. S ki tudja megmondani, hogy a gazdával és a gazdaasszonnyal együtt mi támadhat föl ebből a >>testből<>testben<<, közösségben, amelyben élt, s elsősorban ennek az együttesnek a fejével való kapcsolatában. Más szóval, az ember megismeri a kutyáját, a kutya megismeri a gazdáját, s ebben a megismerésben válik önmagává. Nemigen van értelme azonban tovább kérdezni, vajon más módon képes-e arra, hogy megismerje önmagát. Az állatokat nem erre teremtették, s nem is akarnak emberré válni."

C. S. Lewis: A fájdalom (részlet Az állati fájdalom című fejezetből)

::Nyomtatható változat::