A vasárnap igéje

Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap – Mt 18,15–17

Hozzászólás a cikkhez

Testvérem! Osztottál már ki intőt? Adtál már sárga lapot? Léptettél már le sportszerűtlen játékost? Netán azt mondod, hogy nem vagy tanár, nem vagy játékvezető, nem vagy sportbíró… De nem is dolgozatról, labdarúgásról vagy küzdőtérről van szó! Keresztény életedről van szó, és arról a közösségről, amelyben élsz. Arról van szó, hogy intettél-e már meg négyszemközt testvért, netán néhány tanú, esetleg az egész gyülekezet nyilvánossága előtt… Ha nem, akkor nem vagy Urunk követője, nem vagy keresztény! Nem hiszem el ugyanis, hogy környezetedben csak és kizárólag tökéletes keresztények vannak, akiknek makulátlan életük miatt soha nem volt még szükségük néhány intőre, pár sárga lapra, netán kiállításra… Márpedig ahányszor csak elmulasztottad kiosztani vétkező atyádfiának, annyiszor cinkosává lettél bűnében.

Minden érettségiző kell, hogy fújja Babits Mihály klasszikus sorait a Jónás könyvéből. Bizonyára mindannyian jól megtanultuk, és a mai napig emlékszünk rá: „De böjt s jámborság néked mint a pélva, / mert vétkesek közt cinkos aki néma. / Atyjafiáért számot ad a testvér: / nincs mód nem menni ahova te küldtél.” (Harmadik rész) Lám, a költő is jól érti a keresztény küldetést, világosan megfogalmazza, hogy a vétket elnéző azonos megítélést nyer, mint az elkövető. Igaz, a jog csak mostanában igyekszik hasonló felelősséget számon kérni az állampolgárokon, de az erkölcs már régóta ismeri e kötelezettséget. Már az ókorban szállóigévé lett Publilius Syrus mondása: „Amici vitia si feras, facis tua.” (Ha elnézed barátod hibáit, magad is helyesled őket.)

Mindemellett nem a modern költészet vagy az antik bölcselet alapján nehezedik vállunkra a felelősség eme súlya, hanem Isten szava alapján, amelyet Mózes által közölt népével: „Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.” (3Móz 19,17) Ugyanezzel az isteni erővel szól Jézus arról, hogy mi a teendőd, ha tudomásodra jut egy testvéred vétke. Ezért fogalmazhatunk így: Ha nem fedded meg barátodat vétkei miatt, magad is bűnös vagy tettében!

Természetesen nem arról van szó, hogy a másik minden egyes bűnéről tudnom kellene, és végképp nem arról, hogy kutakodnom kellene életében, nyomozva, hol találhatok végre valami feddni valót a titkai között. Ám ha történetesen úgy adódik, hogy valamely bűnéről tudomást szerzek, akkor kötelességem négyszemközt figyelmeztetni. Nem kipletykálni az egész világnak, mert ez még súlyosabb vétek, mint elhallgatni a felfedett bűnt! Urunk nagyon pontos rendet szab e téren: a nyilvánosság teljes kizárásával indul a folyamat, és jó esetben nem is gyűrűzik tovább. Ha mégsem sikerült megnyerni testvérünket, hanem bűnében megkeményedik, akkor bővíteni kell a kört néhány tanúval, illetve szükség esetén a gyülekezettel; végül, ha minden kötél szakad, a keresztény közösségből is száműzendő a bűnös – ám még ekkor is nevelő szándékkal, hogy a kirekesztettség állapota egyértelművé tegye tévelygését: azt, hogy valójában már bűnével kiszakadt a Krisztus-közösségből.

Ez a pontos rend nem teszi lehetővé, hogy öncélúan vagy éppen gonosz szándékkal lépjünk fel. Ezért is figyelmezteti már Izraelt az Úr: „Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében.” Az intés tehát a szeretet intése, nem a megleckéztetésé, kioktatásé. De nem szabad elsumákolni! Ha atyádfia vétkezik, meg kell intened! Finoman, tapintatosan, pásztori módon – négyszemközt. Itt, ezen a fronton még megnyerheted a másikat. Ha azonban tanúk elé kell vinned az ügyet, vagy már a gyülekezet segítségét kell kérned, vélhetően kisebb az esély, hogy a bűnös jobb belátásra tér. Talán ezért van, hogy Jézus e fokozatoknál már meg sem említi a testvér megnyerését, bár a javulás lehetőségét megtartja. Vagy netán azért lép itt már olyan gyorsan további fokokra, mert tudja, hogy nem szoktuk tanúk elé, végképp nem a gyülekezet elé vinni az ilyen ügyeket?

Most tehát arra indít Jézus szava, hogy egyénileg is, gyülekezetileg is vizsgáljuk meg életünk gyakorlatát. Valljuk és bánjuk meg Urunk előtt, hogy vétkeztünk az egyházfegyelem tekintetében is, hajtsuk meg fejünket akarata és szava előtt, és változzunk olyan közösséggé, amely valóban útmutatásai szerint cselekszik, és így méltó a gyülekezet névre!

A tét nem kevés. Intőt osztó ember leszel vagy cinkos?

Szakács Tamás

::Nyomtatható változat::