A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Bár meteorológiai értelemben már a hó elején kezdetét vette a legmelegebb évszak, a nyári napfordulóhoz valójában június 21-én 8 óra 46 perckor érkezünk el – a csillagászati nyár csak ekkor köszönt be. Ez egyben az év legvilágosabb napja, mely a leghosszabb nappali periódussal és a legrövidebb éjszakával bír. Központi csillagunk már reggel 4 óra 47 perckor felkel, és egészen 20 óra 45 percig megvilágít bennünket éltető sugaraival. A nappal hossza tehát 15 óra 58 perc, ellentétben például a téli napfordulóval, amikor mindössze 8 óra 56 percig nem kellett lámpát gyújtanunk otthonainkban és irodáinkban.

Csillagászati értelemben a Nap június 21-én éri el az égi egyenlítőtől való legnagyobb távolságát, ezen a napon jár látszólagos pályájának legmagasabb pontján.

A nyári napforduló már a régi korok embere számára is fontos esemény volt. Az őskori angliai kőkörnél, a Stonehenge-nél csillagász papok által vezetett szertartás keretében figyelték a felbukkanó napsugarakat. Az egykori hagyomány manapság is divatos, hiszen az elmúlt esztendőkben, illetve várhatóan az idén is több ezer őskelta hívő, druidajelmezbe öltözött turista és New Age-követő keresi fel a csillagászattörténetileg fontos megalitot. Az ősi napkultusz Európa más tájain is élt (például a germánoknál és a szlávoknál), sőt esetenként – a Stonehenge-hez hasonlóan – ma is dívik (mint az északi népeknél).

A keresztény egyház ehhez az eseményhez köthetően kezdett megemlékezni június 21-én Keresztelő János születésének napjáról – a naptárreform miatt azonban ez a dátum azóta már június 24-re tolódott. Az ok hasonlatos a karácsony ünnepéhez: akkor az ősi pogány szokásokkal és rítusokkal telített téli napfordulós ünnepet kiváltandó kezdték Jézus Krisztus – eredetileg tavaszra tehető – születésének napját december végén ünnepelni.

A Keresztelő János ünnepével megegyező, attól csak névváltozatában különböző Szent Iván-nap előestéjén tartották, illetve tartják napjainkban is a világ számos pontján a Szent Iván-éji tűzgyújtást és máglyarakást, amely szintén egy kereszténység előtti időszakban gyökerező szokásra vezethető vissza.

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::