EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 25 - Új evangélikus egyházközség született

Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Új evangélikus egyházközség született

„Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.” Az Apostolok cselekedeteinek e szakasza (9,31) alapján tartotta igehirdetését az iktatást végző lelkész, Bence Imre. Prédikációjában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy „az egyháznak ott van békessége, ahol Krisztust hirdetik, és az Úr félelmében járnak. Ha ez megtörténik, átélhetik a növekedés ajándékát, amely nem egyszerűen emberi munkával, hanem a Szentlélek segítségével történik.”

A piliscsabai evangélikus közösség növekedésének „emberi oldaláról” pedig az ünnepi istentiszteletet követően lapunknak a következőket mondotta:

– Mielőtt esperes lettem volna, az egyházmegye missziói lelkésze voltam. Örültem ennek a megbízatásnak, mert a misszió mindig is fontos volt a számomra. Az elmúlt tizenöt esztendőben nagy összegeket áldoztunk intézmények alapítására, különféle épületekre. Eljött az az idő, hogy anyagi forrásainkkal ezentúl a gyülekezetek szellemi, lelki gyarapodását támogassuk. Ennek gyakorlati megvalósulása történik most Piliscsabán.

A gyülekezet – amint *Borszék Tünde* gondnoknak az istentiszteleten elhangzott beszámolójából kiderült – ez év december 31-ig 1 millió 354 ezer forintos bevétellel számol. Ennek jelentős részét – kilencszázezer forintot – a Budai Egyházmegye biztosítja a lelkésztartás költségeire a 2005. évi missziói keretből. A fennmaradó összeg a piliscsabaiak egyházfenntartói járulékából és perselypénzéből származik.

A gyülekezet élő, aktív közösségének további növekedéséhez lelkipásztorra van szükség. A pénz azonban egyelőre csak egy félállás finanszírozására elegendő. A híványlevelet – az ünnepi istentiszteletet megelőző közgyűlésen – már el is fogadták.

Az egyházmegyei missziói alap még öt évig tudja támogatni a gyülekezetet. Ennyi idő adatik a jövendő lelkipásztornak arra, hogy összefogja, megerősítse a most létrejött új evangélikus közösséget. A lelkészi munka „fokmérőjének” bizonyulhat közvetve az is, hogy a gyülekezet képes lesz-e öt év elteltével teljes állásban foglalkoztatni leendő pásztorát.

Regionális hozzárendelés: Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Istentisztelet és diakónia
Élő víz
Lomtalanítás
Heti útravaló
A gyertya
Egyházunk egy-két hete
Nem győzték a törvény-előkészítést
Alulról építkeztek
Ötös keresztelő a Bakonyban
Isten áldásával…
Isten Lelke munkálkodik
Új evangélikus egyházközség született
„Kerékpáros” lelkészakadémia
Missziói nap Szolnokon
Révfülöpi vendégség
Keresztutak
Evangélikusok! Küldetésünk van!
Jézus-menet Brazíliában
Sikerről – másként
Finn vendégek Nyíregyházán
e-világ
A teremtés ünnepe – a környezetbarát egyházért
Keresztény szemmel
Apák napja
Elnökválasztás után
A hét témája
A reménység jelei
Szemben a depresszióval
Apropó, Kirchentag…
evél&levél
Kicsit zavarba jöttem, sőt talán el is szomorodtam…
Nem muszáj Auschwitzba menni!
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!
Megemlékezés Túrmezei Erzsébet sírjánál
Hajnali gondolatok (2005. május 28.)
A közelmúlt krónikája
Déli harangszó
Líceumi napok – öregdiákszemmel
Lucfalvi vendégségben
A nyári napforduló érdekességei
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Bach „csoda-tétele”
Ígéret
A Kultucca (református) akusztikája
A vasárnap igéje
Hallgassunk rá, hiszen adni akar!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Gyermekmegtérés
Szószóró
Várunk táborainkba!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 25 Új evangélikus egyházközség született

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster