evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Hálás vagyok azért a belső vekkerért, amely időben ébreszt. Ma különös öröm volt 5.25-kor pihenten ébredni, mert napok óta először nem riasztott fel éjjel a kínzó, fullasztó köhögés.

A héten harmadszor sikerült a várakozás örömével bekapcsolni a tévét, hogy a Hajnali gondolatokat meghallgassam. Ilyenkor Ilonka nénire emlékezem sok szeretettel, aki még soha nem mulasztotta el ezt a hajnalban hozzá is szóló lehetőséget, amelyet az én később, magamban, álmosan olvasott igém csak nehezen tud pótolni… Mert a velem szembe néző, hozzám szóló ötperces bizonyságtétel oly mélyen szántja meg a talajt, hogy eredményes lesz a friss magvetés.

Ma a 48. születésnapját ünneplő lelkésznővel, *Bencéné Szabó Mártával* együtt örülhettünk újra az ismert *„tenyerembe véstelek…”* hírnek. Mert a tenyér – tele idegvégződésekkel – fájdalmasan reagál a maradandó heget okozó „bevésésre”.

Oh! Fájdalmak Férfia! – és az ostorcsapások értem, helyettem, miattam?!

Köszönöm a gyermeki bizalmat, amelyet ma hajnalban is megérezhettem, hiszen:

„Apró, maszatos kezem

az ő – nevemmel vésett –

markába teszem…”

Tehetem, mert szeret, mert gyermekének fogadott.

Míg e sorokat a fotelban ülve, az ölemben írtam, a fejem fölé magasodó, húszéves „könnyező pálma” egy cseppje a fejemre hullt. Áldást hozó örömkönny lehetett?!

Hespné Házos Mária presbiter (Dunakeszi)

::Nyomtatható változat::