Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 32
- Harminc éve halt meg Ordass Lajos evangélikus püspö
Evangélikusok
Hozzászólás a cikkhez
Harminc éve halt meg Ordass Lajos evangélikus püspö
Honeste vivere, alterum non laedere, suum
cuique tribuere (Becsületesen élni,
másokat meg nem sérteni, mindenkinek
megadni a magáét) – így foglalta össze
Ulpianus az emberi magatartás szabályait
a rómaiak számára. A keresztény ember
számára az evangélium ennél sokkalta
magasabb követelményeket támaszt:
„Legyetek azért ti tökéletesek, miként a
ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48; Károli-
fordítás)
Bár senki nem tudja akár csak megközelíteni
sem az Atya tökéletességét,
mégis kötelességünk az erre való törekvés.
Azok közül, akik ezt az evangéliumi
parancsot feltétel nélkül magukra
kötelezőnek ismerték el, azt hiszem,
messze kimagaslik Ordass Lajos püspök
alakja. Méltó, hogy harminc évvel ezelőtt
– 1978. augusztus 14-én – bekövetkezett
halála alkalmából megemlékezzünk
mártíromságot vállaló áldott életéről.
„Érted és Veled szenvedhettem…”
Aligha volt egyházunknak olyan püspöke,
aki nehezebb körülmények között
kezdte volna el működését, mint Ordass
Lajos. Hogy romokban heverő egyházát
mielőbb talpra állítsa, Erling Eidem svéd
érsek meghívásának eleget téve közel
féléves külföldi utat vállalt 1947-ben,
amelynek kapcsán nagylelkű támogatásra
kapott ígéretet Amerikában. Ezt
használták fel ellene koncepciós perben,
meghamisítva a törvény rendelkezéseit,
és kétévi börtönre, valamint pénzbüntetésre
ítélték, amely ellen fellebbezési lehetőség
sem volt.
Tizenöt katolikus lelkésszel egy cellában
kezdte meg a börtönbüntetését a
szegedi Csillag börtönben, majd a váci
fegyház magáncellájában folytatta. Még
az eljárás megindulásakor Rákosi Mátyás
felajánlotta neki, hogy lemondása esetén
külföldre távozhat, de a püspök egyrészt
nem bízott a kormány hamis ígéretében,
másrészt a lemondása azt a látszatot keltette
volna, hogy elismeri a „bűnösségét”;
így nyugodt lelkiismerettel elutasította
a javaslatot.
A keresztény ember feladatáról írt sorai
élővé váltak mindhalálig való helytállásában:
„Ha egy keresztyén lakosságú
országban istenellenes és így egyházellenes
hatalom ragadja magához az uralmat,
akkor ugyan mi lehet Isten akarata
azok felé, akiknek drága a keresztyén
hitük? Nem az, hogy alkudozás nélkül
védelmezzék azt? S ha az istentelen hatalom
annyira elvakult, hogy még a
bántalmazás eszközéhez is hozzányúl,
akkor mi lehet az Isten akarata a hűségesek
felé? Nem az, hogy börtönben
rabláncot vállaljanak vagy bitófán vértanúhalált?
És ha Isten akarata, akkor ez
az akarat elsősorban mifelénk irányul,
akiket gyülekezeteiben pásztori tisztességgel
ruházott fel.”
Bár a püspök látszólag elbukott az
egyházi iskolák és az egyház autonómiájának
megmentéséért folytatott harcban,
az igazi győztes mégis ő maradt. Így
ír erről: „Életem értelme az lett, hogy Érted
és Veled szenvedhettem. Úgy lehet:
az emberek életem csődjének és gyalázatának
tekintik a rajtam esetteket. Én
áldlak, Uram, hogy keresztfád tövébe állítottál.
Most már tudom: ezért kellett élnem.”
Ezzel cseng össze a püspök kedvenc
igéje: „Aki mindvégig állhatatos marad,
az idvezül.” (Mt 24,13; Károli-fordítás)
A börtöntől az újabb eltávolításig
A püspökre szabadulása után is nehéz
napok vártak: családja kétkezi, illetve kézimunkával
kereste mindennapi kenyerét,
ő maga kertet bérelt, és ott dolgozott.
Az Egyházak Világtanácsa központi
bizottságának 1956 szeptemberében tartott
ülésén részt vevő egyházi vezetők
szorgalmazására került sor a püspök állami
és egyházi rehabilitálására. Vető Lajos
és Dezséry László lemondása után átvehette
az evangélikus egyház és a Déli
Egyházkerület vezetését. Az alatt a másfél
év alatt, amíg püspöki jogaival élhetett,
az egyházi élet az evangélikus egyházban
hihetetlen módon fellendült.
- szeptemberében az Állami Egyházügyi
Hivatal – mivel az ekkor tartott
szovjet értekezlet az egyházak irányában
erőteljesebb intézkedéseket sürgetett
– orosz nyomásra rövidesen tizenöt
kollaboráns visszahelyezését követelte,
erre azonban a püspök nem volt hajlandó.
Jellemző az akkori zűrzavaros helyzetre,
hogy nem sokkal korábban Horváth
János, az egyházügyi hivatal elnöke
a püspöknek felajánlotta, hogy „érseket”
csinál belőle, amit azonban ő viszszautasított.
Rövidesen felfüggesztették az egyház
autonómiáját, miniszteri biztost neveztek
ki, és a püspök ellen irányuló számtalan
egyházi gyűlésre került sor. 1958
júniusában Ordasst törvénytelen erőszakkal
másodszor is eltávolították. Sem
fegyelmi eljárásra, sem formális nyugdíjazásra
nem került sor.
Harminchárom évnyi de jure püspöki
tisztsége mindössze ötéves tényleges
püspöki szolgálatot jelentett.
Az ezt követő húsz esztendőt a püspök
tudományos munkássággal töltötte. A
reykjavíki egyetemen történt tiszteletbeli
doktorrá avatására sem kapott útlevelet;
a címet Hallgrimur Pétursson-fordításáért
ítélték oda neki.
1978-ban bekövetkezett halálakor –
kérésére – a gyülekezet lelkészei prédikáció
nélkül temették, akárcsak Dibelius
püspököt 1967-ben. Csengődy László imájában
hálát adott a világosságért, amelylyel
Isten az évek sötétségében ragyogóvá
tette őt; áttetszővé, aki bátorságával
benne tudta reménysége gyökerét.
Megkésett rehabilitáció
Joggal mutatott rá Vajta Vilmos, a Lutheránus
Világszövetség strasbourgi Ökumenikus
Kutatóintézetének igazgatója,
hogy „Ordass azok közé tartozott, akikre
nem volt méltó a világ. Ha addig, amíg
élt, tövis volt a magyar evangélikusság és
vele az egész világ magyarságának az
életében, akkor halála még a tövist nem
tüntette el.”
Különleges külföldi megítélését mutatja,
hogy a wilmari (USA) norvég alapítású
gyülekezet templomában Krisztus
tanúinak hosszú sorában Eivin Berggrav
neve mellett Ordass püspök neve található.
Ő az egyedüli, aki életében ilyen
megtiszteltetésben részesült.
Rehabilitációjára az állam részéről
csak másodszorra került sor, egyházi
részről is csak 1995. október 3-án állapította
meg a Déli Egyházkerület bírósága,
hogy 1945-től, beiktatásától kezdve őt
kell az egyház de jure törvényes püspökének
tekinteni.
Ordass szellemi örökségét először az
1985-ben alakult Nemzetközi Ordass
Alapítvány, majd az 1989-ben megalakult
Ordass Lajos Baráti Kör – amely jelenleg
is működik – kívánta ébren tartani.
Ez utóbbi a püspök által írt vagy fordított
munkák közül egy tucatot és
ezenfelül számos egyházi könyvet jelentetett
meg.
Ordass Lajos szimbólum – a hitben
és igazságban való tántoríthatatlan
megállás szimbóluma. Jelentősége ma
megnőtt: életműve nemcsak a múlt ködébe
vesző üstökös egyre halványuló
fénye, hanem világítótorony irányfénye
azok számára, akik a holnapot
akarják építeni, és akik a múlt tiszta
kútjából akarnak erőt meríteni a lelkek
újjáépítéséhez.
Dr. Boleratzky Lóránd
::Nyomtatható változat::
|