A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ (ÖRÖK ÉLET) VASÁRNAP – Mal 3,22–24

Hozzászólás a cikkhez

Az Ószövetség – ma szószékeinken elhangzó – utolsó mondatai nem hagynak kétséget afelől, hogy az üdvtörténetnek nincs vége: folytatása következik. Malakiás nem tudhatta, hogy Izrael szent iratainak a babiloni fogság idején elkészülő gyűjteménye éppen az ő próféciájának zárósoraival fog véget érni. Ám akik a szent könyvek hivatalos jegyzékét, a kánont összeállították, tudatosan határozták meg a kanonikus iratok sorrendjét. Nem véletlenül került első helyre a Teremtés könyve (1Móz), amely ezzel a mondattal indul: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet…”

És az sem a véletlen műve, hogy a jegyzék végére Malakiás könyvét tették, melynek utolsó mondatai Mózesre hivatkoznak, de azt is jelzik, hogy Mózes törvényével nincs vége Isten és az emberiség közös történetének: Isten végül maga fog a történelem porondjára lépni. Előbb azonban elküldi Illést, hogy a föld lakóit felkészítse jövetelére, nehogy az Úr megjelenése ítéletükre váljék. Az ószövetségi kánon szerkesztői így adják tudtára minden olvasónak, hogy az Ószövetség befejezett, de nem lezárt könyv: folytatása következik. Isten és ember történetében véget ért egy korszak, amely a teremtéssel kezdődött, de nem ért véget maga a történet: folytatása következik.

Bármennyire bosszant bennünket, nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást korunk divatos irányzatáról, a New Age-ről, melynek képviselői Malakiás próféciájában a reinkarnációnak nevezett lélekvándorlás bizonyítékát vélik felfedezni. Azt mondják, hogy már Malakiás megjövendölte, amit később Jézus is megerősített: hogy a Messiás előhírnökében, Keresztelő Jánosban Illés próféta született újjá. („Illés valóban előbb jön el, és helyreállít mindent. […] De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.” [Mk 9,12.13])

A valóság persze az, hogy sem Malakiás, sem Jézus nem állítja, hogy Keresztelő János Illés reinkarnációja. Az előhírnököt nem személyében, hanem szerepében azonosítják Illéssel. Malakiás nyilvánvalóan a Karmel-hegyi istenítéletként emlegetett történetre (1Kir 18,20 kk.) gondol. Isten népének többsége elpártolt az Úrtól, és a Baalt tisztelte. Illés a Karmel hegyén felállított oltár áldozatára kért mennyei tűzzel visszafordította népe szívét az Úrhoz. Így csak a Baal megszégyenült prófétáit érte ítélet, a nép azonban megmenekült. Illés éppen abban különbözik az Ószövetség többi prófétájától, hogy ő eredményesen hívta megtérésre Isten népét.

Keresztelő János megtérést sürgető szavára is tömegek hallgattak. Ebben az értelemben Illéshez hasonló, sikeres próféta volt, noha Heródes börtönében mártírhalál lett a sorsa. Ám az Úr első eljövetele, betlehemi megtestesülése az isteni üdvterv szerint amúgy sem hozott azonnali ítéletet a földre. Kinyilatkoztatta Isten bűn fölötti ítéletét, de úgy, hogy ezt az ítéletet a Megváltó testében maga vitte föl a keresztfára, és maga szenvedte el.

Nagypénteken – bár a nap déli órában elsötétedett – a világ fölötti ítélet elmaradt. De nem így lesz az Úr második eljövetelekor! Akkor az ítélet többé nem nyer halasztást. A kérdés csak az, hogy kikre sújt le, illetve kiknek hoz az a nap megváltást, a bűntől és a haláltól való végső és végleges szabadulást. Mert folytatás akkor is következik! És a folytatás kétféle lehet: örök élet és üdvösség Istennel közösségben, az új világban vagy örök halál és kárhozat, végleges száműzetés az Istennel való közösségből.

A tét nem kicsi. A tét a szó szoros értelmében minden. Amin pedig minden megfordul, az a megtérés, amelyre az Úr második eljöveteléig van idő és lehetőség. A kérdés az, hogy az Úr egykori és majdani eljövetele között volt-e, van-e, lesz-e eredménye a megtérésre hívó szónak.

Ha a Péter apostol pünkösdi prédikációjától a mai napig eltelt két évezred mérlegét próbáljuk megvonni, azt kell megállapítanunk, hogy mindig voltak, akik hallgattak a megtérésre szólító igehirdetésre, és voltak, akik elutasították, sőt harcoltak Isten hozzájuk küldött követei ellen. A megtérés evangéliumának sikere mind a mai napig váltakozónak bizonyul. Hogy mostantól az ítélet napjáig ne csökkenjen, hanem növekedjék a megtérők száma, azért naponta imádkoznunk kell, bízva Istennek a próféta szavával hirdetett ígéretében: „Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,10–11)

Véghelyi Antal

::Nyomtatható változat::