Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Pár hónappal ezelőtt „szemrehányást” kaptam püspökömtől, Fabiny Tamástól, amikor külkapcsolataimról, külmissziói munkámról beszélgettünk, s megkérdezte, hogy miért nem írok ezekről az Evangélikus Életben. A kérdésre nemigen tudtam válaszolni, viszont ígéretet tettem rá, hogy a jövőben rendszeresen megteszem.

Az elmúlt években nagyon sok érdekes szolgálatom volt szerte a világban, talán valóban jó lett volna hírt adni róluk. Számos alkalommal prédikáltam külföldön, tartottam előadást nemzetközi (többnyire börtönmissziós) konferenciákon. Konkrétan Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Észtországban, Lengyelországban, Albániában (itt kereszteltem, és úrvacsorát is osztottam), Horvátországban, Guatemalában, Guineában, a Fülöp-szigeteken, Hongkongban, Szingapúrban és Dél-Koreában. (Az utóbbiban még 1992-ben, az országgyűlés alakuló ülésének napján a Parlament kápolnájában volt lehetőségem igét hirdetni az újonnan megválasztott képviselőknek, majd népes hallgatóságnak az evangélikus teológián, egyik vasárnap pedig a főváros, Szöul legnagyobb evangélikus templomában.)

Albániában részese voltam az ottani börtönmisszió (Testvéri Börtöntársaság) megszervezésének, egy ideje pedig Horvátországban fordulok meg gyakran. Már ott is elkezdte munkáját a börtönmisszió, s egy hónap múlva talán hivatalosan is megalakul a Testvéri Börtöntársaság, amely Európában már harminc országban működik, és számos további országban alakulóban van.

Nemzetközi szervezetünk (Prison Fellowship International), melynek összesen 116 országban van helyi szervezete, ez év júliusától bízott meg a kelet-közép-európai régió képviseletével, vagyis azzal, hogy segítsem az e térségben már létrejött missziós szervezetek működését, illetőleg újabbak megalakulását. Ebbéli munkámról, szolgálatomról, tapasztalataimról igyekszem a jövőben rendszeresebben hírt adni az Evangélikus Életben.

Egyik szolgálatomra azonban már most szeretnék kitérni, hiszen ez kiemelkedik a többi közül; számomra mindenesetre talán a legkedvesebb. A történet nagyon izgalmas, mi több: romantikus.

Idén februárban épp Szingapúrban voltam egy konferencián, s ottani idő szerint hajnali fél háromkor csöngött a telefonom. Nikolai atya, ortodox pap barátom ébresztett Szófiából, s megkérdezte, hogy szeptemberben (!) elvállalnék-e egy esküvőt egy dél-spanyolországi kisvárosban, Rondában, az egyik ottani római katolikus templomban. A menyasszony svájci, a vőlegény német, mindkettő lutheránus. Ott ismerkedtek meg évekkel ezelőtt, s elhatározták, hogy az esküvőjük is ott lesz. Ez ideig azonban Spanyolországban nem leltek lutheránus papra, és készek lennének bárhonnan „hozatni” egyet. A fiatalok egyik ismerőse történetesen jó barátja Nikolai atyának, így kézenfekvő volt, hogy megkérdezi a bolgár ortodox papot, nem tudna-e egy evangélikus lelkészt szerezni az esküvőre. Nikolai atyáról tudták, hogy majdnem mindent meg tud oldani, de azt ők sem gondolták, hogy – személyemben – két perc alatt prezentálja részükre az evangélikus lelkészt…

Hogy az olvasó azért ne csodálkozzon, elárulom, hogy Nikolai atya a Bolgár Testvéri Börtöntársaság vezetője, és idestova tizenkét éve az egyik legjobb barátom.

Szeptemberben természetesen együtt utaztunk Spanyolországba az esküvőre. Mint általában mindenütt, az ünnepi esemény itt is szombaton délután volt. Előző este meghitt beszélgetést folytattunk (egy sörözőben) azzal a fiatal katolikus pappal, José Emilo atyával, akinek a templomában voltam az esküvőt tartandó. A zsúfolásig telt kicsiny barokk templom egyszerre volt igazán nemzetközi és ökumenikus alkalom színhelye. Tizennégy országból érkeztek vendégek a csodálatos ünnepre, melyen Delphine és Christoph boldogan fogadott örök hűséget egymásnak, s kérték házasságukra Isten áldását. Nikolai atya is mondott egy imádságot, e sorok írója pedig a 34. zsoltár 9. verse alapján hirdette az igét: „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik!” (Károli-fordítás)

Roszík Gábor

::Nyomtatható változat::