EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 25 - Líceumi napok – öregdiákszemmel

A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Líceumi napok – öregdiákszemmel

Ebben az évben június 4–5-én rendezték meg a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Líceumban a líceumi napokat, a Soproni Líceumi Diákszövetségnek, valamint az iskola igazgatóságának a közreműködésével. A napok keretében tartották dr. Benkő László egykori osztályának a hatvanéves érettségi találkozóját is.

Szombat délután az osztály egykori diákjai az iskola színháztermében idézték fel az 1937 és 1945 közötti kiemelkedő eseményeket. Patyi Bandi felelevenítette, hogy 1944-ben a tervezett nyaralás, vakáció helyett behívót kaptak munkaszolgálatra Pápára, ahol a repülőteret kellett építeniük. A feltevés szerint *Kapi Béla* püspök – mint felsőházi tag – közbenjárására engedték őket vissza Sopronba.

*Stráner György,* a diákszövetség elnöke és *Molnár Ernő* választmányi tag együttesen idézte fel az 1944-es háborús tanévet, az október 15-i eseményeket, a bombázásokat, amikor a Lidót is találat érte, és megsemmisült az evangélikus tanítóképző is. A tanév október végén befejeződött, a diákokat hazaküldték. Megemlékeztek az 1945-ös úgynevezett „hadiérettségijükről” is, amelyen a negyvenkét diákból csak tízen jelentek meg. A többiek szétszóródtak, ki erre, ki arra; csak két év múlva tudtak leérettségizni.

Hangulatos beszámolókat hallottunk az akkori tanárok szokásairól, felejthetetlen cselekedeteiről. Szót ejtettek a diákok csínytevéseiről, és elmesélték rendkívüli érettségi bankettjüket, amelyen huszonegy tanár és tíz diák volt jelen. A helyszín Leitner tanár úrnak – „Pepi bácsinak”, akit egyesek a kémiai tudományok doktorának neveztek – a papréti lakása volt. Az ünnepi menü sós stangli, az italuk pedig sör volt, amelyet a szovjet katonáktól csentek el.

A diákszövetség programját követően az iskola jelenlegi diákjai nívós kultúrműsorral kápráztatták el az öregdiákokat. Az utolsó, szép műsorszámban közreműködött gitárjával az iskola igazgatója, *Tölli Balázs* is.

Vasárnap délelőtt – miután e sorok írója a hagyományos módon, az iskola ősrégi harangján becsengetett, mint az ötven-hatvan évvel ezelőtti pedellusok – a jubiláló osztály megkoszorúzta a licista hősi halottak, valamint az elhunyt licista tanárok emléktábláját. Ezután megindult a menet a templom felé. Elöl mentek a jelenlegi diákok egyenruhában, legelöl vitték a zászlókat. Utánuk az öregdiákok következtek, a népes menetet pedig az iskola tanári kara zárta.

Ezen a vasárnapon keresztelővel egybekötött istentiszteleten vettünk részt. Gondolatban mindannyian évtizedekkel visszaléptünk az időben, miközben *Wagner Szilárd* evangélikus lelkészt hallgattuk. A lelkipásztor prédikációjában arról is szólt, hogy az evangélikus líceum mindig is az egyház alapköve volt, majd melegen köszöntötte az alma materbe visszatért öregdiákokat.

Az istentisztelet után a diákszövetség az iskolában megtartotta évi közgyűlését, amelyen a régi tisztviselők mindegyike lemondott, s így – úgymond – a licisták átadták a vezetést az 1950 után végzetteknek, az államosítással a Berzsenyi nevet felvett iskola öregdiákjainak. A régi vezetőség – a segítségét felajánlva – javasolta a líceum fennállása 450. évfordulójának a megünneplését 2007 októberének első felében. Ősszel meg kell kezdeni az erre való felkészülést.

Gőcze Tibor

Regionális hozzárendelés: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Istentisztelet és diakónia
Élő víz
Lomtalanítás
Heti útravaló
A gyertya
Egyházunk egy-két hete
Nem győzték a törvény-előkészítést
Alulról építkeztek
Ötös keresztelő a Bakonyban
Isten áldásával…
Isten Lelke munkálkodik
Új evangélikus egyházközség született
„Kerékpáros” lelkészakadémia
Missziói nap Szolnokon
Révfülöpi vendégség
Keresztutak
Evangélikusok! Küldetésünk van!
Jézus-menet Brazíliában
Sikerről – másként
Finn vendégek Nyíregyházán
e-világ
A teremtés ünnepe – a környezetbarát egyházért
Keresztény szemmel
Apák napja
Elnökválasztás után
A hét témája
A reménység jelei
Szemben a depresszióval
Apropó, Kirchentag…
evél&levél
Kicsit zavarba jöttem, sőt talán el is szomorodtam…
Nem muszáj Auschwitzba menni!
Tisztelt Hölgyem, Tisztelt Uram!
Megemlékezés Túrmezei Erzsébet sírjánál
Hajnali gondolatok (2005. május 28.)
A közelmúlt krónikája
Déli harangszó
Líceumi napok – öregdiákszemmel
Lucfalvi vendégségben
A nyári napforduló érdekességei
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Bach „csoda-tétele”
Ígéret
A Kultucca (református) akusztikája
A vasárnap igéje
Hallgassunk rá, hiszen adni akar!
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Gyermekmegtérés
Szószóró
Várunk táborainkba!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 25 Líceumi napok – öregdiákszemmel

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster