Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Az égő fénynek közvetlenül megszólító mondanivalója van, ezért az egyház liturgiája többféle módon használatba vette. A lutheri istentisztelet is átvette azt a szokást, hogy a magát elemésztő gyertyát meggyújtja az oltáron. Ezért jó lenne, ha mindenütt lecserélnénk a villanygyertyákat valódi, égő viaszgyertyákra.

A fényszimbólum bibliai megalapozását Jézusnak az okos és a balga szüzekről szóló példázatában találjuk meg (Mt 25). Az égő lámpa az éber, *az eljövendő Urat váró hit jelképe* lesz, míg a kioltott fény *a lelki megfáradásé.* Az újszövetségi fényszimbolika visszanyúlik a hétkarú arany gyertyatartóig, mely az ószövetségi kultusz lényeges darabja volt.

A kereszténység már korán kedvét lelte a fényszimbólumokban. A katakombákban sok agyaglámpát találtak, melyeken keresztény szimbólumok voltak, és nemcsak világításra, hanem az oltárok díszítésére is használták őket – utalva arra az Úrra, aki a „világ világossága”.

Jó, hogy az evangélikus egyház használja a *világító, melegítő, önmagát felemésztő gyertya* közvetlenül érthető szimbólumát. Azonban nem csak az oltárgyertyák tartoznak ide, melyek megszabott rendben, egymás után gyulladnak ki az istentisztelet folyamán. Néhol nálunk is ismerik a *keresztelési gyertyát,* amelyet a kereszteléskor kapnak a szülők és a keresztszülők, s amelyet a gyermek keresztelésének emléknapján évről évre újra meggyújtanak. Ma sok helyen ismét használni kezdik *a húsvéti gyertyát.* Ezt húsvéttól mennybemenetel ünnepéig – tehát negyven napon át – gyújtják meg az istentiszteleteken. Ez az az időszak, melyben Jézus, a Feltámadott megjelent tanítványainak.

Mindez utalás arra, akit a *Niceai hitvallás* így dicsőít: „lumen de lumine” – világosság a kimeríthetetlen világosságtól.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::