A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap – Mt 18,15–17

Hozzászólás a cikkhez

Testvérem! Osztottál már ki intõt? Adtál már sárga lapot? Léptettél már le sportszerûtlen játékost? Netán azt mondod, hogy nem vagy tanár, nem vagy játékvezetõ, nem vagy sportbíró… De nem is dolgozatról, labdarúgásról vagy küzdõtérrõl van szó! Keresztény életedrõl van szó, és arról a közösségrõl, amelyben élsz. Arról van szó, hogy intettél-e már meg négyszemközt testvért, netán néhány tanú, esetleg az egész gyülekezet nyilvánossága elõtt… Ha nem, akkor nem vagy Urunk követõje, nem vagy keresztény! Nem hiszem el ugyanis, hogy környezetedben csak és kizárólag tökéletes keresztények vannak, akiknek makulátlan életük miatt soha nem volt még szükségük néhány intõre, pár sárga lapra, netán kiállításra… Márpedig ahányszor csak elmulasztottad kiosztani vétkezõ atyádfiának, annyiszor cinkosává lettél bûnében.

Minden érettségizõ kell, hogy fújja Babits Mihály klasszikus sorait a Jónás könyvébõl. Bizonyára mindannyian jól megtanultuk, és a mai napig emlékszünk rá: „De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér: / nincs mód nem menni ahova te küldtél.” (Harmadik rész) Lám, a költõ is jól érti a keresztény küldetést, világosan megfogalmazza, hogy a vétket elnézõ azonos megítélést nyer, mint az elkövetõ. Igaz, a jog csak mostanában igyekszik hasonló felelõsséget számon kérni az állampolgárokon, de az erkölcs már régóta ismeri e kötelezettséget. Már az ókorban szállóigévé lett Publilius Syrus mondása: „Amici vitia si feras, facis tua.” (Ha elnézed barátod hibáit, magad is helyesled õket.)

Mindemellett nem a modern költészet vagy az antik bölcselet alapján nehezedik vállunkra a felelõsség eme súlya, hanem Isten szava alapján, amelyet Mózes által közölt népével: „Ne gyûlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.” (3Móz 19,17) Ugyanezzel az isteni erõvel szól Jézus arról, hogy mi a teendõd, ha tudomásodra jut egy testvéred vétke. Ezért fogalmazhatunk így: Ha nem fedded meg barátodat vétkei miatt, magad is bûnös vagy tettében!

Természetesen nem arról van szó, hogy a másik minden egyes bûnérõl tudnom kellene, és végképp nem arról, hogy kutakodnom kellene életében, nyomozva, hol találhatok végre valami feddni valót a titkai között. Ám ha történetesen úgy adódik, hogy valamely bûnérõl tudomást szerzek, akkor kötelességem négyszemközt figyelmeztetni. Nem kipletykálni az egész világnak, mert ez még súlyosabb vétek, mint elhallgatni a felfedett bûnt! Urunk nagyon pontos rendet szab e téren: a nyilvánosság teljes kizárásával indul a folyamat, és jó esetben nem is gyûrûzik tovább. Ha mégsem sikerült megnyerni testvérünket, hanem bûnében megkeményedik, akkor bõvíteni kell a kört néhány tanúval, illetve szükség esetén a gyülekezettel; végül, ha minden kötél szakad, a keresztény közösségbõl is számûzendõ a bûnös – ám még ekkor is nevelõ szándékkal, hogy a kirekesztettség állapota egyértelmûvé tegye tévelygését: azt, hogy valójában már bûnével kiszakadt a Krisztus-közösségbõl.

Ez a pontos rend nem teszi lehetõvé, hogy öncélúan vagy éppen gonosz szándékkal lépjünk fel. Ezért is figyelmezteti már Izraelt az Úr: „Ne gyûlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.” Az intés tehát a szeretet intése, nem a megleckéztetésé, kioktatásé. De nem szabad elsumákolni! Ha atyádfia vétkezik, meg kell intened! Finoman, tapintatosan, pásztori módon – négyszemközt. Itt, ezen a fronton még megnyerheted a másikat. Ha azonban tanúk elé kell vinned az ügyet, vagy már a gyülekezet segítségét kell kérned, vélhetõen kisebb az esély, hogy a bûnös jobb belátásra tér. Talán ezért van, hogy Jézus e fokozatoknál már meg sem említi a testvér megnyerését, bár a javulás lehetõségét megtartja. Vagy netán azért lép itt már olyan gyorsan további fokokra, mert tudja, hogy nem szoktuk tanúk elé, végképp nem a gyülekezet elé vinni az ilyen ügyeket?

Most tehát arra indít Jézus szava, hogy egyénileg is, gyülekezetileg is vizsgáljuk meg életünk gyakorlatát. Valljuk és bánjuk meg Urunk elõtt, hogy vétkeztünk az egyházfegyelem tekintetében is, hajtsuk meg fejünket akarata és szava elõtt, és változzunk olyan közösséggé, amely valóban útmutatásai szerint cselekszik, és így méltó a gyülekezet névre!

A tét nem kevés. Intõt osztó ember leszel vagy cinkos?

Szakács Tamás

::Nyomtatható változat::