Kultúrkörök

Egy „jól hangzó” hagyomány

Hozzászólás a cikkhez

A Deák téri evangélikus templomban június 6. és 12. között rendezték meg a 16. Bach-hetet. Ez évben a koncerteken hazai művészek mellett cseh, lengyel, szlovák és német előadókat is hallhatott a közönség. Bach muzsikája egy héten át csodát tett: a zajos nagyváros közepén, egy csendes kis szigeten nyugalomban, békében egyesített embereket egymással és a Teremtővel.

A koncertsorozatot dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgató és *Jékely Zsolt,* a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezető-helyettese nyitotta meg. Az utóbbi fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a visegrádi országok bekapcsolódásával kibővült az eseménysorozatot szponzorálók köre. Dr. Kamp Salamon nyitóbeszéde megdobogtatta a szíveket – talán nemcsak azokét, akik szeretik Bachot, hanem azokét is, akik eddig nem ismerték. „Johann Sebastian Bach zenéje nem zene, művészete nem művészet. Réges-rég maga mögött hagyta e sápadt zenetörténeti kategóriákat. Hangja a kinyilatkoztatás erejével megszólaló istenbizonyíték. Az egyedül hiteles nyelv. (…) Engedjük hát közel magunkhoz és öleljük szívünkhöz a mester hangjait, mert Johann Sebastian Bach művészetének közelében lenni nem zenehallgatás, hanem felkészülés az öröklétre” – fogalmazott az igazgató. A koncertsorozatot végighallgatva a közönség megbizonyosodhatott e megállapítás igazáról: az ember a zenébe feledkezve el-elveszítette az időérzékét…

A felkért művészek maguk döntik el, hogy Bach életművéből mit szólaltatnak meg; minden esetben megkapják az előző évek repertoárját, ennek alapján választanak aztán olyan darabokat, amelyeket korábban nem hallott a közönség. Az idén a hét nyitányaként *Dobozy Borbála* csembalóművész és *Ábrahám Márta* hegedűművész kamaraestjén négy csodálatos szonáta hangzott el. Az első este a maga csendességével áhítatos bevezető volt az egész héthez. Kedden *Bán István* orgonaművész *Peskó Györgynek* szentelte előadását, a szervezőktől kapott virágcsokrot pedig elhelyezte a nagy elődnek a templomudvarban lévő nyughelyén. Nem feledkezhetünk meg Papp Rita csembaló-, *Ittzés Gergely fuvola-, Banda Ádám* hegedű- és Csalog Benedek fuvolaművészről sem, hiszen ők is csodálatos perceket szereztek a hallgatóknak.

Dobozy Borbála és Kamp Salamon kiterjedt ismeretségi körének köszönhetően a magyar előadók mellett a közönség gyönyörködhetett *Adéla �tajnochrová* cseh hegedű-, Krzysztof Latala lengyel orgona- és Christine Schornsheim német csembalóművész játékában, valamint *Kamila Zajičková* szlovák énekesnő hangjában is.

A zenei hét csúcspontját a vasárnapi kantátaest jelentette, amelynek előadói *Zádori Mária* (szoprán), *Gémesi Katalin (alt), Timothy Bentch (tenor), Moldvay József* (basszus) és *Trajtler Gábor* (orgona) voltak. Kísérettel a Lutheránia énekkar és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok szolgáltak. A három kantáta (BWV 91, 92, 93) a lipcsei kantáták második sorozatának a része, amelyhez evangélikus korálok adják az alapot. A szélesen ívelő dallamok betöltötték mind a teret, mind a szíveket. A becsukott szemek, a lehajtott fejek azt mutatták, hogy a korálrészletek és áriák a bensőkig hatoltak, felértek egy-egy imával. A zene hatására a művészek és a közönség egyaránt átszellemülve, lényének teljes átadásával mintegy egybeolvadt Teremtőjével, egységbe került Istennel.

Erről az egységről, együttességről, közösségről szóltak a koncertközi szünetekben elhangzott igehirdetések is, amelyekkel a Deák téri lelkészek szolgáltak. Figyelmeztettek: fogadjuk el Istent karmesterként, figyeljünk rá, és ne hagyjuk el az utat, amelyet mutat nekünk. Ne hagyjuk el őt sem, mert vele együtt még a halál is könnyebb.

*Zászkaliczky Péter* zárónapi prédikációjában hangsúlyozta, hogy Jézus megtanít bennünket meghalni is. Felhívta a figyelmet arra, hogy hozzá hasonlóan az utolsó pillanatban mi is tegyük le életünket annak a kezébe, akitől kaptuk (Lk 23,46). Így a halálban sem leszünk egyedül, hanem megmaradunk egységben a Teremtővel.

Czakó Krisztina

::Nyomtatható változat::