Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Sokszínűség az egységben címmel Rómában, a bencés rendi Sant’ Anselmo kolostorban tartották szeptember 16–20. között az 5. európai Kína-konferenciát. Az ökumenikus tanácskozást római katolikus és protestáns mozgalmak közösen szervezték a Szentszék és az Egyházak Világtanácsa (EVT) támogatásával. A tanácskozáson hazánkat dr. Tóth Károly nyugalmazott református püspök képviselte. Az Ökumenikus Tanulmányi Központ elnökét a Magyarországon kevéssé ismert kínai kereszténység gyökereiről, mai helyzetéről és a szimpóziumról kérdeztük.

– A katolikus egyház kínai missziójának kezdete a 13. századra nyúlik vissza, de a kereszténység jelenlegi helyzetére egy viszonylag közeli dátum, 1949. október 1-je volt döntő hatással. A Mao Ce-tung vezette kommunisták ekkor kiáltották ki a népköztársaságot Kínában, és ettől kezdve az ateista marxizmus lett az uralkodó ideológia. Ez azt is jelentette, hogy radikális módon megszakítottak minden kapcsolatot a keresztény misszióval. Az úgynevezett „kulturális forradalom” idején – amely többek között Mao Ce-tung hatalmának megerősítését, a lehetséges riválisok elszigetelését szolgálta –, 1966 és 1976 között még erőteljesebben üldözték a keresztény vallások követőit. Mao halála után, 1976-ban Teng Hsziao-ping került hatalomra. Tulajdonképpen már vele megkezdődött egyfajta nyitás, de a ma is kommunista egypártrendszerű Kínai Népköztársaság esetében teljes vallás- és lelkiismereti szabadságról még mindig nem beszélhetünk, noha az ez év március 1-jén életbe lépett új egyházi törvényük javított valamit a helyzeten.

– Ma már ugyanakkor hivatalosan is működhetnek a vallási közösségek…

– Kína az utóbbi években a legdinamikusabban fejlődő országok egyikévé vált, és ez a rohamos fejlődés nemcsak a gazdasági, hanem a vallási élet tekintetében is igaz. Az ország területe 9 millió 608 ezer négyzetkilométer, a népesség mintegy 1 milliárd 200 millió fő. A vallások tekintetében színes a paletta: a konfucianizmus, a buddhizmus, az iszlám, valamint a katolicizmus és a protestantizmus van jelen. Hivatalos becslések szerint Kínában 18 millió protestáns keresztény van. A nem hivatalos adatok pedig összesen 80 millió (!) keresztényről szólnak.

– Hogyan épül fel a kínai protestáns egyház?

– Ők a nálunk ismeretlen posztdenominacionális, azaz „felekezet utáni” szemléletben gondolkodnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden gyülekezet azt a teológiai irányt tartja, amelyben létrejött. Nem is nagyon tehettek eddig másként, azt ugyanis a hatalom nem engedte, hogy valamely keresztény egyház országos szinten is megszerveződjék. Ahogy azonban egyre több lett a protestáns keresztény, a kapcsolatépítés iránt is fokozódott az igény. A megoldáshoz vezető egyik első lépést a Kínai Keresztény Tanács (China Christian Council) létrehozása jelentette. Ma már szilárdabb szervezeti keret kiépítésén fáradoznak, napirendre került a püspökök, a püspökségek kérdése. Ami mindenképpen adva van a kínai protestánsok számára, az a közös teológiai alap: a Szentírás, a hitvallások (az apostoli és a niceai), Luther és Kálvin tanítása, valamint az úgynevezett „három önmozgalom” elvei.

– Mik ezek az elvek?

– A protestáns egyházakon belül létező úgynevezett „három önmozgalom” (Three Self Movement) elv lényege, hogy egy-egy gyülekezet tagjai közösségükön belül maguk végzik az igazgatással és a fenntartással kapcsolatos feladatokat, valamint az evangélizációt. Ez a kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy segítse meglelni az egyház helyét a kommunista társadalomban. A marxisták és a teológusok közötti párbeszédet tekintve egyébként hazánk szolgáltatott modellt a kínaiak számára…

– Ha jól tudom, az ötvenes években érkezett is hozzánk egy kínai delegáció.

– Igen, 1956-ban jött ide az első kínai egyházi küldöttség. Az ottani kommunista kormány ekkor engedett először protestáns egyházi személyeket külföldre. Az apropót az Egyházak Világtanácsának galyatetői ülése szolgáltatta. Egyházi vonatkozásban egyébként a kínai–magyar kapcsolatok kezdete természetesen jóval korábbra datálható. Az Evangélikus Élet olvasói előtt nem ismeretlen az evangélikus misszionáriusok, Kunst Irén, Kunos Jenő és Herrmann Adolf neve. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a ma is élő, most kilencvenesztendős Ting püspök – aki a negyvenes években Genfben a Keresztény Diák-világszövetség titkára volt – többször is járt Magyarországon, és baráti kapcsolatot ápolt az itteni ébredési mozgalom tagjaival. Sajnálatosnak tartom, hogy a rendszerváltozással megszakadtak az egyházi vonatkozású magyar–kínai kapcsolatok. Talán újra fel lehetne eleveníteni őket, hiszen nagyszámú kínai közösség él a mai Magyarországon.

A konferenciára visszatérve: magam annak köszönhettem a meghívást, hogy még a múlt század hatvanas-hetvenes éveiből ismerem közelebbről Ting püspököt. Ennek a barátságnak tulajdonítható, hogy magyar részről éppen engem hívtak meg az idei európai Kína-konferenciára.

– Ez a tanácskozás már az ötödik volt a sorban. Kik és mikor rendezték az első Kína-konferenciát?

– Az első összejövetelre a nyugat-európai protestáns és római katolikus misszió összefogásával kerülhetett sor 1991-ben Bad Sarowban, Németországban. Ezen magam is részt vettem. A következő Londonban volt 1994-ben, majd Norvégiában és Belgiumban volt Kínával foglalkozó találkozó.

– Mi volt a témája ennek a mostani szimpóziumnak?

– A világ protestáns és római katolikus egyházaiból érkezett több mint százötven résztvevővel zajló rendezvényen Kína egyházi-vallási fejlődéséről esett szó. Nyolc munkacsoportban kerestek választ arra a kérdésre, hogyan tudna Európa intenzívebb ökumenikus segítséget nyújtani ennek az ázsiai országnak. Kiemelt helyen szerepelt a Kína szociális fejlődésében való vallási részvétel ügye, de tárgyaltunk például a kínai egyházak teológiai pluralizmusáról is.

– Feltűnt, hogy püspök úr is csak katolicizmust és protestantizmust említ. Kínában ez utóbbi nem tagolódik irányzatokra, felekezetekre?

– Kínában csak a katolicizmus és a protestantizmus megkülönböztetését tartják fontosnak. A mintegy négymillió tagot számláló kínai katolikus egyházon belül ugyanakkor különbséget tesznek a „hivatalos egyház” és a „földalatti egyház” között. Persze ugyanez megvan a protestánsok esetében is.

Napjainkban a kínai állam és a Vatikán közeledéséről érkeznek hírek. A katolikus egyházban sokat foglalkoznak a kínai misszió kérdésével, ennek tudható be az is, hogy az idén Róma – és ott is egy bencés kolostor – volt a helyszín. Örvendetes volt látni, hogy katolikus testvéreink nemcsak beszélnek az ökumenéről, hanem tenni is készek ennek érdekében. Ezen a konferencián a Vatikán, valamint az Egyházak Világtanácsa képviseletében egyaránt részt vettek előadók. A téma iránt érdeklődő olvasók kedvéért talán érdemes megemlíteni, hogy a bevezető előadásokat – katolikus részről – Crescencio Sepe kúriai spanyol bíboros, a Szentszék evangélizációs kongregációjának prefektusa, Roger Etchegaray nyugalmazott párizsi érsek, a Vatikán Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának elnöke, illetőleg Brian Farrell püspök, a Keresztény Egység Pápai Tanácsának titkára tartotta. A San Paolo Fuori le Mura-bazilikában szeptember 18-án lezajlott ökumenikus istentiszteleten Maria Jepsen német evangélikus püspöknő hirdette az igét. A tartalmas tanácskozás végén a jelenlévők azon kívánságuknak adtak hangot, hogy jó lenne mihamarabb megrendezni a következő Kína-konferenciát. Ehhez még keresik azt az országot, amelynek megfelelő az ökumenikus háttere.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::