Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Isten ruház föl engem erővel. Zsolt 18,33 (Mt 14,23; Mt 25,31–46; Róm 8,18–23/24–25/; Zsolt 79) „Mit vegyek fel?” – tétovázunk sokszor a ruhásszekrény előtt. Gyakran nem is a divat játssza a főszerepet döntéseinkben, hanem a naponta többször változó időjárás veszélyeinek kivédése. Lelki öltözködésünk fő célja is ez kell, hogy legyen: ellen kell állnunk az elbizonytalanító, kétségeket ébresztő „szellemi fronthatásoknak”. A megfelelő öltözék Isten szava és jelenlétének, szeretetének tudatosítása. Ez olyan erőt adhat, amelyet tapasztalva magunk is csodálkozunk, és amelyről csak mi tudjuk igazán: nem belülről fakad, hanem Isten ajándéka.

Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ti adjatok nekik enni!” Mt 14,16 (Zsolt 22,27a; Mt 7,21–27/28–29/; Jak 5,7–12) Szeretnénk, ha Isten egyfajta lelki svédasztalt kínálna az egész emberiség számára: mindenki jöhet, válogathat, ehet és jóllakhat, de magára vessen, aki nem él ezzel a lehetőséggel. Az ige alapján azonban szembesülnünk kell azzal, hogy Jézus felelőssé tesz minket mások táplálásáért. Nem nézhetjük tétlenül azt a lelki anorexiát, amelyben oly sokan sorvadnak, nem folyamodva tiszta, éltető táplálékért. Ha valóban abból élünk, amivel Jézus minket is megkínált, akkor vágyunk ezt továbbkínálni. Nem „tukmálni”, erőltetni, hanem jó szívvel és vonzó tálalásban ajánlani és természetesen szem előtt tartani, hogy nem a tálalás a lényeg!

Hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először, azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra? Zsid 2,3 (Zsolt 19,12; Zsid 10,26–31; Jak 5,13–20) A keresztény élet nem valamiféle hobbi. Nem szabadidős tevékenység, szellemi csemegézés. Nem dísze, kiegészítője az életnek, hanem maga az élet. Az ige szerint a megmenekülés egyetlen lehetősége. Mitől kell megmenekülnünk? Az egyházi év végén és az adventi időszakban felmerülő igék, igehirdetések egyértelművé teszik számunkra, hogy e történelmi korszak lezárul, és egy új kezdődik. Isten szeretne mindnyájunkat átmenteni és egyben megmenteni. Ezért létfontosságú, hogy törődjünk az üdvösséggel és az oda vezető úttal.

Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak. Ef 5,19 (Zsolt 34,2; Lk 13,/1–5/6–9; Mt 24,1–14) Könnyű lenne átpasszolni ezt az igét a gyülekezeti énekkaroknak és dalos kedvű, ráérős híveknek. Ám az igeverset „körülolvasva” (18. és 20. vers) rá kell jönnünk, hogy az Istennek való éneklés éppolyan velejárója a hívő ember életének, mint a Szentlélek jelenléte és a hálaadás. Az ének akkor válik fontossá, amikor a szó hatalma véget ér. Mélyen és magasan, mélységben és magaslatokon egyaránt szükséges. Isten dicséretére pedig nem neki, hanem nekünk van szükségünk.

Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Jn 5,22–23a (Zsolt 82,8; 2Thessz 1,3–12; Mt 24,15–28) Azt gondolhatnánk, hogy ebben az ígéretben a Fiú presztízsének visszaállításán van a hangsúly: Jézust, aki szegényesen egyszerű földi évtizedei után csúfos halált szenvedett, felmagasztalva látja majd az ámuló emberiség. Ez is igaz, de fontosabb az ige másik üzenete: nekünk jó, értünk történik majd, hogy a Fiú kezében lesz az ítélet. Ő a garancia arra, hogy Isten kegyelmes lesz mindenkihez, akit Jézus magáénak, testvérének ismer fel azon a napon.

Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen! 2Móz 20,16 (Mt 12,36; Mt 26,59–66; Mt 24,29–31) Nem szükséges rémhíreket terjeszteni valakiről vagy a valóságot teljesen kifordítani ahhoz, hogy törvényszegőkké legyünk. Az igazság legfőbb ellensége nem a hazugság, hanem a hamisság. Egy kicsi ferdítés, egy információ elhallgatása felér a legaljasabb rágalmazással. A hamis kutya nem harap azonnal. Kedvesen néz, és a nem várt pillanatban támad. A hamis beszéd épp ilyen álnok és veszélyes, ezért vonja magára Isten haragját.

Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet! Náh 2,1a (ApCsel 10,36; Jel 20,11–15; Mt 24,32–44) Náhum próféta az örömhír alatt Ninive pusztulását érti, ennek beteljesülését várja és ígéri. Kortársa, Ézsaiás is megfogalmaz egy hasonló ígéretet, de ő inkább a jövendőről, a valóságos, minden ember számára elérhető örömhírről szól (Ézs 52,7). A legnagyobb öröm, amit Isten valaha is szerzett nekünk, a megváltás, a teljes bűnbocsánat, az, hogy a „folyószámla-kivonatunkon” nincs tartozás. Istennek ez az irgalma egy hegyen, a Golgota hegyén lett megdöbbentően nyilvánvaló és látható. A mi szép és próbás feladatunk, hogy hegyen-völgyön, szóval, tettel, kedvességgel, bátorsággal tovább erősítsük ezt az örömhírt.

Bálint Józsefné

::Nyomtatható változat::