A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Régente Bibliával és énekeskönyvvel a kezükben indultak a hívek az istentiszteletre. Csakhogy a különböző kiadású könyvekben egy-egy énekszám olykor egészen más éneket jelölt. Énekeskönyvet ma már számos templom bejáratánál magához vehet az Isten házába lépő. S ha az elhasználódott gyülekezeti példányok idővel cserére szorulnak, ma már pótlásuk sem okoz gondot. A Magyarországi Evangélikus Egyházban huszonöt éve – szerkezetében és tartalmában – változatlan könyv van használatban. Az egységes Evangélikus énekeskönyv megjelenésének jubileumára emlékezve rendeztek konferenciát november 8-án a magyar tudomány ünnepe alkalmából az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Énekeskönyvek és évszázadok címmel, majd – ennek folytatásaként – korálünnepet a zuglói evangélikus templomban. Az eseményről Gazdag Zsuzsanna tudósított.

Nem véletlen, hogy a hittudományi egyetem egyházzenei tanszéke és a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet által közösen szervezett alkalmat épp Gáncs Péter püspök nyitotta meg. Ugyanis a Déli Egyházkerület lelkészi vezetője annak idején maga is tagja volt az énekeskönyvet szerkesztő bizottságnak. A zuglói evangélikus templomban Kol 3,16 alapján tartott áhítatában hangsúlyozta, hogy van okunk hálát adni és örülni, ha visszatekintünk énekeskönyvünk történetének elmúlt negyed századára.

A múltidézés – előadásokon keresztül – a teológia dísztermében folytatódott. Elsőként dr. Hubert Gabriella irodalomtörténész Énekeskönyvek az újkori evangélikus kegyességben című referátuma hangzott el. Az Evangélikus Országos Könyvtár tudományos munkatársa az evangélikus énekeskönyvek történetéről adott rövid áttekintést. Az újkori kegyességben betöltött szerepükről szólva – egyebek mellett – azt emelte ki, hogy a gyülekezeti énekek népénekekké váltak, mindenki énekelte őket, magánosan és közösségben, minden élethelyzetben, nem csak az istentiszteleten; az énekeskönyv a hitben való megmaradás egyik támasza volt.

A magyarországi kottás énekeskönyveket ismertette a hallgatósággal dr. Ecsedi Zsuzsanna egyházzenész, zenetanár, aláhúzva, hogy a számbavétel viszonylag egyszerű feladatot jelent, hiszen három tizenhatodik századi kiadványtól eltekintve egészen a huszadik századig nem bukkanunk olyan evangélikus gyűjteményre, amely a gyülekezeti énekeknek a dallamát is tartalmazná. Gálszécsi István iskolamester először 1536-ban – másodjára 1538-ban – adott ki énekeskönyvet, ezeknek azonban csupán töredékük maradt fenn. Az első olyan magyar nyelvű énekeskönyv, amelynek teljes nyomtatott példányát ismerjük, Huszár Gál munkája 1560/61-ből. Ugyancsak neki tulajdonítható az 1574-ben Komjátiban kiadott graduál-énekeskönyv, az első és ezáltal felbecsülhetetlen értékű nyomtatott graduál. Mint elhangzott, ez a kötet egyben kiindulópontjául szolgált a hazai protestantizmus valamennyi későbbi énekeskönyvének.

Nagyot ugorva az időben, az európai énekreformról és az 1982-ben megjelent Evangélikus énekeskönyvről tartott prezentációt Wagner Szilárd, a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola iskolalelkésze, a Tübingeni Egyetem doktorandusza. Kitűzött célja az volt, hogy bemutassa, énekeskönyvünk esetében is alkalmazták az európai énekeskönyv-szerkesztési alapelveket. Azaz megőrizték a régi, kedvelt énekeket, ugyanakkor új, a kor nyelvi és zenei igényeit egyaránt kielégítő műveknek is helyt adtak.

Az előadó hangsúlyozta, hogy az énekeskönyvek keletkezésének „rendelt idejük van”. Mint kifejtette, több feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie ahhoz, hogy új énekeskönyv szülessen: jelentkeznie kell az ez iránti igénynek; az elkészítéséhez képzett szakembereknek kell rendelkezésre állniuk; továbbá szükséges az is, hogy megfelelőek legyenek a külső adottságok, vagyis hogy az új énekeskönyvet fogadja el és erősítse meg az egyházvezetés, valamint az istentiszteleti közösség.

Utolsóként dr. Bence Gábor, a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet igazgatója tartott előadást Az Evangélikus énekeskönyv és a Gyülekezeti liturgikus könyv kapcsolódásai pontjai címmel.

Megható volt, mikor az összejövetel záróakkordjaként a konferenciát moderáló egyik főszervező, dr. Finta Gergely egyetemi adjunktus köszöntötte Trajtler Gábort. Az orgonaművész tagja volt az énekeskönyvet szerkesztő bizottságnak, és a tizenkét esztendeig tartó szerkesztési munka folyamatának legfontosabb lépéseit egy tanulmányban összegezte. Ez a dolgozat egyébként – az ünnepi tudományos ülés előadásaival egyetemben – a tervek szerint olvasható lesz a Lelkipásztor evangélikus lelkészi szakfolyóirat hasábjain.

::Nyomtatható változat::