Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A könyv hét hónap alatt tíz kiadást ért meg Amszterdamban 2004-ben. Az 1224 oldalas kötet egyévi utazás történetét dolgozza fel. A szerző, Geert Mak holland író és újságíró azt a megbízatást kapta kiadójától, hogy januártól decemberig utazza be Európát, és tudósítson mindenről, amit tapasztal. Egyfajta „ellenőrző körút” volt ez; a kiadót az érdekelte, hogy az információs dömping idején milyen is valójában a 20. század végi Európa. A könyv témáját adó utazás történelminek is felfogható, hiszen az egész 20. század európai történetét is bemutatja – alulnézetből. A könyvet valószínűleg hamarosan lefordítják hollandból a főbb világnyelvekre.

Bevallom, néha félek az újságíróktól és tudósításaiktól, mert – felületes ismereteik ellenére is – szakértelmet kell mutatniuk, hiszen jön a lapzárta határideje, és a cikknek mindenképpen el kell készülnie. Ezért fontos adatok és nevek, események és háttérinformációk néha elsikkadnak, vagy tévesnek bizonyulnak. E könyv írójának ismeretlenül is hálás vagyok azért, mert olyan tudósítást sikerült produkálnia, amilyet csak egy bátor, fáradhatatlan, kíváncsi és főképpen hiteles újságíró tud írni. Kár, hogy ez a nagyszerű könyv nálunk egyelőre még kevés olvasóra találhat, hiszen jelenleg csak holland nyelven érhető el.

Tudósításai számunkra is érdekesek, sőt meglepőek lehetnek; Európa idős és fiatal polgárainak egyaránt rendkívül tanulságos olvasmányok. Kiderül belőlük, hogy mennyire nem könnyű közös, egyesült Európáról beszélni, mert a szerző a mindennapok valóságában rendkívül különböző kulturális háttérből jövő emberekkel találkozott, akik számára nagy kérdés, hogy miként tudnak és akarnak igazán beilleszkedni egy, a kisemberek számára ismeretlen közös Európába. Egy idős olvasó, mint e sorok írója is, már nem tud útra kelni, hogy keresztül-kasul bolyongja be ismertnek vélt, valójában csaknem teljesen ismeretlen kontinensünket. Ebben segíthet Geert Mak, a holland „száguldó riporter” terjedelmes és gazdag tartalmú, sok-sok újdonságot bemutató könyvével.

Csupán felsorolom a városokat, amelyekben járt, és amelyekről „zsánerképet” adott: Párizs, London, Berlin, Bécs, Kassel, Versailles, Stockholm, Helsinki, Szentpétervár, Riga, Bielefeld, München, Barcelona, Guernica, Verdun, Dünkirchen, Auschwitz, Varsó, Sztálingrád, Odessza, Isztambul, Róma, Montecasino, Vichy, Drezda, Prága, Brüsszel, Budapest, Lourdes, Dublin, Gdansk, Csernobil, Bukarest, Novi Sad, Vilnius, Kijev, Screbrenica, Szarajevó… Mak útja valamennyi helyszínéről jellemző képeket, mondatokat, beszélgetéseket közöl.

Nemcsak a nagyvárosokat, hanem a környező hegyeket, völgyeket, a természet világát is bejárta. Megismert királyságokat, köztársaságokat. Gyalogolt, utazott hajón, vonaton, lóháton, repülőn. Talált ismerősökre, és találkozott ismeretlenekkel, egyszerű emberekkel és városi vezetőkkel. Járt nagygyűléseken és privát otthonokban. Rövid látogatásokat éppen úgy tett, mint ahogy néhány helyen akarva-akaratlanul hoszszasan tartózkodott. Többször eltévedt idegen városok labirintusában, miközben egymaga bolyongott, máskor viszont idegenvezető által kalauzolt turistacsoport tagjaként ismert meg egy-egy helységet.

Nem volt térkép a kezében, rábízta magát világjáró tapasztalatára, érzéseire. Az évek folyamán olyan úti élményekre tett szert, hogy szinte mindenütt otthon érezte magát, így az olvasó számára is képes olyan érzetet kelteni, mintha mindenütt otthon lehetnénk Európában. Magyarok, svábok, cigányok, nagy nemzetek és kis etnikai szórványban élők között járta be Európát. Útja közben mindvégig fegyelmezte, hogy hetenként beszámolókat kellett küldenie újságjának, az NRC Handersbladnak.

Hazánkról is írt; ki tudja, miért, Pécs környékét és Dél-Magyarországot járta be. Lakott vagonban, cigányok között. Róluk azt írja, Európa nagy „szégyene”, hogy e sok talentummal rendelkező nemzetiség tagjai szinte mindenhol másodrangú állampolgárok. Egy cigány származású, Puszta József nevű magyar emberrel is kapcsolatba kerül. 1999-től Újvidéken jár, ahol megkeseredett emberek között találja magát. Számunkra sokatmondó történelmi helyek és nevek bukkannak elő útja során, s eközben olyan sajátos élményekre tesz szert, amelyekről Nyugat-Európa semmit sem tud. Így ír: „A vad Kelet-Európában vagyok, a balkáni háború után.” A párizsi világkiállításról indulva a virágzó Bécsen át Szarajevó romjaiig érkezik, de nem is a városok, hanem az emberek érdeklik igazán, akiknek a személyiségében és viselkedésében óriási különbségek tapasztalhatók, s akik egyszer félelmetesek, máskor barátságosak. Szokatlan és furcsa helyzetekbe kerül Londonban és Volvográdban, Madridban és a Berlin környéki bunkerekben. Ukrajnában meglátogatja Csernobil elhagyatott telepeit, és közben ottani újságírók és politikusok, magas rangú hivatalnokok, parasztemberek és hajléktalanok beszélgetőpartnere lesz. Németországban egy olyan kisfiúval találkozik, akinek már van véleménye Európáról és az előző nemzedékről. Beszél idős emberekkel, akikre érdemes odafigyelni, mert olyan dolgokat éltek át, amelyekről a mai fiatal nemzedék egyáltalán nem tud – igaz, sokukat nem is érdekli, hogy mi történt például a második világháború alatt és közvetlenül utána.

A tudósító útja arra irányuló kísérlet volt, hogy az író és az olvasó megértse, mit is jelent a mai Európa az olyan egyszerű embereknek, akiknek a neve rendszerint soha sem kerül be a médiába, de akik általában mégis többet tudnak, mint azok, akik gyakran nyilatkoznak.

Hogy az elmúlt évszázad mi mindent eredményezett Európa történetében, azt Mak egyévi utazás és tapasztalatszerzés után sokkal mélyebben megértette. A mai kényelemben élő holland útja során megismeri sokak kultúráját, félelmeit, gondolkodását és általános életfilozófiáját is: „Majd csak lesz valahogy…” Leírja mindazt, amit a valódi Európa részének tart, hiszen útja során olyan embereket ismert meg, akiknek sorsa elválaszthatatlanul összefonódik az öreg kontinensével.

A könyvben magyar nevekre is bukkanunk, ismert és ismeretlen emberekére egyaránt. Feltűnő, hogy az írót különösen érdekli a cigányok sorsa Magyarországon. De beszél autómárkákról és fejlett technikai eszközökről is; ezzel kapcsolatban nyilván mást várt. Magyar költőket is idéz, és megfigyeli a francia festőknek a magyarországi művészekre gyakorolt hatását. Megfordul magyar táncdalénekesek között, és osztrák muzsikusokkal tölt együtt néhány órát egy vendéglőben. Találkozik bécsi neonácikkal és zsidókkal. Az Osztrák–Magyar Monarchia nyomait fedezi fel a Balkánon és Prágában. A Balkán és a Baltikum iránt különösen is érdeklődik. Szibériát és Luxemburgot ellentétes párhuzamba állítja egymással. És a megemlített nevek: Chagall és Sztálin, XII. Piusz és Raszputyin, Rajk László és Rákosi Mátyás, Horthy Miklós és Trockij, Hirosima és Auschwitz… Mindenről és mindenkiről van véleménye. Budapestről, 1956-ról és az akkori Nyugat országairól is, amelyek cserbenhagyták Magyarországot kezdeti lelkesedésük ellenére.

Fantasztikus ismeretanyag, egyéni vélemény, de nem egyszerűen egy nyugati álláspont fogalmazódik meg Mak könyvében. Hosszú sorokat áldoz az 1989. augusztus 19-i esemény, a páneurópai piknik leírására Sopron szomszédságában; a tízéves évforduló alkalmából keresi fel a helyet. Beszélget egy Magyarországon élő asszonnyal, aki soproni „poncichter”, de nem telepítették ki. Ő így fogalmazta meg véleményét: „A kapitalizmus sokkal kegyetlenebb, mint valaha is gondoltuk – mi azt álmodtuk, hogy ezentúl most már minden jól lesz; nem így lett.”

Hálás vagyok azért, hogy kezembe került ez a könyv. Várom, hogy más is észrevegye, és valaki lefordítsa.

Id. Hafenscher Károly

::Nyomtatható változat::