Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Nevelés közben

Diákjai, kollégái köszöntötték örömteli szívvel a gyõri Öregtemplomban Ámon Andrásnét, aki több évtizedes csendes és termékeny szeretetszolgálatáért a közelmúltban Solt Ottília-díjat kapott. A gyõri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ rajz szakos tanára munkája elismeréseként az oktatási minisztertõl vette át a kitüntetést. A jeles alkalomra a minisztériumba két tanítványa, Fekete Zsófia és Miklós Dániel, valamint az iskola igazgatója, Hallgatóné Hajnal Judit kísérte el a pedagógust.

Az 1997-ben elhunyt szociológusról elnevezett kitüntetéssel olyan pedagógusok munkáját ismerik el, akik támogatják a szociálisan és mentálisan segítségre szorulókat, és küzdenek a diákok hátrányos megkülönböztetése ellen. Ámon Andrásné 1971 óta tanít. A hajdan, gyermekkorában élvezettel "gyakorolt" játékból örömteli hivatás, sajátos misszió növekedett.

• Csodálatos magyartanárom, Z. Szabó László egyszer azt mondta nekünk: "Lányok, csak úgy szabad tanítani a magyart, hogy megálljon a levegõ." Nos, én ezt az intelmet próbálom megvalósítani a rajztanításban - mondta érdeklõdésünkre a kitüntetett. - Minden gyerekben ott a gyertyaláng, egyiknél gyengébben, másiknál erõsebben világol, de mindegyikük egy-egy egyéniség. Ezért nem lehet uniformizálni a feladatokat sem, ezért kell - feledve a tömeget - megtalálni az utat lélektõl lélekig. Mindig figyelembe kell venni a gyerekek érdeklõdését, vagyis azt a pedagógiai tényt, hogy diákjaink "visszatanítanak". Érezni-érteni kell ezt a lángot, szelíd szeretettel élesztgetni, növeszteni. Ennek eredményeként már egy-egy tekintetbõl, papírra vetett vonalból meg tudom állapítani, hogy a gyereket érdekli-e a rajz, vagy éppen azt, hogy mivel foglalkozik szívesen. Nagyon örülök, hogy szeretik az óráimat, boldogan járnak a szakkörömre. Tanítványaim megnyílnak elõttem, megosztják velem önmagukat. A bizalomért cserébe másként köszönnek a folyosón, másként mosolyognak rám, ha meglátnak.

Hogy mibõl táplálkozik ez a kifogyhatatlan forrás? Ámon Andrásné szerint a rajz, a mûvészet szeretetébõl, azokból az érzésekbõl, amelyekkel megajándékozza az irodalom, a zene - ezt az óráin tovább is adja -, és nem utolsósorban az Istenbe vetett rendíthetetlen hitbõl, amelybõl naponta építi lelkét, amellyel csendes alázattal tudja viselni a rámért megpróbáltatásokat.

• Nagyon sok szeretetet kaptam a gyerekektõl. Ha nyugdíjba megyek, akkor is szeretnék szakkört, a nyári szünetben pedig az édesanyámtól örökölt házamban egy alkotótábort, egy lélektõl vezérelt képzõmûvészeti szabadiskolát tartani nekik, hiszen arra kértek: ne hagyjam el õket!

Hallgatóné Hajnal Judit igazgató szerint Ámon Andrásné személyes varázsával, soha nem lankadó figyelmével, elkötelezettségével, szakmai tudásával, végtelen türelmével, önzetlen szeretetével ott is képes a csodára, ahol más felnõttek kudarcot vallanak. A rábízottak közül számos tanítványa ért el rangos helyezést a nemzetközi és a hazai rajzpályázatokon. "Éva mégsem ezekre a legbüszkébb, hanem arra, ha azt látja, hogy >>a gyerekek felfedezik, megtapasztalják a körülöttük látható és láthatatlan szépséget, harmóniát<<".

Ámon Andrásné néhány éve tragikus körülmények között veszítette el egy évtizedig várt, egyetlen, középiskolás korú gyermekét, aki - édesanyja tehetségét örökölve - sokat és kiválóan rajzolt. A feldolgozhatatlannak tûnõ tragédiát követõen Évát tanítványainak õszinte szeretete és aggódása "segítette" ismét munkába. Ezt a nem mindennapi ragaszkodást bizonyították Fekete Zsófia szavai is, aki az Öregtemplomban köszöntötte a kitüntetettet.

• Hogy milyen a rajzóra vele? Úgy kezdõdik, mint a többi: zajong az osztály, van, aki a szünetben megkezdett történetét fejezi be, van, aki éppen a szendvicsét majszolja. Aztán belép Éva néni, nyugodtan, derûsen, mosolygósan, és elmagyarázza a feladatot. Mindenki nekiáll, néha hallani még innen-onnan gyerekhangokat, aztán lassan elcsendesedik az osztály, csak a ceruza surranását lehet hallani. Késõbb már az sem hallatszik: hirtelen megtelik a terem színnel, fénnyel. Megtörténik a csoda: Éva néni mesél, mi alkotunk. Azt mondják, hogy egy kép ezer szóval ér fel. Õ megtanított bennünket arra, hogy értsük ezt a "beszédet", és használni tudjuk a színek, fények, vonalak nyelvét.

Gülch Csaba

::Nyomtatható változat::