A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Nem is olyan régen, 1950-től 1953-ig szörnyű testvérháború pusztított a Koreai-félszigeten. A 38. szélességi foktól délre eső „országrész” azonban mára mégis a műszaki fejlődés legmagasabb csúcsaira jutott. Dél-Korea, ez a hazánk területénél alig nagyobb ország – a maga negyvenmilliónyi lakosával – általános jólétnek örvend. Bámulatosan gyors gazdasági fejlődése kivívta az egész világ elismerését, a szakirodalomnak újra és újra témája a „koreai csoda”. A közelmúltban, amikor egy nemzetközi tudományközi nőkongresszusra hívtak meg előadást tartani Szöulba, eszperantista vendéglátóim segítségével természetesen magam is igyekeztem minél többet felfedezni és megérteni Korea titkaiból.

Megérkezésemkor meglepetten láttam, hogy Szöulban, a fővárosban majdnem minden vakítóan fehér. Gondosan vigyáznak a tisztaságra otthon, az üzletekben, hivatalokban, éttermekben és közterületen egyaránt. Rövid idő elteltével rájöttem, hogy ez nem csak a külsőségekben van így: a koreaiak az erkölcsi tisztaságra is nagyon kényesek. Ennek lehet a következménye az, hogy egyes statisztikák szerint a bűnözés tekintetében Korea áll a világon az utolsó helyen.

A kerékpárokat, sőt – meglepetésemre – a személygépkocsikat is nyugodt szívvel hagyják lezáratlanul az utcákon. „Hiszen mindenki megismeri a sajátját!” – mondják csodálkozásomat látva. Nem is értik a kérdést, hogy biztonságos-e a város. Válaszképpen nyugtatgatnak, hogy természetesen mindenki segít annak, aki kérdezősködik, nem fogok eltévedni. Egyébként a segítőkészség is az egyik nemzeti sajátosságuk. Már a térképét tétován böngésző külföldit is megszólítják, megkérdezik tőle, hogy miben állhatnak rendelkezésére. Jól is jön a segítség, mert a feliratok a legtöbb helyen csak koreai nyelven láthatók. Aki ezt nem ismeri, egyedül bizony bajosan tud eligazodni.

A segítségnyújtásban a fiatalok járnak az élen. Mint mondták, ez érthető, hiszen ők könnyebben és gyorsabban mozognak az idősebbeknél, ezenkívül általában tudnak angolul, mivel az iskolákban ez az általánosan oktatott – mindenki által tanult – idegen nyelv. De azt sem hagyják, hogy a külföldi vendég maga vigye a csomagját. Szabadkozásomat hallva felvilágosítanak, hogy ha nem így tennének, megszólnák a kísérőt… A koreaiak számára nagyon fontos mások véleménye. Megjelenésükre, illendő viselkedésükre ezért is fordítanak nagy gondot.

Minden koreai törekszik az egészséges életmódra. Bárkinek rendelkezésére állnak sportolásra szolgáló eszközök a parkokban, és a lakosság nagy többsége igénybe is veszi őket. Valószínűleg összefügg ezzel, hogy alig találkoztam dohányzó emberekkel.

Az ősi hagyományokat ébren tartják, a múlt értékeit megbecsülik, nemzeti hagyományaikra különösen büszkék. Azt is igyekeznek például tudatosítani, hogy a japán kertművészetnek a koreai kertépítés az előzménye.

Nyelvük az urál–altaji nyelvcsaládba tartozik, akárcsak a magyar. A nagyon távoli kapcsolat okán sokszor üdvözöltek nyelvrokonként. (A nyelvtudomány hosszú idő óta általánosan elfogadott álláspontja szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba tartozik. Az uráli és az altaji nyelvek között genetikai – eredetbeli – rokonság a tudomány mai állása szerint nem mutatható ki. – A szerk.) Önérzetesen bizonygatják, hogy milyen logikus és könnyen megtanulható az írásrendszerük. Szerintük összehasonlíthatatlanul egyszerűbb bármelyik más ázsiai írásnál. Az mindenesetre tény, hogy az egyik legrégibb. Állítólag 1443-ban maga a király, Szedzsong alkotta meg ezt a kitűnőnek mondott írásrendszert. Eredetileg egyébként nem őt illette volna meg a trón, hanem fivérét, ám a báty nagylelkűen átengedte azt öccsének. A „jó testvér” sírját külön erre a célra kialakított épületben, illetőleg az ezt körülvevő gyönyörű parkban őrzi a sokadik unoka – nagy büszkeséggel. (No igen, Koreában 1392-től 1910-ig egyetlen uralkodócsalád „trónolt”!)

Nemzeti értékként kezelik a koreai ételkülönlegességet, a „kimcsit”, amely minden étkezéskor megtalálható az asztalon. Ez csípősre savanyított, pácolt, erjesztett káposzta vagy retek; meggyőződéssel vallják, hogy gyógyszerként is használható. Elkészítési módjairól, változatairól a szöuli Nemzeti Múzeumban külön kiállítás emlékezik meg. Az étkezéshez használt pálcikáik – Kínától és Japántól eltérően – fémből készülnek.

Még él a közelebbi múlt, a koreai háború emléke; a benne részt vevők nagy része még köztünk van. A déliek a 38. szélességi fokon, a két Koreát elválasztó vonalnál nemzeti emlékhelyet alakítottak ki. Terepasztal mutatja be a két országot, a határvonalat és azt az övezetet, ahová csakis a békefenntartó katonák léphetnek be. A korszerűen kialakított múzeumból távcsövön át lehet nézni Észak-Koreába. Ezenkívül emeleteket elfoglaló kiállítótermek mutatják be a dél-koreaiak számára is elzárt Észak-Koreát városaival, gyönyörű hegyeivel, ipari termékeivel, sőt iskolarendszerével, kultúrájával együtt. Az érdekes kiállítás valóságos zarándokhellyé alakult, a hétvégéken nagy számban keresik föl családok.

A kettéosztottság a mindig vidám koreaiak számára soha nem múló fájdalom. (Dél-Korea egyébként rendszeresen segélyezi a félsziget északi államának nagy nyomorban élő lakosságát.) A Hadtörténeti Múzeumban külön termek sora foglalkozik a koreai háború történetével. E kiállítást iskolások, sőt óvodások is rendszeresen látogatják.

Az önvédelmi harcművészet sajátos koreai változatait, a taekwondót, a taekkyont és a hosinsult külön iskolákban oktatják, és népművészeti műsorokban is bemutatják. Ebben a rendszerben nem az erő, hanem az ügyesség, a felkészültség dönti el a küzdelmet. Nem csoda, hogy nagyon népszerű a rendőrök, biztonsági őrök és a magányos emberek között.

Tisztesség, becsületesség, jóindulatú és önzetlen segítőkészség, hagyománytisztelet és a nemzeti értékek megbecsülése – véleményem szerint elsősorban ezek a követésre méltó tulajdonságok tették lehetővé a gazdasági fellendülést, ezeken nyugszik Dél-Korea jóléte.

A hagyománytisztelet az evangélikus egyházban is meghatározó. Yong-in-shi városában ősi, a kereszténység előtti koreai szokást elevenítettek fel, amikor bevezették, hogy a helyi evangélikus teológiai egyetem templomában minden reggel öt órakor istentiszteletet tartanak.

A lakosság jelentékeny része evangélikus; számuk megközelíti az ötmilliót. Az országban a katolikusok jóval kevesebben vannak, mint a protestánsok, de míg a protestánsok több felekezetre tagolódnak, a katolikusok egységesek. Az ősi vallások követői – a konfuciánusok, a buddhisták és a többiek – ma már összességükben is kevesebben vannak Krisztus követőinél. A katolikus, de főként a protestáns intézmények száma pedig sokszorosan felülmúlja a régi vallások hasonló létesítményeiét.

A Luther Teológiai Egyetem tágas tárgyalótermében az intézmény dékánja és három professzora fogadott; egyikük – a szociálismunkás-tagozat vezetője – hölgy. Ám ez nem meglepő, mert a vezető tisztségviselők között ma már Koreában is nagyon sok a nő. Tőlük tudtam meg, hogy az első evangélikus hittérítők 1958-ban érkeztek Koreába az Amerikai Egyesült Államok Missouri államából, a Missouri Zsinat Lutheránus Egyházából (The Lutheran Church – Missouri Synod). Főként rádióadásokon és a vallásos irodalmon keresztül végezték munkájukat. 1971-ben öt gyülekezettel alakult meg a Koreai Nemzeti Evangélikus Egyház, amely egy év múltán a Lutheránus Világszövetség teljes jogú tagja lett.

1966-ban dr. Won Yong Ji vezetésével megalakult a Lutheránus Teológiai Akadémia, ebből nőtt ki a Luther Szeminárium; ez 1984-ben nyílt meg huszonnyolc diákkal és hat professzorral. A korszerű épületegyüttes a fővárostól negyven kilométerre délre, Shingahlban mintegy tízhektárnyi területen tantermekkel, könyvtárral, hivatalokkal és kápolnával várja a Krisztus szolgálatára elhivatottságot érző lutheránusokat. Az intézmény területéről a koreai iskolák elmaradhatatlan „tartozéka”, a gyönyörű sportpálya sem hiányzik. 1985-ben épült fel a százszemélyes, hatalmas, piros téglás diákszálló a Nemzetközi Női Misszionárius Liga és a Lutheránus Világszövetség segítségével.

1986-ban az intézmény akadémiai rangot kapott. 1994-ben már 157 teológiai hallgatója volt, akik nyolc lelkészképző program közül választhattak. 1998-tól Luther Teológiai Egyetem néven működik; ez azt is jelenti, hogy az intézményben lehetőség van teológiai tudományos fokozatok megszerzésére is. Az egyetemi könyvtár állománya több mint huszonnégyezer kötetet tartalmaz.

Jelenleg az ötven diák fele teológiai, fele pedig szociálismunkás-képzésben vesz részt. 2004-ben kezdte meg munkáját az Élethosszig Tartó Tanulás Központja. Ez változatos programot nyújt a szomszédos gyülekezeteknek. Az egyetem egyik szervezeti egysége a Luther Kutatási Központ is, amelynek kiadványai a teológia tudományának legújabb eredményeit mutatják be.

Jó lenne, ha hazai egyházunk szorosabbra fűzné kapcsolatait a koreai evangélikus gyülekezetekkel, akár testvérgyülekezeti kapcsolatok létesítésével is.

Berényi Zsuzsanna Ágnes

::Nyomtatható változat::